Ung, 1898. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-06 / 6. szám

Melléklet az „UNG“ 1898. évi 6-ik számához. 3. Könyvtári jelentés szerint volna 675 kötet és 90 I ilyóiral ; ezen kimutatásba nincs belevéve sem az üvcg- s.ckrényben levő diszművek, sem a folyó cvi folyóira­tok s igy ez adatok is jobb képet nyernek a leltár-fel- \etel után. Ezek után kérjük a jelentés tudomásul vételét. A jelentés tudomásul vétele után ellogadtaíott az 1897. évi zárszámadás s meg datott a szokásos felment- veny; megállapitlalolt az ez évi költségvetés, mely majd­nem ugyanaz, mint az elmúlt évi. Végre következeit az uj tisztikar megválasztása, a következő eredménynyel: Elnök: Seidler Lipót. Alel- nök: Holländer József. Titkár: Dr. l'üchler Sándor. Pén/.tárnok: Balogh Mór. Ellenőr: Schulmann Ignácz. Háznagy: Fried Izidor. Könyvtárnok: Keleti Dezső. Jegyző: Szántó Mihály. Választmány: Weinberger Zsigmond, Krausz Adolf, Lévai Mór, Cseré Soma, Grosz- mann Péter, Klein Ignacz, Krón Majer, Hoffmann Béla, Zinner Jenő, Schwartz Albert, Goldstein Miksa, Roth Bernát. Felügyelő-bizottság: Both Ármin, Mezey Gyula, Holländer Zsigmond. Műkedvelői előadás. Már megszoktuk, hogy műkedvelőink előadására nem megyünk többé elnézően, leiokozott igényekkel. De ha a műkedvelők továbbra is úgy elkényeztetnek kitűnő munkájukkal, mint csütörtökön, a referens tiszte nem lesz többé a régi, nem fog szeretetreméltó mosolylyal szép bokokat mondani, összeránczolt szemöldökkel log ülni s szigorú művészi mértéket alkalmazni. line! Ä »Csapodár» ment, ez a régi, könnyed iranczia bohóság. És ment olyan pattogó elevenséggel, annyi verve- vel, hogy az ember szinte sajnálta, hogy nem komo­lyabb, erőteljesebb feladatra szánták a szereplők ügy­szeretettel teljes munkájukat. Virányi Sándorné úrnő volt a darab lelke. Az Ő művészi szelleméi sugározta vissza az ogész ensemble, minden jelenetben, minden szerepen meglátszott csiszoló, okos gondossága. Sajat, nagyon lárasztó szerepét bámu­latos, mindvégig kedves, elmés, eleven rutinnal játszotta, hivatást árult el minden szava, minden mozdulata. Nyilt színen és atelvonások végén zajos tapsok fejezték l.i a közönség háláját. Partnere volt bájos tanítványa, Nyonrárkav Lolly k. a., ki egyéniségének üde varázsát, kedves gráciáját hozta a színpadra; szerepe első kísérlet volt, de sokat igérö ! Balpatiky Jozset űrről nem kell sikat beszélnünk, biztos mozgása, nagy szín­padi rutinja, intelligens dictioja, mint mindig, most is versenyen kívül állottak ; dr. Tüchler Sándor ur pom­pás humora, jóizü bouhom ája sem tévesztették el a hatást. Michailovits Árpád ur, mint :éltékeny Riverol- les igen jó volt; végül Grabonszky Berta k. a. és Maly Zoltán urak érdemelnek dicsérő említést epizód szerepeikért. Ha még köszönetét mondunk dr. Oesterreicher Jakab urnák, a rendezőnek s Kaminszky Bertalan ur­nák, a súgónak, akik nem ugyan a nyilt színen, de mel­lette és alatta érdemelték ki fáradtságos munkájukért halas elismerésünket, referensi tisztünk véget éri. A közönség, melynek soraiban közéletünk minden kitűnősége helyei foglalt, zsúfolásig megtöltötte a termet, bő tapsokkal jutalmazva az éhezett művészetet s szép anyagi sikert biztosítva a »Gyermekbarál-Egyesüleu-nek. És most nem »Isten hozzádot«- mondunk a mű­kedvelőknek, hanem lelkesedéssel kiáltjuk : A viszont­látásig! még pedig, ha szabad