Ung, 1905. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1905-02-05 / 6. szám
XLIIL ÉVFOLYAM. Ungvár, 1905. február 5. 6. SZÁM. Szerkesztőség:: Vármegyeház-tér 1-ső szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. Ny il ttér sor önkin t 40 fillér. Ellőfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra: Egész évre . 8 kor. Félévre ... 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fill „Ung vármegye Hivatalos Lapjáéval együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre. . 6 kor Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ ÜNGME GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Vegyük át a szegény sorsú szülőktől a terhet, melynek vitelére ők képtelenek ! Legyen mindenki, ki e sorokat olvassa, apostola a siketnémák megmentése ügyének 1 Adjon és gyűjtsön! mert minden fillér egy-egy szikra lelki sötétségük megvilágításához. Keljünk nemes versenyre az áldozatkészségben, mert filléreinket nemesebb czélra aligha adhatnék! Bizton számítunk arra, hogy t. Czimed sem fog ügyünktől elfordulni. Ott lesz az elsők közt. Az áldozatkészségben példát ad. Az északkeleti megyék intézetei-, társulatai-, vállalataihoz fordulunk ezúttal, azzal a kéréssel, méltóztas- sanak elhatározni, hogy intézetünket állandóan támogatják. olyformán, hogy vagyoni mérlegükhöz képest egy-egy szegénysorsu növendék eltartásának költségeit (évi 240 korona) egészen, vagy, amelyik erre nem képes, annak felét vagy egyéb hányadát magukra vállalják. Azért kérjük t. Czimet erre és ilyetén határozatra, mert csak igy állapíthatjuk meg előre, hogy mennyi fölött rendelkezhetünk és hány siketnéma gyermek megmentésére adatik meg nekünk alkalom és lehetőség. Az emberszeretet nemes eszméjétől áthatva a legmelegebben kérjük: méltóztassanak a lehető legnagyobb áldozatot hozni, mert azt nem idegeneknek, hanem saját környezetükből, saját megyéjökből felvett siketnéma növendéknek juttatják. Szabályzatunk értelmében u.i. a felsorolt 5 vármegye mindegyike részére az onnan egybegyült adományok-, hagyományok- és alapítványokból külön megyei segélyalap lélesittetik, amely alapból kizárólag csak az illető vármegyéből felvett szegénysorsu növendékek segélyeztetnek. Minél többet adnak tehát, annál több megyéjökbeli szerencsétlen négyérzékü embertársunkat mentenek meg a társadalomnak. Önök segítsék előteremteni a szükséges költségeket, mi rajta leszünk, hogy az öt megyéből lehetőleg egyenlő arányban vehessük fel a növendékeket; az intézet pedig igyekezni fog az Önök áldozatkészségét azzal meghálálni, hogy a természettől némaságra kárhoztatott embertársainkat czéltudatos és önfeláldozó, szinte emberfeletti munka árán édes hazánk nyelvén megszólaltatja, őket beszélő emberekké neveli, szellemüket kiműveli, kezüket ügyesiti, hogy majd az intézetet elhagyván, halló embertársaikhoz hasonlóan ők is a maguk és családjuk kenyerét két kezük munkájával megkeresni tudó értelmes és hasznos honpolgárokká vállhassanak. E nagy, nemes, magasztos munkára kérjük az Önök hathatós támogatását. Minden pénzküldeményt az intézet igazgatóságához méltóztassanak czimezni. Az emberszeretet nevében a siketnémák ungvári államilag segélyezett intézetének igazgató tanácsa: Gróf Török József ungmegyei főispán, ügyvezető elnök. Firczák Gyula v. b. t. t. munkácsi püspök, társelnök. Gróí Hadik-Barkóczy Béla országgyűlési képviselő, társelnök. Beöthy Pál beregi főispán, társelnök. Gróí Csáky László ugocsai főispán, társelnök. Báró Perényi Zsigmond máramarosi főispán, társelnök. Szinnyei-Merse István zempléni főispán, társelnök. Kende Péter cs. és kir. kamarás orsz. képviselő, alelnök. Hidasi Sándor kir. tanfelügyelő, ügyvezető alelnök. Benkő József apátfőesperes, alelnök. Deák Gyula polgári leányiskolái igazgató, jegyző. Az intézeti vezető-tanár előadó és pénztáros. Ungmegye képviseletében: Lőrinczy Jenő alispán. Gróí Sztáray Sándor országgyűlési képviselő. Ugocsamegye képviseletében: HalmágyiFerencz kir. tanfelügyelő. Dr. Némethy Samu vármegyei tiszti főorvos. Beregmegye képviseletében : Nedeczey János orsz. képviselő. Szentpétery Endre kir. tanfelügyelő. Zemplén megye képviseletében: Beregszászy István kir. tanfelügyelő. Dókus Gyula alispán. Máramarosmegye képviseletében : Balogh Mihály g. kath. püspeki külhelynök. Dr. Kozma Sándor vármegyei főorvos. Ungvár város képviseletében: Uncicky Mihály polgármester. Fejér Emánuel kanonok, képv. tag. Gaar Iván kér. betegs. pénztári pénztáros, képv. tag. Bánóezy Béla megyei főjegyző Ungvár, Guttmann Nemes akczió. A siketnémák ungvári áll. seg. intézetének igazgató-tanácsa, emberbaráti kötelezettségének megfelelendő, már megindította azt a nemes akcziót, melynek czólja állandó évi jövedelmet biztosítani, s alapot teremteni, hogy a befolyó évi jövedelemből s a tőke kamataiból az intézet növendékeinek fenntartási költségei fedezhetők legyenek. A kormány ugyanis a tanerők fizetését, s egyéb dologi kiadásokat vállalta magára, mig a növendékek ellátási költségeinek fedezése a vagyonosabb szülőkre, s Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa és Mármaros vármegyék társadalmára hárul. Ez okból az intézet igazgató-tanácsa most az előbb említett öt vármegye különböző intézetei, társulati s vállalati vezetőihez a következő kérelmet intézte: A tanügyi kormány és Ungvár r. t. város közös áldozatkészségéből az északkeleti (Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros) vármegyékben feltűnő nagy számban levő siketnéma gyermekek kiképzésére Ung- váron intézet szerveztetett. A város adta a szükséges épületeket. A tanárok fizetését az állam vállalta magára. Csak a növendékekről nem történt gondoskodás. Pedig a természettől siketséggel sújtott és ennek következtében némaságra kárhoztatott szerencsétlenek nagyrészt a legszegényebb néposztályhoz tartoznak. Szülőiknek a legtöbb esetben maguknak is alig van betevő falatjuk. Honnan vennék hát a szükséges költségeket ahhoz, hogy gyermeküknek az intézetben ellátást biztosítsanak ? . . . Szerencsétlen gyermekük megváltásáról vérző szívvel le kell mondanioa. Tehetetlenül látniok kell, mint válik az utcza gúnytárgyává, a család boldogulásának kerékkötőjévé, cselekvéseiért beszámíthatatlan istencsapássá: az ő édes gyermekük, a mi embertársunk. Látván e nyomort, látván e csapást, lehetetlen, hogy cselekvésre ne indítsa azt, kiben gondolkozó ész, érző szív lakik. Fogjunk össze! Juttassunk e szerencsétleneknek abból, amit az Isten adott! Mentsük meg őket egyesült erővel! Apró versek. Irta: Szamolányi Gyula. Kályhatüz. Ha szivünk semmit sem remél, Melegedünk a múlt emlékinél . . . Mikor virág, lomb elfagyott: A kályhatűz pótolja a napot. Két fej, két szív. Idő s eszköz kell arra, hogy Két fej megértse egymást valahogy. Két szívnek semmi sem kell. Összedobban — S egymást megérti nyomban. A női szem. A női szem az az ajtó, melyen A férfi bölcsesége kimegyen. A szerelem. A szerelem árviz-veszedelem. A csermelyből is kicsap hirtelen És elborítja az egész határt És rombol, öl, hol gátakat talált. S mikor lezajlott a vészteli hab, Marad nyomába gaz, iszap . . . Emlékezetes dal. Irla : Deák Gyula. Nemrég a Nagy-Alföldön utaztam. Éppen Nagyboldogasszony napján jöttem vonaton Szegedről Félegyháza felé. Meleg nyári nap volt, mikor az ember megfeledkezik környezetéről s inkább elmereng, tépelődik és csakis akkor ébredez andalgásából, ha valami különös látvány tárul fel szemei előtt. Dorozsma és Szatymaz vidéke nem lep meg ugyan senkit, mert az Alföld nem Svájcz, nem is Itália; hanem azért merengésemből mégis kiragadott. Kietlen pusztaságot vártam és szép mezőségre találtam, tarkázva tavakkal, melyek gyönyörködtetően mutogatják hullám- talan vizüket. Hirtelen elhatároztam magamat, hogy jobban szemügyre veszem ezt a vidéket. Noha jegyem Félegyházáig szólt, habozás nélkül szálltam ki Kisteleknél. A mezőt, a tavakat mint passzionatus kutató, mint hangűlat-hajhásző vizsgáltam meg hegyről-végről s mikor nyugodt lelkiismerettel elmondhattam az egyszeri emberrel, hogy úgy ismerem a földet, ahol állok, akár a tenyeremet, neki indultam a falunak, hogy szállás után nézzek. Az idő is esteledett, nem is jártam még erre ezen kívül soha, hát egyenesen a korcsmának tartottam abban a reményben, hogy ha nem akad számomra másutt hely, akkor az ivóban is meghúzom magam — tapasztalás kedvéért. Szerencsére a korcsmárosnak két szobája volt; az egyiket átadta nekem, mert amint mondá: „Szegény utas emberen segíteni embürség." El is aludtam volna csendesen; fáradtságommal rá is szolgáltam az üdítő álomra, csakhogy máskép volt megírva a sors könyvében. Ott ugyanis az vala megírva, hogy megháborgat- tassék az ón nyugalmam. A korcsmárosnak ugyanis volt legalább féltuczat gyermeke, kik bizonyosan nagy álmatlansággal küzdve, oly zimatolást, majd éktelen lármát csaptak a szomszéd szobában, hogy a fülsiketítő lárma is szárnyra kapta volna az én álmomat, ha más valami nem is jő közbe. Az ivószobából azonban kifelé törekedett a legzamatosabb borízű hang, mely a legnagyobb mértékben fölkeltette kíváncsiságomat. Volt abban a borízű hangban érzés, bánat, szenvedés, szerelem, hűség és sok minden egyéb. Már csak megnézem : kit üdvözölhessek a hang tulajdonosában. Megtekintettem a mulatókat. Igazi magyar táncz, a kedvderitő csárdás járta, melytől megvidámul a szív és az embernek mozogni kezd a lába még akkor is, ha prés közé szorítják. Hát hogyne: mikor nem szorítják. A társaságtól félrevonulva ült egy legény, kinek arcza sápadt volt és szabályos vonásain mintha örökre le akart volna telepedni a búbánat. Amint elhangzott a czigány muzsikája, mindjárt ő gyújtott rá: Mig a tóban halak vannak. Addig rózsám el nem hagylak. Abban pedig mindig vannak : így hát rózsám el nem hagylak! Micsoda egy nóta volt. A szivem fájdul meg, a hányszor rá gondolok. A szövege vig volt, de annál szomorúbb a dallama. Úgy bámészkodtam arra a sápadt legényre, hogy egyszer csak egy másik odajön hozzám s a balkeze mutatóujjával meglökve a vállamat, azt kérdezi: — Ugy-e Kutasi Pistát nézegeti az ur ? Azt ugy-e, a ki ott a sarokban hasogatja a levegőt ? — Eltalálta atyafi. De hát ugy-e nagy baja lehet annak a legénynek, hogy olyan szontyorkodott ? — Vau bizony, még pedig nagyon nagy. Elszerették a babáját. — Hogyan ? — Hát biz úgy, a hogy elmondom. Egy éve lehetett a múlt tavaszon, mikor itt mulattunk. Akkor még Kutasi Pista nem volt ám ilyen kajla, mint most. Deli, szép legény volt, jól esett a szemnek, ha rajta megpihenhetett. Mikor a babájával: jótánczos Pannival a csárdást aprózta, megáit körülte a tánczosok apraja- nagyja, úgy leste a tánczot. Dehogy is tánczoltak Tr:E<3-3r:E]S HETILAP. Megjelenik minden vasárnap.
