Ung, 1906. január-június (44. évfolyam, 1-27. szám)
1906-01-01 / 1. szám
2 oldal. tt nsr <31. szám. teti a pessimizmust, a rideg kiszámítást s a honszeretetnek hiányát. Úgy legyen ! Legyen az újév végre boldog s legyünk mi benne megelégedettek. „Ung.“ Lapunk szerkesztősége számban és erőben gyarapodva — szeretettel sorakozik a régi Ung körül. Lobogtatja a zászlót, folytatja a nemes munkát, a melynek szolgálatába szegődött, melynek diadalára esküdött. Gondoskodásunknak tárgya lesz e lap, beleöntjük tudásunkat s arra törekedünk, hogy az olvasó közönség bizalmát megnyerjük. Minden igyekezetünk oda irányul, hogy az olvasó közönség jól szerkesztett és megbízható újságot nyerjen. Prograramunkat pedig összpontosítjuk ebben a pár szóban: Az „Ung“ továbbra is a hazafíségnak lesz a zászlaja és arra törekszik, hogy a megye különböző nyelvű és vallásu polgársága közt a barátságos jó viszonyt íentartsa. Mai számunktól kezdve a beosztásra nézve követjük a modern napi lapokat. Beosztásunk a következő : A. lap első részében néhány cikk jelenik meg, a melyek — a mennyire csak lehetséges — helyi vagy megyei érdeküek lesznek. A Tárcában egy-két költeményt és egy-két novellát vagy rajzot adunk. Az Ízlésesség és a vidéki elsőrangú lapok színvonala a m^UkŰhk. A Vármegyei ügyek rovatban helyet foglalnak a megyei életet feltüntető ügyek: a közgyűlésekről, a közigazgatási bizottság üléseiről szóló tudósítások, stb. Ezt követi a Városi ügyek rovata. A Hírek rovata valódi tükre lesz a megyében történt eseményeknek. A vármegyének minden jelentékenyebb helyén van megbízható tudósítónk. A szomszédból rovat alatt közöljük Bereg, Szabolcs, Ugocsa és Zemplén vármegyékben történt nevezetesebb eseményeket. A Tarka krónika humoros, de nem sértő képek gyűjteménye lesz. Következik az Irodalom, mely rovatban elmondjuk pártatlan véleményünket a beküldött könyvekről és lapokról. A Közgazdaság rovata a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem ügyeit tárgyalja. A Csarnokban hosszabb elbeszéléseket, tanulmányokat, útirajzokat, esetleg regényeket, színmüveket közlünk. Az Anyakönyvi hivatal rovat beszámol a születésekről, házasságra való jelentkezésekről, esküvőkről és halálozásokról. A Szerkesztői üzenetekben készséggel adunk választ a hozánk intézett kérdésekre. Ezen terv szerint szerkesztjük az „Ung"-ot. Ha az olvasók tetszését meg nyerjük vele, kérjük becses pártfogásukat, mert a nélkül nem épülhet fel tervünk. Béla : Nem is vágyódom egyikre sem. Hagyjanak engem elpusztulni könyör, szeretet, könnyek nélkül. Irén: Más végzetet én sem ismerek. Béla: De hagyja folytatnom, a hol elkezdtem Első lépés volt a sülyedéshez, — a mint ön mondja — az emberekben való csalódás. Jó ember nincs, csak rossz és kevésbbé rossz, — igazat pedig, a mióta az életbe kiléptem, a mióta viszonyaikról ismeretet szereztem, nem találtam. Nem a gazembereket értem, világért sem. A gazemberek nagyon becsületes fickók, mert Őszinték. Őszintén művelik azt, a mit éreznek, a mire vágynak, — s végre önmaguk is belátják, hogy gazemberek. Ezeket én becsülni tudtam valaha. Engem a sima arcuak, a nyájasak üldöztek ki az emberi közérzésből, a kik számítva élnek. A kik művészetek közé emelték a képmutatást, erénynyé a szívtelenséget. Titkon dolgoznak, nem testet, csak lelkeket gyilkolnak, mondom: csak — és azt is oly ügyesen, annyira a törvények színe és védelme alatt, hogy velük szemben csak önmagunkhoz van felebbezés. Irén : Miért nem vette fel a harcot ? Béla: Hogy őrültnek tartsanak? Irén : Lett volna inkább őrült, mint gyáva. Béla: Hagyjuk el. Utóvégre önző lények vagyunk. Ha nincs senki és semmi, a mibe gyönyörködhetnénk, itt vagyunk magunk magunknak. Irén: Nos hát? Béla: De én önmagámban is csalódtam. Irén: Bizonyosan nagyobbak voltak vágyai, mint tehetsége. Béla: Be kell látnom, hogy igen. A mai kor detektiv-gondolkodása abban is kételkedik, a mi van. Ha volna is tehetségem, nem hiszek benne aszszonyom. VÁRMEGYEI ÜGYEK. A főispáni beiktatás. Megtörtént! És pedig szépen történt meg. Le a kalappal Ungvármegye előtt. A mit a vármegye lázas izgatottsággal, mondhatni félelemmel várt, végre elkövetkezett a nevezetes nap, a midőn Ung vármegye ismét megtalálta önmagát. Nagy idők folytak le a Rákóczi nóta keletkezése óta. A világtörténelmi jelentőségű eseményekben Ungmegyének ugyan kevés szerepe van, de hazánk évlapjain a más testvérmegyék között Ung vármegye szive dobbanása is fel van jegyezve. Fel lesz ismét, megmarad emléke az élők tudatában és a jövő nemzedékei is tanulságot meríthetnek az — akkor már — múlt időkről regélő okmányokból. Félelemmel vártuk az eskütétel napját, nem a hatalom fegyveres erejétől féltünk, mert tudtuk, hogy a vármegye közönségének, tisztikarának és Ungvár város lakosságának magatartása méltóságteljes nyugodt és higgadt lesz s igy fegyveres beavatkozásra nem kerül a sor. Nem az uj főispán egyéni mivoltától, — de ama régi szálló ige beteljesedésétől féltünk, hogy: „átok veri meg a magyart, mert az soha együtt nem tart.“ Hát összetartottunk! Az együttérzésnek, az összetartásnak eredménye volt az úgynevezett beiktatás lefolyása, melyről az alábbiakban számolunk be : Előkészületek az installációra. A nemzeti küzdelemnek vármegyénkben felcsapó lángja "teljes erővel hatotta át megyénk és városunk közönségének szivét arra a hírre, hogy Ungmegyének is kijelöltetett immár a főispánja Bernáth Zsigmond biharmegyei nagybirtokos (?) személyében. A hírre, már hetekkel ezelőtt megmozdult vármegyénk tisztikara és alkotmányvédő bizottsága s elhatározásaiknak keresztülvitele teljes valóságában kezdett kibontakozni ama napokban, melyek az új főispán megérkezési idejéül jelöltettek ki. A vármegye, a törvényhatósági bizottság s a 35-ös bizottság intézkedéseinek külső keretét megteremtendő, akcióba lépett az itthon időző egyetemi ifjúság is, a fiatalság s a lángoló lelkesedés pazar ötleteivel tarkítva az installációs napok krónikáját. Miután az új főispán megérkezési ideje pontosan nem volt megtudható, az ifjúság egy része őrségeket szervezett, melyek a vonatok érkezési idejét kísérték ligyelemmel, mig a másik rész minden erejével nekifeküdt munkájának, hogy a törvényhatósági bizottság tagjainak az installációról való elmaradását biztosítsa. Az ifjúságnak tudomása volt arról, hogy a megye egyházi férfiai távolmaradnak, úgyszintén lelkes örömmel vette tudomásul, hogy az erdészek teljesen szervezetükkel ellenállának, de annál nagyobb fájdalommal vette ama hirt, mely Rónay Antal főerdőtanácsosnak bekövetkezendő aszisztálását kolportálta. Az előkészületek megbeszélése végett gyűlést tartott s ott határozattá emelte a többi között azt is, hogy Rónaynál a város polgárságával együtt tisztelegni fog s felkéri őt, hogy a kolportált hir valótlanságáról meggyőzze őket s adja kifejezését annak, hogy a megye közönségével együtt érezve az installáció meghiúsítására hazafias lélekkel