egy egészen szerény óhajt kilejeznünk, talán egyszer a komolyd ráma terén 1 TARKASÁGOK. A nyomdász-bál. Az aranyos nap sugarai szóródnak szét az ungvári könyv­nyomdászok e hó 19-én tartandó zártkörű tánczmulatságára szóló diszes meghívókon, mely méltán nevezhető jól sikerült nyomdai terméknek s egyúttal valóságos előhírnökéül annak a nagy gon­dosságnak és figyelemnek, melylyel az ungvári könyvnyomdászok mulatságukat rendezik. A rendezőségnek számra ugyan nem nagy, de ép azért fokozott szorgalmú tagjai már a meghívó kiállításánál is meg akarták mutatni, hogy amihez ők fognak, sikerülni kell, még ha akadályokra talál is. Mert hát kérem, nem könnyű dolog meghívót készíteni azoknak, akik másoknak a legnagyobb nyugalommal készítik a különböző alakú, ízléses lapokat. Itt a nyomdászoknál, mindegyik szakértő, mindegyiknek van valami észrevétele, megjegyzése ahoz, hogy mikép lehet szépet, ízlésest s a mi a fő, a már kibocsátott meghívóktól k ivi- telben elütőt produkálni. Az első akadály fényesen legyőzetett, teljes sikert aratva. De ha azt mondom, hogy a rendezőség ezen sikerrel még nincs megelégedve, azt hiszem, hogy teljesen érthetőt mondok, mert a siker betetőzését ők a Pannónia-termében óhajtják látni, azok tömeges megjelenésével, akiknek ottlétére számítanak. És ha — amiben nem is merek kételkedni — a meghívott közönség nagy számban fog megjelenni a mulatságon, akkor, akkor kölcsönös lesz a megelégedés; mert a nyomdászok kivétel nélkül mind jó fiuk lévén, akik szeretik a tánczot, s azért elhatá­rozták, hogy senkit sem fognak úgynevezett petrezselyem-árulás­sal foglalkoztatni, sőt még csak megkísérteni sem engedik azt. No, de nemcsak ezért lesz jó mulatság a nyomdászok bálja. Bizonyos fokban az is előnyére van a mulatságnak, hogy a bál-apákon (Lévai Mór és Székely Simonon) kívül a rende­zőség majd minden tagja nőtlen, javakorabeli ifjú, akik bizony nemcsak tánczolni akarnak e farsangon, hanem ... de nem mon­dom tovább; akiket érdekel, úgy is eltalálják s akiket nem érde­kel, minek azoknak tudni azt, hogy s z i v-ügyről van szó. De ha már ezt a biztató szót kimondottam, kimondom még azt is. hogy a rendezőség nős tagjai meg azt a fogadalmat tették, hogy mig az ifjak a páros élet megalapításáról fognak csevegni, addig mi, az öregebbek (ne tessék megijedni, mindnyájan csak 20-on felüliek vagyunk) tánczra perdülve fogjuk mulattatni azokat, akik már megtalálták párjukat, támaszukat az élet háborgó ten­gerén. . . . És hogy végre-szünet a jókedvben be nem állhasson, még az úgynevezett szünórá-ban sem fog a rendezőség szünetelni, mert okkor meg megkezdődik a tombola, ki fog sorsoltatni az a sok csecse-becse, melynek minden darabja, ad hiszem a legked­vesebb emlékek egyike fog lenni a nyomdászok mulatságának ! Tehát, hogy igy legyen, minden meghívott siessen e hó 19 én a Pannónia nagytermébe. A viszontlátásra ! Giri- Gárá. KÜLÖNFÉLÉK. * A kath. kör felolvasó-estéje A kath. kör vasárnapi felolvasó esteje érdekességével méltán sora­kozott az előbbiekhez. A közönség érdeklődése ez alkalommal is oly nagy volt, hogy félórával az elő­adás megkezdésé előtt hely már nem maradt a prepa- ra-ndia nagytermében. Elsőnek Fülöp Árpád főgimn. tanar „Csicser levente" czimü nagyobbszabásu elbe­szélő költeményét olvasta fel. A négy énekre terjedő szép költemény Rabonbánnak, Atilla egyik utódjának, a székelyek nagy fejedelmének idejébe visszanyúló székely népmondát tárgyalja. Mesteri kézzel festi Rabon- bán leányának Ilonnak és Csicser leventének tiszta szerelmét s annak akadályait. Háború üt ki, Csicser hősi tetteket művel, megmenti a fejedelem életét s ezzel megszerzi Ilon kezét. A nagy figyelemmel hallgatott s méltán megtapsolt felolvas is után, nem kisebb érdek­lődés kísérte Laudon István dr. főgimn. tanár előadá­sát, ki az izlamról és Mohamed követőiről tartott igen élvezetes felolvasást. Mélyreható személyes megfigye­lése alapján s vonzó leírassál ismertette az Egyptom- ban és Boszniában élő mozlimek sajátos szokásait, vallási, cs dadi es társadalmi viszonyait. Gergelyi Margit Peterdi „Orr“ czimü víg monológját csevegte el ritka színpadi otthonossággal, általános derültség közepeit. Az estének utolsó, igen tanulságos targya Medreczky István főgimn. tanár szabad előadása volt, ki alapos tudással fejtegette a különböző éghajlatok és időjárás természeti okait, szemléletileg is bemutat­ván egy, e czélra készült s transparentszerüen megvi­lágított térképén a Golf-áram jótékony hatásait. Id. Nehrebeczky György elnök lelkes szavakkal mondott köszönetét az előadóknak, a közönség zajos tapsai között. * Az ungvári kereskedelmi kör, Lüley Sándorné úrnő védnöksége alatt, ehó 12-én a „Koronás- szálló nagytermében, belepő-dij nélkül, bált rendez. Kezdete 9 órakor. * Az ungvári „Gyermekbarát-Egyesü­let“ január 30-án tartotta közgyűlését a vármegye- háza nagytermében. A látogatott közgyűlést Tnbódv Jenőné elnök nyitotta meg, mely után Mazuch Ede tit­kár terjesztette elő lapunk más helyen közölt jelentését. Az a körülmény, hogy összesen 194 szegénysorsu ta­nuló lett különféle ruhanemüekkel 369 frtlökr. értékben ellátva, eléggé illusztrálja az egyesület nemes hiva­tását. Majd a pénztár megvizsgálására kiküldött bi­zottság elnökének", Zoltsák Jánosnak nagy gonddal összeállított jelentése után a tisztujitás következett, melynek eredménye a következő: Elnök lett: Tabódy Jenőné. Alelnökök : Weinné Héthársy Mária és He- helein Károly. Titkár: Mazuch Ede. Jegyző : Takács László. Pénztáros: Szabó József. Gazda: Erdei György. Választmányi tagok: Bradács Gyuláné, Gzibur Vil- mosné, Kecskés Dezsőné, Kende Péterné, Lasztókay Béláné, Lüley Sándorné, Nehrebeczky Györgyné. Oesterreicher Jakabné, Popovics Miklósné, Szom- ráky Istvánná, Török Hermin grófnő, Virányi Sán­dorné, Antalóczy Péter, Blanár Ödön, Danes Ber­talan, Hódoly László, Ivántsy László, Lám Sándor, Lévai Mór, Mocsáry Béla, Noválc Endre dr, Plo- tényi Nándor, Reisman Bertalan, Zoltsák János. * Az országos középiskolai tanáregye­sület „ungvári köre“, melynek tagjai eddigelé a helybeli kir. kath. főgymnasium és áll. reáliskola tanárai, legutóbbi rendes ülésén elhatározta, hogy tüzetes ügy­rendet készít. E czélból Dortsák Gyula áll. reáliskolai igazgató elnöklése mellett Schürger Ferencz és Fibi- ger Sándor k k. főgymn. r. tanárok nyertek megbí­zást az ügyrend-tervezet elkészítésére. E bizottság f. hó 3-án tartotta meg ülését, melyben Dortsák igazgató az általa a budapesti tanári kör szervezetének mintá­jára készült, de a helyi viszonyok kívánta módosítá­sokkal egybeállitott ügvrend-tervezetet bemutatván, azt a bizottság beható vita után némi változásokkal elfo­gadta. A tervezetet a legközelebbi közgyűlés elé ter­jesztik. E