Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)

1906-06-24 / 27. szám

XT 1ST <3­27. szám. 4. oldal. koztatták az Egyesült-Államok határszéli lakosságát. Mindez egy-egy nagyszerű és különleges etnográfiái tanulmány rendkívüli változatossággal és a legkülön­bözőbb alkalom a lovas bravourok éslovaglási metódusok bemutatása. A lovas káváidé anyeregben oly an tanulmány a Buffaló Bilinek és az ő vakmerő embereinek, a mi egyen­értékű egy eleven leckével, egy remek illusztrációval, a mely az összes műlovar metódusokat felöleli, a mit ezen puszták fiai és a Praerie e gyermekei produkál­nak. Az indiánus, az amerikai bennszülött ma kihaló­ban van és teljesen el fog tűnni a föld színéről. Né­hány rövid év múlva nem lesznek rézbőrüek és azon néhány példány, melyeket Cody ezredes (Buffalo Bill) magával hordoz, képezi talán az utolsó Mohikánokat. Két nagy előadás lesz, egyik délután, másik este. Azon híresztelés, hogy a társaságnak csak fele jönne hozzánk, nem felel meg a valóságnak. Ugyanaz az egész társaság, a mely Párisban, Londonban, Bécsben játszott és jelenleg Budapesten játszik, mutatja be elő­adásait nálunk is. A társaság e hó 27-én reggel 6 órakor négy különvonaton érkezik meg. * Esküvő. Dr. Mocsáry Miklós h. közigazga­tási tanácsos e hó 23-án tartotta esküvőjét Tabódy Lenkével, néhai Tabódy Vince és neje szül. Zaborszky Ernesztin leányával. * Ungvár a milánói kiállításon. A fővárosi lapokból olvassuk, hogy a magyar iparművészeti osz­tály és ebben a magyar iparoktatási iutézotek kollektiv kiállítása, egyike a leglátogatottabb csarnokoknak Mi­lánóban. A milánói arisztokrácia és a külföld már is több mint tízezer lira értékű vásárlást eszközölt. Agyagipari szakiskolánk is képviselve van a kiállítá­son és a berni kanton múzeuma több darabot vásárolt edényeiből. Szakiskolánk múlt évi szeptember havától f. évi február hó közepéig jórészt a milánói kiállításra dolgozott, hová 10 láda árut küldött. Azóta pedig a jelen tanévvégi kiállításra készített hasonló dísztárgya­kat, melyekből f. hó 28-tól julius 2-ig saját helyiségé­ben rendez kiállítást. Fölhívjuk arra városunk közön­ségének figyelmét. * Az országos gyermekvédő liga részére adakozás utján befolyt 73 korona 60 fillér. Ez utón mondok hálás köszönetét az ungvári kereskedőknek. Az összeget rendeltetési helyére küldtem. Lám Sándorné. * Perecsenyi levél. Perecsenyből írják: Az állami iskolások vizsgái f. hó 18. és 19-én tartattak meg. Erősen meglátszott az iskolán, hogy az idén év­közben minden rendbe ment. A vizsgán igen jó fele­leteket hallottunk s minden jelenvolt szülő megelége­déssel látta, hogy Reöthy Szilárd igazgató-tanító, va­lamint többi tanerői Merényi Ignác, Stercinger Mária, Baulovits Margit legjobb tudásukkal működtek közre abban, hogy ily jó eredményt mutassanak fel. Örömmel láttuk, hogy a ruthén gyermekek közül töb­ben nemcsak hogy magyarul tudtak, de értelmük, tu­dásuk teljesen megfelelt még a magasabb kövelelmé- nyeknek is. Mi perecsenyiek, a kiknek gyermekeink tovább is akarnak haladni, azt tapasztaltuk, hogy a nyelvtan, számtan, mórtanban gyermekeink, értve, tudva jártasak és nem csupán magolták azokat. Me­rényi Ignác tanítóról még meg kell emlékeznünk külön azért, hogy mint jó zenész a dalokat lelkiisme­retes odaadással, több hangra beosztva úgy tanította be, hogy magasabb iskolának is becsületére válna, ha a gyermekek oly szépen énekelnének, a mint itt a záró ünnepélyen énekeltek az apró tanulók. Egy apa. * A tűzoltók mulatsága, miként már jelez­tük, jul. 1-ón lesz a Széchenyi-kertben. A meghívót most bocsátotta ki a rendezőség. A mulatság sorrendje a meghívó szerint: 1. Délután Vä4 órakor a tüzoltó- testüiet kivonulása a Széchenyi-kertbe. 2. Délután 725 órakor a tánc kezdete. 3. Délután 726—727-ig a cs. és kir. katonazenekar térzenéje. 4. Este ‘/a 9 órakor tűzijáték. 5. Este 7210 órakor a tombola tárgyak ki­sorsolása. Világposta, konfetti, szerpentin d. u. 5 órá­tól. Tánc d. u. l/a5 órától időközökben, tűzijáték után a hivatalos táncrend szerint reggel 4 óráig tart. * Táncvizsgálat. Alíöldy László befejezvén tánciskoláját, f. hó 22-én tartotta meg növendékeivel a vizsgálatot, mely minden táncból igen szépen sikorült. * Kézimunkakiállitás. A Drugeth-téri áll. népiskola évzáró vizsgái az iskola 12 tantermében e hó 18—22. napjaiban lettek megtartva. Az iskola tanító­testülete az évzáró vizsgák ideje alatt a leánytanulók kézimunkáiból, valamint az V—VI. fiúosztály rajzaiból kiállítást rendezett, melynek igazi műizléssel való összeállítása és elrendezése Harmath Ödön agyagipari szakiskolai rajztanárt, a Drugeth-téri áll. népiskola óraadó rajztanitóját dicséri, ki a kiállítást az iskola egyik emeleti termében előre megállapított terv szerint sajátkezüleg állította össze. Tekintettel arra, hogy e kiállítás az Ízléses elrendezést illetőleg a megtekintésre nagyon is érdemes, a tanítótestület elhatározta, hogy azt f. hó 28-ig nem szedi szét. A kiállítás d. e. 9—12-ig, d. u. 2—5-ig mindig nyitva áll, de azt az iskolai épületben lakó igazgató ezen időn kívül is bárkinek készséggel bemutatja. , A siketnémák vizsgálata. A siketnómák ungvári intézetében a vizgálat ma d. e. 11 órakor lesz. * A Magyar Országos Tűzoltó-szövetség a nyáron is rendez tűzoltó-szaktan folyamot, a mely augusztus l—l9-ig tart. Jelentkezhetnek oly 18—42 éves 1 általános műveltséggel biró kifogástalau magaviseletü férfiak, a kik érettségi bizonyitványnyal, jegyzői vagy 1 tanítói oklevéllel bírnak, továbbá katonaviselt egyének, kik kellő társadalmi állást töltenek be. Jelentkezni a Magyar Országos Tűzoltó-szövetség elnökségénél (Buda- 1 pest, VII. Kerepesi ut 38. sz.) julius hó 10-éig lehet. J 40 hallgató a szövetség költségén csoportos elhelyezést ] nyerhet. A szövetség kötelékébe tartozó tűzoltó testü­letek tagjai részére 6, egyenkint 80 koronás ösztöndíj s tűzetett ki. A felvett hallgatók utazási kedvezményben t is részesülhetnek. 1 * Eljegyzés. Rothman Zsigmond budapesti i kereskedő eljegyezte Klein Izidor battyáni földbirtokos leányát Ellinát. * Megszorítás. Az ungvári gör. kath. kántor- 1 tanitóképző-intózet igazgatósága elhatározta, hogy a ■ jövő 1906/7. tanévtől kezdődőleg elsőben csakis ki- 1 fogástalau viseletű görög katholikus jelentkezők fognak I a tanítóképzőbe felvétetni, úgy, hogy az állami rend- ' tartás értelmében egy-egy osztályban csak 30—35 növendéket helyeznek el, mivel a képző az utóbbi évek- ' ben oly népes lett, hogy a növendékek rendszeresen 1 el sem voltak helyezhetők. * Letzter Józsefről. Még soha olyan hírnév nem előzte meg valakinek a jöttét, mint Letzter József ‘ fényképészét, a kinek ügyességét, Ízlését és művészetét ’ az alábbi sorok, melyet a „Debreceni Független Ujság- ‘ ból“ vettünk át, elég érdekesen bizonyítják. A debreceni L jótékony nőegylet ugyanis ez év április havában