Ung, 1894. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

1894-01-14 / 2. szám

>f'4íi. sz. Ungmegye árvaszékétől. á. sz. 18í);í. ----------------------------------------------------­Árverési hirdetmény. Ung’várniegye árvaszókfi, mint gyámhatóság által közhírré tétetik, miszerint a néhai Egry Bor­bála, férjezett Ajtay Sándorné hagyatékát képező szürthei 209,211 és 212. sz. telekjegyzőkönyvek ben foglalt mintegy kilencz hold erdő-területen lévő faállomány esetleg a földterület is, 1893. évi január hó 29. napján délelőtti 10 órakor Kis Gleőcz községben nyilvános árverésen el fog adatni Miről árverelni szándékozók (tudomás és mi­heztartás végett oly megjegyzés és figyelmeztetés­sel értesittetnek, miszerint az árverési feltételek az árvaszéki kiküldött által helyszínén árverés alkal­mával fognak megállapíttat.ni, és hogy az eladandó erdő állapotáról s főleg a famennyiség és minősé­géről Ajtay Sándor és Egry Ferenc,/, kis geőczi la­kosoktól felvilágosítást szerezhetnek ( Kelt Ungvártt, Ungmegye árvaszékének 1893 évi december hó 29-ik napján tartott tanácsüléséből. Buday árvaszéki elnök Pályázat. Máramaros megyében alkalmazást ta­lál egy gyakorlott fakezelő, kinek feladata volna évenként százezer ürköbniéter bükk tűzifa termelése, csúsztatása és lcuszta- tása, illetve ezen műveletek vezetése. Felhivatnak mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, miszerint eddigi alkal­mazásuk, nyelvismeretük és életkoruk megjelölésével azon feltételeket, melyek mellett alkalmaztatni kívánnak, „FAKE- ZELO“ ezim alattMármaros-Szigetre, poste- restante, közölni szíveskedjenek. Férfi s női betegségek, mint bujakór, fekélyek, bőrkütegek : folyások és hólyaghu­rut a legidültebb alakban is. nem a közönséges, hosz- szadalmas befeoskendezésekkel, hanem irrigátió által saját készülékeimmel, 8 uj gyógymódom szerint vagy esetleg helyi endoskopikus kezeléssel is alaposan s sikeresen kezeltetnek. Stricturák. az aggórban fellépő vizelési nehéz­ségek; ágybeszennyezés, valamint nemi gyengeséggel pá­rosult gerincbajok galvano-mechanikai módon sikeresen gyógyittatnak. Orrfekélyek, s az orrnak bedugulása, valamint a száj- s orrnak bűzössége az általam feltalált s több 100 esetben kitűnő eredménynyel használt orrcsapkészülékemmel rövid idő alatt alaposan gyógyittatnak. Galandférgek, melyek a legerősebb kúráknak ellen­állottak. Németországban készült gyógyszeremmel 3 óra alatt gyökeresen eltávolíttatnak. Dr. Fischer Adolf, orvos-sebésztudor, műtő- s nőgyógyász, a »Nyilvános gyógyint 'zeU-nek rendelő főor­vosa s speciálista 27 óv óta Budapesten, O-utea 5. sz. 1. em. Rendel d. u. 2—Mg. Csak díjazott levelekre válaszolok s gyógyszerekről is gondoskodom Vau szerencsém értesíteni a n. é. kö­zönséget, hogy a mai naptól kezdve a kö­vetkező borok kaphatók nálam literes kimérésben : Szegzárdi 1892-iki —.35 Erdélyi 1890-iki —.36 Lehocz-szerednyei 1892 —.48 Szerednye-ungvárl 1889 70-75 Egri (valódi) 1885 —.80 Egri „ Schiller -.40 Dalmáciái fekete legjobb min. 40 50 Szomorodni-hegyaljai va­lódi min 