Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-28 / 17. szám
XXXIII. ÉVFOLYAM Ungvár, vasárnap, 1895. április 28. 17. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: Megyeház-tér I. szám. I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak e1. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasárnap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. Nyilttér soronként 20 kr. UNG YÁRMEGYE ÉS AZ ENGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A millennium és mi. Az ezredéves nemzeti ünnep nagy napja rohamosan közeledik. Minden igaz hazafinak hő vágya, hogy e nagy ünnep készületlenül ne érjen bennünket; mert hiszen, ha az ünnep sikere nem állana arányban ezredéves múltúnkkal, a népek — és nem minden alap nélkül — jövőnkre nézve vonnának abból kedvezőtlen következtetéseket. Látva, tapasztalva azt a hinyhaságot, melylyel az előkészület munkálatai országszerte folynak, sőt a legtöbb helyen meg sem kezdettek, némely aggódó hazafiak leikébe az a gondolat fészkelte bele magát, hogy jobb lenne az egész ünnepet elodázni; nehogy a sikertelen erőlködés megkissebbitsen bennünket a világ és önmagunk előtt. Ezt az aggodalmat az intéző körök alapnélkiil valónak jelentették ki s az előmunkálatok gyorsítása által nemcsak szóval, de tettel is állást foglaltak a kishitüuek látszó felfogás ellen. Mennyire voltak jogosultak a sikertelenségtől félő aggodalmak általánosságban véve, arról mi természetesen az országnak e félreeső helyéről, szélesebb körökre kiterjedő megfigyelés hiányában Ítéletet nem mondhatunk ; mennyire igaz az az állítás, hogy az áldatlan politikai harezok s az azok által még mindig felszínen levő kérdések, teljesen lekötve tartják még ma is a közfigyelmet s elvonják a nemzeti ünnep ügyétől az érdeklődést, erre a kérdésre nem adhatunk feleletet; egyet azonban biztosra állíthatunk, állíthatjuk azt, hogy nálunk,1 Ungvármegyében a millenniummal komolyan senki sem foglalkozik. S ha ebben a tétlenségünkben maradunk, a nemzeti ünnep a mi hozzájárulásunk nélkül fog lefolyni; mintha a mi vármegyénk része sem volna a. magyar hazának. Hát ennek nem szabad megtörténni. Igaz, hogy egy ilyen kicsiny és mostoha talajú, természeti kincsekkel nem dicsekvő vármegyének, mint a miénk, nincs módjában nagy dolgokkal vonni magára a közfigyelmet; de hát ez nem is czólja az ünnepnek. Nem az egyes helyek, ha nem az egész kell, hogy mutassa a nagy Magyarországot. Mi bárminő szegények és kicsinyek vagyunk is, hozzájárulhatunk ahhoz a nagy munkához, mely Magyar- országot az ezredéves ünnepen móltóképen akarja a világnak bemutatni. Apró homokszemek hegyeket alkotnak. Az a hegy, melyet az emberi értelem és kéz hord össze az ezer éves nemzeti és állami lét megünneplése alkalmából, nem lesz egész azok nélkül a homokszemek nélkül, a melyeket mi vagyunk kötelesek hozzája szállítani. Jegyezzük meg magunknak, hogy ezt a munkát el nem végzi — sei sem is végezheti — helyettünk senki. A kicsinység és szegénység nem ok a tétlenségre. Tegyünk annyit és úgy, a mennyi és a miként erőnktől telik ; de ezt aztán tegyük is meg! Ha nagy dolgot nem cselekedhetünk, nagy dolgokat fel nem vihetünk, tegyünk tehetségünk szerint, mutassuk be azt a mink van ; mutassuk be a mit ezen a . . . . négyszög kilométernyi területen a természet és az ember ereje produkált; mutassuk he a jelenlegi Ungvármegyét a benne található kiválóbb, jellemzőbb dolgok által. Uj dolgokkal mi nem léphetünk fel; nem azért, mintha akkora szellemi szegénység uralkodnék nálunk, hogy egy jő' gondolat ki ne telnék tőlünk, hanem azért, mert nincs pénzünk a gondolat megvalósítására. Az eredetiség hiánya azonban ne aggaszszon bennünket; lám a szomszéd Zemplén, mely úgy nagy terjedelménél, gazdaságánál mint értelmiségénél, nagyságánál fogva a vezér vármegyék közé tartozik, csak a lovas bandérium eszméjét adja az országnak. Mutassuk be mi magunkat, mutassuk be vármegyénket úgy a mint van ; nem lesz okunk emiatt szégyenkezni. — Hogy valóban igy legyen, tervszerű munkához kell fognunk mielőbb ; nem szabad halogatni a cselekvést, mert ha az utolsó pillanatr hagyjuk minden teendőnket, a meglevőknél is sok kai szegényesebb dolgokat fogunk az országn ak bemutathatni. A tervszerűtlen kapkodás a nagy dolgokat is megrontja, a kicsiket meg tönkre tpszi Hogy szégyent ne valljunk önmagunk és a világ előtt, a jó korán megválasztott, de még eddig csak papiroson létező bizottságoknak munkához kell fogniok s állandó működésben lenniük. Mely dolgokra terjesszék ki e bizottságok figyelmüket, arról ezúttal még idő előtti volna részletesen szól- lanunk; egy dolgot azonban már most felkarolásra ajánlunk: meg kell íratni a vármegye jelenét s a a munkát, gazdagon illusztrálva, az ünnep előtt közre kell bocsátani. Hogy a vármegye monográfiáját megirassuk és kiadjuk, erre most már sem időnk, sem költségünk nincsen; a vármegye jelenének leírására azonban még van idő és pénz is lesz, a mennyiben egy ilyen vállalatnak a költsége előfizetés utján is ösz- szehozható. Egy ilyen kisebbigényü és kisebbszabásu emlékmű méltó kiegészítője lenne azoknak a dolgoknak, a melyeket az ünnepen mnjd Ung vármegyéből bemutatunk. A dalárda közgyűlése. Az »Ungvári Dalárda» folyó hó 21-ikén tartotta meg évi rendes közgyűlését a vármegye háza nagy termében. A közgyűlés lefelyásárúl a következő tudósítást közöljük : Popovics Miklós elnök, a dalárda legközelebbi tevékenységét és kulturális hivatását, jelentőségét s a közönségnek a dalárda iránt tanúsított bizhtó magatartását ecsetelő megnyitó beszéde után Tamás Endre titkár olvasta fel nagy gonddal és ügyszeretettel összeállított s minden jelentősebb mozzanatra kiterjeszkedő jelentését, melyből a következőket közöljük : 'Tartott a dalárda a múlt 1894. évben összesen 8 választmányi ülést, melyeken tanácskozás tárgy át képezte a dalárda emlékeinek további megőrzése, e AZ „UNG" EREDETI TÁRCZÁJA. Műkedvelők. E hó 20-án tartotta a »Társaskör» ez idő szerint utolsó estélyét. Ezen estélyekről nehány sorban megemlékezni mindig kedves kötelességünk volt, mert mig azok egyrészt kisvárosi egyhangú életünkben elevenítő, üdítő oázokat képeztek, másrészt felebaráti, nemes czélokat segélyeztek. Pár forint jutott a gyermek- barát egyesületnek, a közkórháznak, könyvtárnak, legutóbb a most nagy lendületnek induló Fehér-kereszt egyesületnek. Ezúttal a műkedvelő zenekar precis előadásain kivül Österreicher Jakabné úrnő játszott Rabtól egy Cap- riceet »La Polka de la Reine» czimen, és művészi bril- liáns technikájú előadása fénypontja volt a műsornak. A közönség szokatlan ovácziókban részesité, és a végtelen újrázásokra kénytelen volt visszaülni a zongorához és eljátszotta Poderevszky egy csinos apróságát, mely után sokan siettek neki gratulálni az elért sikerhez. — Kovács Adolf né óriási memóriával csevegte el a »Bál után» czimü ösmert monologot, egyszersmind kellő felfogás és nüancirosnak tüntetvén ki magát. — Majd Kusnyiri Gyula ur Tabódy Jenőné zongora kíséretével kedvesedett nekünk egy Schubert dal szép éneklésével, végre Ivántsy Margit k. a. és Szilágyi Sándor ur játszottak zongora és hegedűn sok teiszés és újrázás mellett pompás magyar dalokat. S a midőn végig tekintünk az estélyekről hozott ismertetéseinken, első sorban meglep bennünket műkedvelőink dús névsora , kicsiny városunk kedveli és ápolja a szép művészeteket, és szép eredményeket képes leimutatni. E névsorban nem egy van, a ki nem is sorolható a műkedvelők általános kifejezése alá. De figyelmünket felkelti azon körülmény is, hogy egyesek valóban teljes odaadással vannak a jótékonyczél iránt, ésj nevöket mindig, vagy legalább igen gyakran fellelhetjük. Legyen szabad első sorban megemlékeznünk ez estélyek rendezőjéről, Lám Sándor arról, kinek példátlan kitartása és fáradozása képes volt négy sikerült ; mulatságot rendezni, mindig oly műsort összeállítani, | hogy a különböző Ízlésű és igényű közönség teljes megelégedéssel tehette le pár hatosát a jótékonyság oltárára. Másodsorban őszinte köszönetünket a zenekar illeti | meg, a mely csupán e mulatságok kedvéért alakult tör- j tünetesen oly egyénekből, kik saját ügyeikkel leginkább vannak elfoglalva, tanárok, orvosokból, és a kiknek legtöbb próbán kellett együtt lenniük. Mindennek daczára minden estélyen 3-4 számmal léphettek fel és mindannyiszor becsülettel állták meg helyüket. Legtöbbször találkoztunk, t. i. három estélyen Tabódy Jenőné úrnő nevével, kinek áldozatkészsége annál inkább megbecsülendő, mert többnyire a'szerény zongora kiséret szerepét vállalta magára, másnak engedte át a tapsok örömét. Legyenek itt hálás szívvel megemlítve mindazok, kik a négy estély megtartását közreműködésükkel lehetővé tették Az urizenekarban játszottak : Dr. Österreicher Jakab, Gulácsi László, Zseltvay Emil, Dudinszky István, Medreczky István, Zinner József, Klein Zsigmond, Ko- valóczy Rezső, ifj. Lám Sándor, Takács László, Lányi Samu. Vorhanik Ferencz urak. Zongoráztak: Tabódy Jenőné, Österreibher Jakabné, Weinberger Etelka, Ivántsy Margit, Widder Elza, Fóliák József. Énekeltek: Ducsayné Felföldy Malvin, Krausz Emilné, Kusnyiry Gyula és Tüchler Sándor. S?avalattal és előadással közreműködtek : Novákné Fekete Margit, Krémer Gyuláné, Kovács Adolfné, Tabódy j Ida, gróf Török Marianne, ifj. Kulin Aurél és Kmetony Emil. Végre legyen ide jegyezve, hogy a város és megye előkelőségei szívesen keresték tel ez estélyeket és ott ; láttuk többször gróf Török József főispánt, Firczák j Gyula püspök, Sztáray Vilmosné grófnőt, Hehelein íőespe- resűnket stb., mi (ölötti örömünket eltagadni nem akarjuk. A selyemkendő. Nappal keblében hordta az inge alatt, este pedig, mikor senki sem látta, a párnája alá dugta, meg ne lássa senki; még álmában is megtapogatta : ott van-e. Nem szabad tudni arról senkinek ; mert még ellopnák tőle. pedig milyen drága az a selyem kendő. A múlt vasárnap kapta ajándékba, Écsy Károly kereskedő — Sándor nevű segédjétől. Megígérte neki; hát megtartotta adott szavát; csak azt az egyet kötötte még is a lelkére : nem szabad azt a fejére kötni előbb, csak ha menyecske lesz, vagy ha együtt fognak sétálni az árnyékos fák alatt, a patak partján, a hol azok a szép netelejts virágok virítanak, a madarak énekelnek, a tarka pillangók virágról-virágra szállnak. Ágnes csak egy csókot adott érte. No bizony . . . azt sem látta, hallotta senki. — Ha a fejemet bekötöm véle, olyan leszek benne mint a pipiske. Hát igazán nekem adod Sándor! ezt a drága selyem kendőt? Hiszen ez egy szegény leánynak egész vagyon. Selyem kendőt csak az uriasszonyok hordanak, ők is csak ünnep napokon. — Adj még aranyos Ágnesem egy csókot, azt is megfizetem drágán. — Félek ... jaj . . . hát ha valaki meglát. Istenem . . . teremtőm . . . minek is hallgattam a szavadra. Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva VEGYES TARTALMÚ HETILAP.