jóté- I konvcélu műkedvelői előadást tartott, amidőn szinre- 1 került a „négy évszak“ cimü nagy fantasztikus mozgó élőkép. A szereplő műkedvelők száma 170 volt és a ' főrendező Letzter József. Hogy milyen munka 170 műkedvelővel egy színpadon boldogulni, azt csak az tudja, a ki már részt vett élőképekben, de ennél még sokkalta nehezebb a mozgó élőkép. Különben itt közöl- 1 jük szószerinti szövegben laptársunk reá vonatkozó ' részét: A ki a fővárosi és a mi előadásainkat látta, azt ' mondja, hogy a debreceni sokkal sikerültebb volt és 1 a képek teljesen kifejezték azt a mit a tervező maga ■ elé képzelt. Az élőképek hatása közönségünkre igazán meglepő, az előadás óta valóságos „négy évszak“ láz ' van a városban. A ki látta az előadást, örömmel me- ^ séli azoknak, kik nem voltak abban a szerencsés hely- L zetben, hogy jegyhez jussanak, a kik pedig nem látták, 1 remélik, hogy a nőegylet a műkedvelői előadást meg­ismétli és már egy rövidke kis hírünkre keresik a ‘ protektorokat, akiknek révén úgy gondolják, hogy jegyhez juthatnak. Alig képzelhető műkedvelő előadás élőképek • nélkül az elején vagy a végén, az előadásnak, ezt be 1 kell venui, szóval ezen túl kell esni a jótékonyság ■ oltárára áldozó közönségnek. De mig máskor ez a • compőt, ezúttal ez volt a menü fénypontja. Milyen el- i ragadó képek, milyen fegyelmezett felvonulások milyen : pazar amellett stilszerü toilettek és mennyi-mennyi ■ szép hölgy Debreczen társadalmának szine-java. A zene, felvonulások majd—a tánc befejezése utána legpom­■ pásabb harmonikusan szindus tabló tárul a néző elé, melyiyel nem tud a szem betelni és midőn a függöny • legördül, mintha tüudérálom lenne mindez, a zene akkordjai is elhallgatnak, néma csend lesz, de csak egy pillanatra, mert a következőkben minden kéz tapsra verődik és mint egy torokból hangzik Letzter neve. A függöny ismét fel megy, ugyanazon képet nyújtja a színpad, de a taps csak nem szűnik, mig mog nem jelen Letzter József, ki -a/ élőképet fáradhatatlan kitar­tással rendezte és a színpad arányaihoz alkalmazva átdolgozta. E cikkből látjuk, hogy Letzter József nemcsak zseniális fényképész, hanem rendezői talentum is. Remél­jük, hogy-e minőségében is meg fogja ösmerhetni városunk közönsége. * Elmarad a custozzai ünnepély. A custozzai győzelemnek eddig minden évben megünnepelt évfor­dulóján, junius hó 24-ón, azaz ma, nem rendez a 66. gyalogezred nagyobb szabású ünnepélyt, a mennyiben az ezred legénységének létszáma — a póttartalékosok hazabocsátása miatt ily ünnepély rendezésére nem ele­gendő. E helyett az itt maradt legénységet a tisztikar a laktanyában fogja megvendégelni. * Póttartalékosok szabadságolása. Az ungvári 66. gyalogezredhez bevonulni kényszeritett póttartalékosok hazabocsátása tegnap történt meg. * Ingyenes műhimző tanfolyam. A helyben is jól ismert Singer Co. varrógép részvénytársaság ezen éven is ingyenes műhimzési tanfolyamot rendez városunkban. Tekintettel wua, hogy a tulipán jel alatt indult mozgalom sikere okvetlenül szükségessé teszi, hogy a díszítési munkákat hölgyeinek és jobb mun- kásnőink idehaza készi'.