közreműködik. Küldöttség Rónay főerdötanácsosnál. Az ifjúság s a polgárság határozatának megfelelően csütörtökönfd. e. Väll-kor gyülekezni kezdett a Herz-féle sörcsarnok előtt, majd nemzeti zászlókkal s az ipartestület zászlaja alatt hazafias dalok éneklése r r^. íjr-oíd. ____________________________ mellett fölvonult Rónay lakása elé. A közönség az utcán foglalt állást, mig egy 60—70 tagú küldöttség dr. Zombory Dezső vezetése alatt fölvonult a főerdő- tanácsos elé, ki a küldöttséget a legnagyobb előzékenységgel fogadta. A küldöttség nevében dr. Zombory a következő beszédet mondotta: „Méltóságos Urunk! Politikai életünk nehéz napjainak egyik gyengéd megnyilatkozása gyanánt vármegyénk polgársága s ifjúsága jelent meg ma itt Méltóságod előtt. Az ifjúságot varázslatos lelkesedése, a polgárságot polgári öntudata hozta ez ünnepélyes gyülekezetbe össze. S engem, kit küldöttség vezetőjévé avatott a bizalom, meg éppen az a szerencse ért, hogy az ifjúi s a polgári kor határvonalain állva, az ifjúi lelkesedés s a polgári öntudat összekötő ereje inspirál akkor, midőn e pillanatban Méltóságod hazafias lelkesedéséhez s polgári öntudatához készülök fordulni. Szavaimnak élét veszi, de erejét fokozza az a másik szerencse, hogy mint ifjú úgy szólván Méltóságod háza táján nőttem fel, hol atyai jóindulatának számos jelében részesültem, mint kezdő polgára e vármegyének. bár Méltóságod ellenfeleinek, az ellenzéknek táborában küzdöttem, de mint szerény ellenfél is, Méltóságodban mindenkor a komoly, tapasztalatokban gazdag s hazafias érzésben erős magyar embert ismertem meg. A történelmi jelentőségű események, melyek vármegyénkre e napokban várnak, Méltóságodat hivatalánál, rangjánál s egyéni kiválóságánál fogva előtérbe állították. A nagy ember sorsa nehéz, gondterhes. Tettein rendes viszonyok között a helyi társadalom, de a mai nehéz helyzetben egy ország szeme őrködik. A mit valóra vált, tesz, cselekszik, megfontolva vagy megfontolással, hirtelen avagy az óvatosság parancsa nyomán, a fölött egy egész ország ítél. Az ő cselekedetei a kiemelkedők s az ő cselekedetei szerint biráltatnak el mindazoké is, kik vele a politikai beosztás alapján együtt működnek. Ez ezreket érintő összefüggés vezetett bennünket Méltóságod elé s indított arra, hogy lelkének — talán — kétkedő álláspontját megyénk s az ország javára billentsük, elhatározását e jobbik irányban ünnepélyes megjelenésünkkel erősítsük. Méltóságod egy hosszú politikai éra tanításai, gondolatai között töltötte életét. E rendszer romba dőlt, helyét egy kalandor társaság s pillanatonként változó részvényesei foglalták el. Mig a múltban Méltóságod nyugodt lelkiismerettel modhatott ellent a feltóduló véleményeknek, mert meggyőződését az ország legnagyobb pártjának meggyőződése garantálta, ma Méltóságod szabad, pártkötelékek nem feszélyezik, lelkének szabad szárnyalását egy küzdő ország rónái s bércei viszik végig e hazán. Pártok nincsenek, a harcban csak a lángoló, lelkesedő ország áll fölemelt fővel, az a pár innen-onnan összeszedett ember, szemben álló politikai szervezetnek a legbuzgóbb szívvel sem mondható. S Méltóságos uram tekintsen ide sorainkra, az ifjúi lelkesedés s a polgári öntudat ragyog le az arcunkról. A bátorság, önérzet s a hazaszeretet melege fonja körül alakját megjelenésünkkel. Ismerjük Önt mindannyian, hazafiságában sohasem kételkedtünk, lelkét, akaratát erősnek tudtuk, mint a gondjaira bízott erdők hatalmas tölgyeit. Méltóságos