1.20 Aszú hegyaljai literenkint 4. hectoliterenként véve pinczémből 10%-al olcsóbb. Ungvár, 1894. jan 10. Her* Jfernát, vendéglős. Előfizetési felhívás A lépes Családi Lapok szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap Í894. évi folyamára. Meg jelen minden vasárnap, díszes kiállításban, tetszetős borítékkal. A „Képes Családi Lapok“ a legelterjedtebb, legdíszesebb s legolcsóbb képes hetilap, a mely szi­vet és lelket nemesitő, hasznos és ismeretterjesztő ol­vasmányokat nyújt a magyar művelt olvasóközönség­nek. A „Képes Családi Lapok“ a legmagasabb ni- vón álló lap, mely körül nemzeti irodalmunknak első rangú irói és Írónői tömörülnek ; igy az 1894. évi első szám következő Íróktól hoz közleményeket: Jókai Mór „Hogy is volt ez a dolog?“ (Beszély.) Beniczky Bajza Lenke „A sors koczkája“ (Regény). Tölgyesi Mihály „A gyémánt gyűrű“ (Humoreszk). P. Csorba Ákos „A Bosporus partján“ (Rajz). Stiller tanár „A fűzőről“ (Orvost czikk) stb. stb. Költeményeket Írtak e számba : Komócsy József, Varsányi Gyula, Feleki Sándor dr. A regénymellékletct Lauka Gusztáv irta, czime : „Pász- tortüz és lidérczfény“. — A képek az uj év alkalmá­ból valók, s igen találó rajzok. A mi különös érdeket kölcsönöz e számnak az, hogy az abban megjelent közlemények íróinak arczképeit, s sajátkezű aláírásait is veszi az olvasó. A „Képes Családi Lapok“ évenkint a szövegbe nyomott több regényt ad, elsőrangú irók tollából. A „Képes Családi Lapok“ két hetenként meg­jelenő melléklapja, a „Hölgyek Lapja“ háztartási és divatrészszel ellátva, teljesen nélkülözhetővé tesz min­den más divatlap tartását. A „Képes Családi Lapok“ a fentebb említett szöveg között megjelenő regényeken kívül évenkint több önálló, eredeti, beköthető regényt ad jutalmul előfizetőinek. S mindezen előnyök daczára, a „Képes Csa­ládi Lapok“-nak a „Hölgyek Lapja“ czimü divat­lappal és Regényuielléklettel együtt, előfizetési ára csak egész évre <> forint, félévre 3 forint, ne­gyedévre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a lap kiadóhivatalához : Budapest, Nagykorona-utca 20. szám küldendők, amely kívánatra mutatványszámokat díjtalanul küld bárkinek, ha az iránt levelezőlapon megkerestetik. Aki az egész évre szóló 6 forintnyi előfi­zetési összeget 80 kr csomagolási és postaszállitási dijjal egész évre beküld, annak 4 regényt, — aki fél- évi 3 frt előfizetési összeget és 40 kr csomagolási és postaszállitási dijat küld be, annak 2 regényt, s aki 1 frt 50 kr negyedévi előfizetési dijat s 20 kr csoma­golási és postadijat egyszerre küld be, egy eredeti re- gényt küld ajánlva és díjmentesen jutalmul a kiadó- hivatal. A „Képes Családi Lapok“ kiadóhivatala Budapest, V. Nagykorona-utcza 20. Kőbányai márcziusi sör. Van szerencsénk a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy a 1 KORONA szálloda Eg és vendéglőt M f. évi január hó 15-től átvesszük, úgy saját kezelésünkbe '* $ vesszük a vendéglő konyhái át is. í0 *•© C3­fl £ Nagy súlyt fektetünk konyhánykra, mely eddig is a legjobb hír- 3 “ nevnek örvendett és minden