íwssék, különösen felhívjuk az összes körök figyelmét e vállalkozásra, mely hivatva lesz a műhimzóst és mindeu technikáját megtanítani, úgy hogy gyakorlati haszna és eredménye lehessen a dolognak. A tanfolyam helyéről és az oktatás megkez­désének idejéről a közöüiJSg- tájékoztatni fog. * Emésztési zava‘>-tüdőbajosoknál egyike a legkellemetlenebb komplikátióknak. Ezen betegek, kik a legjobb táplálkozásra vannak utalva, az étvágy megszűnése nagyon meggondolandó körülmény, mely­nek folytán a különben jó eredmónynyel használt creosot-készitmény, mely . a gyomrot megterheli és kellemetlen izü, a beteg Utal nem szívesen vétetik. Szerencsére létezik egy creozot-kószitmény, mely mind­ezen kellemetlen bajokatá-í^iulasztja. A „Sirolin-Roche“ nem zavarja az emésztést, s kellemes izénél fogva étvágytalan betegek is kedvelik. A gyomor működé­sére a legjobb hatással van. Kapható mindeu gyógy­szertárban. * Köszönetnyilvánítás. Az ungvári ev. ref. 1 egyház épitkezósi költségeinek fedezésére f. évi junius 10-én tartott hangverseny alkalmával felülfizettek, ille- j tőleg jegyeiket megváltották következő összegekben : 1 A csongori ev. ref. egyház, Egry Ferenc, Rónay Antal és neje, Patay András főispán, gróf Sztáray j Gábor főispán, Tóth Lajos szürtei ref. lelkész 20—20 K, Csuha Istvánná, Firczák Gyula gör. kath. c püspök 14—14 K., Boross Zsigmond kereskedő 100 drb. tulipánlegyezőt ajándékozott, melynek eláru- c sitásából a „ Virágbailet“-ben szereplő leánykák 11 K 80 fillért gyűjtöttek ; Kavasch Ernő építész 11 K., Berta István, Bornemisza Zoltán, Bradáos Gyuláné, Fischman Sámuel, Homoki Antal kisgejőczi ref. lel­kész, Kardos Emil, Kovács Dániel szürtei körjegyző, Kovács István ágteleki ref. lelkész, Mankovios Mihály, Németh Péter csongori ref. lelkész, Plotónyi Nándor, dr. Spiczer Sándor, Szabó Endre ev. ref. esperes, Reichert Frigyes Turjasebesről, id. Tomcsányi Ödön, Turesányi Jenőnó 10—10 K., özv. Lónyay Ferenczné, 8 K., Bene Lajos, özv. Vajuska Mihályné 7—7 K., Komjáthy Gábor, Móré Elek pinczkóczi ref. lelkész, ifj. Szabó Lajos szombathelyi máv. mérnök, Szabó Endre minaji ref. lelkész 6—6 K., Fried Ernő, Kende Mihály, Kovássy Elemér, Túry Sándor 5—5 K., Bulkay Sándor, Deák Bertalan, Fidi Béla, Lám Gyula, ifj. Tomcsányi Ödön, Románecz Mihály, özv. Maczká- nics Józsefné, Matolay Pál, Szabó József eszenyi ref. lelkész 4—4 K., Csomár Béla ásványi ref. lelkész, az eszenyi ref. egyház, Kiss János, Klein Lajos, Lám Elemér, dr. Ország Jakab, Szabó Lajos nyug. máv. felügyelő, dr. Tahy Endre, Urbán Mihály záhonyi ref. lelkész, Vajnay Márton 3—3 K., Rónay Árpád 2 K 50 f., Árvay József, Radó Antal, Freuler Kálmán, dr. Kerekes István, Margócsy Aladár ág. ev. lelkész, Nagy János Alsódomonyáról, Róth Sándor, Sziklay Lajos, Várady György, Várady János, Veres Andor 2—2 K., Fekésházy Miklós, Galgóczy Károly, Körtvó- lyesy Zoltán, Ligeti Manó, Rácz József, Varga Gyula, P50—P50 K., Boros Mór 1 K. 40 f., Béressy Árpád 1 K 25 f., Füzesséry Bertalan, Ehrlich Lőrincz, Ha­lász Lajos jenkei ref. tanító, Laszota János, Móré Gábor jenkei ref. lelkész, Pataki Pál ungtarnóci ref. lelkész, Sutka István ügyvédjelölt 1—1 K. Bene Ferenc 70 f., Bónis Kálmán, Göndy Ede, dr. Lukács Géza, dr. Szabó József, N. N., N. N. 50—50 f. Nagy Géza, ungvajkóci ref. lelkész 3 Korona, Dobrovszky József ungvári lakos 1 Korona. Össze­sen 511 Kor. 65 fill. Jegyekből befolyt 906 K 15 f. s igy az összes bevétel 1417 K 80 f. volt. Fogadja a nagyérdemű közönség az egész egyház nevében kife­jezett hálás köszönetüuket, hogy rendkívül meleg érdeklődése és áldozatkészségével hangversenyünk fényes sikerét biztosítani s annak jótékony céljához jelentékeny összeggel hozzájárulni kegyeskedett. Hálás