Ung, 1900. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1900-01-14 / 2. szám
XXXVIII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1900. január 14. 2. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyehá*-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. I Negyedévre 1 frt Félévre ... 2 > [ Egyes szám 10 kr Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ES AZ ÜNGMEGYE1 GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE, Hangulatok. Egy eső-csepp hullt le az oczeánok sima tükrére s ott eltűnt, parányi végtelenség lett belőle, egy semmi; egy porszem esett le a tőidre, vájjon ki tudná a többi mellett megkeresni? egy mikro- kosmos repült világgá, ki tudná szemmel követni ?------------ — jj)gy évszázad morzsolódott le a sok száz és ezer mellett, lesülyedt, hogy nem sokára eltünják a felszínről s csak mint a múltra gondoljunk vissza, ki jó, ki rossz emlékekkel. — — — Volt és lesz, van és nincs, a nagy világ drámájában a felvonások czime. La finita comedia a tizenkilenczedik évszázad. De mire a bölcselkedés? Hiszen, ha a nagy miudenséget vizsgáljuk az ő millió és millió égitestével, ha olvassuk az astronomia adatait, hogy a föld, — melyen annyian élünk, hol az egyiknek sok ezer hold földje van és azt hisszük ezért: ő gazdag és boldog, mig a másik még azt sem mondhatja magáénak, a melyen áll, — a világűrben csak egy csöpp a tenger sima tükréhez, csak egy porszem, mikroko3inos a nagy világűrhöz: mit kelljen magunkról gondolnunk ? Mik vagyunk mi, — parányok, — a Földhöz, mi a világűrhöz képest? Semmi, egyáltalában semmi! De hát azért élünk, hogy semmikké legyünk ? azért küzdünk, azért fáradunk éjjel és nappal az élet annyi visszontag- sága közepette, hogy a vigasztaló szó helyett azt kelljen hallanunk: ember, te semmisem vagy!? — Te bohó! miért töröd hát magad úgy a mindennapi kenyérért; miért túrod a földet? minek neked vagyon, kincs, gazdagság? hiszen por vagy, porrá lész ! „Lasciate ogni sperauza voi eh’entrate!“ „Hagyjatok fel minden reraónynyel, kik ide léptek,“ — írhatni akkor a földi élet ajtajára, a mint Dante e hires mondást a pokol kapuján felírva látá. Az erő nem vész el — vigasztal Büchner soha; az emberi szellem nem pusztítható el teljesen a testtel, hanem mindig marad valami belőle, a mi őrök — mondja Spinoza ; olyasféle vigaszok, mintha egy élni kívánó betegnek mondanék: „te meghalhatsz, ne félj ! emléked élni fog unokáidban, igen, élni addig, a meddig az emlékezet szövétneke csak lángolni képes.“ De hát, ha mi emberek, oly végtelen kis porszem vagyunk a nagy mindensóghez képest, hagyjuk el a philosophálást, mellőzzünk mindennemű összehasonlítást a végtelennel, mert ebből hasznunk semmi esetre sem lesz, sőt ama kár származik, hogy a kicsinység és nagy gyarlóság tudata — a nagy Nietzsche szerint — lealáz, emberi méltóságunkat sérti, akaraterőnket és önbizalmunkat bénítja, öntudatunkat lealacsonyítja s morális érzetünket kicsinyesnek tünteti fel. A végtelen mindenség helyett pillantsunk inkább önmagunkra, úgy amint együtt ( gy államban élünk, egy nemzetet alkotunk; a mint együtt működve a társadalomban, egy czél megvalósításáért küzdünk ; a mikor mindnyájunk előtt egy fenséges ideál lebeg, — vagy kellene lebegnie, — aminek nevei tökéletesedés, magasztos boldogság, a nemzet szellemi és anyagi jóléte! így legalább valamik vagyunk: elő, gondolkozó, érző és cselekvő lények, miknek ember a nevűk; ekkor egy évszázad nem többé porszem a Földhöz viszonyítva, vagy vízcsepp a tengerhez, hanem egy hatalmas időkolossus, mely alatt népek tűnhetnek el a térképről s mások bukkanhatnak föl a sötétségből, nagyhatalmak keletkezhetnek és lehetnek leigázott népeik szolgáivá. A humanismus, — nem értve a rennaissance mozgalmait, — a találmányok, a nagy gazdasági és termelési átalakulás századának mondják a letűnt évszázadot, mely jellegét mindenik ma élő nemzet története igazolhatja. Ezt nem is tagadjuk. Saját nemzeti életünkben is nagy nyomot hagy a leáldozott ciklus. Elején tespedés, a nemzeti erkölcsök elfajulása, lassú méregként ölő zsibbadtság emészti a nemzet testének egykor tevékeny tagjait, még a nagy Napoleon harczi riadója és bömbölő ágyúi sem tudják uj életre kelteni a töröktől és némettől egyaránt elcsigázott magyart. De jönnek a busz, harminczas és negyvenes évek, s a kép megváltozik. A nemzet oly férfiak vezetése alatt, a minő Széchenyi és Kossuth, egy varázsütésre feltámad a hosszú álomból, lerázza lassankint a múlt századok immár ölnyi vastagságú porát magáréi s uj, a Nyugatnak megfelelő köntöst ölt; megvalósítja — hogy semmi más egyebet ne említsünk — a század egyik legnagyobb vívmányát: a törvény előtti egyenlőség és a parasztság, a misera plebs contri- buens, felszabaditási eszméjét, hogy aztán a későbbi harezban, - midőn a politikai szemhatár hirtelen lángba borult s a nemzetnek hazáját, szabadságát, vagyonát és jogait kelle saját testvérei és uralkodója ellen megvédenie, — ők is éppen agy legyenek érdekelve, mint előbbi uraik, kiknek szabadsága most már az ő szabadságuk is, függetlensége egyúttal az övék is. Apáink csodákkal határos tetteket visznek véghez, föltűzelve egy istenileg szent eszmétől, melynek neve: szabadság; az ihletet költő ajkára a legszebb dalokat varázsoló szent szabadság. Szegény népünk aztán ismét arczczal hűlt a földre, alig beheggedt sebéből ismét patakként folyt vére, elvesztett majdnem mindent, a mi életét türhetővé tette, országát, szabadságát, alkotmányát, sőt nyelvet is, megszerzett és felépített jogaiból csakis a füstölgő romhalmaz maradván meg a haldokló állam borzalmas hörgésóvel és szivet facsaró nyögésével. De e düledék alatt a nemzeti öntudat egy-egy szikrája is lappangott, mig ismét lánggá nem lett, hogy fölemésszen minden szenny t és salakot, mely a hosszú kinos vergődés alatt ránk tapadt: az abso- lutizmus az ismét pirkadó szabadságtól, mint árnyék a nap elől, megfutott, nem La0jva maga után semmit sem a rossz emlékeken kívül. Hogy aztán mi történt 1867 óta, megtudod, csak nézz az országra, annak vasúthálózatára s dübörgő gőz-kocsiira, a fővárosra, erre a gyorsan fejlődő metropolisra, hallgasd a moraj ló Dunán végig suhanó hajók élénk csobogását, vagy meuj és hallA nők és a nőkérdés. — Az „U n g‘‘ eredeti tárczája. — Irta : Lukács Géza. (Vége.) Az átmenet természetesen rendkívül lassan, szá- zadról-szá/adra alig észrevehetőig történik, de utoljára is végbe megy. A kereszténység első századaiban*) s a történelmi középkorban az önálló női egyéniség le van győzve, uton-utlélen prédikálnak a házasság ellen, mely Istennek nem tetsző dolog, azért a nőt megvetik és mint minden rossz forrását tekintik, kik ösbünüket (Éva!) csakis úgy moshatják le, ha semmi földivel nem foglalkoznak és csakis Istennek élnek. A történelmi uj korban sem voltak sokkal jobbak a viszonyok s eltekintve attól, hogy Luther szabadabb eszméi annyiban segítettek állapotukon, hogy ő mindenféle korlátot a házasság tekintetében eltörölt, igy tartott a legújabb időkig is. Ma ugyan e téren is haladás észlelhető, ha a diadal még nem is teljes. Végre valahára mindig többen kezdik belátni az eddigi sok igazságla- lanságot s kezdenek a helyzeten segíteni. De még ma is nagyon gyakran hallunk olyankor, midőn arról van szó, hogy a nők »férfias« műveltségben részesüljenek, tehát gimnáziumokat, egyetemeket stb. végezhessenek, olyan kifogásokai, hogy a nö kezdettől lógva arra vob teremtve, hogy a házat a szükséges teendőkkel ellássa, a háztartást vezesse, gyermekeket neveljen, azokat gondozza, — ez kétségtelenül nemes foglalkozás, azl senki nem tagadhatja; — az ő anatómiai alkotása nem olyan, mely a férfit illető tanulmányokkal megbirkózni tudjon, már évszázadokon keresztül úgy van nevelve *1 Teitulian egyházi iró véleménye: »Asszony, te neked mindig gyász- és rongyos ruhákban kellene járnod; szemeidet a bánat könyvivel, telten kellene látnunk, hogy elfelejtesd, hogy te voltál az emberiség megrontója. Asszony! te vagy a pokol kapuja.« i-ásd Bebel nevezett könyvét. és szoktatva, hogy nem is tudna azon kivánalmaknak megfelelni, miket egy férfi irányában támasztunk. Az igy okoskodók határozott tévedésben vannak. Mert ki vezethet háztartást ? ki gondozhatja gyermekeit? nemde, csak az, a ki férjhez ment? Ámde itt a dolog bibéje, mert — és ezt mindenki tudja, aki valaha statistikát olvasott — a mai viszonyok között ez nem minden nőnél lehetséges. Tekintsünk el egyelőre minden egyéb oly okoktól, melyek a házasságot egyébként megakadályozzák, — minő a mai nagy városi fiatalság irtózása a házasságtól, vagy az alapítandó család tentartására hiányzó anyagi eszköz, bizonyos előítéletek bizonyos vallási külömbségek stb., — már maga a népesség alakulása lehetetlenné teszi, hogy minden nő a kívánt »hivatásának megtelelő“ teendőket végezhesse a családban. Alábbi adataim ezt pompásan igazolják: Az 1890-ik évben Euróbápan minden 1000 férfire esett 1024 nő, ezrenkint tehát a többlet 24. Egész Európa 346 millió lakosára nézve a férfiak száma volt (1890-ben) 171 miliő, a nőké 175 millió, a többlet tehál 4 miiló. Az egyes fontosabb országokban pedig az arány következőképpen alakult: Norvégia 1092 nő (1891-ben) esett 1000 férfire, Svédország 1065 „ (1890-ben) „ „ „ Anglia 1060 „ (1891-ben) ,, „ „ Németország 1040 ,, (1890-ben) ,, „ „ Spanyolország 1040 „ (1887-ben) „ , „ Francziaország 1007 „ (1886-ban) „ ,, „ Ausztria 1047 „ (1880-ban) „ „ ,, Magyarország 1019 „ (1880-ban) „ „ „ Magyarországot illetőleg az ezrenkint vett 19 nő többlet azt jelenti, hogy Magyarország 15.738,468 lakosa*) közül férfi volt 7,799,276, nő: 7,939,192, a nőtöbblet e szerint 139,916, kerek számban 140 ezer.**) E számok biztosabban szólanak akármilyen érvelésnél. Ahhoz tehát, hogy a családban főzzön, süssön, *) **) Ma tetemesen több. mosson, vasaljon stb. vagyis hogy férjhez menjen, Európában 4 millió, Magyarországon spéciéi 140 ezer a nő a limine nem juthat. És ha tekintetbe vesszük, hogy a mai élet sok mindenféle követelménynyel áll elő, a miért is a mai fiatal ember, egyes esetektől eltekintve, nem igen akar házasságot kötni, ha csak evvel valami előny nincs összekötve, ha tekintetbe veszünk más, föntebb már (elsorolt egyéb akadályokat, úgy egész biztosan állíthatjuk, hogy a férjhez nem menők száma 160—180 ezer lehet. Ezen ijesztő nagy összeg legnagyobb részben éppen az úri körökből telik ki. Az egyszerűbb, az »alsó lizezer» sokkal könnyebben szánja el magái a házasságra, mint az intelligensebb egyén, mert a paraszt vagy munkás asszonynak a dolog le nem von, náluk a nemi külömbségen kívül más különbség nem igen szokott figyelembe vétetni. A munkás felesége épen úgy dolgozik a gyárakban, mint férje, a családnak éppen olyan kereső tehát, mint a férfi, tehát nincs a házasságra köztük annyi gátló ok, mint az intelligensebb köröknél, a hol helytelen felfogás szerint a nő a legtöbbször rangjához nem illőnek találja, ha a ház szükségleteit ő maga is, a saját keresetével kell hogy kielégítse. Az igények pedig nála is megvannak; ha nincs ujdivatu kalapja, uj ruhája, már szerencsétlennek érzi magát (tisztelet a kivételnek !) s azt hiszi, hogy barátnői ezért öt megróják. — De honnan teljék minden egy közép hivatalnok fizetéséből ? Azok, kik vagyonnal bírnak, saját jövedelmükből is tedezhetik kiadásaikat, de a kik — s ez a leggyakoribb — nincsenek ilyen körülmények között, adóságokba merülnek. Csodálkozunk tehát, ba a modern fiatal emberek nem szeretnek házasodni és inkább agglegények lesznek ? Egyes, a házasságot kizáró állásoktól, — minő a kath. papi hivatás, — a szerercsétlen házasságok*) nyomán járó gyakori elválásokról és a rossz házas életről, melytől mindenki irtózik, ne is szóljunk I Mit tegyen *) Erre is statisztikai adataim vannak, Lapunk mai szama 6 oldalra terjed.