törekvésünkkel azon leszünk, hogy a nagy- i "§ :§ érdemű közönség igényeit minden irányban kielégítsük. ms +3 ® Boraink a legjobb minőségűek, tiszták és súlyt fektetünk reá, g ^ ^ hogy azok a legjobb minőségben kerüljenek asztalunkra ; kiemeljük itt W külön is a kitűnő minőségű Kandó-féle csertészi borunkat. Amidőn arra kérjük a n. é. közönséget, hogy a vállalat iránt ed- ä-=| dW dig is tanúsított jóindulatát továbbra is fenntartani szíveskedjék, biztosit- «jajn juk kitűnő ételek, italok és legpontosabb kiszolgálásról. 171]^ Á Tisztelettel \Lm\ Fiala Károly és Leblovics Lázár. 4). ^ ^ ^ ~‘"'ÍHpönkén^""",^K^ ♦ ^ ^ s.Á.>:.AK.Í> . ♦ . <> < friss vlllásraggeli. ^ ♦ (’áriaczellV - f Gyomorcseppek I o nagyszerűen hatnak gyomor bajoknál, nélkülözhetetlen és álto- p ! g I lánosan ismeretes házi és népszer. ö i I b A gyomorbetegség tünetei: étvágytalanság, gyomorgyengeség. § fej í bűzös lehelet, felfujtság, savanyu felböffögés, hasmenés, gyomo- 9 J, régés, felesleges nyálkakiválasztás, sárgaság, undor és hányás. § 9 gyomorgörcs, szűkülés. y ||§|| Hathatós gyógyszernek bizonyult fejfájásnál, a menynyiben i § I M l ez a gyomortól származott, gyomortulterhelésnél ételekkel és y | italokkal, giliszták, májbajok és hömorrhoidáknál. '§ kjj Említett bajoknál a IMtirittvzefli t/yotnortst’/tjteh q I ä I évek óta kitűnőknek bizonyultak, a mit száz meg száz | 8 y bizonyítvány tanúsít. Egy kis üveg ára |E i használati utasítással együtt 40 kr., nagy 1 u flYm üveg ái a 70 kr. a ♦ - Magyarországi főraktár: u Tilriili Jo'/.Mef gyógyszertára 3 a Budapest, Király utcza 12 sz. I « “ jÖt*. A védjegyet és aláírást tüzetesen tessék j megtekintem!! Csak oly cseppeket tessék jlj N elfogadni, melyeknek burkolatára zöld sza- y i i van ragasztva a keszitö aláírásával (C. 11 u Brady) és ezen szavakkal: «Valódiságát l‘ IQs I NI Sn,.ri3r zonyitom“. i: @IUngvárt : Bene Lajos gyógysz.. Lám Sándor gyógysz. $ | Hoffmann Béla gvógysz. az »arany oroszlánhoz«. Bara- | ® nya-Sehey : Uwira Fr gyógysz. Hornonnán: Szekerák | A. gyógysz. Nagy-Kaposon : Porhajos Ferenc gyógysz Sí A R chter-fólo Tinct. Capsici comp. H Horgony-Pain-Expeller fesí elnevezés alatt igen jó hírnévnek örvend. KSi Ezen fájdalomesiDapitó bedörzsölés valamenny köszvény, csúz és tagszaggatásban szenvedő egyé lg® neknek ez utón legyen ajánlólag emlékezetbe hozva |jsö Ezen tinktura már 25 év óta, mint legmegbizhatóbl (Q) háziszer általánosan kedvolt-és ennélfogva mártó vábbi ajánlásra nem szorul. jKgjl Csekély ára, üvegenként 40 kr., 70 kr. vág; (Q) 1 f. 20 kr. vagyontalanoknak is lehetővé teszi, ezei kitűnő háziszernek beszerzését. Bevásárlás alkal ^5® mával a „Horgony“ védjegyre ügyelendő, nehog; (Q) utánzatot adjanak, mert esni; a vörös Horgonynya fesí ellátott üvegek valódiak. Ha a valódi Pain-Expelle S® helyben nem volna kapható, akkor fordul- r- ■■ ^ B junk a gyúrták gyógyszertárához: Richter p q gy'ógvszertára „az arany oroszlánhoz“ Prá- | gában vagy Török József gyógyszerészhez 1141 M IU,l,v^rn. ~ _______^

Next

/
Oldalképek
Tartalom