Ung, 1899. július-december (37. évfolyam, 27-53. szám)

1899-07-16 / 29. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1899. julius 16. 29. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház-tér 1. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz­lemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtalnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. | Negyedévre 1 írt Félévre ... 2 » | Egyes szám 10 kr. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivalalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjelen minden vasárnap. A'EGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér soronkint 20 kp. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A berezna-uzsoki vasat. A m. kir. kereskedelmi miniszternek folyó évi 34904. szám blatt kelt rendelete folytán az ungvölgyi helyiérdekű vasút részvénytársaság, mint a nevezett helyiérdekű vasútvonal folytatását képező nagy-herezna országhal árszéli vonal tervezőjének ké­relmére, az alsó nagy-berezna—sztavnai vonal ré­szének közigazgatási bejárása s ezzel egyidejűleg az osztrák-magyar határon való átkelés pontjának, irányának és magassági fekvésének fixirozása tekin­tetében szükséges közös tárgyalás Mentszer Lajos miniszteri osztálytanácsos vezetése alatt, folyó hó 10., 11. és 12-én tartatott meg, melyen a köz- igazgatás részéről Kende Péter alispán jelent meg a közigazgatás képviseletében. Galicziából pedig egy országos cs. és kir. tanácsos, egy építészeti taná- c os és a kerületi hatóság főnöke volt kiküldve, a hadügyi kormányt egy műszaki százados képviselte. Az erdő-kincstár részéről Rónay Antal főerdő- tanácsos, am. kir. államépitészeti hivatal részéről Czi- bur Vilmos kir. hivatalvezető főmérnök volt jelen. A nagy-bereznai és sztavnai tárgyalás sablon- szerüleg folyt le. Az uzsoki tárgyalás azonban nem csak az ügy érdemére nézve, de a vasút ügyében a lengyel szomszédoknál létre jött s közhírré bocsá­tott elvi jelentőségű megállapodások tekintetében is érdekes s megfigyelésre méltó. Olvasóink emlékezni fognak, hogy a vasút ügyében e lapok hasábjain már kifejtettük nézetein­ket, vagyis a hadászati, közgazdasági, ipar, kereske­delmi, közlekedési és culturalis érdekek és indokok szigora figyelembevételével azon óhajnak adtunk ki­fejezést, bár ha e vasútvonal Sztavnától Uzsokon át hágva meg a határt s igy Galiczia-Turka köz­ségnek irányittatnék, mely a geograpliiai íekvóst tekintve, legegyenesebb vonalnak bizonyult Lengyel- ország szivébe; mert Turkától összekötve Chirong- val, sugárvonalat nyerünk Lembergbe. Örömünk erő­sen fokozódott, hogy lengyel testvéreink álláspon­tunkat elfogadva, indokainkat magukévá téve egy erős kötetet tevő komoly és dicséretre méltó tanul­mányt igazoló röpiratban keltek jogos érdekeik vé­delmére s mi nem csak reméltük, de hittük is, hogy ez az ő legszentebb meggyőződésük. Azonban a Folyó hó 12-ón Uzsokon tartott tárgyalás alkal­mával nem csak érdeklődéssel, de teljes elcsodálko- zással kellett tapasztalnunk, hogy lengyel testvé­reink küldöttei erős replicát folytattak az Uzsok— Tulkai vonal ellen s lelkesedésteljes védelmük oly ■ Kisen nyilvánult a sztavnai—volószátai vonal érde­kében, hogy a bizottság, visszaemlékezve a köteles röpiratra, álmélkodásba esett az emberi gyarlóság felett; s midőn a Cicerói ókesszólásnak utolsó accord- jai is elhangzottak, a bizottság némi nyugtalanság­gal várta a hadügyi kormány képviselőjének nyilat­kozatát, ki az Istenben boldogult Cicerót s a többi ékesszóló férfiút örök álmaiban nem zavarva, kivett zsebéből egy nyilatkozatot, mely szerint a had­ügyi kormány a kiválóan fontos hadászati érdeke­ket situációkat véve figyelembe, az uzsok—turkai vonalhoz ragaszkodik. Természetes, hogy e nyilat­kozat jéghideg zuhanyként hatott a lengyel Cicerók és Demosthenesekre, melynek hatása alatt egyhangú­lag kiáltották „pauye, jetzt ist platz abgeschnitten.