köszönetét mondunk a hangversenyünkön szereplő hölgyeknek és uraknak egyenként és összesen, a kik időt, fáradtságot, költséget nem kiméivé s igazán egymással versenyezve buzgólkodtak a szent cél érde­kében. Köszönjük a szülőknek, hogy a mily készsé­gesen engedték meg gyermekeiknek a hangversenyün­kön való közreműködést, épp oly szívesen és zúgoló­dás nélkül hozták meg érdekünkben a nem csekély anyagi áldozatot! Köszönetét mondunk Morvay Antal urnák és nejének a színdarab betanítása s a hangver­seny rendezése körüli sok fáradozásáért; Alföldy László urnák a tündérmesékbe illő virágballetnek díjtalan betanításáért, mely alkalommal úgy szakértel­mének, mint finom, tapintatos bánásmódjának és vég­telen türelmének szolgáltatta fényes bizonyságát; Szé­kely Simon, Szabó József, Kássa Kálmán uraknak, a kik a jegyek elárusitása alkalmával valóságos ostromnak voltak kitéve ; Kavasch Ernő építész urnák, a ki úgy szemé­lyesen, mint alkalmazott emberei által készségesen támogatott és segített mindenben bennünket. Az ung- völgyi villanyos müvek részvénytársaságának, a miért a hangverseny alkalmával szükséges villanyos áram­nak jutányos előállítási árban leendő szolgáltatását felajánlotta; az önkéntes tűzoltóknak, mivel a rend fentartására közülök többen vállalkoztak. Végül meg­említjük, hogy a hangversenyen szereplő hölgyeket a megérdemelt, de a jótékony cél érdekében elmaradt csokrokért, avval kárpótoljuk, hogy kedves neveiket koszorúba fonva megörökítjük egyházunk emlék­könyvében. A mennyiben az „Ung“ megelőző számá­ban a tudósitó a hangversenyen szereplőkön kívül olyan egyénekről is megemlékezett, a kik a hangver­seny rendezése körül szereztek maguknak elismerést: kedves kötelességünknek tartjuk köszönetünket kife­jezni Szabó Lajosnó, Románecz Mihályné urhölgyek- nek, Braun Dezső urnák is odaadó fáradozásaikért, úgy szintén Lőrinczy Jenő alispán, Fincicky Mihály polgármester, Dortsák Gyula reáliskolai, Takács László és Szabó JózBef állami iskolai igazgató uraknak azon szives készségükért, mellyel a szükséges székeket hangversenyünk céljára átengedték. Ungvár, 1906. junius 23. Komjáthy Gábor ref. lelkész, Szabó Lajos főgondnok. * A ki valóban jő iskolai rajzeszközt akar, az vásárolja a magyar gyártmányú „Szénásy-féle Árpád- körzőt. Kapható : Székely és Illés papír, rajz-, író­szer és könyvkereskedésében Ungvári. Meghívó. A m. kir. állami polgári leányiskola f. hó 29-én d. e. 10 órakor évzáró ünnepélyt rendez, melyre a n. é. közönséget tisztelettel meghívom. Ungvárt, 1906. junius 24. D&ák Gyul& Igazgató. Az ünnepély sorrendje: 1. Kuruc dal. Énekelik a IV. osztály növendékei. 2. Melyiket? . . Ina Váradi Antal, szavalja Deák Anna III. oszt tanuló. 3. Ereszkedik le a felhő. Énekelik a II. oszt. növendékei. 4. A vén cigány. Melodráma. Szövege Farkas Imrétől, zenéje Farkas Lajostól; szavalja Vidonyi Anna IV., zongorán kiséri Pap Katalin III. oszt. tanuló. 5. Mély a Rima. Énekelik a III, oszt. növendékei. 6. Die Türkenpfeife. Irta Pfeffel. Szavasa Schwarcz Elvira IV. osztály tanuló. 7. Magyar Népdalok. Zongorán előadja Zalán Erzsébet IV. osztály tanuló. 8. La feuiiie. Irta Arnould, szavalja Románcsek Etelka It. osztály tanuló. ít. Igazgatói jelentés és a jutalmak kiosztása. 10. Búcsúbeszéd. Mondja Fényes . iroska IV. oszt. tanuló. 11. Zárószó. ld. Himnusz. Énekelik az I. osztály növendékei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom