Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)

1906-06-24 / 27. szám

27. szám. TUT 3ST Or 3. oldal. fog őrködni a tiszta lelkesedés és a tántoríthatatlan elvhüsóg nagy erejével. Bródy Ernő hivatkozott arra, hogy nem „uj hazafi.“ Yisontai mellett tanulta szeretni a hazát és a jogtudományt. Beszédét megéljenezték. Símkó József kedves húrokat pengetett, a mikor igy kezdte beszédét: Ungvár szép hölgyei! Megnyerő módon beszélt a hölgyekről, a nemzet díszeiről, a ki­ket a honszerelem válságos időben hősökké avat. Kéri Ungvár hölgyeit, hogy a küzdelemben támogassák a férfiakat. A képviselők beszéde után dr. Gattmann Sándor ügyvéd köszönetét mondott Visontainak és a képvise­lőknek, majd Sirokai Albert felolvasta a gyöngyösiek táviratát, a melyet múlt számunkban közöltünk s azután berekesztette a népgyülést. A gyűlés határozatából táviratilag üdvözölték Polónyi, Andrássy, Kossuth, Apponyi és Darányi minisztereket. Polónyinak a következő meleghangú táviratot küldték : Nagyméltóságu Polónyi Géza igazságügyminiszter urnák Budapest. Az ungvári választókerület ma tartott nagy­gyűlése alkalmából, melyen Visontai Soma prog- rammbeszédét tartotta, Nagyméltóságodat, mint váro­sunk első diadalmas vezérét a lüggetlenségi eszmék harcterén, szeretettel, hálával és hódolattal üdvözöljük. Sirokai, pártelnök. Társasvacsora. A népgyülés után Visontai a képviselők társa­ságában a kath. legényegyesületnek ugyancsak a Széchenyi-kertben tartott mulatságán vett részt, majd este 8 órakor a Koronába ment, a hol tiszteletére társas vacsorát rendeztek, a melyen nagyszámú közön­ség vett részt. A társasvacsorán sok szép beszéd hangzott el. Dortsák Gyula a magyar Géniuszról tartott értékes beszédet, Egry Hockot köszöntötte fel, Hock a művé­szet átalakitó hatalmas erejéről beszélt, Horthy kívánja, hogy a miket Hock mondott, azok megvalósuljanak, Berzeviczy és Dobrovszky József Visontaira ürí­tették poharukat, Visontai, majd dr. Gattmann Hockot éltették, Simkó a hölgyekre mondott felköszöntőt, Bródy képviselő a g. kath. papságról, különösen Firczák püspökről emlékezett meg, végül Hock az anyákat köszöntötte fel. A mulatozás benyúlt a késő éjjelbe. A beszédek közét Lányi Gyula zenéje töltötte ki. VÁROSI ÜGYEK. A pénzügyi és gazdasági bizottság e hó 22-én tartott ülésén hozta meg javaslatait a 23-iki közgyűlés tárgyaira vonatkozólag. Az ülés elején Reisman Bertalan biz. tag interpellálta meg a polgármestert a városi szemét­fuvarozó botrányos hanyagsága miatt, melynek következ­ménye, hogy 3—4 napos szemétbuckák vannak az utcá­kon. Fincicky Mihály polgármester válaszában kijelen­tette, hogy a másodszori megintést fogja a vállalkozóval szemben alkalmazni s ha ez sem használ, bánatpénzének bevonásával más vállalkozónak fogja kiadni a városi fuva­rozási vállalatot. Az elnöki előterjesztések során tudo­másul vette a bizottság, hogy a Fehér-Hajó épület jelenlegi lakói — négynek kivételével — továbbra is lakásbérlők maradnak, a megüresedendő lakások ár­verés utjáni bérbeadását pedig javasolja. — A városi nyugdijválasztmánynak jelentését általában tudomásul venni javasolja. Nem tartja azonban elfogadhatónak a választmány azon javaslatát, hogy a rendőrségi sze­mélyzet a nyugdíjalaphoz való első, az évi fizetésnek 20°/o-át képező alapfizetést csak 10 évi szolgálat után, tehát már nyugdíj igény es korban legyen köteles befizetni. A nyugdíj-alapnak több mint 17,000 korona tőkéje van már. — A rendőrségi legénység, a végrehajtók és becsüsök, valamint a szolgák drágasági pótlék iránti kérvényét a bizottság pártolólag terjeszti a képviselő­testület elé úgy, hogy ez év második felében mind a rendőrség, mind a végrehajtók és becsüsök, valamint a szolgák havi 10—10 K drágasági pótlékban része­süljenek. A bizottság ez ügy tárgyalásánál erősen figyelembe vette az igazán óriási drágaságot, mely különösen a kisfizetésű egyéneket sújtja. — Blasskó Zoltán elhalt városi Írnok halotti negyedének kiuta­lását a bizottság javasolja. — A vargasori háztulaj­donosok közül többen panaszt adtak be a Varga-utca ronda állapota miatt s amiatt, hogy ott az Ung vizé­ben fürdőznek. A bizottság a tanácscsal egyetértőén javasolja, hogy az 1893. évi árvíz által eltépett fő­csatorna építtessék újból ki, hogy igy a szenny közvet­len az Ung vizébe folyhasson. A fürdőzést azonban egyáltalán nem találja betilthatónak. már csak azért sem, mert a viz a Varga-utcától 200 méternyire van. Ami pedig az utca és a part szemetes állapotát illeti, ennek éppen a Varga-utcai lakosok okozói, akik házi szemetjük lerakóhelyéül használják az Ung medrét. Közgyűlés. A képviselőtestület e hó 23-án tartott rendkívüli közgyűlésén a polgármester bejelentette, hogy a kövezetvám ügyében Budapesten járt, s ott biztatást nyert a kövezetvámszedési jog újabb enge­délyezésére. Ez okból a képviselőtestület Gaar Iván indítványára kimondotta, hogy a kövezetvámszedési jog bérbeadására vonatkozó feltételes árverést már most megtartja. — A jövő hóban megkezdődő III. o. keresetiadó kivetéséhez városi bizalmi férfiakul Gaar Iván és Tirman Sámuel képviselőlestületi tagok válasz­tattak. — Dobrovszky József a legtöbb pókműhely­ben uralgó tisztátalanság miatt interpellált. A rendőr- kapitány a legszigorúbb vizsgálat elrendelését Ígérte. — Tudomásul vétetett, hogy a törvényhatósági bizott­ság a városi ember- és állatorvosok kötelesógeire és magándijazásaira vonatkozó szabályrendeletet, valamint Vincze Dániel kegydijára vonatkozó képviselőtestületi határozatot jóváhagyta. A törvényszéki épület telkének megszerzése ügyében úgy határozott a képviselőtes­tület, hogy najlandó azt a vármegyével együtt megsze­rezni. A szavazás 80 igen szavazattal történt. — Egyéb ügyekben a határozat a pénzügyi és gazdasági bizottság fent ismertetett javaslatainak megfelelően hozatott. Közszemlére van kitéve a városházán : 1. az 1906. évi ebadö kivetési lajstroma, 2. az 1906. évi mezőőri illeték kivetési lajstroma és 3. az 1906. évi útadó ki­vetési lajstroma. Mindhárom kivetés e hó 30-áig tekint­hető meg s az esetleges felszólamlások is ugyanazon időben adhatók be. HÍREK. Tájékoztató. Junius 27. Az Ung vármegyei Nőegyesület I. rendes közgyűlése d. e. 11 órakor az alispán! lakosztályban. Vármegyei közgyűlés d. e. 10 órakor. Buffalo Bill 'előadásai. Junius 28. Képviselő-választás. Junius 29. Az iskolák évzáró-ünnepélye. Julius 1. A tűzoltók nyári mulatsága a Széchenyi-kertben. A Társaskör (Kaszinó) könyvtára nyitva van kedden és pén­teken d. u. 5—6 óráig. A népkönyvtár nyitva van minden vasárnap d. e. 10—1/a12 óráig (Drugeth-téri állami iskola.) * Az Ung a 44. évfolyam második negyedét töltötte be. A magyar hírlapirodalomban alig van lap, a mely ilyen nagy múltra tekinthetne vissza. Kérjük az erkölcsi és anyagi támogatást, hogy az Ungnak a jövője is olyan fényes legyen, mint a múltja. * Személyi hírek. Gróf Sztáray Gábor fő­ispán f, hó 19-én Budapestre utazott, a honnan 22-én tért vissza. — Hock János képviselő hétfőn, Bródy Ernő, Simkó József és Horthy Béla képviselők ked­den, dr. Visontai Soma pedig szerdán tértek vissza a fővárosba. * Szatmár uj püspöke. Valamennyi jelöltség, mely a szatmári püspöki széket illetőleg felmerült, az utóbbi napok alatt megdőlt, — ezt Írja a Szatmáron megjelenő „Északkeleti Ujsá^űt A királyi udvar válasz­tott s a római kúria ahoz hozzájárult. A kinevezés már csak formaságok kérdése, de be végzett tény. Az a kiváló főpap, a ki a szatmári püspöki széket elfog­lalja : dr. Boromisza Tibor kalocsai őrkanonok. Az uj egyháznagy széles látókörű, tudós, előzékeny, nagy­mű veltségü és lekötelező modorú főpásztor, apostoli buzgalommal s erői teljes birtokában, kinek háta mögött polgári, papi és hazafierényekben bár nagy és fényes múlt áll, mindazonáltal fiatal szívvel, kimerit- hetlen tetterővel, gazdag kedélylyel, alkotó lélekkel s dús tehetségekkel foglalja el püspöki székét I Az uj püspök bölcseleti doktor. Életrajzi adataiból a követ­kezőket jegyezzük fel. Született Kalocsán, 1840-ik évi julius 18-án. Áldozó pappá szentelték 1863. évi julius 26-án. Segédlelkész volt 1869. évig. Ez évtől tanár és hittanár a kalocsai tanitónőképző-intézetben. Jánosfalván plébános 1881-ben. Kerületi tanfelügyelő 1887-ben. Kerületi jegyző ugyanez, évben. Esperes 1889-ben. Zsinati vizsgáló. Heővizi apát 1890-ben. Az 1893-ik évben a kitüntetések egész sora érte. Ekkor lett a kalocsai székes főkáptalanban mesterkanonok, a na­gyobb papnevelő intézet kormányzója, a kiérdemült papok intézetének igazgatója, a Szent-család társulatá­nak vezetője és a kalocsai képzőintézetek tanfelügyelője. Tiszai főesperes lett l89o-b£ífTBácsi főesperes 1897-ben. Az érseki líceum főigazgatója, a középiskolai hittaná­rokat vizsgáló bizottság elnöke és a kalocsai kath. kör elnöke 1898-ban. Pápai praelátus és székesegyházi főesperes 1901-ben. Szent Pálról nevezett bácsi prépost 1902-ben. Orkanonok 1903^an, A paulai szent Vincé­ről nevezett irgalmas nővérek igazgatója 1904-bon. Autonómiai kongresszusi választott kalocsai és bácsi képviselő s káptalani helytartó 1905-ben. Érseki hely­tartó, majd szatmári püspö«>wj.906-ban. * Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter gróf Sztáray Gábor főispánt a siketnémák államilag segélyezett intézete igazgató-tanácsának ügy­vezető elnökévé, Gébé Péter főgimnáziumi h. hittanárt rendes hittanárá nevezte ki.