Ung, 1897. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

XX XY. ÉVFOLYAM Ungvár, 1897. augusztus 1. 31. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közié­in íny. mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak Semmit sem közlünk, ha nem tudjak kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ­ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ ÜNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A mindennapi kenyér. ii. A töke és a munka egymásra utaltsága a ter­melés szempontjából szükségszerű. Minden produk­tum, a mi az emberi ész és kéz hozzájárulásával jő létre, e kettőnek együtt működéséből ered. Tőke alatt természetesen a termelés szempontjából uem pusztán a pénz — a tőkének ez a legkönyebben használható faja — értendő, hanem minden tulaj­don, mely termelési eszközt képez. Ha nincs hol s nincs miből dolgozni, ha nincs tér és nincs anyag, nincs teremtő és termelő munka ; de viszont hiába való a tér és az anyag, munkáskéz nélkül nincs érték. A márványszikla hegynek semmi értéke sincs, de kincses bányává lesz az emberi kéz szor­galma által. A tőke és a munka ezen kölcsönös egymásra­utaltságán kell alapulnia a termelés e tényezői egészséges viszonyának, melylyel a sikeres termelés és a társadalmi beke, — jár együtt. A tőke, melyet nem a természet ingyen adó keze nyújt, semmi egyébb, mint munkának hal- mazata, melyet mint ilyet s mint a termelésnek nélkülözhetetlen tényezőjét, haszon illet meg ; ha­sonlóképen haszon il'eti a munkát, mely nélkül uj értékek előállítása el sem képzelhető. A százezrek munka nélkül époly értéktelenek, mint az utszéli kavics, melyet mindenki végig tapos. A termelés két nagy tényezője kölcsönös egy­másra utaltságának tettekben kell nyilatkoznia s a tett e téren a tanulás gyümölcsének arányos és igazságos megosztása. A mely társadalomban a tőke és munka ezen egészséges viszonya nem tud mind­két télre kötelező erejű intézményekben kifejezésre jutni, ott az osztályharcz veszélyezteti a tőke biz­tonságát s dönti nyomorba a munka képviselőit. Az ilyen társadalomban hiába lesz 2 krajczár egy kilo­gramm kenyér, a túltermelés tünetei lesznek ész­lelhetők minden téren, noha a tömeg koplalni és rongyosodni íog. Most már az a kérdés merül fel, vájjon a tőke és a munka kölcsönös egymásra utaltsága kifeje­zésre jut-e nálunk ? Nincseuek-e ellentétek a ter­melés e tényezői között ? Az elfogulatlan figyelő­nek he kell látnia, hogy az ellentétek nálunk ki­sebbek, mint sok más kulturállamban, mert ha ki­sebbek nem volnának, nem tudna nálunk existálni annyi sok idegen munkás, de hogy fennforognak, arról számos jelenség tanúskodik nap-nap mellett. A példák egész halmazát hozhatnók fel állításunk igazolására; azonban fölöslegesnek véljük, elég rá­mutatnunk az aratási mozgalmakra s a téglagyári munkásoknak körülményeinél fogva nagy figyelem­mel találkozott bérharczára. Az ellentétek tényleg fennállanak, ez tagad­hatatlan tény; a kiegyenlítésre irányuló törekvés a jelen kor legnagyobb feladata. Nagy és nehéz feladata, mert a mélység, mely a termelés két nagy tényezőjét egymástól elválasztja, részint a vi­szonyok erejével, részint pedig mesterséges eszkö­zökkel egyre szélesebbé tétetik. A tőke, mely a legnagyobb értéktöbblet elérését hajszolja s a mun­kát egyenrangú tényezőnek el nem ismeri, hanem puszta eszköznek tartja, inelylyrel kénye-kedve sze­rint bánhatik, hásonlóképen a munka, mely el nem ismeri el a tőkének productiv erejét, hanem min dent a munkának tulajdonit, minden értéktöbblet ennek javára akar Írni: kölcsönösen ássák a tár­sadalmi béke s a közjólétnek sirját. Az ellentétek kiegyenlítésének munkájában