Ung, 1904. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
XT IT. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1904:. deczember 25. 52. SZÁM. Szerkesztőség1: Vármegyeház-tér I-ső szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér soron kint 40 fillér. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra : Egész évre . 8 kor. Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. Egyes szám 20 fill „Ung vármegye Hivatalos lapjáéval együtt: Egész évre 12 kor. — Félévre.. G kor Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Karácsonykor. ' Eljutottunk a szeretet ünnepéhez, szép Karácsony napjához, amely minden idők leg- poétikusabb, legkedvesebb ünnepe. Ennek az ünnepi dátumnak sok külsősége, ragyogó cze- rimonáléja és hagyományokon nyugvó sok bájos szokása bizonyos melegséggel árasztja el a sziveket. Karácsony estéje a maga ezer fényben kigyuló fájával, bizalmas, szeretetteljes családi milieujével, a karácsonyi éjféli mise, a maga miszticzizmusával, karácsony napjának ujjongó énekei oly esztétikusán széppé, ethikailag megindítóvá teszik ezt az ünnepet, hogy a karácsony felekezet és társadalom-külömbség nélkül az emberiség ünnepévé vált. A társadalom együttélése, az emberiség közös élete egy legfőbb erkölcsi törvénynek, a szeretetnek fundamentumán épült. Ez az erkölcsi törvény a támasza,, talpköve az emberi boldogulásnak, a haladásnak, sőt magának az erkölcsi világrendnek is. Az ember, aki maga is a földhöz van kötve, a meg nem fogható eszmei, erkölcsi erőket és azoknak tételeit szereti valami fix ponthoz kötni. így keletkezett a karácsony ünnepi dátuma, vagy legalább is igy támadt annak ethikai lényege. A karácsony tehát a a szeretet ünnepe. Az ilyen ünnepek, amelyek eszmei tartalmukkal az ember erkölcsi életének bizonyos perifériáira terjednek ki, az eszmélő, gondolkodó embert természetesen elmélkedésre késztik. Az ember keresi az összhangot az ünnepek eszmei vonatkozása^ a saját erkölcsi élete közt. Ma, karácsony napján kissé megriad a lélek annak a zűrzavaros-"ellentétnek, annak a nagy disszonáncziának a szemléletére, amely ez ünnep eszmei, erkölcsi tétele és az emberiség elete közt van. Szeretet! . . . Milyen égostromló hazugságnak tetszik ez a szó most. Mintha Janus arcza volna, mely torzmosolylyal mered felénk, mig viszont vad keserűséggel bámul azokra a sivár jelenetekre, amelyek ma tagadásai minden szeretetnek, testvériségnek. Messze innen, a távol keleten egymás vérét ontják a népek milliói. Szörnyű karácsonyt ülnek. A fa, amelyre a szeretet ajándékait aggatják, a halál, a pusztulás fája. Fény lobog fel a mandzsuriai karácsonyi éjszakán is, de öldöklő ágyuk lobbanása az. Gyűlölködés és pusztulás. Ez a mandzsuriai karácsony. És vájjon hány és hány csalad siratja ma fen- tartóját, hány és hány parányi gyermek szülőjét, aki még egy évvel ezelőtt gyönge fenyőágak közt gyújtogatta a szeretet ragyogó mécseit, mig most az örök éjszaka végtelenbe vesző utján tűnt el örökre ? Hát ez volna a szeretet? Hát ez a szeretet ünnepe ? De ne menjünk ilyen messzire. Itt, közvetlen közelünkben, a mi nagy családunkban, ebben a maroknyi magyar nemzetben is, idehaza hogy pusztít, rombol a szeretet. Táborokra törve, ellenséges csapatokba sorakozva, hogy pusztítják egymást, hogy zúzzák, rombolják szét a köztünk való élet hidjait, amelyek a táji szeretet pillérein épültek. A vad gyűlölködő politikai harczok sivár zaja riasztja ei a karácsonyi pásztordalokat. Egymásnak rontanak a nemzet legjobbjai, a nagyok és kicsinyek, marják, marczangolják egymást, mintha nem egyazon hazának fiai vol iának, mintha nem közös anyának neveznék ezt az áldott földet, amelynek szent neve: Magyarország ! Sötét bizonytalanságban borul a nemzetre karácsony éjszakája. És örökzöld fáján nem gyulnak mécsek; a szeretet mécsei. Oly rideg, sivár ez a karácsony, a nemzet karácsonya . . . Szomorú karácsonyt értünk meg. Bár elmúlna, mint egy rossz álom, hogy ne térjen soha vissza többé, bár emléke is elveszne emlékezetünkből, és ez a szent, magasztos ünnep visszanyerné a maga igazi tartalmát, a maga valódi, Istentől való ethikai lényegét: a szere- tetet ! Ma a családi tűzhelyek körül kigyul a szeretet fája, ringassuk el lelkünket e mécsek fényözönében, hogy a káprázatban ne lássuk meg a rideg,- sötét valóságot. Talán igy megtarthatjuk még lelkűnknek hitét, szivünknek lappangó szeretetét, amely ma már csak szép hazugságnak látszik. Ne engedjük szivünkbe surrani azt a sok árnyat, amely körülöttünk lappang és elnyelni készül a szeretet örök fényforrását. Emberek ! Próbáljuk meg szeretni egymást! Három napos városi közgyűlés. Ungvár város képviselőtestülete e hó 20., 21. és 22-én rendkívüli közgyűlést tartott, amikor is 22 ügy között megállapította a város jövő évi költségvetését is. Az első napon a napirend előtt Gaar Iván szólalt fel, kérdést intézvén a polgármesterhez aziránt, van-e tudomása róla, hogy a vármegye közigazgatási bizottsága a város meghallgatása és hozzájárulása nélkül dotektiveket kór a belügyminisztertől a városban űzött hazárd játékosok leleplezése czóljából. Egyúttal indítványozza, hogy a képviselőtestület tiltsa meg a városi tanácsnak és polgármesternek, hogy a detektívek alkalmazásával járó bárminemű költséget kiutalványozzanak. Reismann Henrik dr. és Reismann Bertalannak az indítványt helyeslő felszólalásai után Fiacicky Mihály polgármester előadja, hogy a közigazgatási bizottság említett határozatáról a hirlapok utján van tudomása. Minthogy azonban hozzá a határozat hivatalos utón meg nem érkezett, időelőttinek tartja, hogy a képviselő- testület e kérdésben ezúttal bármily irányú határozatot hozzon. Ha felsőbb helyről intézkedések történnek, nem fog késni ezt a képviselőtestülettel közölni. Kéri válaszát tudomásul venni. Különben utal Berzeviczy rendőr- kapitányra, aki ezen kellemetlen ügy állása felől a közgyűlést tájékoztatja. Berzeviczy István rendőrkapitány kijelenti, hogy tény, miként Ungvárt a törvény által tiltott hazárdjátékot nyilvános helyeken űzik. Ennek megakadályozása és üldözése végett kötelességét megtette, mert két év óta több följelentést tett a bírósághoz. Hogy ott a följelenA nábob kalapja. — Az «Ung» eredeti tárczája. — Dénes napi nagy vásár volt Debreczenben. A hatvani és a vele szomszédos utczákon rengeteg nép tolongott, úri nép és polgárok vegyest. A szél koronként a kis állomás felől kintornák rekedt melódiáinak töredékét kapta el és hozta be a piaczra. Különösen zajosan ‘feiyt a mulatság az „Arany Bika“ kávóházban. Fátyol Ferke legszebb nótáit húzta és a gázlángok sápadt fénye a pezsgős poharak csillogó élein tört meg. — Csak azért is „Dongó“, húzd rá Ferke, szívhez szólóan. Ötven év körüli, magas barna ember mulatott egymagában és énekelte a Dongót. A földön jégbe hütött pezsgős palaczkok hevertek a hűtőben. A pinczér most nyitott éppen fel egyet, a dugó hangos pattanással ugrott ki és az ajtón befele siető elegáns úriember arczába csapódott. Önkéntelenül az arczához kapott. — Ej! bátyám, — szólt meglepetve, mióta szokás, hogy az embert a Bikában mozsárlövésekkel fogadják. — Te vagy az Morvay, fordult felé kedvetlenül a másik, honnan jösz, ülj le. — Voltam kiüt a vásárban, négyes czúgot venni. Az enyémben a rndas megsántult. De nem találtam kedvemre valót. — Hát az asszony mit csinál? — Elment Szabóékhoz bevásárolni, tudod, hogy az asszonyoknak mindig van valami pipereczikkre szükségük. — Hogy is vólt az Ferke: „Csak azért is Dongó“ és a következő perozben már Fátyol Ferke homlokán egy százas lerepesztett fele volt odaragasztva. — Szervusz Jobbágy, lépett az asztalhoz egy terjedelmes, sötét bajuszu alacsony férfi, a disznók árán mulatsz ? és kesernyésen nevetett. — Ülj le hozzám Józsi; — az urak ösmerik egymást? fordult Morvayhoz, mire az tagadólag inte't. — Dr. Morvay László földbirtokos, — Laczi József ügyvéd. A férfiak kezet szorítottak. — Igyatok pajtás ! A pinczér uj palaczkokat bontott fel, poharakat töltött. — Hogy sikerült a vásár ?j — Eladtam kátszázötven darab sertést, meglehetős áron. Azonkívül teheneket, csikókat. — De urak, nem iszunk, szólt Morvay. Ferke húzd csak a nótámat, s egy százast vett elő. — Mit kérem, tekintetes úr? — Be kurta az emlékezeted: Cserebogár, sárga cserebogár. Jobbágy felkelt, prémes fakó parasztos bundáját magára vette és duzzadt tárczájából három százast elővéve, Ferke zsebébe dugta. — Hová, Bálint ? kiálták a férfiak. — Kinézek még a vásárba. A fogashoz ment és kalapját fejére akarta tenni. A mikor az ütött kopott és vastag zsírréteggel borított, undorítóan kinéző kerek karimáju fekete kalapot kezébe vette, hirtelen valami eszébe öltött. — Te Ferke, nem cserélnél velem kalapot ? Ferke ijedten nyalt vadonatúj fekete kalapja után. — Ne tréfálják tekintetes ur egy szegény czi- gánnyal. Mire volna jó az a nagyságának. — Hát mire, hordani, már régen vágytam egy ilyen fekete kalapra, ez éppen jó lesz, és ezzel a fejére tette, hogy jól áll-e ? — No Ferke, ha te cserélsz velem és egy hónapig az én kalapomban jársz, akkor az urak tanuk, hogy adok a feleségednek egy borjas tehenet. A czigány örvendve csapott Jobbágy kezébe. Utoljára is egy hónapig csak elviseli ezt a kalapot. És hogy fog örülni a feleségei Jobbágy feltette a tárBercsényi búcsúja.* Az ungvári várba Ne hagyd itt Bercsényi Fölment bús Bercsényi, Szomorú sorsára. S ott nagy szomorúan Elkezdett beszélni. A* unSvári várban Bercsényi csak állott, Volt őneki szava Sajnált itt minden kis Minden kőhalomhoz, Fakadó virágot. Négyszögü koczkához Görbe boltozathoz. Oh mintha a szive Ide volna kötve, Öreg nagy ágyukhoz, Kicsordult a könnye Fákhoz, levelekhez, jy hazai rögre. Bús szivének minden Egyformán volt kedves. Nem is a szemébő1' Hanem a szivéből, Az ungvád várban Borongó, bús lelkét Szólott bús Bercsényi : Itt hagyta emlékül. — Hogy iiyen időket , S nem nyílott az aika kellett jaj megerm! _ ,, , 1 J Többe búcsúszóra . . . — Idegen náczió Úgy ment el nagy némán Földjére szakadni, Bujdosó urával Titőlelek távol Messzi Rodostóba. Világban meghalni. Születésnapjára Megdördült az ágyú : Az édes anyámnak — Ne menj el Bercsényi, A szivébe szállunk, Ősi dicsőségünk S odalopjuk néki Idegen megtepi. Tavasz verőfényét : ........... . , , A fiatalságunk. Dorgott a folyoso , Kemény padozatja: ?h ha maJd a lelkét — Ne menj el, ne menj el gyetenegyszer is Rákóczy viharja ! Megfüroszti benne, Nem lesz az időnek, Súgta a falevél: Soha, soha nem lesz — Szegény hazánk árva, Halalma felette.----------------------- Vidor Marcii. * Szerző által felolvastatolt az »Erzsébet-kör« f. hó 18-án tartott estélyén.
