Ung, 1902. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1902-12-28 / 52. szám

szeretett rózsabimbójának végtisztességén voltunk, hiába akart ott valaki a sirhoz férkőzni, nem engedte a „ragaszkodó“ sár, (mert hiszen ugyebár: agyag) és az ut kátyúiban lévő viz, pocsolya sem. Pedig az a virágos, koszorús sir a temető legelején vagyon. Hát milyen volt tovább, feljebb, messzebb az ut! . . . És milyen siklós a temető sírjai között! . . . Hát ne sokat okoskodjunk, viczczelődjünk; (de ne tessék sokat boszankodni sem, hanem gyorsan cselekedni); hanem a temető fő- utját tessék a tavaszszal nemcsak rendbe hozatni ; de állandó jókarba helyeztetni s abban meg is tartani. Hiszen az elszomorító és el is keserítő Ungvárt, hogy külsőleg is szemlélhető, nyilvános, fő-fődolgokban alig valami vagy éppen semmisem történt! Milyenek az u t a i n k, u t c z á i n k, udvaraink? (a legutóbbi időkig: vásártereink?)

Milyenek a temetőink? (Amelyek másutt mint a szerető kegyelet szentelt helyei kicsike paradicsomok, járható széles utakkal, ülőpadokkal vannak ellátva.) Mink vagyon nekünk abból a sok jóból, szépből, gyönyörködtető avagy közhasznú alkotásokból, a melyekben más városok oly bőségesen részesednek. — Hallom erre a választ: szegény a város, nincs pénze.

Mindetig is ezt halották itt az elődök is, mi is azt halljuk szakadatlanul . . . Hát, igaz ez a közmondás: „Ahol nincs, ne keress.“ De igaz ez is: „Kaparj kurta, neked is lesz!“ Mert bizony más városokban is kapart az a kurta, aki akart valamit Egyben azonban bízvást bizonyosak lehetünk, hogy a mi részünkre más a sült gesztenyét nem fogja kikaparni. Micsoda elvi álláspont az, micsoda komolyság, micsoda ambitio, micsoda férfiasság: minden helyes, szép, üdvös eszmét elütni a sanyarú pénzügyi helyzettel.

Hiszen Sodorna és Gomora egyáltalán nem azért pusztult el, mert szegény volt, nem maga Ab der ah sem. Vagyha e 3 tiszteletre nem méltó typusa a tunya, züllödt, erkölcstelen, tobzódó varosoknak szegény volt, akkor igenis szűkölködő volt helyes közszellemben, erkölcsben, az igazság keresésé- sében és követésében, a közjó elérésére irányzott törekvésben, a közboldogsag iránti törődésben, szóval: minden jóban, szépben. A história legalább igy jegyezte fel. Aminthogy feljegyezte a többi közt azt is, hogy igen gazdag varosok, sőt népek és országok tönkrementek jóravaló törekvés, elernyedt- ség, nemtörődömség miatt, mig ellenben szegénységben, elhagyatottságban sínylődő, elmaradott varososok, országok és népek, amelyek faradtak, törekedtek, munkálkodtak, nemes erkölcsben bővelkedtek, maguk is jóakarók voltak és nem is végezték ki azokat, akik a közügy iránti önzetlen érdeklődésből és belső szükségből, mert erre lelkűk megkonstruálása őket egyenesen rákényszeríti, felemelték szavulenni — férjhez ment. Gyurka örvendett, volt már négy ló, csak az volt a baj, hogy a négy lóval jött négy gyerek is, a kik nagyobbak voltak, mint 6, mégis neki kellett a lovakat kefélni. A mezőre csak úgy járt szántani, mint előbb és vinni kellett gazduramat a vásárokra.

Most sokszor elgondolkozott már arról, hogy ezek az idegen fiuk úgy hivják Sári nénit, hogy: Ides

anyám! és neki nem lehet ezt a szót használni, ő senkinek sem mondhatja : Ides anyám, még Sári néni sem mondja már: „Ha megnősz Gyurka, tiéd lesz ez akis ház". — Még meg sem hálhat a nagy házban, mindjárt kiküldik. Hej! másként volt, mig Péter bácsi élt!

