Ung, 1901. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1901-02-10 / 6. szám
XXXIX. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1901, február 10. 0. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Uugvár, Vármegyeháe-tér X. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz- emény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak viazza. KIADÓHIVATAL: Székely éa Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre. 8 kor. j Negyedévre 2"kor- Félévre . . . 4 » | Egyes szám 20 fillHirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 40 fill. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Munkás- és cseléd-pénztár. Lapunk hasábjain, rövid idővel ezelőtt, részletesen ismertettük a munkás- és cseléd-pénztár megalkotásáról szóló 1900. évi XVI. törvéiiyczikket, mely a folyó évi január hó 1-én életbe lépett, amely az ország gazdasági életében mélyreható és gyökeres változást kell, hogy előidézzen. A gazdasági munkások és cselédek sorsa bizonytalan mindig, olyan, mint a változó időjárás, de a vége egy és ugyanaz marad : nyomorúság es elziillós. A szoczialista tanok által félrevezetett tömeg nem tudott kibontakozni abból a hitéből, hogy az o érdekében nem hozhatnak törvényt. íme, az ő érdekük mellé védelmezőül oda szegődik maga az állam, hogy megmentse a munkásokat a nyomortól és a munkaadók lelkiismeretlensógétől Vármegyénk munkásai meutek ugyan még a szoczialista tanok szellőjétől, mely a nagy alföldi városok gazdasági életéből minden irányban szerteszét szóródik, ámde a mi munkásaink is olyannyira rászorultak erre a törvényre, hogy bizvást elmondhatják, hogy soha jobbkor nem jött. Elmondottuk már egyszer, mi a törvény-czélja, még csak azt fűzzük hozzá, hogy maguknak a gazdasági munkásoknak és cselédeknek sorsa azt kívánja, hogy minél számosabban lépjenek be a pénztáriul, hogy amiként a tenger is nem egyéb, mint sok csepp, az összehalmozódott kicsiny erőkből képződött nagy tőke éppen akkor adhassa meg a: eddig úgyszólván minden támogatás nélkül állott gazdasági munkás és cselédnek a segítséget, mikor a mindennapi kenyeret sem bírja megkeresni. S mily csekély ellenértéket kell ezért a mun kasoknak fizetni, alig heti 20, illetve tizenegy fillért, a melynek lefizetésével, ha magát, mint I-ső, vagy II-ik csoportbeli rendes tag, a pénztár kötelekébe felvéteti, biztosítja egyszer s mindenkorra magát és családját, hogy kcresetképtelenségének bekövetkezése esetén is mindennapi kenyerét megtalálja s megbetegedése esetén teljesen ingyenes orvosi gyógykezelésben részesül, elhalálozása esetén pedig családjának, tagsági éveinek számához képest, tisztességes tőkét biztosit. A törvény minden intézkedésének ismertetése, e sorok czélja már csak nagy terjedelinességüknél fogva sem lehet, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak felémlitósót sem, hogy a törvény a munkaadóra nézve is, az évi 120 fillér fizetési kötelezettség, vagy a helyett az egyszer s mindenkorra szóló 50 korona alapítvány lefizetése mellett, — határozottan előnyös, mert hiszen a gazda a törvény intézkedései által felmentetik attól, hogy beteg cselédjét esetleg 30 napon át saját költségén gyógykezeltesse, a mely kötelezettséget helyette és pedig nagyobb mérvben, most már a segély pénztár fogja teljesíteni. Kívánatos tehát, hogy a munkaadók, valamint az ezek szolgálatában álló gazdasági munkások és (külső) cselédek érdeklődést- mutassanak a törvény magasztos intézkedéseinek minél alaposabb megismerése iránt, mert a törvényt megismervén; akkor tapasztalhatják azt, hogy mig a törvény a gazdára is előny, a munkás és cselédre még pedig az áldás kutforrását képezi. Ez a törvény közvetve sok más szoczialisztikus kérdést lóg még megoldani. A nyomorúság szülte bűntettesek száma bizonyára apadni, a gazdasági munkások és cselédek értelmisége pallórozödni fog. S hisszük is, hogy az elvetett mag már a közel jövőben meghozza áldásos gyümölcsét, de csak úgy, ha ezt az áldásos intézményt mindnyájan a legjobb akarattal támogatjuk. Család és szeretet. Ha a szeretet meglazul, természetes törekvése az emberi léleknek, ha sóvárog a szereb-t után. Ez adja meg az élet belső tartalmát, ez hoz melegséget és hinti be virággal ez elet utail. A legnagyobb szomorúság közepette vigasztaló sugárként hat a bánat éjjelébe és|a kiellen tájul egy szebb jövő képe derültté varázsolja. Mi a szeretet alapja? A kölcsönös bizalom. S mi az, mi szorosan összetartja a szeretet kapcsát és ezt a nemes érzést a legszélsőbb lökig fejleszti ? A megszilárdult hit és egymás iránt való bizalomteljes ragaszkodás. Ha a szerelet talán — az elet kaledoiszkopszerü körül menyei között — rés támad (ez megtörténik), mi lehel más az ember czélja, hogy azt betömje és szivét kellőleg lelvértezze a szeretet tanával egy rideg életharcz küzdelmei ellen. A szeretet igazi fészke, tulajdonképeni otthona: a család. Férj és feleség, szülők és gyermekek között fennálló kötelék, mely erős védvárat képez mindenfele körülmeny-szüile támadás ellen, — mert a létért való küzdelem önkéntelen ellensége mindenféle szeretetre irányuló törekvésnek s a külső belolyások hatástalanul pattannak vissza az összetartás kémény faláról. A szeretet tana tehát a családban nyer megtestesülést. Minden józan gondolkozásu ember tehát, akiből a kenyér után való prózai küzdelem még ki nem ölte az ideális törekvéseket —- mert hisz ez adja meg a let tulajdonképeni becsét —, arra log törekedni, hogy családot alapítson és ott fejlessze legjobb tehetsége szerint a valódi szeretet kultuszál. Valódi szeretet! Ennél a szónál pihenőt kell tartani. Valódi szeretet ... az emberi lélek legtisztább, leglenségesebb megnyilatkozása, hol az egymáshoz való vonzódást, az önfeláldozásig tnenő rajongó érzést semmiféle, az élet által teremtett érdekek sem alterálják, hol a szeretet a szívnek legtermészetesebb es legbensőbb, szükségszerű megnyilatkozása. Hogy ezt a szeretetet megőrizze, kiválassza az élet sorából, hogy a kisértések elől diadalmas ragyogásban, tisztán hozza napfényre, ezért küzd az igaz ember. A természettel való örök liarcz képezi minden halandó rendeltetését, a szeretet törvényét az ember viszi be a küzdelembe. Ebben a magasztos feladatában vissza ne n riasztják öt az akadályok, sőt a küzdelem tudata fokozza bátorságát. A szereiéiért való folytonos viaskodásban megaczélozódnak az idegek, kitartást kap a lélek és ellentállási erőt nyer az ember. A szeretetlenség megölője minden családnak. Ahová ez az átkos rém bevette magát, onnan nagyon nehéz azt kiűzni. Feldúlja a békés otthont és a boldogság fészket rideg tanyává változtatja, ahol a rossz kedv, idegesség lel hajlékot. Ahol megszűnik az egymás iránt való kölcsönös bizalom és az idegenkedés s az egymás iránt való szigorúság nap ól-napra lokozódik. Egymás tetteit, cselekedeteit nem bírálják kellő mérséklettel, ahogy a közmondás tartja : a kákán is csomót keresnek és I minden szó ellenséges hangulatot szül. A legterhesebb, sőt a legsúlyosabb symptoma, mely az ilyen családi összetartozandoságot úgyszólván elviselhetetlenné teszi : a bizalom hiánya. Hol az egymásnál tapasztalt szigorú elbírálás visszanaszlja a közlékenységet és a szív titkait a legmélyebbre ássa, hogy soha világosságot se lássanak. Ezek a szeretetlenség következményei. Ha ez a betegség sebet vágott egy család testén, még mindig lehet gyógyulást találni és a gyógyító irt lassankint csepegtetni a beteg tagokra A szeretet munkája messzire hat; össze tudja lorrasztani a legnagyobb és legégőbb sebeket és a szenvedői rövid idő alatt visszaadja az éleinek. Visszaállítja az elvesztett bizalmat és ilyen processzussal beolthatja magát a legidegenebb lelkekbe is. Család és szeretet. Oly fogalmak, melyeknek Az ibai „sírkő“. — Az „U n g“ eredeti tárczája. Régen, nagyon régen: abban az időben, midőn a löldesuraság még házi zsidójával, udvari szállítójával békésen együtt gazdálkodott ősi birtokán, az ibai áldott lelkű »Zukmáry» uraságnak sáfárja volt az öreg »Áron zsidó». Nem is hívták máskép, — mert földesura mellett „ur“ ő nem is akart lenni, — legfeljebb hol a „jó“, hol a „becsületes“ jelzővel tisztelték meg jóakarói; kenyér-adó ura „hűségesének mondotta. Szerette is mindenki, éppen csak az Ur Isten — mint ő panaszosan mondogatta — haragudott reá, mert a bőven reá árasztott családi áldásból : a tizenkét szebbnél szebb magzatból, tizenegyet tőle mennyei kiszolgáló cselédkéknek, „angyalkákénak visszahívott volt magához, kiszóiitván végre a siránkozó jó anyácskát is szeretett gyermekeihez a magas égbe, neki pedig csak egyetlen egyet hagyott. De ez már — talán kárpótlásul és viszonzásul — megtestesült angyal volt. Eszternek, a »szépséges» Eszternek, hívták, aki édes anyja elhunytakor már a legszebben virító „heb- roni rózsa“ volt. Nem is volt az öreg >Áron zsidó«-nak forróbb vágya, nagyobb kívánsága, mint, hogy drága kincse, büszkesége, reménye : egyetlen jó gyermeke, apai szivének legnagyobb örömére, minél előbb találná föl .»szive választott«-ját, hogy azt még életében utódja gyanánt belehelyeztesse a kegyes szivü uraságnál, mint ahogyan követte ő atyját, az pedig nagyatyját a sáfárkodásban . . . .... Szegény, szegény öreg I ... Nem veszed-e észre, hogy a váratlanul beköszöntött utó-tél fagya a te szived viruló remény-virágait is könyörtelenül lefagyasztotta !? . . . Mert a végzet nagy kapcsos könyvében apró, piros belükkel ez vagyon szépen megírva: »Áron zsidó, Eszter leányod szereti a község keresztény, ilju tanítóját, a deli Kupa Gáspárt». Öli, ne pillants bele valahogy a végzet könyvébe, már csak azért sem, mert a túliapon valami még ten- magadról is nagy, fekete belükkel van odajegyezve!!.. . .... Az pedig bizony úgy volt: szerették egymást .... Szerelmük titkos volt; de annál tarlósabb, tisztább, forróbb, egymásért epedőbb .... Oda, oda: a béke, nyugalom csendes honába, a helységtől jó távol tekvő temetőbe, jártak ki titkos találkozásra, hogy egymásért epedő, sajgó s/.ivök édes terhén idönkint könnyithessenek, hogy százszor, meg ezerszer el-elmond'ogassák egymásnak a »szeretlek« legédesebb, legboldogitóbb piczi, kis áldott igécskét. Feltűnés nélkül tehették azt, mert a temető közvetlenül mellette feküdt a zsidó-temetőnek — csak a temető árka által elválasztva —, ahová a szép Eszter ki-kijárogatott a nemrég elhantolt édes anyja sírjához s ahonnan könnyen átlebbenhetett a szomszédosba, — oda, hol legsűrűbb az akáczos, — a temetői »feszület» mellé . ... És a jó, öreg akáczlák, melyek a régi, rozzant, meghajlott leszületet már évek óta megvédtek a szólvészes viharok ártalma elől, — jóleső örömmel őket is szívesen fogadták titkos, epedő szerelmükkel védőszárnyaik alá és a jó anyák éber szemeivel hűségesen őrködtek íelettök .... * * * .... Ott vannak most is, egy meleg tavaszi nap késő délutánján.... A jólelkü akáczlák erre virágdús lombjaikat örömükben (ejök lelett ernyő gyanánt csaknem a lóidig bocsátják ; a temetőnek eddig búslakodó csalogánya, szárnyát veregetve, csattogóbb dalba log; a máskor fájdalmasan lurbékoló gerle kaczagni, csókolódni kezd, a serény méhecskék vigabb dongással, kéjesebben szi- vogatják az akác/.virág mézét; a temető-pázsit apró, tarka, összeölelkezett virágaiból édesebb illat árad szél, mintha mindannyian együtt érezni akarnának a szerelmesekkel, mintha fokozni akarnák azok szerelmi mámorát .... Azok pedig dobogó s/.ivvel hallgatják a dalt, szívják a kábító illatot .........sugnak-bugnak — s alig veszik észre, hogy esteledik, hogy fejők fölött sötét felhők tornyosultak össze, hogy zivatar közeleg; — csak midőn nagyot dördült az ég, — megharagudott reánk a jó Isten, mondották, — ugráltak töl ijjedten és édes búcsút véve, gyors léptekkel menekültek a kitörő-télben levő vihar elől, ki-ki a maga megszokott utján .... .... És a szomszédos zsidó-temetőben ugyanazon pillanatban felesége sírján összeesett a nagy fájdalomtól az öreg „Áron zsidó“. . . . Mert szomorú végzete öt is éppen ma »rövid imára« hűséges volt éleltarsa sírjához hozta—s keservesen látnia kellett, miként ölelkezett össze, .... miként menekült szeretett leánya »szive választott«-jával a szomszédos temetőből, — hozzá meg hallania a búcsuzásokból elröppenő ama nehány szerelmetes igét, mit a közeledő zivatar sebesen rohanó, irigy, ármányos szele oly könyörtelenül a tűiébe csapott s melyek atyai szivét erősebben nyilalták meg és szép reményeit irgalmatlanabbá törték össze, mint ama tüzes villám, mely nem messze tőle e pillanatban az utszéli szép, terebélyes hársfa derekát hasogatta össze s éppen koronáját ütötte ki . . . Lapunk mai száma 6 oldalra terjed,
