Ung, 1895. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1895-04-28 / 17. szám
határoztatott pártoló tagok gyűjtése, alapszabályoknak a jelen viszonyoknak megfelelő módosítása, megalaki - tatolt a vigalmi bizottság stb. Az 1894. év május havában Fiúméban tartott or szagos dalversenyen s az országos magyar daláregyesü- letnek ugyanakkori évi rendes közgyűlésén dalárdánkat Mazuch Ede és Kaminszky Bertalan működő és Reismann Bertalan pártoló tagok társaságában, választmányunk meghatalmazása alapján Medreczky István gymn. tanár ur, a dalárda voit karnagya képviselte, hol dalárdánk elnöke az országos magyar daláregyesület vidéki választmányi tagjául választatott. Az országos magyar daláregyesületnek 1894. évi deczember 9-én tartott rendkívüli közgyűlésén dalárdánkat a választmány megbízásából az elnök ur képviselte, s azon, valamint az azt megelőző értekezleten is részt vett, melyen többek között tárgyalás alá vétetlek azon kérdések és indítványok, melyek a millenniumi ünnepélyekre vonatkozólag az országos magyar daláregye- sületet legközelebbről érintik. Az ide vonatkozó Programm nagyjában a következő : a) A dalárdák mint kiállítók és működésükkel lógnak részt venni, b) Kiállitandók az összes zászlók, diadaljelvények s egyéb nyeremények, mire a dalárdákat annak idején az e czélból megalakított végrehajtó bizottság lógja telhivni. Ugyanezen bizottság bízatott meg a részletes programra elkészítésével s feladatául tűzetett az is, hogy a kiállítási pavillonban a dalárdák részéről kiállítandó tárgyak befogadására szolgáló helyett biztosítsa. c) Közre kell működni részint a milleniumi ünnepélyek megnyitásánál s más alkalmi s zenekari kísérettel előadandó énekdarabokban, d) Dalverseny nem, hanem dalünnepély lesz, melyen nem lesznek jutalmak, hanem csak okmányok lógnak kiadatni, a minőket minden résztvevő dalárda kapni log. Miután azon rendkívüli közgyűlésen sok vidéki dalárda részvételét már bejelentette, elnökünk is a választmány intenlióinak megfelelőleg bejelentette, hogy dalárdánk a most vázolt programúinak a) pontja szerinti kiállításban s a d) szerinti dalünnepélyen is részt fog venni. Szomorú kötelességet is teljesített a dalárda, midőn a volt elnöke, ez idő szerint lelkes támogatója Rónay Antal, b. emlékű nejének végtisztességén testületileg megjelent s a szertartást gyászdalok eléneklésével emelte. A nyilvánosság előtt négyszer lépett lel a dalárda i. p. 1894. május 24-én, 1894. jutiius végén a neviczkei várromok között. Erre következeit több mint egy fél éves hallgatás, melynek kettős oka volt. Az egyik az, hogy a karnagy 1894. aug. 31-én lökép egészségi okok ból s más irányú nagy elloglaltsága miatt is lemondott, minek következtében megyénk szülöttje Erdélyi János nagy aestheticusunk s Írónk emlék ünnepélyén sem jelenhetünk meg. Ezen első lemondását a volt karnagy visszavonta s újra átvette a dalárda vezetését s több mint három havi hallgatás után újra megzendült a dal, de megesett nem egyszer, hogy a próbára énekképes számban a tagok nem jelentek meg, sőt többen hallgatag blmaradtak, mások kilépésüket Írásban jelentették be, többen pedig — hivatásuk másfelé hiván őket — elköltöztek. Hogy az igy megcsappant érdeklődést felkeltsük, a személyes rábeszélések mellett a helyi lapokban felhívást tettünk közé, melyben városunk müveit fiatalságát s általán a dalkedvelőket a dalárda működő tagjai közé való belépésre szólítottuk fel. E felhívásnak ha nem is volt meg a remélt eredménye, de oda jutottunk, hogy 1895. febr. 9-én megtarthattuk egyik, úgy erkölcsileg, mint anyagilag legjobban sikerült dalestélyünket ; j mely alkalomból kifolyólag többen megígérték a belépést, mások pedig be is léptek. Így megszaporodva, rendeztük f. évi márczius 14-én, mint a szabadság nagy napjának előestéjén pártoló tagjaink tiszteletére a negyedik deficzites dalestélyünket. A volt karnagy már fennebb elmondott okoknál fogva másodszor is és visszavonhatatlanul lemondott. Lemondó levele a f. évi márczius 23-án tartott választmányi ülésünkön lelolvastatott s miután a volt karnagy lemondásához, a hozzá többek részéről intézett kérelmek daczára is ragaszkodott, a választmány — tudva azt — hogy benne lelkes, ügybuzgó, pontos, tapintatos s er- nyedetlen szorgalmú vezetőtől vállik meg, a lemondást sajnálattal tudomásul vette s neki eddigi sikeres működéséért s önteláldozásásaiért s különösen a dalárda újjá szervezése körül kifejtett buzgalma s azon odaadásáért, melylyel megtámadott egészsége daczára is a dalárdát majdnem három éven át vezette s összetartotta, jegyző- könyvi köszönet szavaztatott. Ugyanazon választmányi ülésen az elnöknek ama jelentésére, hogy ő s a működő tagok plénuma az uj karnagy személyét illetőleg Zseltvay Emil székes- egyházi karnagy személyében állapodott meg s hogy nevezett, ha erre felettes egyházi hatóságának az engedélye kieszközöltetik, a karnagyságot hajlandó elvállalni, a választmány Zseltvayt a dalárda karnagyául egyhangúlag megválasztotta s az ügynek végleges megoldására az elnökön kívül Zoltsák János tiszteletbeli j elnök és Rónay Antal urakat kérte lel, kik megbízatásukban sikerrel el is jártak s a dalpróbák alig kél heti szünetelés után az uj karnagy vezetése alatt újra kezdetüket vették. Az anyagi sáfárkodásról a jelentés igy szó! : A dalárda ez évben bevett pártoló tagsági dijak czitnén 115 Irtot, betétként kezelt pénzkészlete után 1894. decz 131-ig terjedő időre kamat czimén 2 frt 32 krt, dal- estélyeinek bruttó bevétele 300 frt 50 kr. volt, vagy is a múlt évről áthozott 26 Irt 72 kr. maradványnyal együtt összes bevétele 444 frt 54 kr. volt. Kiadása volt: 368 trt 65 kr s igy rendelkezésre 75 trt 89 kr. j készpénze van. Van ezenkívül pártoló tagsági dijak czimén hátralékos követelése 32 trt. Mint az előadottakból látható, a vezetőség a gondjaira bízott dalárdát megtartotta az életnek s reményű, hogy az, még pedig lehetőleg rövid idő alatt, ama szép | múltjához méltó virágzásra emelkedik. Végül titkos szavazás utján megejtetett a tiszt- J újítás. Eredménye: elnök Fopovics Miklós; alelnök Lám Sándor; karnagy Zseltvay Emil; titkár Antalóczy Péter; (pénztáros Laudon Sándor; ellenőr Takács László; ügyvéd dr. Tüchler Sándor • szertáros Nagy József. Választmányi tagok a pártoló tagok sorából : Hehelein Károly, | Tabódy Jenő, dr. Iváncsy László, Rónay Antal, Reis- mann Bertalan, Novák Lajos, Vadász József, Lasztókay Béla, Aczél Ferencz, Se dler Lipót. A működő tagok közül: Rózsay Rezső, Kaminszky Bertalan, Klein Bertalan, Mazuch Ede, Vajdaffy Géza, Dudinszky István, i Kása Kálmán, Ember János, Fehér Ákos, Tamás Endre. A Füzes Ungvár város képviselőtestületének legközelebbi gyűlésén szóba került a Füzes ügye is. Egyik képviselőtestületi tag hívta fel rá a figyelmet, állitván, hogy az Ung folyó szemlátomást pusztítja-a balpartot; | minden egyes áradás egy-egy jókora darabot szakit el, s ha a város a partvédelemről nem gondoskodik, olyan | károk esnek e Füzesben, a melyek éppen nem, vagy | csak nagy pénzzel lesznek helyrehozhatók. — Ha sajnálod Ágnes, lehet még azon segíteni, te elmégysz vissza — haza, én befordulok a sötét erdőbe. Téged elkísér az Isten, engem meg fojtogatni tog a bánat, nem is lesz csoda ha elesem. Egyszer azt mondod, hogy szeretsz . . . Máskor meg azt mond >d: félsz tőlem, hát én azt mondom te néked : se ne szeress, se ne félj tőlem, váljunk el békében — telejtsük el egymást. Keress magadnak igazabb szerelőt, akit jobban fogsz szeretni, nem fogsz tőle lélni. Holnap, nem, még ma telmondom a helyemet, azután elmegyek oda. a hol (elfogadnak, mindennapi munkásnak. Nem fogod tudni hol leszek, jó dolgom lesz-e, bánkódni fogok-e. El is ment Sándor, Ágnes pedig nehéz szivvel minden vasárnap visszajöttél várja. Ki megy a patak partjára, kiveszi kebléből azt a drága selyem kendőt, százszor megcsókolja, hulló könnyeivel áztatja, Iájós szivén szorongatja, zokogva egyre azt hajtogatja: Kellelt-e ez nekem ? Megcsalt, elhagyott, de én vagyok annak mind az oka. (3 szabad, de én mivé lettem ? Nem tudom mit tegyek magammal. Jaj, ha a Tiszává válnék ez a patak . . . Minek is hozott anyám a világra, ha nincsen mellettem, a ki a jó utón vezetett volna. Múltak a hetek, múllak a hónapok, egy esztendő is elrepült már leje felett, de a kereskedő legény csak nem jött vissza. Azt mondják Debreczenben lakik, jól megy a dolga, boltja is van már, meg is házasodott, úri kisasszony lett a felesége, drága selyemben jár, a fején csipkés főkötőt visel. Három legény is van a boltban, szobalány fésüli minden reggel az asszonyt, szakácsnő főz ebédet s vacsorát, olyan vendéglátó házat tartanak, hogy soha sem fogynak ki a vendégeskedésből. Ha egyik jó barát elmegy, jön helyébe kettő-három más. Ha még van lelke, el nem hagyta emlékezete, segíteni fog rajtunk. Rajtam is, rajta is - az ártatlanon. Irt neki Ágnes levelet, abban elmondott mindent, bizony kőszívű ember lesz, ha meg nem indul. Minden postát szív dobogva várt, de a válasz sokáig késett. Hátha meg nem kapta a levelemet ? Írok neki még egyet és ha erre se kapok feleletet, elmegyek utána, magammal viszem őt is, hadd lássa, tagadja meg, ha van lelke. A második levélre megjött a felelet, de bár ne jött volna meg. Ez a levél pecsételte meg az Ágnes szerencsétlenségét egészen. A volt benne megírva, hogy Sándor, soha semmitéle Ángya Ágnest nem ismert. Ha baja esett, hát viselje békével, nem ő az első, sem az utolsó. — Jaj, a szivem mindjárt megreped! Istenem, jó atyám, légy az én támogatóm. Nem átkozlak meg, nehogy megfogja átkom helyette őt — az övét is. Ágnes, e naptól kezdve egészen megváltozott, nem rejtegette már azt a drága selyem-kendőt, minek is, hiszen tudja már az egész világ, hogy megbotlott, de még azért szive meg nem romlott. A fájdalom lelkét egészen megtisztotta, buzgó imáival kibékítette az Istent. Magával is kibékült. Mint egy szent, szónélkül tűrte az emberek szivét marczangoló durva megjegyzéseit. Ah! mennyi keserves könnyeket hullatott boldogságának csendes helyén, a patak partján. Fejére kötötte itt azt a szép drága selyem-kendőt, most már tehette, mennyecske | lett; de hogy az se legyen az övé, visszaküldi neki. * — Biró uram: A biró uram pedig észre sem vette ott az ajtó sarkába álló szegény sápadt asszonyt gyermekével a keblén, rettenetesen perlekedett a mezei csőszszel. Itt is tilosban legelnek a lovak, ott is, mindenütt gonoszság, és arról kend semmit sem tud ? Hát mit csinál ? Mondhatom szépen tölti be a hivatalát. — Nagy a határ biró uram. Hej csak lovam volna. Mig én a déli oldalon járok, addig az északi ol dalon tilosban legelnek a lovak, ha pedig északra megyek, akkor délen garázdálkodnak a semmire valók. — Biró uram ! — No hát mi járatban vagy lányom, mi bajod van Ágnes? Nem is tudtam, hogy már ketten vagytok, hol maradt az urad ? Akaszsza fel a hóhér, a patak partján, a bitangját. A felszólalásra a tiszti ügyész válaszolt. Azt mondta, hogy a partvédelem a kincstár és a város közös kötelessége, és pedig akként, hogy a kincstár a költségeknek körülbelül négyötödét, a város egyötödét tartozik viselni s hogy pár év előtt a kincstár arra akarta rábírni a várost, hogy a partvédelmi kötelességet hárítsa egészen a kincstárra, mely esetben ez a városnak eddig ily czimen kiadott költségeit is megtéríti. Biztosan nem tudjuk, de gyanítjuk, hogy ez az ajánlat a kincstár részéről akkor tétetett, a mikor a Füzes még az övé volt; a midőn tehát előnyösnek tetszett a kincstárra nézve, hogy az erélyes partvédelem szempontjából ő legyen kizárólag a balpart gondozója ; hiszen az áradások, miután a viz sodra erősen a Füzesnek esett, kizárólag a kincstári birtokban tettek kárt. Mióta a Füzes nem a kincstáré, hanem részint a városé, részint a város polgáraié, a helyzet egészen megváltozott. Ma már alig vállalkoznék a kincstár az egész partvédelmi kötelesség teljesítésére, sőt azt hisz- szük, nagy készséggel hárítaná az egész terhet a városra. A város érdeke azonban azt követeli, hogy a status quo-t fenntartsa, a