Urunk! Az erdők hatalmas tölgyeit bécsi szellő előtt nem látta még meghajolni senki sem : az erdők hatalmas ura, rajongó embere sem bizonyulhat tölgyeinél, alantasainál gyengébbnek. S mi most itt állunk. Látjuk magunk előtt Méltóságod lelkének fölindulását, a küzdelmet a fensőbb- ség akarata s szivének érzelme között. A hazaszeretet békés időkben disz, mely az ügyefogyottaktól megkülönböztet, a mai napokban erény, melyet gyakorolni a legfenségesebb polgári kötelesség. Légy üdvözölve Urunk ! Mi öndiadalodban lelked erejében oly rendithetlenül bízunk, mint munkás ember a nap keltében. El kell jönnie. Méltóságos Urunk ! Az ifjúi lelkesedés s a polgári öntudat, az ide fenn levők s az odalent állók nevében esdve kérjük Önt bontsa ki lelkét előttünk s szegezze ide élénkbe amaz akaratát, mely az országunkra törőknek ellent mond s mely alkotmány ellen törő főispánt sem személyes, sem mások kényszerítésével nem installál. Ha Méltóságod mellénk áll a vármegye diadala hatalmas lesz, a Rónay név újra fénybe derül s mi kitartunk minden támadással szemben . . . Isten minket úgy segéljen.“ Az ősz miniszteri tanácsos megindultan hallgatta a beszédet, megindultan hallgatta a mint a polgárság nevében még Flach Jakab pár szóval a küldöttség vezetőjének szavaihoz csatlakozott. Azután válaszolt. Válaszában kiemelte a hivatalosfő kötelességeit, hangsúlyozta a helyzet nehéz voltát és kérte az ifjúságot és polgárságot, hogy függeszsze fel tetteiről alkotandó véleményét addig, mig az installáció órája el nem érkezik. „Azt hiszem, — mondta végül — hogy ez alkalommal tanúsítandó magatartásommal a közvélemény meg lesz elégedve." Lelkes éljenzés kísérte e szavakat s a tömeg odalenn ujjongva fogadta e meghatott kijelentést s a Kossuth-nóta lelkes hangjai mellett vonult tova és oszlott szét, hisz a diadal jó részben biztosítva volt. A főispán érkezése. Mig a Rónaynál járó küldöttség a maga dolgát végezte, a városban gyorsan terjedt tova a hír, hogy a főispán a délutáni gyorsvonattal érkezik Budapest felől. E hírre kora ebédután megélénkültek az utcák és sürü rajokban özönlött az ifjúság s polgárság a vasút felé, mig a közönség a gyalogjárókat s az ablakokat, erkélyeket foglalta le. Nem tudom, hogy micsoda daemon súgta az íróknak, hogy önmagukat alkotás közben megfigyeljék, de annyit mondhatok, hogy ez a legszörnyübb lelki processzus, mert a teremtés naivságát semmisítette meg. Oh, ha eltudnánk magunkat feledni. — Nem, nem hiszek semmiben a világon, mert önmagámban nem hiszek. Irén : Hogy élhet így, ha önmagát semmire sem becsüli ? Béla : Éldegélek. Ha már lettünk —■ élni : szokás. Minden, minden csak szokás, konvenció. 'Köszönünk, mosolygunk, becsületesek vagyunk merő konvencióból. Füzzük egymás mellé a napokat, — ezt a sok szürke ürességet; vánszorgunk öröm, remény és fájdalom nélkül. Fakó pusztaság egész láthatárunk ; csupa jég, csupa hó. Oh! hogy szeretném rövidre fogni a kantárszárat s kinyargalni az- egész világból. Irén : Tehát csak megsemmisülni vágyik ? Béla : Nem. Van még egy erősebb vágyam is Irén: És az ? Béla : A rombolás. * A füzet kiesett ujjaim közül, s egész önfeledton, mintegy saját magamat vigasztalva és gyászolva ismételgettem : „ez volt a bukás." Nem bírtam tovább a szűk szobában időzni. Öngyilkosbarátom rapszódikus vallomása űzött a szabadba. Kisiettem. Szememből szúrós, vádkönnyek peregtek, s a hosszú folyosó némasága mohón szívta fel lépteim visszhangját.
