Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-08 / 32. szám
GAZDASÁGI TUDNIVALÓK. Útmutatás a sertésvészben megbetegedett sertések busának megvizsgálására. A földművelésügyi m. kir. miniszter a sertésvészben megbetegedett sertések húsának megvizsgálására vonatkozólag utasitást bocsátott ki, melyet a gazdakö zönségünk érdekében egész terjedelmében itt közlünk, Két esztendő előtt a sertések között olyan betegség lépett föl, a milyenre még a legöregebb emberek sem emlékeznek. A betegség az egész országban, vármegy éről-vármegyére, községről-községre gyorsan elterjedt. A hol kiütött, kivált a malácz- és süldőfalkákban, óriási pusztítást okozott. Ezernyi ezer disznó hullott el ; sok millió lorinlra rug a kár a mit a betegség pusztítása (olytáti a sertéstenyésztő gazdák szenvedtek. Azt a veszteséget, a melyet a gazda sertéseinek elhullásából szenvedett, még tetőzte az, hogy ott, a hol a sertésvész töllépett, a községeket lezárták, a vásárokat betiltották. E miatt aztán nemcsak az a gazda vallott kárt, a kinek disznai elhullottak, hanem kárt szenvedett az is, a kinek tálkáját a vész elkerülte. Mert nem lévén vásár : az egészséges disznót sem tudta értékesíteni ; kényszerűségében úgy adta, a hogyan kérték. Hebizonyosodott, hogy sok esetben maguknak a sertéstartó gazdáknak hibájából és vigyázatlanságából terjedt tovább a pusztító vész. A mint ugyanis ez a veszedelmes betegség valamely tulkában mutatkozott: a gazda megijedt, étvágytalan szomorkodó disznait hamarosan leszuratta, — hogy a mint mondani szokták — a veszett fejszének legalább a nyelét megmenthesse, vagyis : hogy kisebb legyen a kára, a beteg disznónak legalább a húsát akarta (elhasználni. Értsük meg egymást : nem ebben volt a hiba, hisz a kármentő szándék csak dicséretes lehet. Sőt a beteg disznó gyors leölése, a kár csökkentésén kívül, a hol elővigyázók voltak, még haszonnal is járt, mert minél előbb szúrták le, annál rövidebb ideig terjesztette a beteg sertés azt a ragályozó anyag t, a mely ezt a veszedelmes betegséget okozza. Hanem abban rejlett a hiba, hogy sok helyütt a betegeskedő disznót nem vették ki a tálkából, olt zurták le a többi disznó között, a hol éppen állott vágy teküdt. Evvel a köny- nyelmü eljárással terjesztették tovább a betegséget. Mingyárt kiderül, hogy mikép terjedhet ilyen utón a betegség. A tudósok kimutatták, hogy mint egyéb ragadós állati betegséget, azonképpen a sertósvészt is olyan parányi gomba okozza, amelyet csakis erősen nagyiló üveggel lehet észrevenni. Ez a ragulyozó anyag (a mit baktériumnak hívnak), millió meg millió, számban van benne a beteg disznó vérében és avval a tulajdonsággal bir, hogy ha egy mákszemnyi rész kerül is belőle az egészséges disznóba, ennek a testében rövid idő alatt olyan nagy mértékben elszaporodik, hogy megbe- tegiti, sőt a legtöbb esetben megöli a disznót. Már most, ha az ilyen ragályozó vér, szúrás közben kifolyik : beszenyezheti és megfertőztetheti az ele- séget, az ivóvizet, a fürösztót, a szállásnak és akolnak a földjét is. Az eleséggel és vízzel a ragályozó anyagot az egészséges sertések lölvehetik, megtérte zletik önmagukat és megíertőztethetnek más sertéseket is. A sertéstartó gazdák különben nem csupán a leölésnél követtek el vigyázatlanul nagy hibát, hanem a beteg sertés húsának kezelésénél és fölhasználásánál is. Gondatlanul járlak el a hússal, melyben szintén benne van a ragályazó anyag ; máskor olyan húst és szalonnát használtak étkezésre, a melyet a betegség megrántott, sőt az emberek egészségére is károssá lett. Szükségesnek mutatkozik ennélfogva, hogy a sertéstartó közönség a helyes eljárásra kitanittassék és mindarról tudomással bírjon, a mivel baj esetén, n agyobb bajoknak elejét vehetik. tisztelet, amely a naiv lelkek előtt egy kékvérű embert már eo ipso megilleti — nem igen jut osztályrészükül. A jobbmódu arisztokraták, oh : vannak nagyon szegények is, különösen ö herczegségeik között — és a pénzvilág emberei itt szoktak végig kocsikázni : ezek a nápolyi Champo-Elysées-k, csakhogy sokkal szebbek amazoknál, mert ott hiányzik a tenger, a pompás hegyvidék . . . Azonban ha a nápolyi és párisi emberek s különösen a nők között vonunk párhuzamot; akkor az — tán mondanom sem kell — nem a nápolyi hölgyek javára üt ki. Párisban egy ügyes grisette külömb grácziát, elegáncziát tud kifejteni, mint ezek a nők, akik ráadásul még nem is szépek, — természetesen csak átlagosan véve a dolgot. Az emberek kellemetlenek, a köznép majdnem utálatos, a nők sem szépek : kell-e ennél még több ? Meggyőződésből mondom : nagyobb ellentétet, mint ezek az emberek és ez a fenséges vidék — ritkán találhatni. Mintha ellensúlyozni akarnák azt, a mit a természet kegye a tájra pazarolt 1 Hiába, az ember nemcsak felebarátaival, hanem a természettel szemben is hálátlan szokott lenni. Florenczben, amelyet közmon- dásilag >a szép« nek neveznek —- sokkal inkább megvan a harmónia a nép kedvessége és a város szépsége között. Hihetetlenül hangzik, de valósággal örvendek, hogy az utazók rajongásának, lelkesedésének, elragadtatásának tárgyából, a költői Napolyból, illetőleg piszkos, lármás, az emberre mindenképpen bántóan ható ut- czáiból és kellemetlen népségük köréből mán nemsokára visszatérhetek az örök városba, Rómába. 1. A beteg sertés leölése és a szuróhely tisztogatása, A beteg sertés leszurásánál a legnagyobb vigyázatot arra kell fordítani, hogy a leölt sertés vérével és hulladékaival a ragályozó anyag ne terjesztessék. A leölésre szánt disznót a falkából ki kell szedni és olyan helyen leszúrni, a hová sem disznó, sem egyébb állat nem férhet. Különösen kerülni kell az olyan helyeket, a melyeken trágya, szalma, szemét, forgács vagy egyéb hulladék van. Lehetőleg tiszta és kemény helyet kell választani, a melyet könnyen és jól lehet azután tisztítani. De ha az a hely mégis szemetes lett volna, legjobb lesz a szemetet összegyűjteni egy teknőben vagy dézsában, miből semmi sem hull ki, alkalmas helyre vinni és ott elégetni vagy mély gödörbe elásni. Nagyobb biztonság okáért a kifolyó vért, úgyszintén az állat felbontásakor eleső részeket (a ganéjt, hulladékokat) külön edényekbe kell felfogni és gondosan eltávolítani, nehogy az egészséges jószág magát avval befertöztesse. Miután pedig a legnagyobb vigyázat mellett is megtörténik, hogy a szuróhelyet akár a vér, akár a ganéj beszennyezte : a sertés testrészeinek eltávolítása után a szuróhelyet gondosan meg kell tisztogatni. Ha az ölést olyan helyen teljesítettük, a mely nincsen téglával vagy padlóval burkolva : akkor ott a tőidet két-három ujjnyi vastagságban lekaparjuk, a lekapart földet félannyi oltatlan méssz 1 jól összekeverjük és a trágyagödörbe elássuk, annak idején a trágyával a szántóföldre kiszállítjuk és gondosan alászántjuk. Ellenben, ha a leszúró hely kővel vagy padlóval van burkolva, akkor a burkolatot iorró lúggal erősen le- suroljuk és súrolás után jól kiszáradni hagyjuk. 2. A beteg sertés húsának kezelése. Tapasztalásból mondjuk, hogy a sertésvész úgy terjedt el egy-két udvarból az egész községre, a községből meg a szomszédos lalvakra, hogy a beteg disznó húsát a szomszédok meg az atyafiak megvették, ki-ki a falujába hazavitte, odahaza az asszony megmosta és a mosóvizet, már mint az szokás, a moslékba öntötte, azután a saját disznajával megitatta. Hat bizony ezt nem szabad tenni. Föntebb már említettük, hogy a sertésvészes disznó vérében millió meg millió számra van meg a betegség csirája, vagyis az a ragályozó anyag, a miről az előbb beszéltünk. — Már most, ha a húst megmossuk, ebből a csirából sok kerül a vízbe. Világos, hogy ha az ilyen fertőzött vizet az egészséges disznó megissza, a sertésvésznek csiráját is magába veszi, attól nemcsak maga betegszik meg és pusztulhat el, de a betegséget más disznókra is tovább terjesztheti. Különösen figyelmeztetjük az olvasót arra, hogy itt nem csak olyan disznóról beszélünk, a melyet a gazda maga szúr le, hanem olyanról is, a melynek húsát a mészárszékben vagy a hentesboltban árulják. A székben árult hús sem származik mindig egészséges állattól ; ha nem vagyunk elővigyázatosak, bizony abból is átragadhat a baj más disznóra. Az elövigyázat sok bajtól óvja meg a szegény embert. Legyünk tehát óvatosak, elővigyázók! Azt a vizet, a melyben a disznóhust öblögettük : soha ne öntsük a moslékba és ne itassuk meg a disznóval ; elönteni is csak akkor szabad, ha előbb jó sok oltott meszet keverünk abba. Az oltatlan mész még jobb, abból kevesebb is kell. 3. A beteg disznó húsának és szalonnájának élvezése. A sertés vész-betegség kezdetén leszúrt disznó húsában még nincsen olyan anyag, a mely az ember egészségének megártana, föltéve természetesen, hogy a húst jól megsütik vagy megfőzik. Ellenben ha a disznó már nagyon befeg és ilyenkor szúrják le, annak a húsa könnyen megbetegiti azt, a ki abból eszik. | A beteg disznó busának és szalonnájának élvezésénél tehát nagyon óvatosaknak kell lennünk. A nagyon beteg vagy hosszabb időn át szenvedő disznónak sem húsát, sem szalonnáját megenni nem szabad. Ez a vigyázati szabály szól ugyan a háznál leölt és magánfogyasztásra szánt sertéshúsra is ; de szól különösen arra a húsra, a melyet mészárszékben vagy hentes boltban közfogyasztásra nyilvánosan árulnak. Az ilyen húst a lakosság egészségének tentartása érdekeben különösen szigorú és pontos.lelvigyázat alatt kell tartani. Ez a felügyelet és ellenőrzés községekben a husvizsgálattal megbízott vágóhídi biztos teendője, a kinek kötelessége a húst alaposan megvizsgálni és lelkiismeretesen meggyőződni arról, hogy a hús élvezhető-e és gondoskodni arról, hogy az ártalmasnak látszó hús a közfogyasztásból elvonassék és késedelem nélkül meg- semmisitlessék. 4. Eljárás a húsvizsgálatnál. Elmondjuk már most azt, hogy s miképp kell a hús megvizsgálásánál eljárni. A leölt disznónak mely testrészei azok, a melyeket a vizsgálónak meg kell tekinteni és mely jelekből lehet a húsnak ártalmatlan vagy káros voltára következtetni. Véleményt arról, hogy a hús egészséges-e vagy nem, csak az mondhat, a ki az állatot élő állapotban is, meg feldarabolása után is, alapo.-ai megnézte. A vizsgálatnak tehát egyaránt ki kell terjeszkednie úgy az élő állatra, mint a leszúrás után a disznónak minden testrészére. De különösen magára a húsra és a szalonnára, ezenkívül főleg még a tüdőre, a belekre és a vesére, mert ezeken fordulnak elő azok a változások, a melyekből a sertésvész-betegséget legjobban lehet felismerni. 5. Az élő sertés megvizsgálása. Gyakran előfordul, hogy a hús olyankor is egészségesnek látszik, mikor a disznó maga súlyos beteg volt. A húsból magából tehát annak ártalmas vagy árlal- l inatlan voltát sok esetben biztosan megítélni nem lehet. Ilyenkor megnyugtató útbaigazítást csupán az nyújthat, ha a disznót életében vizsgáljuk meg. Olyankor, a mikor a sertés hirtelen nagyon megbetegedett és állapota napról-napra, sőt sokszor óráról- órára rosszabbodik, ha az orrából vér jön, ha véreset hugyozik: biztosan következtetni lehet arra, hogy az emberi egészségre veszedelmes vérbomlás a sertésben már bekövetkezett. Az ilyen beteg disznónak a húsát nem tanácsos megenni, mások számára kimérni meg épen nem szabad, mert a ki ezt teszi, büntetésbe esik, börtönbe is juthat. Ezen szükséges, sőt elkerülhetetlen, kivált a köz- fogyasztásra szánt disznóknál az, hogy a vágóhídi biztos azokat már a leölés előtt is inegtekintáe. 6‘ A romlott és ártalmas hús jelei. Az emberi egészségre ártalmasnak és romlottnak kell tekinteni az olyan húst, a mely sok vért tartalmaz, úgy hogy összenyomásakor bőven csepeg belőle a vér; a melynek a színe nem világos barnavörös, hanem sötétbe megy át; a melyben a rostok (a húsnak a szálai) között vörös csikók és véres erek látszanak: a mely nagyon nedves vagy pedig löbbé-kevébbé kocsonyához hasonló. Az a hús, a mely a megromlásnak ezen jeleit mutatja, még erős átfőzés után is veszedelmesen megbete- githeti az embert. Az ilyet tehát emberi élvezetre felhasználni semmi szín alatt sem szabad. 7. A romlott és ártalmas szalonna jelei. Mindenki tudja, hogy az egészséges disznó szalonnája szép fehér, egészen tiszta. Ha a beteg disznó után nyert szalonna az egészséges szalonnához hasonlít, vagyis, ha abban vörös erezetek, véres pontok és csikók nem láthatók: az ember egészségére még nem káros, de csakis abban az esetben, ha zsírnak kiolvasztva haszaálják. Ellenben, ha a beteg disznó után uyert szalonnában vörös véres erek, véres pontok és csikók, kivált pedig ha nagyobb sötét vérfoltok láthatók: a szalonna, illetve a háj az ember egészségére káros, emberi fogyasztásra tehát sem nyersen, sem megfüstölve nem alkalmas, de sőt zsírnak kiolvasztva sem szabad azt étkezésre felhasználni, hanem ilyen esetben a szalonna és a háj kiolvasztva csupán ipari czélokra (szappanfőzésre) használható tel. A tüdő megvizsgálása. Ha egészséges disznói ölünk: annak testéből majdnem összes vére kifolyik és csak igen kevés marad vissza a belső részekben. Innét van, a mit minden sertéseié gazda tapasztalt, hogy az egészséges állapotban leszúrt disznó tüdéje halavány rózsaszínű és belőle, kézzel, alig egy-két csöp vért lehet kipréselni. Nem igv van ez a sertésvészes disznónál. Ennél a tüdő — hiába vették vérit a disznónak — nem halványodik el, hanem sötétvörös marad, sőt helyenkint egészen feketevörös szint mulat. Az egészséges tüdő, ha megtapogatjuk, mindenütt rugalmas, olyanforma, mint a lószőrrel bélelt párna; hu késsel belevágunk, serczeg; a bemetszés lapjáról finom habos vöröses lotyadékot lehet a késsel lekaparni; hu vízbe tesszük, nem merül el, hanem úszik a tetején, mert levegő van benne mint a felfújt hólyagban. Ellenben a beteg disznó tüdeje nem rugalmas, hanem egészben vagy egyrészeben kemény, akár a májat fognánk meg; ha belevágunk : nem serczeg; a vizben alámerül; a vágás lapjáról levakart vörös folyadék nem habos, mert levegöbuborék nincs benne. Az ilyen kemény tüdőrészlet gyakran sárgavörös, vagy legalább a közepe táján sárgás szinü. Ha megnyomjuk, a kézben széttöredezik, mint a lágy sajt vagv a túró. A tüdő külseje, melyet az egészséges disznónál finom, sims, fényes hártya borit: a beteg disznónál homályos, gyakran pedig olyan rakodásokkal van borítva, melyek lágyak és a felületről könnyen lekaparhatok, Olyan a tüdő kívülről, mintha nedves lenne. 9. A belek megvizsgálása. A sertésvész a disznó beleiben olyan változásokat okoz, hogy azokból a betegségre mingyárt a has felbontása után, tehat még a belek (elvágása előtt lehet következtetni. Az a hártya ugyanis, a mely a hasnak egész belsejét kibéleli és a beleket is bevonja, (az úgynevezett hashártya), a beteg sertésnél nem olyan sima és fényes, mint az egészséges disznónál lenni szokott, hanem helyenkint vöröses szinü, fénytelen és véres erek látszanak rajta. Ha a belehet ujjainkkal megtapogatjuk: egyes részekben keményebb csomókat érezünk. Ha pedig a beleket felvágjuk, a belső hártya sötétpirosnak látszik, rajta még sőtétebb pontok és csikók észlelhetők, helyenkint pedig olyan, piszkosságra rakódmány borítja, a melyet könnyen le lehet kaparni. A hol a keményebb csomót érezzük, a belső hártyán kerek vagy hosszúkás, lakó szürkéssárga szinü kiemelkedések láthatok, olyan formájuak, mint a minő a csiperke gomba kalapja, sokszor meg olyan, mint egy kelés, a melyik már teliakadt. Másutt ismét bemélyedések mutatkoznak, a melyeket erősen felduzzadt sáncz vesz körül. Ezen mélyedések fenekét és a körülfogó sánezök széleit többnyire piszkos sárga vagy zöldes szinü, szétmálló lerakódás borítja. 10. A vések megvizsgálása. Ha a disznó a sertésvészben hiretelen és nagyon megbetegedett, ha vért hugyozott, leölése után azt fogjuk látni, hogy a vesét sokszor igen sok vér veszi körül, mert a vese a bétegség rossz matériája miatt magától átszakadt. Az ilyen disznónak a húsát nem szabad megenni, de még inkább nem szabad kimérni, vagy az emberek között szétosztani.