kincstárt partvédelmi kötelezettségének teljesítésére birja s e kötelességet maga is teljesítse. Ezt az ügyet nem szabad hosszú pórázra ereszteni; a hosszas „tanulmányozás“-nak itt nincs helye; itt erélyes és gyors cselekvőre van szükség. Megköveteli ezt a város jövője s a füzesbeli birtokosok érdeke, a kik azzal a biztosítással vettek ott ingatlant, hogy az Ung áradásaitól védve lesznek, ott uj városrészt építhetnek. Az Ung balpartja védelmének szempontjából kiváló jelentőségű a város jövője. A ki ezt a szivén viseli, annak nem szabad lemondania arról a reményről, hogy a jövőben, ha majd jobb napok virradnak, úgy a városra, mint intézményre, valamint a polgárságra, a város a természet által e czélra kijelölt helyeken, a folyó partjain fog fejlődni. Ä jelen mostoha viszonyok között a város ezt a fejlődést nem mozdíthatja elő, annyit azonban megtehet, meg kell tennie, hogy megőrizze a földet, mint a fejlődés terét s ne engedje azt az elemek martalékául. Ha az Ung még egy évtizedig pusztítja a balpartot, ha medrét a radvánczi utcza felé pár száz méterrel kibőviti, beláthatatlan időkre lehetetlenné van téve Ungvár összeépítése Radvánczczal a folyó pártján ; mert nem lesz Füzes A partvédelemről azonban akkor már feltétlenül gondoskodni kell; mert nem a Füzes, hanem a tűzhely lesz veszedelemben. Azt gondoljuk, hogy ezt a szomorú jövőt senki sem szándékozik bevárni; épp azért igen fontos dolog, hogy a partvédelem ügyében már a folyó év nyarán is történjék valami; nehogy az újabb áradás pár száz négyzetméternyi területet pusztítson el. Van azonban a Füzesben elég teendő is. Eleje a város hidontuli alsóbb néposztályának egyetlen üdülő helye. Üdül pedig ez a publikum olyan dögletes levegőben, a milyet csak a kloákákban lehet „élvezni“. Az ott felhalmozott szemét, trágya, piszok a Füzessoron át csaknem elzárja a Füzest a várostól. Örömmel értesítjük róla az érdekelt polgárokat, hogy ebben az ügyben is történni fog valami már legközelebb. Folyó hó 25-én ugyanis lapunk szerkesztőjének felkérésére Lüley Sándor dr. polgármester és Österreicher Jakab dr. tiszti orvos bejárták a Füzest, megállapították az egészségügyi bajokat és a mennyire lehet, rövid idő alatt segítenek rajta. Az érdeklődők figyelmét bizonyára nem kerülhette Ágnes az asztalra tette, a biró elé a selyem- kendőt. — Arra kérem, küldje el ezt, a Sándornak, nekem nem kell. — Égesse meg a tűz a kendőjét, hát mit csináljak én vele ? — Küldje el a Sándornak Debreczenbo. Ott lakik, jó dolga van, nagy ur lett belőle, meg is házasodott. Azt mondják, hogy a felesége egy angyal. Elenne van a pénz is, a tizenkét Mária-képes huszas. Azt is küldje el neki, a kendővel együtt. Azt irta, bogy soha sem látott, soha sem ismert, pedig ismert, mert itt van a tanúbizonysága, a keblemen. — Ugy-e biró uram, hogy igazam van? De van még Isten az égben. Fordul a kerék annyit fel a menynyit le, hát ha egyszer meg áll az alján, bizony eszébe togok én még neki jutni, a gyermeke is. írja meg biró uram azt is, hogy ez a selyem-kendő akkor volt legelőször a fejemen, a mikor a gyermek ágyból (elkeltem, avatásra mentem a templomba, az Istennek szive elé. Akkor tisztult meg a lelkem bűnétől, most már tudom, hogy nem haragszik rám az Isten. — Hadd el lányom, nem szeretem én hallgatni az ilyen históriát. 'Tudok már mindent, tégedet is meg fog segíteni még Isten. No hát csak menj Istennek hírével haza, vidd el a kendődet, tedd el a pénzedet, legyen az a te kis lányodnak atyja után jussa. — Soha . . . nem . . . nem . . . biró uram, száradjon el a kezem könyökig ha még egyszer megérintem. Ha el nem küldi neki, akkor arra kérem, adja a kendőt valami szegény koldus asszonynak, a pénzt pedig ossza ki a lalu szegényei közt, a kik éheznek, a kik nem bírják már a munkát, de ne mondja el senkinek, ki adja. mért adja, hogy ez a kendő volt az én tisztaságom megrontója. — Tehát Debreczenben lakik — bizonyosan tudod? — Bizonyosan. — Elküldöm neki, még ma. Bizonyosan elküldöm . .. Bogyó.