javaslat szerint a kör rendes tagjai az ung­vári két középiskola tanáregyesületének tagjai, nemkü­lönben középiskolai tanképesitésü egyének és mindazok, akik az országos középiskola tanáregyesületének tag­jai. Kültagok pedig (amilyenek eddigelé nem voltak): a) az ungvári ama tanintézetek tanárai, akik középis­kolai fokozatúnak megfelelő, avagy magasabb taninté­zetben működnek; b) minden kifogástalan jellemű tanügybarát. A kör minden ügyében az összes tagok illetékesek szót emelni, illetőleg szavazni. Ily szervezet mellett hatalmas tanügyi kozszellem jöhet létre, mert az ungvári két Középiskola tanártestülete mellett a theologiai, a tanítóképzői és a felsőbb leányiskolái ta­nárok, illetőleg tanítónők — esetleg a tanügy más terén működők is — tagokul beléphetvén, előbb-utóbb általános tanügyi kör keletkezhetik, amely a helyes tanügyi közvélemény alakítására és fejlesztésére jótéko­nyan befolyhat és szavának a helybeli tanügyi kérdé­sek szakszerű elintézésében állásfoglalásával a nevelés­oktatásügy érdekében és javara érvényt szerezhet. Előnye lenne az is, hogy egyesítené a különféle fog lalkozásu és irányú iskolák tanférfiait s igy a nevelés- oktat.is egységes és közös, egyetemes alapeszméinek val ímennyi tanintézetben leendő érvényesítését eszkö­zölhetne, a felmerült kérdéseket több oldalról és más megvilágításban fejtegethetné és dönthetné el. Mindnyájunkat érdeklő fontos okok teszik kívánatossá, hogy ha a tanári körezuj szervezete létesül, abba tago­kul minél számosabban vétessék fel magukat. Elvégre is — akárhogyan vesszük is a dolgot — a nevelés szent érdeke legközvetetlenebbül kell, hogy érdekeljen minden szülőt, tanférfiut és tanügybarátot. így hát az a törekvés, mely az iskola és a szülői ház, illetőleg a müveit társadalom között nemcsak kapcsolatot akar teremteni, de arra módot, alkalmat is nyújt, mindenek őszinte támogatására méltó. * A nagy Ung-hid felülvizsgálata csü­törtökön folyt le Petz József min. főmérnök vezetése alatt egy bizottság közreműködésével, melyben Móricz Vincze p. ti. min. osztálytanácsos, Kende Péter alis­pán, Lasztókay Béla tisztiügyész, Tóth János és Nemes Emil művezető mérnökök s a helybeli állam- epitészeti hivatal vettek részt. A bizottság az összes munkákat kifogástalanul átvette, azok pontos és szép kiviteléért a művezetőket és vállalkozókat megdicsérte. Elhat rozták egyszersmind, hogy az uj hid megvilágí­tását villamos erővel fogják eszközölni. * A nép segítése. Dániel Ernő báró keres­kedelmi és Darányi Ignácz földmivelésügj i minisz­terek a törvényhozás által már megszavazott közmun­kákat, melyeknek czélja a rossz termés sújtotta vár­megyék most minden kercsetforrás nélkül élő lakosai­nak fölsegélése, — épp a munkás lakosság szorult helyzetére való tekintettel részint nagyobb terjedelem­ben, részint korábban fogják végeztetni, mint az ere­detileg tervezve volt. így Ung- és Zemplénvármegyé- ben a Vajántól Deregnyőig való útépítést 100,000 frt, továbbá Beregben a turavölgyi országút építését 150,000 frt költséggel mihamarább megkezdetik. * Állatbeviteli tilalom. Ragadós száj- és körömfájás miatt kérődzőknek Boszniába és Herczego- vinába való bevitele Ungvarmegye egész területéről tiltva van. Sertésvész miatt élő sertések bevitele Boszniába és Herczegovinába szintén. * Tanárköri ülés. Az ungvári tanári kör múlt hó 23-án ülést tartott, melyen Fülöp Árpád a tanárok önműveléséről tartott előadást. Az érdekes előadást beható eszmecsere követte, melynek az lett az eredménye, hogy a kör elfogadta az előadónak azon indítványát, mely szerint a kormány lehetővé tegye, hogy a vidéki tanárok könnyen használhassák fel a fővárosban rendelkezésre álló tudományos segély- forrásokat. Több fontos ügy is nyert érdemleges elin­tézést, köztük legfontosabb az, mely a tanáregyesület segélyalapjának társadalmi utón való gyarapítását ezé- lozza. Ezzel kapcsolatosan jelentette be Schürger Fe­rencz alelnök, hogy Reismann Bertalan ügyvéd és Kovács Adolf főmérnök e czélra 4—4 frtot adomá­nyoztak. A kör ezt örömmel tudomásul veszi, nekik jegyzőkönyvi köszönetét szavaz és őket egyhangúlag az ungvári tanári kör kültagjaivá választja. A kör leg­közelebbi ülése f. hó 13-án, d. e. 9 órakor lesz, melyen Schürger Ferencz középiskolai történelmi oktatásunk reformjáról fog értekezni. * Csendőr-szárnyparancsnoksAg Ung­vári Miként jó forrásból értesülünk, Ungvár ismét csendőr-szárnyparancsnokság székhelye lesz és pedig már julius-augusztus hótól fogva. * Felülfizetések. Az e hó 3-án tartott mű­kedvelői előadáson a következő előfizetések történtek: Firczák Gyula 8 frt, Nesztor Emil ezredes 2 frt, Török Napoleon gróf 5 frt, Vécsey Alajos báró 2 frt, Gerő József 2 frt, Jäger Bertalan 50 kr. * Közgyűlési kiküldöttek választása. Az ungvári kerületi betegsegélyző-pénztár közgyűlését alkotó kiküldöttek pót-választása e hó 13-án, d. u. 2 órakor lesz a pénztár helyiségében. * Gondüző-estély. Az „Ungvári kath. legény- egylet“ ma vasárnap, a „Pannonia“-vendéglő díszter­mében jótékonyczélra tartandó zártkörű, tánczczal egybekötött gondüző-estélyt rendez, mely mulatsá­gon miként a meghívó mondja, a rendezőség — min­denkit szívesen fogad, ki az élet nehézségeit legalább pár órára feledni akarja, ha megígéri, hogy jókedvű lesz és belépődíjul személyenkint 1 frtot, családjegyért 2 forintot fizet Kezdete 8 órakor. A mulatság sor­rendje ez: I. Monologok: 1. Férjhez menjek ? Kérdi: Bállá Zsuzsámra k. a. 2. Az orr. Bajait elbeszéli: Fodor István. 3. Tréfás zenedarabok. Tizenkét külön­böző hangszeren előadja az egyesületi zenekar. Kar­mester : Bobulszky Antal 4. A népfelkelőné. Szerepű: Szmolár Anna k. a. 5. A javíthatatlan. Előadja: Ung­vári Elek és Bobulszky Antal. II. Both Mellini hír­neves művésznek kiválóan érdekes bűvészeti előadása, még itt sohasem látott válogtott műsorral. V2IO órá­tól kezdve táncz reggelig. * Uj óvónő. Az Ungvár városi iskolaszék a fel­függesztett Bohuczky Istvánná helyetteséül, múlt hó 27-én tartott ülésén Kapdebó Ilona oklev. óvónőt vá­lasztotta mega Bercsényi-utczai városi kisdedóvodához. * Jubileum. Nagyvárad társadalma, elismeréséül ama hervadhatlan érdemeknek, melyeket dr. Bodor Károly negyven éves irói munkássága által az iroda­lom, harmincz éves orvosi működésével a humanizmus terén szerzett, február hó 6-ikán ünnepet ül, a melyen tisztelői és barátai első irodalmi sikere negyvenedik évfordulója alkalmából szeretettel üdvözlik. Ezen al­kalomból legjobb kivánatainkkal mi is melegen üdvö­zöljük a kiváló férfiút és tesszük ezt annál bensőb­ben, mert benne itteni társadalmunk egyik Igen nagyrabecsült és legszeretetreméltóbb tagja, Virányi Sándornenak édes atyját tiszteljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom