Ung, 1899. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1899-04-30 / 18. szám

XXXVII. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1899. április 30. 18. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Ungvár, Vármegyeház-t^r I. szám. A szerkesztőhöz intézendő minden köz­lemény, mely a lap szellemi részéi illel i. Levelik csak bérmentesen fogadtatnak el Sí mmil sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. Előfizetési feltételek: Egész évre . 4 frt. | Negyedévre 1 frl Félévre ... 2 » J Egyes szám 10 kr. Hirdetések, előfizetések, valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. A lap megjeleli minden vasárnap. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Nyilttér sor önkin t 20 kr. UNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A vármegye és a város. A legutóbbi vármegyei törvényhatósági bizott­sági ülésen oly felszólalások, helyesebben csak fel­szólalásban volt részünk, mely Ungvármegyónek érdekeit mintegy szembeállította Ungvár város érde­keivel s mely felszólalás bár alig találkozott helyes­léssel, mégis okot adott arra, hogy e lap foglalkoz­zék vele. Foglalkoznunk kell a vármegye és székvárosa közti viszonynyal már azért is, mert nem első eset, hogy a vidéken lakó vármegyei törvényhatósági bi­zottsági tagok fel vetik -hányják, hogy ők tartják fenn Ungvári, nekik kell köszönnünk Ungvár felvirágo- zását (?), mennyit áldoznak Ungvárra és soha vi­szonzást nem tapasztaltattak. . . . Mikor ilyeneket hallunk, eszünkbe jut a régi példabeszéd: egészséges testben lehet csak egészsé­ges lélek ! Reánk a vármegye és a város viszonya azt a benyomást teszi, hogy az előbbi a test, utóbbi a lélek; vagyis, egymásra vannak utalva és egyik sem jogosult a másiknak szemére vetni ezt vagy azt. Ha áldozott a vármegye, jó; ám lelkét tette ezáltal nemesebbé, erősebbé; még külön dicséretet sem érdemel érte, mert köteles vele, mert saját fentartása végett utalva volt reá. Csak erős vármegyének lehet kifejlett városa! így tapasztaljuk e/.t az egész országban; de vájjon a város fejlődése mi haszonnal sem jár a várme gyére? Ha a vármegye székhelye nagy kereskedelmi góczpont, vannak gyárai, vasutai, ipartelepei, ka­szárnyái, iskolái, nem-e a vármegye érzi ennek talán elsősorban is hasznos voltát? Ki veszi meg, ki használja íel a megyei termelés állat- és termény­feleslegét elsősorban? a város! Felvetik Ungvárnak, hogy ime kövezetvámot fizet a vármegye a város­nak, és fizeti a helypénzt a falusi termelő: és ez mind nagy jövedelem a városnak. Nem tagadjuk, hogy ez teher a vármegyére, különösen akkor, ha a városba csak betetszik kocsikázni; de ki fizeti meg a helypénzt és kövezetvámot, mikor a terményt hozzák be ? a város! Igenis, a város veszi annyival drágábban a szénát, zabot, a tyúkot és zöldséget, a vajat és tejet. Elismerjük, .hogy a vármegyei földbirtokos sú­lyos adóval van terhelve, de ki tagadhatja el, hogy az állami költségvetés sok milliónyi terheit elsősor­ban a városi kereskedők III- ad osztályú adója fizeti; áldoz a vármegye is kulturális czélokra, de ki merné tagadni, hogy a város végtelenül nagyobb arányban van megterhelve úgy adó, mint adakozás formájában. Ungvártlétezik: Fehér-Kereszt-, Vörös-Kereszt-, Nőegyesület. Gyermekbarát-Egyesület, két izraelita- egylet, da'árda, közművelődési és még tudja hány jótékony és kulturális egylet; kinek az áldozatkész ségéből élnek és virulnak ezek? majdnem kizárólag a város polgáraiból állanak fenn! Ha tehát az állam támogatása folytán épült Ungvárt egy hatalmas gimnázium, és építünk agyag­ipar-, elemi iskolákat, kaszárnyát és keressük a tör­vényszéket, furcsa gondolkodásra vall, ha ezért Ungvármegyének oka volna a féltékenységre; mennél inkább erősödik a város, annál hasznosabbá válik az egész megyére. Épen azért kötelessége a vármegyei törvényhatóságnak, saját ércekét tartva szem előtt, mindent elkövetni arra, hogy egyetlen városa ipari­lag, kereskedelmileg, közinüvelődésileg minél fejlet­tebb és kiterjedtebbé váljék, akkor elfogja tudni helyezni és értékesíteni állati és mezőgazdasági fe­leslegét anélkül, hogy érezné azt •■{ csekély áldoza­tot, melyet hoz akkor, amidőn kövezetvámot vagy helypónzt fizet. Lehet, hogy felesleges dolgot végeztünk akkor, midőn e sorokban kapaczitálni akartunk, de köte­lességünknek tartottuk ezeket e helyen közölni ad­dig, mig akár egyetlenegy bizottmány)' tag is akad, aki ezeket nem tudja, vagy nem akarja felfogni! Vármegyei közgyűlés.-- 1809. április 25. — Ungvármegye törvényhatósága e hó 25-ikén délelőtti 10 órakjr rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen a főispán elnökölt, ki a törvényha­tósági bizottsági tagokat s zivélyes szavakkal üdvözölvén, általános figyelem és meleg érdeklődés közepette vissza­pillantást vetett az alig három hónap előtti országos állapotokra, midőn az országban a leghevesebb politikai harezok dúllak, melyek hazánk alkotmányának szilárd bástyáit is veszélyeztették. Az isteni Gondviselés külö­nös kegye őrködött felettünk, mert mindenkor, valahány­szor hazánkat s alkotmányunkat veszélyek és válságok fenyegették, megvoltak a nemzetnek nagy fiai, kik nagy tudással, helyes érzékkel, tapintattal, táradhatallan oda­adással és erős munkával vezettek ki bennünket a ve­szedelemből. A szenvedélyek lecsendesültek s a kicsapott hullámok visszatértek abba a mederbe, a melyben to­vábbfolyva kulturális és adminisztrácionális föladataihoz mind közelebb viszi a vármegye közönségét. Vármegyénk az uj korszakban bár kihagyta a politikát a közgyűlési te­remből, ma a helyzet olyan, hogy kénytelen erről meg­nyugvással megemlékezni, különösen akkor, amidőn a haza közös szolgálatára a vármegyei tekintélyes politikai pártok egyesülésével olyan alakulás történt, mely poli­tikai vonatkozásaiban a közügyek vitelére is áldásosán kihat. Ezek után a közgyűlést megnyitotta. A főispán bevezető beszéde általános lelkesedést keltett, mely él­jenzésben tört ki. Első tárgy volt Széli Kálmán miniszterelnök le­irata, melyben az uj minisztérium kinevezését tudatja s a vármegye közönségének támogatását kéri. E leirat lelkes éljenzéssel fogadtatott. Második tárgy Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter hasonszeilemü leirata. Az állandó választmány javaslata, mely szerint a miniszterelnök, valamint a többi újonnan kinevezett miniszter urakhoz üdvözlő felirat küldessék, Novák Endre dr. és Bernáth Dezső tör­vényhatósági bizottsági tagok lelkes felszólalásai után egyhangúlag elíogadtatott s a miniszterelnökhöz intézendő felirat szövege nyomban telolvastatott, mely következő­leg szól : Nagyrnéltóságu m. kir. Miniszterelnök, Kegyel­mes Urunk! Nagyméltóságodnak a t. évi február hó 26-án 2844.—m. k. I. szám alatt hozzánk intézett igen nagybecsű leiratából értesülünk arról, hogy Báró Bánffy Dezső valóságos belső titkos tanácsos urnák miniszterelnöki állásáról lemondása következtében O császári és apostoli királyi felsége magyar miniszter- elnökévé Nagyméltóságodat és Nagyméltóságod elő­terjesztése tolytán az ország kormányának többi tag­jait is kinevezni, illetőleg eddig is viselt állásukban megerősíteni méltóztatott. Mai napon tartott közgyűlésünknek egyhangúlag hozott határozatához képest azon óhajunknak adva kiíejezést, hogy a Nagyméltóságod által kitűzött elvek és az azokkal kapcsolatos teladatok sikeres érvénye­Mese. Irta: Vidor Mór. Mosolygó a szája, nevető az ajka, Kikelet pompája virágozik rajta; Ringó a járása, mintha szellő űzné, Parázs a nézése, mint az égi tüze. Hullámos haj omlik, simul le a vállán, Azt az édes tündért, mintha most is látnám ! Erezem hajh tüzét. sugara égését, Szemének, a napnak forró perzselését. Verőfényes nap volt. Akáczfa tövében Mélázott, amikor közelébe értem; Virágos akácznak levelét szaggatta, Isten tudja, hol járt az ő gondolata. Felrezzent álmából lépésem zajára, Félénk őzikének volt a riadása; Panaszló a szeme, ahogyan rám nézett, Panaszló nézése mindjárt megigézett, Ismer-e még, mondja? Ahogy egyszer régen, Gyermek volt. úgy játszott a gyermek ölében, Hangos kaezagástól szeme könnybe lábbadt, A sok drága könnycsepp mind ajkamra száradt. Akkor még fulkosott az útnak porában. Szaladt a hívásra, ha nevetve váriam; Mint a sas repült el az idő azóla. S bezárult bimbóból kifeslett a rózsa. Égő piros rózsa, mit a kertben látok, Pokolnak körülte az apró virágok. Remegő harmatcsepp úgy simul a szirmán, Mint derülő égen színjátszó szivárvány. Mámort keltő illat árad szerteszéjjel Napsugáros nappal, holdvilágos éjjel, Maga körül gyönyört, kéjt és üdvöt hintve Száll, miként a szellő . . . Besuhan a szivbe. Kicsillant a gyöngysor. És beszélt kedvesen, Maga az? No lássa . . azt kiszem, ismerem. Hogy megnőtt azóla . . . milyen lett a hangja, Úgy dalolt, csicsergett édes eszemadta. Keze a kezemben. Bementünk a házba. Boldog embereknek boldog otthonába; Fényi szállt a háznak, székeknek, asztalnak Sugáros szemétől fehér kis galambnak. Ezer emlék rajzik, se szeri, se száma. Tengernyi beszédből ki nem fogyunk máma; Elhallgatnám estig, ezer esztendeig. Sok mézes beszéde szivembe gyülemlik. Más itt most a kérdés, no de jól meghallja. Messzi el ne szálljon tőlem gondolatja, Hogyha megölelne, hogyha csókot adna, Az lenne az emlék legszebbik jutalma Alig hogy kimondtarn .. . Isién látja lelkem. Úgy szállolt a szikra, mint a láng .,. hirtelen ; Csók volt az, de milyen! az égi fajtából, Gyönyörű tündérnek szellőajakálól. Felocsúdtál! végül s hő; i bátorsággal Visszaadtam néki százával, százával; Egy szempillantásra üres lett a fé?zek. Olyan igaz, minthogy e világon élek. Kirepüli a madár, már a kertet járta. Nyugtalan lélekkel osontam utánna; Repesett a szivem, mikor hozzá ériem Bocsásson meg nékem, olyan szépen kértem. Hogy ő haragudnék ? Az csak nem szokása, Ráakart találni erre az akáczra Ez a kedves fája. itt ül ő estenden; Ni . . . túsz én is ezt az akáczot kerestem. Volt egyszer egy ifjú . . . Bohó gyermekálma Kivitte a zajló, hullámzó világba; Lelke csupa ábránd, gondolatlan és tiszta, Mig a keserűt is, mint a mézet szíttá. Csendes otthonában boldogságot látott, Boldogságért futott, boldogságra vágyott; Nem ismert fájdalmat, ami rossz, emberi, Nemes czélja egy volt: szeretni, szeretni. Érző volt a szive, lehelletre tágult, Befogadott mindent, ami csak elárvult; Gonosz ámításra, meghajolt a szélre, A csábitó szóra, bűbájos beszédre. Rajongása szent volt. Szive lobbanása Nemes lángot vetett arra a leányra; Oltárkép volt néki, úgy szállt el hozzája Leikéből kifakadt igaz imádsága. Ó milyen érzés volt, amilyen több nincsen, Ó hogy megcsalódott, te teremtő Isten 1 Magasztos oltárra, szenny tapadt a képre, Egy világfájdatom kínjától kisórve. Sötét bánatában elapadt a könnye, 0 igy a szive is fájóbban gyötörte ; Annyi felleg közölt az ég egy csepp kékje Derűt hintett volna lelke éjjelébe. Szomjazott egy szóért, tiszta, igaz szóért, Gyehenna tüzétől megtisztító csókért! Hamis volt a szója, hamis volt a csókja, Hamis volt a lelke, az egész valója. Megtört az ő szive ennyi csalódásra, Kiveszett ragyogó, bűvös ideálja, Eszméje porba hullt, szentje cárba rántva, A kevés jó közt is csak a bűnöst lát‘a. Hová lett az eszme? Szivéből kitépte Elsodró viharok lelkétölő mérge, Hová lett az ábránd? Eltiporták benne, Most pedig figyeljen . . . mesét fog hallani, Ne féljen, nem fog az sokáig tartani; Tündérszőlt mesének képzelet az anyja. Tündértől hallottam, tündér, aki hallja Amikor sóvárgón közöttük kereste. Lapunk mai száma 6 oldalra törjed.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom