Ung, 1894. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)
1894-01-14 / 2. szám
A „Regény-Szalon“ czimü, Zempléni P. Gyula által szerkesztett, félhavi szépirodalmi folyóiratból megjelent a 2-ik szám és most már a kiváló gonddal ösz- szeállitott, gyönyörű kiállítású, pompás tartalmú, kéthe- tenkint egy-egy vaskos kötettel felérő lap megkezdte rendes pályafutását, mert ezentúl minden hó 1-én és 15-én be fog kopogtatni mindenüvé, a hol müveit emberek igazán szép olvasmányra vágynak. A >Regény Szalon<■ nagy és érezhelő hiány pótlására van hivatva, mert a jelesebb irodalmi termékek iránt érdeklődő közönségnek és kiváltkép müveit hölgyeknek egyetlen egy folyóiratuk sincs, mely nagyobb szabású dolgokat oly nagy mennyiségben közölne. A > Regény Szalon« -ban állandóan 3 regény jelenik meg és igy egyetlen évfolyam legalább 12"'teljes és nagy regénynyel, tehát valóságos kis könyvtárral kedveskedik előfizetőinek. — Daudet, Pedro de Alarcon, Rodziewicz regényei most tolynak és nehéz volna megmondani, hogy .»Az evan- gelistanő« szebb-e, mint «A tékozló«, és hogy ez érdekesebb-e, mint a «Szerelemből« czimü regény — Az előttünk tekvő 2-ik számban kezdődik Feuillet Octave- nak >Juliette válása« czimü 3 (elvonásos, remek vig- játéka, melynek közlési jogát a «Regény-Szalon« szerezte meg. — Pompás két költemény és Weisz Juliánnak «Egy pillangó regénye« czimü, kitűnő karczolata egészítik ki a dús tartalmú füzetet. A «Regény-Szalon« megjelenik minden hó 1-én és 15-én, negyedévi 2 Irt előfizetési ár melleti. — A kiadóhivatal (Budapesten, Vili, Népszinház-utcza 26) szívesen küld mindenkinek mutatványszámokat. Három nyelvű vállalat. Dr. Körösy László jónevü tővárosi iró uj irodalmi vállalatot alapított, melynek első füzete XIII. Leo pápa élénken és igazságosan megirt életrajzát közli magyar, német és tót kiadásban. A pompásan kiállított füzet czimképét Roskovics Ignácz hírneves képirómüvészünk rajzolta zseniálisan. A pápa arczképe Charlran párizsi művész világhírű festménye után készült, két sornyi kéziratmással és XIII. Leo aláírásával. A kitűnő Írói routinnal kidolgozott tüzet ára 30 kr. A «Kortársak«, Zeitgenossen« «Vekodruhovia« bármilyen nyelvű következő öt füzetének előfizető ára 1 frt. Az első öt füzet gyors egymásutánban közli XIII. Leo, Ferencz József, Kossuth, Jókai és Vaszary legmodernebb életrajzát a legújabb arczképpel. A nagyérdekü vállalatot rokonszenvesen ajánlhatjuk. Megrendelhető egyenesen a szerkesztőnél, Budapesten, Anirássy-ut 25. sz. alatt. Könyvkereskedésekben nem kapható. Az életrevaló, hézagpótló uj irodalmi vállalatot őszintén ajánlhatjuk ajándék-tárgy gyanánt. Megrendelési czim: Kőrösy László dr. VI. kér., Andrássy-ut 25. A Pallas Nagy Lexikonának füzetes kiadásából megjelent az 55., 56. és 57. füzet, mint rendesen, diszes kiállításában s gondosan szerkesztve. Az 55. füzethez külön mellékletül vannak csatolva a Csillagászati műszerek II. lapja (hazai és külföldi csillagvizsgálók műszereivel), a Csinozógépek I. lapja és a Czukorgyártas 1. lapja. Az 56. füzet mellékletei a csillagászati műszerek III. IV. lapja, a Csinozó gépek II. lapja és a Csomók melléklet. Az 57. füzet mellékletei pedig á Csinozógépek III. lapja, és a csipkeverés alapkötései I. lapja. A szövegben is rendkívül sok az ábra: a 3 füzetben nem kevesebb mint 143. — A Nagy Lexikon kapható minden könyvkereskedésben füzetenként 30 krjával, vagy kötetenként 6 írtjával. Figyelmeztetjük továbbá olvasóinkat, hogy a részvénytársaság átvesz minden külföldi, valamint elavult magyar Lexikont s érdeklődőknek megküldi kívánatra a nyomatott csereföltételeket. A kiadóhivatalnak ezt a nem eléggé méltányolható elhatározását melegen ajánlhatjuk mindenkinek, aki a most már teljesen fölösleges német Lexikonoktól meg akar szabadulni. Hivatalos közlemények. Másolat,. A „Pénzügyi Közlöny“ számára. Egyenes adók. A közadók kezeléséről szóló 1883. XLIV. t. ez. 81. §-ban körülirt felelősség kimondása és alkalmazása, valamint az adóbehajtási költségtéritmények előírása és kezelese tárgyában. (Körrendelet valamennyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz' (a Budapest fő- és székvárosinak kivételével) és valamennyi törvényhatósági közigazgatási bizottsághoz.) 1893. év 23.790. szám. A közadók kezeléséről szóló 1883: XLIV. t. ez. 81. §-ban körülirt felelősség kimondása és alkalmazása, valamint az adóbehajtasi költségtéritmények előírása ellen emelt felebbezések felülvizsgálása közben arról győződtem meg, hogy egyes kir. pénzügyigazgatóságok, a felelősség kimondása iránti javaslataikat a köz- igazgatási bizottsághoz hiányosan terjesztik elő és hogy az adóbehajtási költségtéritmények előírása és behajtása körül szabálytalanul járnak el. Így előfordult az, hogy egyes kir. pénzügy igazgatóságok az adóbehajtási időszak kezdetén, a községi elöljáróságok — főleg pedig a kir. adóhivataloktól beszerzett sommás hátraléki kimutatások alapján, mind ama községek elöljárói ellen, hol tetemesebb hátralék van, javaslatba hozták a felelősség kimondását és hogy gyakran egy előadói ivén egész szolgabirói járásokra, sőt a vármegye legtöbb községének „elöljáróságára“ kérték a felelősséget kimondani, meg sem nevezvén a mulasztó községi elöljárókat. Az is észleltetett, hogy a felelősséget kimondó határozatok szabályszerűen nem kéz- besittettek; továbbá, hogy a felelőség tényleges alkalmazása előtt kellő meggyőződés nem szereztetett arról, vájjon a kiküldendő állami végrehajtatótói jobb eredmény várható-e, mint a községi elöljáróság által felmutatott eredmény, a mint erről az idézett törvény végrehajtása iránt 1883. évi 73.662. sz. alatt kiadott E) alatti utasítás 95. és következő szakaszai határo! zottan intézkednek. — Helytelen eljárást követnek egyes pénzügyigazgatóságok az adóbehajtási költség- I téritmények előírása és beszedése körül is. így nevezetesen : előfordult, hogy a felmerült költség, a kir. j adóhivatalnak kiadott és a kirendelt végrehajtó részére ; 1 utalványszerű rendelkezést tartalmazó intézkedéssel j j íratott elő, a nélkül, hogy egyben a marasztalt vagy J I marasztaltak részére szabályszerű végzés is kiadatott I volna. Egyes kir. pénzügyigazgatóságok egyszerűen j az „elöljárók“, mások a „község“ terhére Íratták elő a j költségeket; végül : a behajtást elhanyagolták, azt I szabályszerű előírási rendelet hiányában, a község el- ; len intézték, sőt a törvény 82. §-ban érintett szavatos- j | ság, alkalmazása körül is ellentétes módon jártak el. Mindezen szabálytalanságok megszüntetése és jövőben követendő egyöntetű eljárás czéljából a következőket rendelem : LA felelősség alkalmazásának javaslatba hozásánál az 1883: XLIV. t. ez. végrehajtásai | iránt kiadott és fentebb is hivatkozott utasítás határoz- j mányai szem előtt tartandók és a felelősség az említett utasítás 97. §-a szerint csakis akkor, hozassák; javaslatba, mikor a behajtás körül szándékos mulasz-1 tás követtetik el, s igazolatlan hátralék áll fenn. — 2. A felelősség mindenkor egy község, körjegyzőség, J város vagy főszolgabíró ellen inditványoztassék s minden egyes' Írásban előterjesztendő javaslathoz csatol- 1 tassanak azok az adatok (hátraléki kimutatás, helyszíni vizsgálati jegyzőkönyv vagy jelentés, stb.) melyekből a mulasztás mérve megállapítható legyen, mindenkor neveztessenek meg a mulasztó községek és minden egyes határozat külön sz. alatt és pedig minden egyes elmarasztalt személy részére külön-külön j lenyomatban adassák ki, mely határozatban a felelős- j séggel terhelt vagy terheltek nevei és állása kiírandó, úgyszintén a mulasztás pótlására 15 napi határidő kitűzendő és ezen határozatok kézhezvételéről 3 nap alatt bemutatandó kézbesítési vétív követendő be és az az eredeti határozathoz csatolandó. — 3. Elérkez- j vén pedig a felelősség életbeléptetésének ideje, kiváló ! figyelem fordítandó arra, hogy a mulasztás időközben | a lehetőséghez képest pótoltatott-e, esetleg, hogy a község lakosságát elemi csapás nem érte-e, vagy más oly | j körülmény nem torog-e fenn, mely miatt fizetési kö-1 | telezettségének 'eleget tenni képtelen, mikor tehát az [ állami végrehajtó működésétől sem várható nagyobb i eredmény. 4. Különösen meghagyom a kir. pénz- l ügyigazgatóságoknak, hogy a kirendelt állami végre-1 ! ható működését szigorúan ellenőrizzék és arra kiváló j i gondot fordítsanak, hogy az elöljárók felesleges költségekkel ne terheltessenek. — 5. A felmerült költség : | a) községekben a felelősséggel terhelt elöljárók és rná-1 sodsorban a község terhére ; b) városokban a polgár- mester vagy adóügyi tanácsnok, esetleg v árosi adóhivatali főnök és másodsorban a város terhére ; • végül [ c) a járási főszolgabirák ellen kimondott felelősség j J esetén ezek terhére mindenkor szabályszerűen kézbe-[ sitendő végzés mellett az illetékes kir. adóhivatalnál írandó elő, akként, hogy a költség a marasztaltak kö- j zött egyenlő arányban felosztandó és kimondandó, hogy az elöljárók, illetőleg a polgármester vagy más | elmarasztalt városi tisztviselő vagyontálansága esetére j a téritmény a községtől—varostól fog behajtatni. — 6. Végül kötelességévé teszem a kir. pénzügyigazgatóságoknak, hogy a téritmények behajtása iránt ideje-; korán kellőleg intézkedjenek, mert nem tűrhető meg, j hogy az államkincstár által fedezett végrehajtási költségek felszaporodjanak és főleg, hogy a behajtásnak j 1 a mulasztó közegekkel szemben való elhanyagolása j miatt az illető községek és városok akkor terheltesse-1 j.nek meg, mikor a kiküldött állami végrehajtó által az j 1883: XLIV. t. ez. 75. §-a értelmében az egyesek 1 ellen felszámított és a 76. §. szerint a község—város ! házi-pénztárába befolyt adóbehajtási illetékek már a j község—város más szükségleteire rég elszámoltattak, | vagy a'visszkereseti jog az első sorban az elmarasz-j taltak ellen eredménynyel már nem gyakorolható. — ; í Jelen rendeletem pontos foganatosításáért a kir. pénzügyigazgató urakat személyesen felelőssé teszem és I elvárom, hogy ennek szigorú betartása mellett egyrészt a felelősséget csakis szükség esetén alkalmazzák, másrészt, hogy a felelősség alkalmazása esetén az igazolatlan hátralék lehető kevés költséggel behajtatják és ez által a felszaporodott közadóbeli hátralékot le-1 [apasztják. A jelen rendelésemről a törvényhatóságoki | közigazgatási bizottságait is tudomásul vétel és miheztartás végett ezennel értesítem. Budapest, 1893. július hó 8-án. MúrfTv s. k. A hivatalos másolat hiteléül : I Budapesten, 1893 julius hó 14-én. Darányi Gáza s. k. Felolvastatott az 1893. évi szeptember hó 16-ik napján tartott törvhat. bizottsági rendes közgyűlésben. 114/4931. A törvényhatósági bizottság az állandó) (választmány véleményével egyértelműi eg a közlött rendeletet tudomásul veszi, azt a vármegye közigazgatási bizottságához áttenni és az „Ung“ czimü vármegyei | hivatalos közzétenni határozza. Jegyzetté és kiadta : Tahódy Jenő' s. k. főjegyző ügyi m. kir. miniszter ur f. évi szeptember 9-én 62,506. sz. a. kelt lendeletével a m. kir. allamvasutak igazgatóságát utasította, hogy a fehéráruként szállítandó erdei vetőmag, illetve a vetési czélokra szolgáló tölgymakk küldemények után, annak kikötésével, — miszerint azoknak erdőgazdasági czélokra kell szolgálniok, a mi mindenkor hatósági igazolmány által bizonyítandó, a m. kir. államvasutak vonalán tetszés szerinti mennyiség feladásánál a II. osztálynak 20%-kal rövidített díjtételei, kocsi és fuvarlevelenként legalább 5000 kg. feladása esetén pedig erdei vetőmagvakra az A) osztály és a tölgymakk után az A) osztály 20%-kal rövidített díjtételei egyelőre a folyó év végéig alkalmaztassanak. Minthogy pedig ezen szállítási díjkedvezmény igénybevételénél hatósági igazolványképen a feladó által felmutatandó és az alábbiak szerint kiállított megrendelő levél fog szolgálni, ennélfogva rendelem, hogy az erdőgazdasági czélokra felhasználandó erdei magnak megrendelésénél a következő eljárás követtessék : a megrendelés, a magyar királyi kincstári vagy az állami kezelés alatt álló községi és más erdőbirtokosoknál az illetékes magyar királyi erdészeti hivatalok és vezető erdőgondnokságok, illetve m. kir. erdőőri szakiskolák s a selmeczbányai m. kir. erdészeti akadémia által ; az állami kezelés alatt nem álló, de az erdőtörvény 17. §-ban megnevezett többi erdőbirtoknál az illető kezelő erdőtiszt által; s végül a magán birtokoknál az erdőbirtokos vagy annak erdőtisztje által teljesítendő és minden egyes megrendelésben világosan kiírandó, hogy a megrendelés erdei vetőmag, illetve tölgymakk, mely község határában és kinek tulajdonát képező terület erdősítésére fog felhasználtatni.' A m. kir. erdőkincstári, valamint a községi és egyéb erdőbirtokokat kezelő m. kir. erdészeti hivatalok és vezető erdőgondnokságok, továbbá az erdőőri szakiskolák és a selmeczbányai erdészeti akadémia által kiállított megrendelő« levél hatósági igazolvány jellegét az illető m. kir. erdészeti akadémia hivatalos pecsétje adja meg; mig ellenben a többi erdőbirtokosok megrendelő levelei az illetékes kir. erdőfelügyelőség záradékával és hivatalos pecsétjével látandók el. Budapest, 1893. szeptember 24. A miniszter helyett: Miklós Ödön s. k. államtitkár. 2-24. s7. Az erdészeti bizottság elnökétől. e b. Az erdőbirtokosok érdekében közöltetik. Ungvár, 1893. október 5. Kende Péter, s. k. alispán, mint az erdészeti bizotl. elnöke. Szerkesztői üzenet. S. S. Nagyberezna. Jövő számunk hozza. Felelős szerkesztő : TABÓDY JENŐ. NYILTTÉR. A u é. közönség l».;cs;s tudóin fsára hozom, mi- szerinl fogászati műtermemet fogászati műhelylyel kötöttem össze, melyben állandóan egy elsőrangú budapesti fogtechnikus felügyelő tem alatt működik és igy azon kellemes helyzetben vagyok, hogy úgy egész nj mülogsorokat, valamint egyes fogakat egy nap alatt elkészíthetek, javításokat már 2 -3 óra alatt eszközölhetek. Fog ti ázást kéjgazzal (narkózis) valamint helyi elérzéktelenitéssel végzek Oivas fogakat pedig email, ezüst, rézamalgam és aranynyal. valamint hill- slappinggal tömök (plotnbirozok). Görbén nőtt fogakat kiegyenesítek. Dr. Öesterreicher Jakab, v. t. főorvos Szécheuyi-tér 23. sz. i 1 Kwizda-féle g- £ ^ (- -? ■ Í3 I TT'v; \5»cs « -s Jy*n7 't r=- p ^ h o/S 2“ «■' (tr’tWr • P'5“ c. ■*—’ «73 Sly ll <*—>- 0 05 fl,, w C/3 O cd, 77 511 ? köszvény-folyadék. S' c’ CT F.gész palaczkkal I frt o é.. fél £5* /j-cd. •f»> ^ palaczkkal fii) krajezár.—Kapható | ~ 5Í minden gyógyszertárban. — Fö pa -■ iS letét : kerül, gyógyszertár &• Koméul) u rgban. Köhögés, rekedtség és elnyálkásodásnál melegen ajánljuk tiszt olvasóink figyelmébe Egger dijjutalmazott biztos hatású Kaphatók eredeti 25 és 50 kros dobozokban minden nevesebb gyógyszertárban és drogua-iizlelb m. valamint Egger A. fi.v [gyógyszer-különlegességi gyárában liecs-Nus«dorf. Másolat. Fölimivelésügyi m kir. minister 55425. sz. k. i> Köyendetet a. közigazgatási bizottságokhoz, a kir. erdőfelugyelosegekhez, a m. kir. lökhöz, a m. kir. erdőőri szakiskolához, a községi erdők kezelésével megbízott m. kir. erdŐigazgatóságok- j hoz, m. kir. erdőhivatalokhoz, vezető és önálló m. kir. bányászati és erdészeti akadémiához. (Az erdei vetőmagvak szállításánál engedélyezett díjkedvezmények | tárgyában.) Értesítem a czimet, hogy a kereskedelem- [