a kölcsönös belátás, az egymásra utaltság ténye kel­lene, hogy vezesse a küzdő feleket ; ámde a pil­lanatnyi személyes érdek úgy a tőke, mint a muuka képviselőinek tisztánlátását elhomályosítja. Azért a töke és munka közötti viszony másként, mint tör­vényhozási utón nem rendezhető. A szabad egyez­kedés theoriája ma már csak a múlt idők hagyo­mánya. — Annyi bizonyos, hogy a törvényhozás sem egészen pártatlan, mert a túlsúlyban levő tár­sadalmi osztályok érvényesülnek benne, mindazon által — miután közvetlen személyes érdek által a maga egészében nem befolyásoltatik — hasonlit- hatatlan nagyobb biztosíték rejlik működésében mint a szembe került felek úgynevezett szabad­egyezkedésében. Nálunk még alig gondol komolyan valaki e nagy dologgal, csak az elmélet emberei foglalkoz­nak a kiegyenlítés problémájával ; ez idő szerint akadémiai értékű fejtegetéseikkel mi sem foglalko­zunk e czikkecske szűk keretében. Egyszerűen rá­mutatunk arra, miként gondoljuk mi a kiegyenlí­tést lehetségesnek és általános jobblétet hozónak. A tőkét, mint a munka halmazát s mint a termelés nélkülözhetetlen tényezőjét — hangsúlyoz­zuk -- hozadék illeti meg. Ez a hozadék azonban, hacsak a másik tényező megrontására nem tör, nem lehet nagyobb, mint a pénz piaczi értékének és a koczkázatuak megfelelő ; a többi haszon a munkát illeti. A inig a tőke és a munka külön­böző kezekben van, ez a kiegyenlítésnek a kulcsa. S hogy jó kulcs, melylyel a társadalmi béke ter­mét ki lehet nyitni, arról a külföldön számos példa tanúskodik (a többek között a deftiszesz és élesztő­gyár Hollandiában.) Koczkázat czimén nagy hozadék a tőkét meg nem illeti, mert hiszen a pénz ingó vagyon ter­mészeténél lógva, melyet ekkópen elhelyezni, hogy kogy koczkázatnak ne legyen kitéve, nem lehet. A legbiztosabb pénzintézetben, a legbecsüle­tesebb kezelés mellett sem biztos a pénz. A pénz­intézetben a pénz a Wertheim szekrényben nem hoz kamatot, ki kell azt adni olyan embereknek, a kik azt koczkázatos vállalatokba fektetik. S ha a vállalatok nem sikerülnek, veszélyben forog a pénzintézet s veszendőben van a „biztos“ helyre elhelyezett tőke Az időszakonként ismétlődő kra- chok bizonyítják, hogy — főleg az ipari termelés koczkázatait — bár közvetve — a pénzintézeti pénz ép úgy viseli, mint a közvetlenül befektetett tőke. Annyira, a mennyire biztos elhelyezése a tő­kének a földvétel; ezért fekteti oly nagy előszere­tettel pénzét a paraszt ember földbe s ezért lesz nagybirtokossá a plutokrata milliomos. A munkásnak is meg vau a kötelessége, a tőke iránt: nem szabad azt, mint a termelés nél­külözhetetlen feltételét s a munkás megélhetésének forrását koczkáztatni; szükség esetén áldozatot is kell hoznia a vállalat biztonsága, léte érdekében. Ezt az áldozatot azonban a munkás ma már csak abban az esetben hajlandó meghozni, ha a könyvek előtte nyitva állanak; ha meggyőződik a felől, hogy az ő java érdekében cselekszik. Ilyen meggyőződés­ről természetesen szó sem lehet az üzérkedő válla­latoknál, hanem csak azoknál, a melyeknél a tőke, soha magán vagyon, köztulajdon módjára kezeltetik s a közvagyon hivatását tölti be. A tőke és muuka érdekeinek ilyetén kölcsönös kiegyenlítése általános jólétet szül. a jólét nagy mértékben emeli a fogyasztást. Egy ilyen társada­lomban minden reális értéknek meg van a maga illő ára; nagy árhullámzást egy ilyen államban a világpiacz sem képes előidézni. Ha például ná­lunk Magyarországon egészséges termelési viszonyok uralkodnak, mi alig termelünk kivitelre valamit; mindent ide bent fogyasztunk el. Fogyasztó és ter­melő egy és ugyanazon személy lesz: maga a nemzet, melynek minden fia bőségében lesz a mindennapi kenyérnek. E. J. Lapunk mai száma 6 oldalra terjed. Veszedelmes állapot. Ismét veszett eb által való megmaratás fordult elő az elmúlt héten Ungvári. Egy ökölnyi kis veszett kutya mart meg két gyer­meket, egy öt és egy három éveset. A megmartak kö­zül az egyik, a kisebbik fiú, bizonyosra vehető, hogy életét fogja veszteni a marás folytán, mert a dühös állat arczának jobb felébe bocsátotta mérges t anyaggal elbontott fogait. 1 A gyermeket nem fogja megmenteni az sem, hogy negyednapra a marás után a budapesti Hőgyes-inté- zelben beoltották, mert tudvalevő, hogy a fejen történt marások 99 százaléka halállal szokott végződni. El fogják temetni az áldozatot, lesznek a kik meg is siratják, — ezzel azonban még szabadni befejezni a dolgot, — megkellene végre-valahára szüntetni azt a veszedelmes állapotot, mely már innét-onnét egy éve hogy fennáll városunkban, a veszettségi esetek foly­tonos ismétlődésével. Igaz, hogy minden veszettségi eset előfordultával, tehát a jelenleginél is, a rendőrség meg teszi az intéz­kedést, elrendeli az ebzárlatot, — de ez vajmi csekély ahoz, hogy az állapotok gyökeresen megjavittassanak. Első sorban kevés azért, mert a közönség immel- árnmal veszi tudomásul a rendelkezést, s épen csak az tesz eleget a rendőség intézkedésének, a ki akar. Lát példát eleget arra, hogy az ebek összefogdo- sásánál az azzal foglalkozó czigányok kivételt tesznek, s egy-két hatosért megkímélik egyik-másik tulajdo­nos ebét. Látja azután, hogy szájkosárral az ebeket ép azok nem látják el, a kiknek erre példát kellene szolgál- tatniok. Ily körülmények között azután nem csoda, ha a rendőrség bármiként is intézkedik, bármily szigorral lép­jen is (el, — foganatja annak nagyon csekély, — s ez állapotoknak tulajdonítandó az, hogy a veszettségi ese­tek mind sűrűbben ismétlődnek. Pedig nem jó a tűzzel játszani. A budapesti mentő-egyesület jelszava a: »Mind­nyájunkat érhet baleset!» itt sem tévesztendő szem elől, mert bizony-bizony mindnyájan ki vagyunk téve annak a veszedelemnek, hogy veszett eb marásának részesei le­hetünk, — ha a rendőrségi intézkedéseknek nem leszünk kellő támogatói, s azok végrehajtói. Komolyan figyelmeztetjük tehát a közönséget, hogy a héttői veszettségi esetből eredő rendőri intézkedésnek te jesen eleget tegyen. Ha a közönség, melynek egyrésze többre becsüli ebeinek szabadságát, mint más ember életét, eleget tesz kötelességének, úgy már részben meg lesz szüntetve az a veszedelmes állapot, mely a folytonos izgatottság és szerencsétlenségek szülője. Itt azonban még nem szabad megállapodni. Maguknak a hatóságoknak is teljes igyekezettel azon kell lenni, hogy a veszett ebek által garázdálko­dás teljesen megszűnjék, s ennek elérésére a legelső teendő az, hogy az ebadó az egész vármegye területén behozassék, illetve az ez ügyben ^hozott szabályrende­letek a legszigorúbban végre hajtassanak. Mindaddig, mig ez meg nem történik, mindaddig, mig az ebadó csak papiroson lesz, de tényleg senki ál­tal sem íizettétik, addig a kóbor ebek folytonos rette­gésben fogják tartani nemcsak Ungvár város közönsé­gét, de az egész vármegye lakosságá t. Már pedig annak a veszedelmes állapotnak, mely most már a második emberáldozatot szerezte meg ma­gának ez évben városunkban, végett kell vetni, még akkor is, ha az egyik-másik ebtulajdonos nemtetszésével találkozna is az. Utóvégre is az emberek élete mégis csak több értékű mint az emberek passziója, — s ezt belátni mindenkinek kotelesége, aki embernek akarja majd magát tartatni. Elvárjuk tehát hatóságainktól, hogy az ebadóról------------------------------------------------ ..... —

Next

/
Oldalképek
Tartalom