Ung, 1905. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)

1905-07-02 / 27. szám

2 oldal.

rriT(327. szám.

Ilyen szép, ilyen magasztos a tanítói hivatás általában.

A magyar tanítónak azonban ezenfelül még különleges küldetése is van!

A hadak utján jött Árpád népe a Duna és Tisza tájaira; fegyverrel kezében szerzett hazát és egy ezredéven át meg is tartotta. Ámde a nyers erő, a személyes bátorság kora lejárt, épen napjainknak világra szóló nagy tusái mutatják, hogy a műveltség, a tudomány, a nemzeti jellemnek kifejtése teszi a népeket nagygyá, hatalmassá és biztosítja a legdrágább kincset, a szabadságot. Ha azt akarjuk, hogy itt Európa szivében, a népes germán és szláv törzsek közt a vérrel szerzett hazát a Il-ik ezredéven át megtartsuk, akkor uj fegyverekkel kell magunkat ellátni: a műveltséget népünk összes rétegeire, széles és erős alapokon kell kiterjesztenünk, a nemzeti összetartandóság gondolatát a lelkekben a rajongásig kell fokoznunk és minden erőnkkel oda hatni, hogy e hazának minden polgára, legyen az tót, oláh vagy német, magyarnak vallja magát, testvérünk, igaz érdek nélküli testvérünk legyen, egy legyen velünk a hazaszeretetben!

így nevelni az uj, a jövő nemzedékeket; bevinni a nemzeti műveltséget a legelrejtettebb falu legkisebb kunyhójába; szeretetet, lánggal égő honszerelmot plántálni minden szívbe, mely e hon virányain dobog ; megszerettetni mindent, de mindent, a mi magyar: ez a magyar tanítónak különleges, szép és nagy hivatása!

És most, m. t. Hölgyeim és Uraim, mikor ezekben érintettem, hogy minket, tanítókat szerény, csendes, de igen nehéz munkánkban milyen ideák vezérelnek, mikor Önöknek eszmevilágunkba némi betekintést nyújtottam, engedjék meg, hogy a két ünnepekre térhessek át.

A két érdemes férfiú életrajzi adatainak részletes felsorolása igen messzire vezetne, ezeket tehát szi- . vés engedelmökkel csak röviden jelzem.

Attól a kis bölcsőtől, mely 1835-ben Vajkóczon Terebessy Ferenczczel ringott, az ungvári, pataki és egri iskolákon, a királyhelmeczi és püspökkeresztesi tanítóságon át 1859-ig, mikor ünnepeltünk Ungvárra jött és 1859-től máig, nehéz, sokszor tövises, de azért lelki örömekben mindig gazdag volt az ut. A jó Ég nagy családdal áldotta meg, három fia szolgálja Ung- mogye tanügyét mint néptanító, ő maga pedig, hisz mindnyájan tudjuk, még ma is, több mint 40 hosszú év után, nemcsak a kicsinyek legnehezebb tudományába, az Á B C-be vezeti be növendékeit, hanem mint kántor is teljesít Istennek és embernek tetsző szolgálatot.

A másik barátunknak, Lewandowszky Istvánnak törzsöké Lengyelországból származik, atyja emigráns volt, de ő maga 1833-ban Nagysárosban már magyarnak született. Miután gymnasiumi tanulmányait Eperjesen, Kassán és Kisszebenben folytatta, a 15 éves ifjú lelkét is elragadták a 48-iki események, ott hagyta az iskolát, beállott honvédnek. Részt vett az Eperjes és Ofalu melletti ütközetben, Temesvár ostrománál, mint tűzmester Damjanics parancsnoksága alatt védelmezte Arad várát. Aztán, — aztán — de nem, nem szaggatom fel a behegedt sebet, csak érintem, hogy ő is fogoly lett, besoroztatott az osztrák hadseregbe és mikor 9 esztendei szolgálat után haza bocsáttatott és alig látott tanulmányainak folytatásához, újra be kellett vonulnia s a 60-ik gyalogezreddel részt vett a magentai és solferinói csatákban. Nehány évi nevelői működés után 1864-ben Ungvárra, a kincstári iskolához került, 1883 óta alelnöke az ung-beregi róm. katli. tanítói egyesületnek, 1884-ben szervezte az iparos- és kereskedő tanoncziskolát, azóta igazgatója is, itt irta meg földrajzát, s ma is itt él, munkál köztünk, 72 évvel a vállain nemcsak a hegyen, hanem az Ur szőllőjében is irtja a philoxerát, nemes tőkéket nevel gyermekeiben és százakra menő tanítványaiban az egyháznak és a hazának.

Kedves barátaim, ősz bajtársaim ! Mit mondjak most Önöknek, Önöknek, a kik ifjan és szegényen, de lánggal égő szívvel indultak útnak hirdetni az igét s akik ma, több mint 40 évi hosszú küzdelem után, itt állnak előttünk épen olyan szerényen, mint 40 évvel ezelőtt! Mivel üdvözöljem én Önöket, Önöket, a kik erkölcsi és értelmi tőkével látták el a tanítványok ezreit, a kik honszerelmet plántáltak annyi szívbe; a kik megmutatták nekünk, hogy miképen kell munkával áldozni a haza oltárán, de akik épen e munka által újjászülettek 40 nemzedékben! Mivel köszöntsem én Önöket, Önöket, a kikkel 40 éven át az Ur volt, hozzá vezették tanítványait s a kik ma azt mondják: „Uram, a kiket reám bíztál, tehetségemhez képest mind nevel- tom, oktattam s ime közülök egy sem veszett el“ ! ?

Gyenge az Önök érdemeinek vázolására az ón szavam, de ha rendelkezném is a szó minden hatalmával, akkor sem tudnám én kellőképen méltatni 40 évnek fáradságát, küzdelmét és az Önök nagy szeretetet! De Kegyetek nem kívánják, nem is várják ezt, mert Önök igaz, önzetlen tanítók. Nekünk tanítóknak azonban az Ég egy nagy kincset adott, olyan szivet, mely feledni tud, feledni minden bút és bánatot, de élénken megőrizni és többszörösen élvezni azt az örömet, mely hivatásunk teljesítése közben ér. Önöknek is bőven jutott e kincsből, feledjék hát mindazt, a mi sziveiket valaha szomorította és vonuljon lelki szemeik előtt ismételten el mind az a jó és nemes, a mit tettek, a mi valamikor örömöt szerzett: ez a tiszta

szivöröm, a melyet tiszta, nyugodt lelkiismeretűk csak fokoz, ez az Önök legszebb, legmóltóbb jutalma!

De nem, úgy látom, hogy vár Önökre még más lelki öröm is. íme, itt vannak kartársaik, eljöttek, hogy példájukból erőt és kitartást merítsenek, lássák, hogy az igazi tanító szivéért tényleg sziveket nyer cserébe! Itt vannak tanítványaik, elhozták azt az érzelmet, mely a szívnek legszebb virága, elhozták hálaórzelmöket, melynek Önök voltak a magvetői ! Itt vannak elöljáróik, a kik buzgólkodásuknak, fáradozásuknak voltak tanúi, és elismerést hoztak becsületes munkájokért! S ime itt van e díszes közönség, minden egyes tagjának keblében igaz, őszinte tisztelet lakozik s ez Önöknek szól!

Engedjék meg, igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy e tiszteletet, elismerést és hálaórzelmet a kartársi szeretettel koszorúba köthessem, mellé tűzhessem őszinte nagyrabecsülésünk pálmaágát és miután „úgyis mindig ez volt lelkök álma“, ezt a koszorút azon kívánsággal nyújthassam át: Vezesse Önöket az, a mi eddig vezette, éltesse önöket az, a mi oddig éltette: a szív szeretető !

A beszéd hatását leírni meg sem kíséreljük. Csak annyit mondunk, hogy bevezető része, az igazi tanítónak lelki szemeink elé állítása, valóságos glorifikálása a tanítói pályának, a második résznek elmondása, az ünnepeltek és azok érdemeinek méltatása alatt pedig alig maradt szem könnyű nélkül.

A kir. tanfolügyelő beszédének befejeztével kitört éljenzés és taps után a dalárda énekelte el az „Éljen soká!“-t, mire Lőrinczy Jenő alispán emelkodott szólásra, hogy átadja a két jubilánsnak a vallás- és köz- oktatásügyi m. kir. minister elismerő levelét, melyekre nézve kijelenti, hogy „e két okmány csekély érdemeik jutalmazására".

A jubilánsok lelkes éljenzés közt átvevőn a két okmányt, Fülöp Árpád főgitnn. tanár olvasta fel ez alkalomra irt s a két veterán tanító érdemeit méltató következő dialógust:

Dialógus.

Horatius. Nagy férfit illet meg magasztaló dal,

Kinek hatalmas tettei, miként Gigászi mű, egekbe rontanak.

Az óda, a dalok királyi sássá,

A legmagasb bérezek napsütte ormát Választja otthonául és keringő Röptével koszoruzza méltón A földnek halhatatlan óriásit.

A hangya módra sürgölődő nép Csekély fiát s mindazt, mi köznapi,

A költő, a szent tűznek birtokossá,

Ha zengené, szentségtörést követne.

Kar. Halld a költőt s megfogadd,

Mi tanácsot bölcsen ad ;

Vesd meg, a mi köznapi,

S zengd, a mi a felhők fölé Bir fejével rontani.

Nietzsche. A lángész, az ember fölötti lény,

Minden, a többi semmi, csak tömeg.

Történelem a lángész műve csak S a sokaság legfennebb arra termik,

Hogy gyenge vállain fenntartogasson Nagy ritkán egy-egy ilyen óriást.

Borulj le, nyomorult tömeg szülötte,

S istent ha látnál, olyan hódolattal Illesd a hozzád mérten szertelen Arányokban nagyot, s féregnek érezd Magad, ha véle szembe állít sorsod,

S kövesd, mint bárgyú nyáj bölcs pásztorát.

Kar. Egy, csak egy az ember,

„Übermensch“ neve,

Tömeg, miritha isten Vón, úgy bánj vele.

Végtelen kicsinység S nagyság, szertelen,

Ez a te mély titkod Bölcs történelem 1

Evangelium. Isten leikéből lelkezett az ember,

Kicsiny s nagy, lángész s bárgyú egyaránt. Rabszolga s trónnak birtokosa közt A végtelennek látszó űrt kitölti A szeretet és a testvériség.

Nincs senki is, ha ember a neve,

Kiben ne tündökölne isteni,

S csak lelkünk burka, rothadandó testünk S a vaksors állít föl korlátokat,

Emezt királynak, azt véletlenül Koldusnak híván e siralmas völgyre;

De túl a siron az koldus lehet,

Ez meg királylyá fölmagasztosulhat.

Embert ha látsz, isten fiát keresd S találd meg benne, ten testvéredet,

S magasztaló dalodra érdemes lesz Akármi sorsú föld fia, ha ember.

Kar. Embertársad, ember,

Mért kicsinylened ?

Nemest bármi sorsba11 Mindenki tehet.

Lelkünk egyként élő,

Testünk rothadó,

Hidd el, a kicsinylés Sátáni adó.

Alkalmi költő. Tekints le, múzsám, e két férfira,

Bár egyszerűk s kicsiny kört töltenek be, Parányiságuk látszatán belül Nagy és dús érdemek tündér világa Tárul eléd, s mélységeket mutat,

Távolt s magast rajzolgat tiszta léggel.

Parányi lencsepáron áttekintvén,

Dús rétet látok, értől öntözöttet,

S két, ötven éves múlt munkált mezőit Futhatja át szemem. Legszebb s dédelgetettebb Termény gyanánt két óriási fa,

Gyümölcscsel rakva, lombtól ékesen Áll a munkált mező közép terén :

A vallás és a hon gyönyörű fája.

Ezek körül munkálkodának ők,

S verejtékökkel vált termékenyebbé E két dicső fa gyökerén a föld.

Ki életét honának s istenének Becsület útjain haladva szánja:

Nagy férfi az, bármily parányinak Tükrözteti a csalfa látszat őt,

Hálát s magasztaló dalt érdemel 1

Kar. Isten és hon, e két Legszebb, legmagasb Eszménk oltárin ők Hűn áldoztanak.

Koszoruzd meg, hon, két Hived homlokát,

Éltesd őket, Isten,

Még sok éven át.

Lelkes taps és éljenzés volt jutalma a szépen megirt költői műnek.

Megható s soká emlékünkben maradó jelenet következett ezután. Kafíka Zoltán IV. oszt. elemi iskolai tanuló Lewandowszki Istvánhoz, Tapasztó Gyula III. o. tanup Terebessy Ferenczhez, mint volt tanítóikhoz intéztek tanulótársaik nevében üdvözlő verseket. A kis szavalókon határozottan meglátszott, hogy át is érzik, a mit mondanak, oly szépen, oly értelmesen hangzott minden szavuk.

GÖndy Ede róm. kath. tanító az ung-beregmegyei tanitó-egyesület és az ungvári róm. kath. tanítótestület nevében üdvözölte a jubilánsokat, kiket követendő példaként állított maga és társai elé.

Benkő József apát-plébános, az iskolaszék egyházi elnöke szólott most. Átadta a két jubilánsnak az iskolaszék, illetve a kath. közönségnek emléktárgyát; egy-egy arany órát. „Egy arany óra az, — mondotta, — amely az időt mutatja, — óra, amely tanúja a múltnak, irányadója a jelennek, és — mondjuk — prófétája a jövőnek. Valahányszor erre az órára rátekintenek, jusson eszükbe a becsülettel betöltött kötelesség a múltból és legyen jelenben ennek a becsülettel betöltött kötelességnek jutalma a tiszta, a hazafias és keresztény öntudat. A jövő pedig — valahányszor mozdul ennek az órának a mutatója, — mindannyiszor egy újabb, örömteljes és boldog pillanatot hozzon önöknek az életükre. Átadom kérem a róm. kath. hitközségnek és annak iskolaszékének ezen két emléktárgyát e szavakkal : vegyék azt oly szívesen, mint amily szeretettel nyújtjuk mi azt. „Végül köszönetét mondott a közönségnek a szives megjelenésért, amelyben biztosítékát látja annak, hogy ime elindultak nemcsak a tanítók maguk, hanem velük együtt az egész közönség is elindult Magyarországot, a mi hazánkat a második ezredévre is meghódítani. (Hoszas, lelkes éljenzés.)

Az üdvözlések sora befejezést nyervén, előbb Lewandowszki István, majd Terebessy Ferencz mondottak köszönő szavakat a nem várt ünneplésért, s őszinte elismerésért. Hogy mit mondottak? felesleges leírnunk. Czikornyátlan szavakkal hivatkoztak a nép- nevelés terén kifejtett s tegyük hozzá ismételve: eredményes és fáradságos munkájukra, melyhez erőt adott az a szeretet, melylyel pályájuk iránt viseltetnek. Ez a szeretet adott erőt nekik eddig, — a közönség imént megnyilatkozott szeretető s pályájuk iránti vonzódás fogja nekik megadni az erőt a jövőbeni munkálkodáshoz.

Perczekig tartó éljenzés és taps volt a közönség felelete, miközben aki csak tehette, sietett a jubilánsokat személyesen is üdvözölni.

Végül a dalárda elénekelte a Szózatot, s ezzel az ünnepély, mely az igazi érdemek méltatásának ünnepe volt, véget ért.

* *

*

Az esti órákban szükebb körű családias jellegű társasvacsorára gyűlt össze a közönség a Széchenyi- kertben, amelyen a jubilánsok családjaikkal jelentek meg. Fincicky Mihály polgármester köszöntötte fel őket első sorban, majd Szabó József szerednyei rk., Takács László ungvári áll. elemi isk. igazgató-tanitó, Lukács Géza dr., Gaar Iván és Petreczky János szegedi tanfelügyelői tollnok éltették a jubilánsokat és családjaikat.

A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, úgymint idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó izo miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegonkint 4 kor.-ért kapható. Figyeljük, hogy minden üveg

— alanti czéggel legyen ellátva; ........

F. Hoffmann-La Roche Sc Co. vegyészoti gyár Basel (Svájcz). 731,45—52