“ Kedélyhangulatukat azonban megtartották s elvágott nyakkal s barátságos lelkesedéssel élvezték a jó magyar borokat. Mi újólag szívből örvendünk, hogy a hadügyi kormány részéről is figyelemre méltatták ama kivá­lóan fontos és egyszersmind nemzetközi érdekű oko­kat, melyek minket is az IJzsek-Turkai vonal védel­mére ébresztettek, ösztönöztek s bátorítanak mai nap is. Alkotmányos kormányunk kitette zászlajára a jog, igazság és szabadság védelmének legfontosabb jelszavait s a megejtett közigazgatási bejárás alkal­mával megtartott tárgyalás folyamán a vonal helyes kitűzésének elfogadása mellett mindenesetre oly nyo­mós és komoly okok hozattak fel, melyek a Sztavna- Uzsok-Turkai iránytól eltérni semmi körülmények között nem engednek. Nem pedig azért, mert az uzsok-voloszátai vonat egyedül és kizárólag magánérdek előmozdítá­sára szolgálhat, mennyiben Galicziának az egyenes vonaltól, vagyis az Uzsok-Turkai vonaltól eltérve, Voloszáta felé vezető részén, mely egy óriási kitérő vonalat képez, több milliomos magánbirtokos bükkös erdei feküsznek, melyeknek kihasználására a Volo- száta-feló kívánt vonal teljesen megfelelne, s a ga- licziai erdőbirtokosoknak még jövedelmet is biztosítana. De elvégre is, egy 100 —120 kilométer egyenes vonalban építhető vasút, mely legnagyobb részt a hadászati ut mentén vonul, mely egy nyilvános hazai gyógyfürdőt, 30—35 községet, 2 várost érint, a hadászati érdekeknek teljesen megfelel, a m. kir. kincstári erdőségek és kőbányák jövedelmező kihasz­nálását biztosítja, Magyarországból Lengyelország szivébe a legegyenesebb vonal, az ipar, a kereskede­lem, közlekedés, forgalom s az összes culturális érdekek kitűnő védelmére van hivatva: magánérde­kek előmozdítására s biztosítására még akkor sem szolgálhat, ha az érdekeltek nagy áldozatokra hatá­roznák el magukat. Az Uzsok-Turkai vonal országos, nemzetközi érdekeket ölel fel, nekünk tehát hazafias kötelessé­günk első sorban a hazai és országos érdeket támo­gatni, védelmezni s ennek alárendelni minden magán­érdeket. Ennek folytán mi nemcsak hisszük, remél­jük, de teljesen megvagyunk győződve, hogy a ma­gas kormány a feltétlenül meggyőző, nagyhorderejű indokokat figyelemre méltatva, a\ építkezési enge­délyt feltétlenül az uzsok-turkai vonalra adja meg. y. Választások előtt A városi képviselők egy részének madátuma lejárván, e hetekben fog az uj választás megejtetni. Tehát egy kis alkotmányos mulatságra van kilátás, egy kis korteskedés vár a korcsmárosokra; jól fog esni nekiek a nehéz időkben. De talán komolyan is lehetne Írni erről a té­máról? Hiszen a város képviselő-testületének nagy hatalmat ad a törvény! A nagy hatalommal megfe­lelő anyagi és erkölcsi felelősség jár karöltve; a képviselő-testületnek kellene irányítania a város gazdálkodási módját, a tanácsot, mert annak ura, annak bírája sok tekintetben. És ez nem volna elég ko­moly kérdés? De hát nálunk a városi képviselők választása első sorban alkotmányos hecz. A legtöbb szavazónak a kezébe nyomnak egy nyomtatott lisztát, azok el Orosz reminiszczencziák a magyar szabadságira réz idejéből. (Vége.) — A világ — mondotta — méltányolni fogja e lépésüket; tábornokunknak ez a legszerencsésebb napja. Legyenek nyugodtak, a mi császárunk arra tanít minket, hogy nagylelküek legyünk, mivel ő maga a megteste­sült könyörület. Nincs olyan hiba, a mit jóvá ne le­helne tenni igaz megbánással. Rüdiger ^meghívta ebédre a magyar követeket, majd megbízta Grigorovot, hogy velük együtt Világosra menjen és keresse tel Görgeit. Grigorov éjjeli két óra­kor ért a világosi magyar táborba, a hol mindent a legnagyobb rendben talált. A csapatok a körülfekvő he­gyeken táboroztak, az őrök és az ágyuk a helyükön voltak. Semmi sem mutatott arra, hogy a magyar se­reg — katonai szempontból — már halálra van Ítélve. Egy hadsegéd levezette Grigorovot a kastély egyik ter­mébe, a melyből Görgei hálószobájába lehetett jutni. A hálószoba ajtaja előtt a padozaton leküdtJelöltözve Görgei három csapatparancsnoka. Mint a cerberusok, úgy őrizték vezérüket, a kit szerellek és imádtak. Mikor megpillantottak — írja Grigorov — úgy néz­tek rám, mintha hóhér volnék. — Görgei alszik ! — kiáltott rám valaki. — - Görgei alszik ? — gondoltam. Hogyan ? Holnap minden eldől és ő alszik. Kell-e jobb bizonyság arra, hogy Gőrgeinek nyugodt a lelkiismerete ? Mikor beve­zettek Görgei elé — be kell vallanom — önkéntelenül leeresztettem a kezemet ez imponáló ember előtt. Né­met nyelven beszélgettünk. — Mondja csak — szólt Görgei — hogyan logad majd engem gróf Rüdiger? Hadseregem, mely kész mégha ni velem együtt, jelen lesz ennél a találkozásnál ? Én megnyugtattam őt és azt mondotam neki, hogy gróf Rüdiger, a ki öt ven év óta katona, meg tudja őt becsülni. Görgei meghívta ebédre az orosz ezredest, a ki társalgás közben csodákat beszél az orosz seregről. Görgei jelentős pillantást váltott csapalparancsnokaival. Egyszerre energikus mozdulatot tett a kezével és igy szolt Grigorovhoz : — Kérje meg a grófot, hogy adjon nekem tizen­két órai halasztást — hadd vonuljak ki még egyszer az osztrákok ellen és hadd paskoljam meg őket egy ki­csit, ezután visszatérek Világosra és leteszem a tégy vert. E kívánság, mely elárulta Görgei titkos erzelmeil, annyira megrémítette az orosz ezredesi, hogy sietős útjára hivatkozva, búcsúzni kezdett. Görgei egy pillana­tig habozott, majd kezet nyújtott Grigorovnak és át akarta neki adni a kardját. Grigorov, ki azt hitte, hogy Görgei azért adja neki át kardját, mivel már hadifogolynak tekinti magát, meg­jegyezte, hogy ez a megliszteltés csak Rüdiger grófot illeti meg, mire Görgei azt mondta neki: — Jól tudom ! De (ogadja el tőlem ezt a kardot a mai nap emlékére. Az a kard még most is Grigorov birtokában van. A világosi kastélyban már eloltották a gyertyákat, az őrszemek lépései visszhangot keltettek és Görgei még mindig mozdal.itlanul állott. Egyetlen tekintetet vetett a telkelő napra és sóhajtva mondotta : — Nekem ez nem Austerlitz napja! Az a síkság, a hol a magyar Iölkelés utolsó tra­gikus jelenete lejátszódott, körülbelül félmértlöldnyi te­rületű és égbenyuló hegyektől van körülvéve, a melyek­nek aljához Világos felől kanyarodik egy ut. Augusztus li/.enliarmadikának reggelétől délutáni egy óráig tartott a Kivonulás oda, a hol a íegyverletétel végbe ment. Harminczezer katona, kinek száznegyvenként ágyúja volt, lerakta a fegyvereket lovas és ugyanannyi gyalo­gos hadtest előtt. Rüdiger azonban mindent elkövetett, hogy a telkelő hadak vezérének megenyhitse emez órák keserűségét. A mini Rüdiger fényes kíséretével megér­kezett, Görgei elébe sietett és (eléje nyújtotta fegyverét. Szólni sem tudott . . . Az orosz hadvezér kezet nyúj­tott a magyar tővezérnek és kérte, hogy tartsa meg a kardját. Erre a magyarok, kik bizonyára nem vártak ennyi kíméletet, lelkesen megéljenezték Rüdigert. Aztán megadta Görgei csapatainak a parancsot a fegyverle­tételre . .. Mély meghatottság lógja el az olvasót, ki Grigo­rov íöljegyzéseiből látja, hogyan történt a kapituláczió. Mély kelségbeesés tükrözött a magyarok vonásaiban, megcsókolták a fegyvert és a zászlót, mielőtt örökre elbúcsúztak tőle, sokan zokogtak, különösen a huszárok. Egy közhonvéd pedig odalépett Görgeihez, ki némán és könytelt szemekkel félreállott és azt kérdezte tőle : >Hát csakugyan meg kell lenni?!«- S mikor Görgei elfojtott hangon azt mondta neki, hogy nem lehet másként, a közhonvéd szivének lorditotta a fegyvert és agyon­lőtte magát. Görgei engedelmet kért Rüdigertői, hogy búcsút Ehessen csapataitól. De szólni nem tudott, csak könyei folytak. Helyette egy huszártiszt' akart beszélni, de az ő szava is elveszett az általános zokogásban. Mindenfelől hallatszott: «Ég veled vezérünk, testvérünk! Bocsáss meg nekünk Görgei !«■ A fegyverletétel után is minden alkalmat telhasznált Rüdiger, hogy kimutassa rokonszen- vét Görgei iránt. Becsületszóra visszabocsátotta csapatai közé, hogy ügyeit rendezze és azután is kitüntetéssel elhalmozta. Ekkor történt az az inczidens, mely miatt később Haynau tapintatlansággal vádolta Rüdigert. Meg­hívta ugyanis ebédre, melynél az osztrák főhadibiztos, gról Zichy is jelen volt és egymás mellé ültette őket, kapunk mai száma 6 oldalra terjed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom