Ung, 1897. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1897-02-14 / 7. szám

Melléklet az „UNG“ 1897. évi 7-ik számához.

hető — egy nagyobb szabású községi iskola felállításával segítsen.

Hogy pedig egy községi iskola felállítása a város háztartását mily mértékben terhelte volna meg, azt mindenki igen könynyen elképzelheti. — E teher még akkor is igen érzékenyen nehezedett volna adózó közönségünk vállaira, ha a varos községi iskolája részére a törvény által biztosított állami segítséget igénybe is vette volna, mert a törvénynek megfelelő iskolai épületekről, azok felszereléseiről stb mégis csak a városnak kellett volna gondoskodnia.

Tény tehát, hogy az intéző körök az iránti törekvése, miszerint a városnak népoktatás ügye a város közönségének megterheltetése nélkül egy állami tanintézet felállításával — rendeztessék és a kornak megfelelő színvonalra emeltessék, — mindnyájunk részéről kellő méltánylást és elismerést érdemel. — Ezen elismerésünk annál nagyobb lehet, ha meggondoljuk, hogy az áll. népiskola fentartása már az elmúlt tanévben is 13000 forinton felüli összeget vett igénybe; mely összeg e tanévben majdnem 1000 forinttal újból emelkedni fog. — S ezen tetemes összeghez Ungvár városa mindössze 200 frttal járul hozzá, igy tehát tanköteleseinek az áll. iskolában való iskoláztatása majdnem teljesen ingyenes, mert a tankötelesek 2|3-része az évi 2 frtnyi csekély tandíj fizetése alól is fel van mentve.

Jól tudjuk, hogy Ungvár városának anyagi helyzete megnem engedte, hogy ezen teherviselésben az államkincstárnak nagyobb segítségére lehessen, olyan segítségére pl. a milyenben őt Munkács vagy Gyöngyös városa részesíti. — Nem is azért hozzuk azokat fel, hogy azzal a város ellen demonstráljunk, hanem egyedül oly őzéiből, hogy a város közönségét az államkincstár nagy áldozatkészségéről meggyőzzük, felvilágosítsuk.

Manapság azonban már odáig fejlődtek a dolgok, hogy az államkincstár e nagy áldozata sem elegendő már ahhoz, hogy az állami iskola iránt .táplált összes követelmények teljesen kielégíthetők legyenek. — A tankötelesek számának folytonos emelkedése folytán a tantermek szaporítása és uj tanerők alkalmazása kikerülhetetlen. A meglevő tantermek is, melyek nagyobbrészt bérelt épületekben vannak elhelyezve, túltömöt- tek, szükek és felette egészségtelenek; ezek helyett is uj — modern — tantermek 'létesítéséről kell gondoskodni. — S ezzel újabb teher, újabb kiadás vár az államkincstárra.

Dicséretére legyen mondva a közoktatásügyek vezetőjének, hogy városunk, s vármegyénk érdekében hozandó ezen újabb áldozatoktól sem zárkózik el. Késznek nyilatkozik az áll. iskola tanitószemélyzetét újból egy néhány taggal szaporítani, — de az ebből származó újabb teher egy részének viselését a szükséges iskolai épületnek felépítését, s annak fentartá- sát Ungvár városától várja. — A közoktatási miniszternek ezen városunk iránt táplált várakozása az, mely bennünket a jelen sorok megirására késztet.

E tárgyban fontoljuk meg elsé sorban azt, hogy Ungvár városa van-e abban a kedvező anyagi helyzetben, hogy egy uj iskolai épületnek felépítésével, berendezésével, fönntartásával a miniszter várakozásának eleget tegyen

E kérdésre határozott „nem“-mel kell felelnünk. Városunk anyagi helyzete oly zilált, — a kaszárnya- építés által származott mgterhelése oly nagy, a pótadókulcs oly magas, — hogy arra egyáltalában senki sem gondolhat. Mi legalább nem tudjuk Ungvár városát abban a helyzetben, hogy egy 3—4 tantermet magában foglaló iskolai épületnek létesítésével, bérén dezésével- s több járó kiadást elbírjon. A miniszteri elhatározás megoldásának kulcsát tehát ezen irányban keresnünk nem lehet.

Uhgvár városa midamellett mégis abban a helyzetben van, hogy ezen ügy kedvező megoldását tőle telhetőleg elősegítse és előmozdítsa. Elősegítheti azt pedig azzal, ha a régi gimnáziumi épületnek egyhar- mad részéről, a mely a város tulajdonát képezi, a vallás- és közoktatásügyi tárcza javára lemond, mely esetben az egész épület az állami iskola czéljaira felhasználható volna.

Ungvár városa a gimnáziumi épület ezen egy- harmadrészének átengedésével a tőle telhető legnagyobb áldozatot hozná meg ezen ügynek, mely áldozat azonban a város közönségét legkevésbbé sem terhelné. Nem terhelné pedig azért, mert hiszen Ungvár városa azon 1/3-résznek eddig sem volt haszonélvezője, mivel azt sem nem használta, sem pedig bért nem kapott érette.

Az állami népiskola ezzel a város középpontjában oly épületnek birtokába jutna, a mely kellő átalakítás és felújítás mellett a czélnak teljesen megfelelhetne, — különösen annak emeleti része. — Egyedüli baja az volna ezen iskolai épületnek, hogy tágas, szellős udvarral nem rendelkeznék.

A gimnáziumi épület ezen Va-részének átengedése mellett a varos áldozatkész közönsége egyúttal azon óhajának és várakozásának adhatna kifejezési, hogy az államkincstár a „Sas-téren“ és a város „savanyuvizi“ részében szükségesnek mutatkozó iskolai épületeket a közoktatásügyi tarcza terhére kiépítse. S a vallás- és közoktatásügyek fenkölt gondolkodású vezetője — a város anyagj helyzetét mérlegelve — ezen óhajnak annál is inkább eleget tenne, mivel városunk népoKta- tásának emelése és rendezésébe nemcsak helyi érdek, de egyúttal országos érdek is beleszól. S ha az állam ezen érdek előmozdítása ügyében már eddig is oly tetemes áldozatokat hozott, — úgy nem zárkózhatik el a jövőben sem az iskola tovább fejlesztésének gondolatától. Nem zárkózhatik el kiváltképpen akkor, ha tapasztalja, hogy a város országra-szóló szegénysége mellett a teher viselésében tőle telhetőleg részt kivan

venni s a kultúra oltárára azt teszi le, a mije van, — ezen oltáron annyit áldoz, a mennyit tud és bir.

Hisszük és reméljük,-hogy ezen közlemény—a melynek czélja egyedül az ügy érdekének előmozdítása — gondolkodásra készti mindazokat, a kiknek ebben a dologban elhatározó befolyásuk van. S ezen reményben azon kijelentéssel tesszük le toliunkat, hogy az állami népiskola felvirágzásának kérdését, a t. Szerkesztő ur engedelmével egy más oldalról is meg fogjuk világítani.

Városi közgyűlés.

— Febr. 8. —

Ungvár város ez évi költségvetésének letárgyalása az e hó 8-án tartott rendkívüli közgyűlésen nyert befejezést s ennek eredmnye szerint az 1897. évi községi pótadó 41°/o lesz.

A költségvetés letárgyalása előtt bemutattatolt a kötelező tűzoltóságról szóló szabályrendelet módosítására kiküldött bizottság munkálata, valamint a pénzügyi bizottság javaslata, s a közgyűlés annak tárgyalásába is kezdett.

A módosításra kiküldött bizottság azt javasolta, hogy a tanárok, tanítók, állami, városi és megyei hivatalnokok és szolgák mentessenek ugyan fel a kötelező szolgálat alól, — de köteleztessenek a megváltási díj fizetésére, mely a hadmentességi díj telében volna megállapítandó, úgy azonban, hogy az évenkint 10 trtnál magasabb nem lehet; — javasolta egyúttal a bizottság a háztulajdonosoknak 5% külön pótadóval való megrovását, mely szintén a tűzoltóság lentartására lenne torditandó.

A pénzügyi bizottság a javaslat első részét elfogadásra ajánlta, azt azonban, hogy a háztulajdonosok külön pótadóval megrovassanak, — ellenezte.

A részletes tárgyalás tolyama alatt elsőnek Gaar Iván szólott, a ki a szolgálati időt az eddigi 20 évről tíz évre indítványozta leszállítani.

Mocsáry Géza v. ügyész, valamint a polgármester is ellenzi a módosítást, meri szerint ők a minister nem lógja helybenhagyni a tíz éves szolgálati időt.

A közgyűlés többségé ázonban az ellenpróbával is megejtett szavazás alkalmával elfogadta Gaar indítványát s a szolgálati időt 10 évben állapította meg, úgy, hogy a tűzoltói szolgálatra a város 25 — 35 éves korban levő férfi-lakossága log köteleztetni.

Kimondotta ezután a benyújtott javaslat szerint azt, hogy a tanárok, tanítók, állami, városi és megyei hivatalnokok és szolgák felmentetnek ugyan a kötelező szolgálat alól, de megváltási díjat tartoznak fizetni, még pedig a hadmentességi díj felének megfelelőt, mely azonban 10 írtnál magasabb nem lehet, — inig a javaslat azon részét, hogy a háztulajdonosok külön 5n/o-os tűzoltói pótadóval megrovassanak, — elvetette.

Majd Gaar Iván indítványára s Hehelein Károly meleg hangú felszólalása után elhatároztatott s a szabályrendeletbe felvétetni rendeltetett, hogy .a tűzoltói szolgálatra jelentkezettek a tüzeseteknél és gyakorlatoknál előfordulható balesetek ellen a város által biztosi- tandók, mely czélra első sorban a megváltási díjak fognak szolgálni.

Az igy módosított szabályrendelet most újra ki fog nyoinattatni, a képviselő-testületi tagok között szétosztatni s újabb közgyűlés napirendjére a végleges elloga- dásra kitüzetni; — mely határozatnak a polgármester által való kimondása után kezdetéi vette a költség- vetés folytatólagos tárgyalása, és pedig a tűzoltói intézmény szükségleteivel, mely újabb tételekkel szaporodva, végösszegében az előirányzott 3521 trt 33 kr. helyett 4697 írtban állapíttatott meg, melyből 300 írt esik mindenkor a tűzoltók gyakorló-mesterére.

A részletes tárgyalásnál Gaar Iván indítványozta, hogy a >két tűzoltó-szolga» tételénél a szolga szó töröltessék, minthogy ez félremagyarázásokra ad alkalmat s különben is ők az állandó őrséghez volnának beosztandók.

Mocsáry Géza v. ügyész csodálatosnak tartja, hogy valaki olyan ügyhöz szól, a mihez nem ért. A szolga kifejezés fentartását óhajtja, mert ezzel van biztosítva az, hogy az ezen állásokra vállalkozók kötelesek a szerek tisztántartásáról gondoskodni. Különben is tudja Gaar felszólalásának indító okát, mely nem egyéb, mini az, hogy ő e tűzoltó-szolgákat igénybe ne vehesse, — holott igénybe vétel esetén nem magánérdekből történik az.

Gaar Iván Mocsáry felszólalására meg azt tartja csodálatosnak, hogy neki az ügyész úrtól minden ülésen gorombaságokat kell hallania, holott sehol sincs megírva, hogy mindenhez csak a fiskális ember érthet. — Ismételve kéri a szolga-kifejezés törlését, mert a tüz- oltó-szerek tisztántartására az őrség tagjai kötelesek. így van ez mindenütt, a hol fizetett tűzoltóság is van.

A többség a léteit eredeti szövegében hagyja meg.

Saáger Bertalan számvevő jelenti ezután, hogy a különböző vármegyei alapokra fizetendő 5V2°/0-os pót- adók fizetése alól az állami adót nem fizető uj házak tulajdonosai felmenlendők, mely jelentés alapján azok le is Írattak, illetve a költségvetésből töröltettek.

Ugyancsak a számvevő bemutatta a vármegye főszámvevőjének átiratál, mely szerint a vagyontalan szülő nők szülésznői ellátására kivetett 1/2%-o- vármegyei pótadó 1896-ra visszamenőleg és 1897-re is a költség- vetésbe felveendő.

Lüley Sándor dr. polgármester e 1/2°/o os pótadó fizetését feleslegesnek tartja, mert a város maga gondoskodik vagyontalan szülő nőinek szülésznővel való ellátásáról s ezért, ha e törvényhatósági határozat a várossal közöltetett volna, úgy annak megfelebbezését indítványozná, — de mert e határozat a várossal hivatalosan még nem közöltetett, úgy indítványozza, hogy a vármegyei föszámvevő megkeresésének hely ne adassék s az egész ügy kellő tisztázása halasztassék el addig, a mig a törvényhatósági határozat hivatalosan megérkezik.

így is történt.

Miután még a hidas-mérleg vételára is beállitta- tolt a költségvetésbe, befejeztetett annak tárgyalása s megkezdődött a névszerinti szavazás, melynek eredménye szerint a közgyülésijteremben maradt képviselőtestületi tagok — számra 24-en — egyhangúlag elfogadták azt.

Jelmezbál.

— 1897. február hó 6-án. —

Városunk alkalmas vigadó helyiséggel nem rendelkezik. A mi van, a város igényeihez képest mind szűk s mellékhelyiségeik czélszerütlenek, vagy alig vannak. Egy mulatság rendezésekor a rendezők feladata kétszeressé válik. Azonban a f. hó 6-án lezajlott bál alkalmával a rendezők munkakedve fényesen győzedelmeskedett a nehézségeken és kiemelhetjük azt is, hogy a rendezők munkáján észrevehettük a Pannónia termének ízléses díszítésében a tündérujjak hatását is. A jókedv nem törődik a helyiségek kényelmetlen voltával, kitör az, ha meg van s győz, hódit, mint történt ezúttal is.

A jelmezes mulatságoknak mindig meg van a maguk érthető vonzóerejük. Az a körülmény, hogy ismerőseinket valamely nemzeti, vagy nevezetesebb egyéniség, valamely humoros, vagy képzelt alak jelmezében fogjuk láthatni, kellemes érdeklődést kelt bennünk és a festői öltözetek változatosabbá teszik a mulatság képét.

A terembe lépve kellemesen lepett meg a zöldgallyas, rószás díszítés, de ennél még kellemesebb hatással volt szépeinknek jelmezes és nem jelmezes változatos csoporja. Keszeg Andor barátommal léptembe és ő mint idegen azonnal hozzálátott a kérdezősködéshez. „Ki ez, ki az, miféle viselet ez amaz?“ Minthogy nem volt túlságos sok jelmez, gyorsan fölvilágosíthattam Andor barátomat.

„Milyen jelmez ez?“ „Czigány.“ „Hát az?“ „Czi- gány.“ „Hát amaz?“ „Az is czigány.“ „De hiszen emitt is czigány lányok vannak.“ „Igaz, de ki tehet róla, hogy most ilyen czigány világ van?“

Ámde Andor nem érte be azzal, hogy elmondtam, ez Kornides Anna, az lzdenczy Zelma, amaz Krémer Gyuláné, Lám Margit és Rózsay Margit, hanem még bővebb magyarázatokat is kívánt a hölgyek felől s én magyaráztam is bőven, de hogy miből állott ez, azt tán unalmas volna itt mondani el, de ha kívánják, négyszem közt elmondhatom.

Majd Lupi bácsi is hozzánk szegődött s igy kettőjüknek kellett magyaráznom, s nehezen tudtam velük elhitetni, hogy Török Marianne grófnő sugár alakja nem elszászi, hanem bretagnei viseletben volt. A vitat az szakította félbe, hogy egy diszmagyarba öltözött hölgy, Nelirebeczky Györgyné tűnt fel, kinek jelmeze azt az időt juttatta Lupi bácsi eszébe, mikor még atillában és sarkanytus csizmába járta a kállai kettőst, — merengését más irányba terelte nem sokára egy fényes csillag megjelenése.

„Ki ez — kérdezték Lupi bácsi meg Andor egyszerre — az éj királynője?“

„Nem csak annak az őre s Cornides Mariska vállalta, a tisztet magára.“

Az éjjeli őr épp most állott szóba egy olasz hölgygyei s Keszeg Andor rohant feléje, mivelhogy, igen emlékeztette őt az ősbudavári Jambó társaságok egyik dívájára a kis Violettára és sietett is ezt, Ta- bódy Idának kijelenteni. Csakhamar egy rokok-alak csatlakozott hozzájuk elegáns grandezzával, ez No- vák Magda volt.

Majd egy szitakötő költötte föl a figyelmet sikerült jelmezével, mely Ivántsy Margit választékosságát dicsérte. Csák Ilonka az idillidemet képviselte franczia pásztorlány costumejével, mig Dó'ry Ilona a festőnők jelmezében volt. Mihajlovics Ibolya a mythosi istennőt személyesítette. A hazai pórviseletet Kment Osz- karné mutatta be uzsok vidéki ruhájával.

Egyszerre nagy riadalom támad körültünk. „Mi az, mi az,“ kérdezték össze-vissza. „Egy ballerina,“ volt a válasz, mire Keszeg Andor barátom villanyos vasutként gázolt a tömegen át, hogy a ballett-hölgyet láthassa, de az. igazat megvallva, Lupi bácsi maga is nagy mohósággal csörtetett utána, félre sandítva a felesége felé, nehogy észrevegye a buzgóságot s ügyetlenül szimulálta a közönyösséget. Közeibe érve azonban savanyu arezot vágott mindkét pátronusom, mert a tánezosnő — egy hadfi volt, a ki egy-két forduló után elvonult, s aztán egyenruhában jelent meg.

A férfiak közül kevesen jelentek meg jelmezben, de azok, a kik abban voltak, jól képviselték az erős nemet.

Egy szerecsenyt láttunk délövi buzgalommal fáradozni a rendezés körül, hol itt, hol ott volt, kéit, rendelkezett, a hogy a helyzet kívánta. Ez a szere- cseny — máskülönben külsőleg ellentéte akkori mivoltának — Haller Ödön főhadnagy a fáradhatlan és kiapadhatlanul leleményes főrendező volt.

Cotillon is volt ez estén, melyet az ezúttal sikeresen fejérre mosott és modern arszlánná átalakult sze- recsen rendezett nagy ügyességgel. Hogy a cotillon Keszeg Andornak unalmasnak látszott, arról senki sem tehet.

„Ugyan kérlek hagyjátok már abba azt a cotil- lont,“ monda a rendezőnek, a kit majd széjjel szakítottak az érdeklődő urak.

„Majd neked otyan figurát rendezek a melyben 10 pár tormásvirsli és 10 pohár sör lesz a jutalom. Az nem lesz unalmas!“ Felelte a rendező.

Kiváló jókedv mellett folyt a mulatság aztán világos virradtig s ez a jókedv volt a buzgó rendezők nagy faradságának a jutalma.

A sikerűit estély kedves emléke lesz a mulato- zóknak, — és azon szegény lényeknek is, a kik nyo» morának enyhitését előmozdította. ,

*