Ung, 1903. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
XLI. ÉVFOLYAM. 80. SZÁM. Ungrár, 1903. julius 26. Szerkesztőség-: Vármegyeház-tér 1. szám. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvnyomdája. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak viasza. VEGYES HETILAP. Nyilttér soronkint 40 fillér Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési feltételek: fsak tu „Uns“ iHprn : Egész évre . 8 kor. i Negyedévre 2 kor. Félévre ... 4 kor. I Egyes szám 20 fiit ,.1'iiS vármegye Hivatni«* együtt : Egész évre 12 kor. - Félévre. . 6 kor. Hirdetések úgy az „Ung“, mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére, — továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvnyomdájába küldendők. AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Le a kalappal! Az ungvári orvos-gyógyszerész-egyesüle- tet illeti a tisztelet kifejezése, melyet e bevezető czikkünk felé irtunk.. Ezen egyesület csendben, szerényen, de mindig hivatása magaslatán működik a közegészség ügye s az orvos-gyógyszerész egyesület kari érdekében már 20 év óta. Munkássága számot tévő fejezetét képezi azon körülmény, hogy a millenáris első országos orvosi kongresszus kezdeményezése ezen egyesület kebeléből indult ki, a midőn Ung- vármegye törvényhatósága a kérdést magáévá téve, a kongresszust tényleg sikerre vezette. Ezen kongresszus pedig arról is nevezetes, hogy — egyéb hasznos munkássága mellett —- megalkotta az országos orvosi szövetséget, a mely minálunk az orvosi kamarák föladatát végezi, — s bár a kezdet nehézségeivel küzd — de már ma is, egy mondhatni döntő tényezőt képez államunk közegészségi kérdéseinél. Az ungvármegyei orvos-gyógyszerész egyesület folyó évi nyári közgyűlését két hét előtt, a Perecseny fölött fekvő „Szokolova-Szkala“ nevű vadregényes szírt alatt tartotta meg. E kiránduláson, a nem egyesületi tagokat is beleszámítva, több mint negyvenen vettek részt, kik mindannyian elragadtatással fognak visszaemlékezni megyénk eme bájos pontjára, a hol és a mely körül a kedvesnél-kedvesebb képek caleidoskopszerüen vésődtek a résztvevők emlékébe. A felmenetel közben az idegen oláh favágó családok előttünk szokatlan képe, a fa- hasitványokból egész ősi eredetiségében összerakott lakó, jobban mondva menedékhelyek, a remek kilátás, a „Szkalka“ tetején a társaságnak a sziklák közzé szórt idyli képe, a sziporkázó ötletek s az áradó jókedvtől fűszerezett pompás ellátás, a vendéglátó kedves olasz család, az énekes fiuk, a „Santa Maria“, a bámuló őzek és még számtalan egyéb kedves dolog, mind egy-egy emlék, mit az ifjú és még könnyen lelkesedő lélek egész életére hűen bevés emlékébe; a deres fejüeknek pedig az egész nap szép benyomásai mint egy összhangzó zene jóleső accordjai hatják majd végig a lelkét még hosszú ideig. Hogy pedig mindezt megírtuk, tettük azért, mert mig e dolgok a „Szkalkán“ s körülte lefolytak, a társaság laikus része nem is gondolt arra, hogy a velük együtt vígan mulató doktorok és gyógyszerészeknek idejük jutott közben egy oly üdvös és komoly tárgyalást folytatni, melynek eredményéért a társadalom évek hosszú sora múltán is hálás elösmeréssel fog adózni. Az orvos-gyógyszerész egyesület tagjai ugyanis ott, a helyszínén megtartott közgyűlésükön, az ős természet bájainak lelkesítő hatása alatt egyhangúlag elhatározták, hogy egyesületük 20 éves fennállásának emlékére, eddig megíakaritott csekély egyleti vagyonának átlag a felét —■ 600 koronát — kamat nélküli kölcsönként felajánlja az ungvári társaskörnek azon kéréssel, hogy azt az ungmegyei ifjak testi fejlődésének okszerű fejlesztésére használja fel az által, hogy a csolnakázás elsőrendű testedző sportját társadalmunkban hozza divatba, előbb a maga szűkebb s ezután hova- tova szélesebb körében. Ezen határozat a társaskör választmányáhozmár beküldetett, a mely azt e hó 28-án fogja tárgyalni, s természetesen örömmel elfogadni és végrehajtani ; s mint tudjuk, már talán egy hét múlva, vígan futó csolnakok fogják az Ungot szeldesni. A midőn a fenti körülményt — feladatunkhoz híven — regisztráljuk, a legelsők kívánunk lenni azok között, kik az ungmegyei orvos-gyógyszerész egyesületet, ezen hazafias, okos cselekedete" alkalmából, elismerésünk kifejezése mellett, üdvözöljük. Ki manapság, a rohamosan divatba jövő testedző sportok viszonyai iránt — csak felületesen is — érdeklődik, annak látnia kell, hogy ezeknek szórakoztató jellege mellett, a háttérben ott dereng: a közegészségi viszonyok általános megjavulása, kapcsolatban a mai korcs emberi-faj megifjuhodásával. Az emberi természet bámulatosan naiv a tekintetben, hogy mint a rossz gyermek megrögzött helytelen szokásaitól parancs vagy büntetéssel le nem szoktatható, épp úgy a társadalom felnőtt tagjai is, — a hiúsággal kapcsolatos tetszvágy s a sokszor hóbortos divat, illetve a majomtól örökölt utánzási ösztön utján sokkal hasznosabb és legokosabb dologra, — sokkal természetesebben reá vezethetők, mint a közvélemény tudatába még át nem ment törvényes intézkedésekkel. A hygieniával foglalkozó orvosok jól, igen jól tudják azt, hogy a test fejlődésének legelső feltétele óránkint egy emberre 100 kbméter szüz-tiszta levegő, jó táplálkozás, és a testre csak annyi, de csakis a n n y i és nem több ruházat, mint a mennyi elégséges arra, hogy az a kiima és évszakoknak megfelelő, nagyobb hőcsökkenéssel szemben biztosítékot nyújtson. Ha e hármas alapfeltételt szemügyre vesszük, rögtön reá jövünk, hogy a táplálkozástól eltekintve, hygienice az a vándor czigányrajkó, amelyik mondhatni 10 éves korig, félmeztelenül, hajadonfővel, de annál bozontosabb hajjal állandóan a szabadban^nő fel, ezerszerte okosabban nevelődik, mint az az úri gyermek, ki csecsemő korától selymes kendők, kapiso- nok, a tagokat összeszoritó pólyák, állkendők s a manó tudja miféle csodadolgokkal kipárnázva, állandóan lankadó, gőzölgő testtel kin- lódja végig csecsemő és gyermekkorát. Hát még a levegőtől való iszony! Mily rémes s egész nemzedékeket tönkretevő barbár ember- kinzásokat visz — e czimen — véghez a társadalom ! Ennek daczára próbálkoznék csak vagy egy honatya előállani oly törvényjavaslattal, melyben a lakások ablaknyitását megszabályozzák,— bizonyára a Lipótmezőre kül- denék vagy legalább is orvosi megfigyelés alá kerülne. — És ennek daczára, fiatalabb nemzedékünk emlékezzék majd arra híven vissza, hogy csak 25—30 év múlva a kedvtelési sportok s köztök első helyen a regatta gyakorlása, lesznek a társadalom azon tényezői, melyek azt előkészítik azon üdvös intézkedésekre, hogy a jó táplálkozás mellett — a ruházatból mentői kevesebbet — s a szűz tiszta levegőből mentői többet élvezzünk. Hogy pedig mindez miért lesz igy? arra válaszul csak azt ismételhetjük: mert az ember majom volt és az is marad, s emellett a másik sajátsága a hiúság, a tetszvágy lesz ezután is — mint volt eddig — a socialis átalakulásoknak legerősebb forrása. A fentiek alapján hazafias lelkesedéssel üdvözöljünk minden olyan lépést, mely a testedzés sportok divatbabozását czélozza, mert a divatot a majmok és a tetszeni vágyók raja utánozni fogja feiülről-lefelé a legszélesebb rétegben. Az ungmegyei orvos-gyógyszerész egyesület feladata magaslatára emelkedett akkor, a midőn ungmegyei ifjaink részére a regattát megalapította, s mi ez okból szivünk egész melegével emelünk kalapot előttök, és megvagyunk róla győződve, hogy ha 25 év múlva a már akkor nagyranőtt ungvári regatta tagjai Ungvártól a fekete-tengerig fognak leevezni — a világ-bajnokságot elnyerni, — az utódok hálával fognak visszaemlékezni az ungmegyei orvos-gyógyszerész egyesület 1903. évben élt hazafias tagjaira. ^ Az ifjúság oktatása a czóllövészetben. Az angol-bur háború nemcsak a katonai, hanem a polgári körök figyelmét is felköltötte a czéllövészet fontossága iránt. A hadvezetűség uj lőfegyvereket és ágyukat szerez be, átdolgoztatta a lőutasitást, különös gondot fordít arra, hogy minden egyes katona jól tudja kezelni fegyverét s képes legyen meghatározni, milyen távol van tőle az ellenfél, lőhet e rá biztos eredménynyel vagy sem ? Az angol-bur háború előtt ez nem igy volt; azelőtt a szakaszparancsnokok (tisztek) és rajzvezetők (altisztek) önkényének volt a legénység alávetve; azok parancsára lőttek s szüntették be a lövést. így történt, hogy igen sokszor egyik másik közember még tisztába se volt a czéllal, az irányzékot meg sem igazította, már elhangzott a „tűz“ vezényszó s lőnie kellett; ilyen felületesség után természetesen rengeteg töltényt pocsékoltak el. Már pedig a gyalogos katona töltény nélkül olyan, mint a huszár ló nélkül, mit sem ér. — Eddig is elő volt ugyan Írva, hogy a töltényekkel spórolni kell, de ezzel a fontos parancscsal sajnos vajmi keveset törődtek, némelyik pedig valósággal bravúros dolognak tartotta, ha minél több töltényt lőtt el, — persze eredmény nélkül. Ma már nem úgy van. — Mint mondám, sokkal több gondot fordítanak a legénységnek a czéllövészet- ben való kiképzésére, a csatár vonalban sem vezetik úgy őket, mint valami élettelen bábukat, — hagyják, hadd lőjjön, a mikor neki tetszik, s a mikor meg van győződve, hogy lövése találni is fog, — tehát nem vesztegeti a töltényt hiába. Nagyon helyes, hogy őket is nagyobb önállósághoz szoktatják, s fegyverök használatára gondosabban kioktatják. Hogy milyen két fontos kellék ez egy jó katonánál, azt csak az tudja, kinek élete már komoly veszélyben forgott. — Az ilyen ember jól tudja, milyen nagy lelki megnyugvás az, ha vau mivel védekeznie, ha nyugodt lelkiismerettel bízza életét önkezére, szemére, fegyverére, s meg van róla győződve, hogy az első lövéssel leteriti ellenfelét; ha pedig ez nem sikerülne, még akkor sem esik kétségbe, mert hiszen lőhet másodszor, harmadszor is. — Ilyenekből válnak a hősök, a bátor, halálfélelmet nem ismerő katonák. A régi nevelés mellett bátorság, hősiesség, ön- feláldozás helyett inkább a félelmet, kétségbeesést öntötték a katonákba, élettelen bábuk voltak felebbvalóik kezében, kik parancs, nógatás nélkül egyetlen lépést se mertek előre tenni s az első sikertelen kísérlet vagy ágyudörej után feledve parancsot, esküt, hazát, fejvesztve rohantak vissza a halálba. A hadvezetőség tehát még idejében belátta, hogy a múlt hibáit és ferdeségeit ki kell küszöbölni; teljes sikert azonban a katonaság csakis akkor érhet el, ha a polgári társadalom segítő társa lesz. Szükség van erre azért, mert a tényleges katonai szolgálat rövid arra, hogy később mint tartalékos is jól lőjjön minden katona, meg aztán hány ezer póttartalékos van, kik — őszintén bevallva — a nyolcz heti kiképzés után se tudnak többet, mint azelőtt; mi bizony elég szomorú dolog. Ezen bajon pedig egyedül a polgári társadalom segíthet és pedig az által: 1. ) ha az ifjúsággal a katonai lőfegyvereket megismertetjük s őket a czéllövészetben kioktatjuk, 2. ) ha a polgári lövészegyletekbe a társadalom minden ép tagja beiratkozik s a lövöldébe szorgalmasan el is látogat. Jelen czikkemben csakis az ifjúság czéllövészetó- vel akarok foglalkozni. Hogy mit érünk el ezzel, azt talán felesleges bővebben fejtegetnem. — Sokat, igen sokat. Nem csupán csak azt, hogy ifjaink magok is jól fognak lőni, hanem idővel, mint papok, tanítók, Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.