Egy napon kiküldték az öt fiút szénát gyűjteni, összevesztek.

Az egyik azt mondta neki:

— Te Senki fia, mond meg hát, hogy hivnak ?

Nagyon rosszul esett ez neki, de nem szólt otthon semmit. Későbben ismétlődtek a veszekedések a fiuk között, úgy annyira, hogy a Senki fia felkapta a vasvillát és nyelével végig vágott a gazda fián s mondta:

— Nesze, lásd hogy a Senki fia is tud neked adni valamit. Mond meg otthon az apádnak, hogy a Senki fia megvert!

Ő pedig leült és nézte a madarakat, hogy szállnak messze-messze. Ha most ő is velők mehetne, nem tudná senki, hova lett! de haza kell menni és ki tudja kap-e most vacsorát vagy pedig megverik. De hisz' neki van igaza, ő nem bántja azokat egy ujjal sem, miért csúfolják ?

Félt haza menni, de mégis jó későn megindult egy csomó szénát rakva fel. Mikor a kapu elé ért, a gazda nyitotta azt nagy szitkozódásokkal ki Meg sem várva, hogy Gyurka leszálljon, lerántotta a szekérről és a járomszeggel agyba-főbe verte szegényt. Nem védelmezte senki, Sári néni se mert az urának szólni,

kát nyíltan és bátran, nem hátmegett és; nem „suba alatt“ — igen, az ilyetén kisebb-1 nagyobb s legnagyobb erkölcsi testületek igen is boldogultak, jólét fakadt verejtékük nyoma- j ban és felvirágzás és közboldogság. Nyilván-1 való ezekre való vonatkozásban, hogy Ungvár szegény város. Valljuk be őszintén, eléggé elmaradott is, (majdnem azt írtam: elhagyatott!) De legyen csak gazdag fáradhatatlan munkásságban, közös egy törekvésben, vagyis ne legyen „gazdag-szegény“, hanem ha már szegénynek kell lennie, hát legyen mégis gazdag, gazdag az idealismusban s minden nemes dolog kultiválásában, hát ránk is megvirrad a szebb jövő S aki nékem erre azt felelné, hogy ujságczikkel. nehezebb valamit alkotni mint pénzzel, arra nézvést annak odaidézem — ismét csak a históriát, mely a múltban mindig az „élet mestere“ volt, s amelynek tanúbizonysága szerint — Sodoma-Gomora nem a szegénysége miatt pusztult el kénköves kellemetlenségek sokasága áltál.

De hát hogyan kalandozhattam el is én jólélek a temetőktől — egészen Sodomáig. Megvan az oka. Oda messze könynyebb eljutni mint a — temetőnkbe. Mert hogy nagyon rósz a temetőnek az útja.

Térjünk hát vissza a temető kérdésére. (Mert biz’, hogy mi lészen vele, hogyan lészen vele, az — egy nagy kérdés?) A régi temetőben kevés újítást lehet csinálni. Csupán azt talán, hogy a területet 5—6 tagba osztják be s ezek között legalább oly széles főbb utacskákat vágnak, hogy a tetemet két-két ember felbotlás veszedelme nélkül vihesse. E főbb utaktól az egyes sirgödrökig természetesen a régihez képest csak oly nehéz lesz az oda- jutás. De ezen segíteni alig lehet.

Másként all a dolog az uj temetkező területtel. — Ezt mindenekelőti hosszában, középütt egy széles, kocsiközlekedésre is alkalmas főúttal kell kettéosztani. (Valahogy ne kontrázzon valaki nekem mindjárt azzal, hogy dombos a terület, nehéz oda eljutni kocsival. Mert hiszen az a nehéz, az a nehéz, de nagy baj az a mai világban. Pedig a régi jó világban mennyivel nehezebb volt a nehéz. Hisz összehasonlíthatatlanul könnyebb- a XX század gyermekének az alkotás. Ezer és egy technikai vívmány, megoldott probléma stb. stb. segíti ma az embert, ha — legény a gáton!) Szeltében legalább 3 oldalút szükséges 1 — 1 oldalon, szintén kocsiközlekedésre így az uj temető 6 főtagba csoportosíttatnék. A széles utaktól 1—1 tag testébe keresztben csak oly széles (de annyira széles is legyen) ut alakítandó, hogy a koporsót a vivők akadály nélkül elvihessék. A főtagokat pedig klasszá f i k á 1 n i kell. Igaz, hogy ez a demokratia idejében nem éppen lélekemelő, főleg nem a temetőben, ahol igazaban egyenlőknek kell lennünk akkor is, ha életünkben úgy nem is

mégis a vacsorát kivitte nagy titokban, de Gyurinak nem kellett. Fájt valami belsőjében nagyon, de nem az ütések helye, azt hitte szétszakad a keble, soh’sem érzett még ehhez hasonlót.

Korán reggel kiment feldagadt arczczal, ha kérdezték mi lelte? — azt felelte: az ökör döfte meg.

Múlt az idő, mások talán már el is feledték, de Gyurka mindig szomorú volt, pedig épül a kis ház is már . . .

* ;|í ík

Megint ősz lett, örvendezett az egész család, felépült a szép ház, mondta is Gyurinak a Sára nénje: Lásd Gyurka, még meg sem nőttél, már felépült a ház is, még is olyan vagy, mint a kinek dinnyeföld nem jutott. Bánta is ő, egészen elszokott a háztól, többet hált kint a szabad ég alatt, mint az ólban.

Még egy kis darab föld volt, mit ki kellett szántani, de már oly hidegek jártak, hogy korán reggel meg volt a föld dermedve. Gyuri mégis mezitláb járt, nem vettek neki csizmát. A szűrje is leszakadozott róla és minden nap bőrig ázva ment haza.

Mondta egyik-másik szomszéd:

— Hé komám, miért nem vesztek már annak a gyereknek egy kis ruhát.

— Könnyű nektek, volt a bosszús felelet, a magam fiainak sem győzöm, várjik a vásárig, akkor majd kap.

Csúnya idő lett, de azért Gyuri kiment a mezőre, a szántás pedig, mit berenálni kellett, fagyos volt. — Kietlen a határ, kopaszon meredeztek égnek a fák, sehol egy levél, egy virág, az eső még azt is a sárba verte le, ami lehullott. Szürke az ég s a föld is a dértől és Gyurka alig bírta az ostort kezében tartani, úgy reszketett.

Alig fordult háromszor, kimerültén rogyott össze)

;akartunk egyenlőknek látszani. Ez\.anban I már csakugyan egyszerűen pénzkén.®! A temető jó karban tartása, felügyelete stl find- jmind kiadásba kerül. Ha valamely csalái ülőn ! helyet akar, hozzá állandót is, avagy iszá- férhetőbb helyen és azt aránylagosan ner is fizeti, avagy, hogy a város érdemes fi it (itt szülötteket) és a város körül érdemeket serett egyéneket s általában a város lakosaikö'.ül a köz érdemeinél fogva a kiemelkedőketkülin tagba temethessük, hogy miért ne jelölttnérk ilyetén czélokra külön tagokat, ezt nei lehet kifogásolni. Ez nemcsak neu kegyekellenes és nem igazságtalanul megkülönböztet dolog, sőt éppen a kegyelet lerovásának szp jele, olyan, mely holta után is méltányolr akarja és tudja a kiváló egyének érdemeit. £i pedig szerencsésebb anyagi helyzeténél fogv szeretteinek, ha azok a „Dii minorum gentim“ köréből valók is, külön díszesebb helyt s monumentumot, sírboltot stb. akar, ebtn a ke- gyeletes czéljában miért ne lehetne őt tologatni.

A sírboltokat illetőleg pedig jaaslatom, hogy azok a temetőut-menti kápolnához hasonlóan két oldalt építtessenek, egelőre a hosszában vezető főút mentén idővel, ha szükséges, majd az o Id a 1 utak mellett.

Mellőzhetetlen dolog azutát az uj temetőről térképet és törzskönyet vezetni, ez utóbbit folyószám szerint. 1 körüW mény maga után vonja a terület ehzetes felosztását. A tagterületek külön-külön íklasz- szifikálás szerint külön-külön folyószánokkal láttatván el, a temetkezésnek nem kel egy területen történnie, tehát a klasszifikálás tnyleg kivihető. A sirok közt majdan mutató oslopok jelölnék 1—1 sor sírjainak kezdő, közéső és végső számát így, ha a kereszt eltarhad, avagy a sir lehorpad, vagy ha a szegény család nem képes feltöltetni a sirt, a törzskönyvadatai szerint könnyen és biztosan lehet tajekezódni. így van az a fővárosi temetőkben is.

De ha a térkép és törzskönyvkészitésszük- séges az uj temetőre, még inkább a régire, tvvek múlnak. A tanunemzedékek kihunak. Családtagok elköltöznek. Ne csak azt vejyük, hogy mily baj az, ha kiváló irók, költők, álam- ferfiak, szóval a nemzet jelesei sírját nem udja biztosan ipegjelölni a honfi-kegyelet. Nem kisebb baj az a szerető családtagokra s a késői utódokra az egyszerű embereket illetőleg is. Szamtalanan lehetnek városunkban, akik letérdelnek 1—1 sirhalomra, sírnak, imádkoznak szeretetteikért. De nem biztosak abban, rogy valóban abban a sírban porlottak-é el a craga halottak tetemei. Hatha exhumálni kell valakit vagy ha késő unoka szent kegyelete akarja exhumáltatni a neki oly drága holtat! Hal biz’ ez térkép és törzskönyv nélkül csak csupa — találgatás.

Hogy rendes, ott lakó temetőőr kell, tehát temetőőri lakás és hal ott kamra, továbbá (ha lehetséges vizet kapni ott) egy kút

a lovak pedig- az árokpartnak tartva szépen harapdál- ták a deres füvet. Hirtelen megriadva valamitől, az árkon akartak keresztül ugrani, a vasberena visszarántotta és az egyiknek hátulsó lába eltörött.

Ki tudja meddig feküdt volna még ott Gyurka, ha az egyik fiút utána nem küldik, hogy váljon dolgozik-e vagy csak úgy lopja a napot. Ez azután felrázta valahogy kábultságából és haza futott, hogy : jöjjik csak ides apám, még semmit sem dolgozott és ott feküdt a föld közepén, alig tudtam felverni, úgy aludt.

Mire odaért a gazduram, Gyuri megint csak ott feküdt, nem bírták a lábai. No, volt is kuruez-világ.

— Te naplopó, te dologkerülő, azért tartalak én! Hát a jószág hol van ? — rivalt rá Gyurkára.

Este lett, mire haza mehettek. Gyurkát lelte a hideg, de azért csak bekötötte a lovakat az ólba, de reggel már nem birt a lábára lépni a ló, Gyurkát pedig erős láz gyötörte.

El is jött a szomszéd megnézni mind a kettőt:

— Hü, itt nagy baj van! Eltört a ló lába, ezt már hiába is orvosolja kend, — meg kell nyúzni. — Hát te öcskös mit csinálsz, — fordult Gyurihoz—, de piros az orczád!

Gyurka nem tudott szólni, bedagadt a torka, mire orvosért küldtek, már nem lehetett segíteni rajta.

Meghalt! ép oly lucskos, sáros időben, mint a milyenben találták. Ha valaki azután említette, lrogy szegény Gyurka, sokat dolgozott, kár érte és eféle, a_ gazd uram nem győzte eléggé panaszolni, milyen ká rókát tett neki, most sem kár érte, hogy meghalt’ mert:

— Senki se adott volna érte egy pizt sem, a lovat meg harmincz pengőért vettem.