~=»nSc/juiier Rezső székely- udvarhelyi p. ü. számgyakornok az ungvári m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségliez ideigl. minőségű számtisztté neveztetett ki. * A katholikus iejtóayegyesület tulipán­táncmulatsága. F. hó 11-én nagy mozgalom szín­helye volt a Széchenyi-kerLJptt volt az egész város. Az óriási közönség programmbeszódet hallgatott, Hock János isteni szónoklatában gyönyörködött, majd részt vett a legényegyesület táncmulatságán. E kettő von­zotta ki aznap a város polgárságát és intelligenciáját. Hogy melyik vonzott többet, nehéz volna megállapí­tani. Mindkettő impozáns volt. E helyütt azonban a legényegyesület mulatságáról kell megemlékeznünk. Reggelig tartott; ez azt jelenti, hogy kitünően mulat­tak, a kik ott voltak, a tánchelyek, étkező helyiségek mindig zsúfolva voltak, azt jelenti, hogy a nagykö­zönség mindvégig kitartott. A pincéreket ostromolni kellett, mig valamihez hozzá lehetett jutni. így van az minden sokadalomnál. A mulatságról elég is annyit írni, hogy pompás volt. Mást azonban meg kell em­lítenünk. Azt főleg, hogy a legényegyesület mulatsá­gán ott volt majdnem az egész intelligencia is. Részt- vettek: gróf Sztáray Gábor főispán, Lörinczy Jenő alispán, Benkő József apátplebános. Impozáns fogad­tatásban részesült Csuha Istvánná, a Tulipán-szövetség elnöknője. Fehér ruhás lányok sorfala közt vonult be, csinos beszéddel üdvözölte Vojtkö János egyesületi elnök, Dolgos Mariska gyönyörű bokrétát nyújtott át neki. Ünnepiesen fogadták Lukács Jánosnét, a ki az egyesület és a mulatság érdekében oly sokat és oly odaadó kedvességgel fáradozott, szép csokrot ka­pott a hála és elismerés virágaiból. Csokrot kapott Lám Sándorné is, a Tulipán-szövetség alelnöknője. Tömérdek kedves epizódot kellene még megörökíteni a mulatságról és hogy nem írunk többet, csak a lap- anyag-torlódás az oka. Vojtkó János egyesületi el­nökről, az ő nagy érdemeiről igy is megemlékezünk, valamint arról, hogy a jövedelemből az egyesület 100 koronát juttatott a Tulipán-Szövetségnek. Di­cséret és elismerés érte. És le kell adnunk még a fiatal lányok névsorát, a kik oly szeretetreméltó ked­vességgel csalták ki virágjaikért, legyezőikért s ha­sonló apró tárgyakért hatosainkat: Tóth Etelka, Sájghy Vilma, Dolgos Mariska, Schloszár Ilonka, Kállai Ju­liska, Takács Juliska, Hannel Margit, Szovák Margit, Puschauer Mariska, Szopó Mariska, Adamszky Mariska, Szengetószky Mariska, Villiger Ilonka, Tóth Gizi, Olenyik Jolán, Smitzer Margit, Bertsik Anna, Papp Jolán, Vind Anna. * Tudori bekebelezés, A budapesti kir. tudo­mányegyetem hittudományi kara dr. Hadzsega Bazilt, az ungvári papnevelő tanárát bekebelezett tudorai sorába avatta. * Főispán az iskolák vizsgálatain. Gróf Sztáray Gábor főispán az iskolák iránti meleg érdek­lődésének adta tauujelét az által, hogy az évzáró vizsgálatok alkalmából több intézetben tett látogatást. Jelen volt a Drugeth-téri állami el. iskola III. osztá­lyának és a g. kath. polgári leányiskola IV. osztályá­nak vizsgálatain. Meghallgatta továbbá a gimnázium­ban az érettségi vizsgálatot is. * Uj doktor. Farkas Sándort, néhai Farkas Péter ungmegyei árvaszéki ülnök fiát, f. hó 16-án a budapesti tudomány-egyetemen a gyógyszerész-tudo­mányok doktorává avatták. * Meghívás. Az „Ung vármegyei Nőegyesület“ 1906. évi junius hó 27-ik napján délelőtt 11 órakor a vármegyeházán — az alispáni lakosztályban — tartja ez évi I-ső rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgyai: 1. A választmány jelentése az egyesület 1905. évi működéséről. 3. A pénztár vizsgáló bizottság jelentése az 1906. évi számadások felülvizsgálásáról. 3. A választmánynak 4 taggal választás utján leendő ki­egészítését. 4. Esetleges indítványok. Kelt Ungvárt, 1906. évi junius 12-én. Kende Póternó I. alelnök, dr. Nagy Béla titkár. * Érettségi vizsgálat eredménye. Az ungvári kir. ka!h. főgimnáziumban a napokban lefolyt érettségi vizsgálat eredménye a következő: Az 55 jelentkező közül jelesen érettnek nyilváníttattak öten: Czibur Sándor, Fischer József, Tárnái Ferenc, Thomán Áron, Zseltvay Fedor; jól érettnek 11-en, egyszerűen érettnek 32-en. Heten szeptember hóban teendő pót­vizsgálatra utasittattak. * Évzáró ünnepély a reáliskolában. Az áll. reáliskola f. hó 29-én d. e. 9 órakor tartja évzáró ünnepélyét, mely alkalommal a tanulók énekelnek és szavalnak, Könye Nándor r. tanár a francia irodalom köréből értekezik, dr. Reisman Arnold iskolaorvos az alkoholizmus elleni védekezésről felolvasást tart, Dort­sák Gyula igazgató pedig ünnepi beszédet mond. Az évzáró ünnepre a szülőket és tanügybarátokat ez utón hívja meg a tanártestület. Ez alkalommal az intézeti épület és berendezése is megtekinthető. * Gyászhir. Egy ifjú életet oltott ki e hó 19-én a kérlelhetetlen halál. Blasskó Sándor városi írnok hunyt el életének 24. évében hosszantartó sorvasztó betegség következtében. Végtisztessóge e hó 21-én ment végbe tisztviselő-társai és nagyszámú közönség részvéte mellett. Béke hamvaira 1 * Buffalo Bill. Burke John M. őrnagy negy­ven év óta hű kísérője és elválaszthatatlan barátja Buffalo Bilinek, a napokban városunkban tartózkodott, hogy előkészítse a Wild West előadásait. F. hó 27-én városunk közönségének felejthetetlen és még soha sem látott színjátékban lesz része. Az életben soha többé nem lesz lehetséges annyiféle lovas népfajt egye­síteni és egyszerre bemutatni, mint a mennyi ezen csoportban van gyűjtve. Egy valóságos kis tábora az indiánoknak, mexikóiaknak, Cowboyoknak (amerikai tehénpásztor és csikós), japánoknak, kozákoknak, ara­boknak, amerikai katonaságnak, angol dzsidásoknak, tüzéreknek, utkutatóknak és az amerikai szabad lövé­szeknek. Valóságos kongresszus. Ha mindezeket a speciálitásokat látni akarjuk, az egész világot be kel­lene utazni. A Wild West korántsem cirkusz, a Wild West több mint közönséges látványosság, ez valóságos tanulmány és tényleg érdemes ezen színjátékot a leg­nagyobb figyelemre méltatni. Mindenki szakítson magá­nak egy napot és adjon alkalmazottainak egy szabad napot, hogy megtekinthesse a Wild Westet, melynek tulajdonosa ezen turnéja után visszavonul amerikai birtokaira, a hol városokat alapított, folyamokat szabá­lyozott, vasutakat épített, nép- és ipariskolákat alapí­tott. Á látványosság katonai része valóságos meg­örökítése és hű tükre századunk utolsó harcainak a vörösbőrüekkel, mely harcok 300 éven keresztül foglal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom