Ung, 1893. július-december (31. évfolyam, 27-53. szám)
1893-08-13 / 33. szám
XXXI. ÉVFOLYAM. Ungvár, 1893. vasárnap, augusztus 13. 33. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér I. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti. I evelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden vasacuap. KIADÓHIVATAL: Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 fri Félévre — ti > Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. ~ ÜNG VÁRIEGYE ÉS AZ UNGMEGYEÍ GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A közélet falun. A falusi köznép életének egyhangúsága, a közdolgok iránt tanúsított túlságosan tartózkodó magatartása általánosan ismeretes. Ennek a tartózkodásnak, magába zárkózottságnak, sőt sok helyen a társadalmi közdolgok iránt mutatkozó érzéketlenségnek részint a foglalkozás, részint azon körülmény az oka, hogy a falusi köznépnek magának nincsen közélete, nincsen tehát iskolája, amelyben a közdolgok lelkes támogatójává képezhetné ki magát. Falun társadalmi tevékenység nincsen s a községi közélet is olyan sziikkörü, olyan életnélküli, hogy az a nép érdeklődését felkelteni s óbrentartani képtelen. Ott volna a községi képviselőtestület; de munkája iránt szerfelett kevés a bizalom és az ér deklődós. Az évi költségvetés és számadás megállapításán kívül főleg gazdasági ügyek, a tenyészállatok táplálásának, a kisbiró és kerülő alkalmazásának módja: ezek s ezekhez hasonló apró cseprő dolgok képezik a kisközségek képviselőtestületei tanácskozásának tárgyait. Bizony nem csuda, ha az ilyen dolgok a tanácskozó képviselőtestületet sem képesek felvillanyozni; annál kevésbé vonják tehát magukra az egész nép figyelmét. — És mert a nép saját községe közéletében nem talál tárgyat érdeklődésének, nem lel táplálékot képzeletének, a nagy politikára adja a fejét; a templom előtt és a kovács műhely lóczáján hányják-vetik meg az ország és világ sorját és nem veszik észre, hogy inig ok a világ ügyes-bajos dolgait bolygatják, jó maguk messze elmaradnak a világtól. A világ sorja eligazításának nagy munkájában elfelejtik, hogy az év 7 — 8 hónapjának elhevetésére vannak utalva, a folytonos munka áldásaitól elesnek ; elfelejtik, hogy hónapokon át nem tud megszáradni a csizmájuk a feneketlen sár miatt, hogy nincs közős legelőjük, egy-két darab marhájukat az istállóra kénytelenek szorítani, hogy nincs községi magtárjuk ; rendezetlen szegényügyük stb. Igen bölcsen tennék ä falvak írástudói, ha most, a malom-alja és kovácsműhely idényében - ezekre az elfelejtett dolgokra figyelmeztetnék a vezetésükre bízott köznépet s oda hatnának, hogy mikor majd az esős hosszú napok, a hosszú téli esték beállanak, a nép ezekkel a dolgokkal foglalkozzék, hogy ha majd ismét inegjő a szorgos munka ideje, megvalósítani igyekezzék, a mi jót a tél folyamán elméjében jól meghányt-vetett, a miiek gyakorlati kivitelében megállapodásra jutott. Mik azok a szükségletek, amelyek a kisközségekben a közélet kifejlődésének alapjait képezhetik, részletesen nem sorolhatjuk elő ; e tekintetben mindenütt a helyi viszonyok és körülmények kell, hogy irányt mutassanak. Mindazonáltal meg kell említenünk egy pár olyan .általános érdekű dolgot, a melyekkel első sorban kell mindenütt foglalkozni. Ezen általános érdekű dolgok között első helyen áll a közlegelő kérdése. A tagosítás a legtöbb helyen akként vitetett keresztül, hogy a falu népe közös legelő nélkül maradt. A felaprózott kis birtokok szerfelett, megnehezítik az állattartást. A kis gazdának a kis birtokon nincs legelője s nincs elég takarmánya. — Ha házi állatait jól akarja tartani, birtokának jelentékeny részét takarmány-növények termesztésére kell hogy használja, mely esetben a kenyeret adó kereskedelmi terményekre nem jut hely. A kis gazda tehát úgy segít magán, a hogy tud ; a kecskét is kinálgatja, de a káposztát is tartogatja. Földjét jobbára gabona-félével veti be; jószágait i keskeny földszalagokon, sokszor Garázdákon s árok- I partokon legelteti s istáiéban tartja. Minden házi ; állatot tartó kis-gazdától egy-egv ember a jószág ; őrizgetésével, ide-oda hajhászásával van hónapokon át elfoglalva, a kinek munkája elveszett munka. De az állat sem nagyon örvend ennek a nagy gondviselésnek. A gyenge táplálkozás miatt csekély erőkifejtésre képes; a legmostohábban gondozott fejős marha csekély és gyenge minőségű tejet ad, a minek ismét a gyengébben táplálkozó s éppen e iniat lassanként a pálinkára szokó család vallja kárát. Ez a baj volna tehát első sorban orvoslandó. Közös erővel kellene a közlegelőnek alkalmas terű - letetet megszerezni ; ha másként nem megy, községi kölcsönnel, mely kölcsön a legelő-dijakból volna törlesztendő. A másik jelentékeny kérdés volna a községi magtárak ügye. Köztudomású tény, hogy a nép egy részének különösen a tavasziakra nincs megfelelő vetőmagja; de gyenge termés esetén, még az őszi vetésre sincs meg a szükséges jő mag; az is megesik, hogy a mit eladott ősszel olcsó pénzen, már tavasszal vagy aratás léló, drágán kell megvennie. A községi magtár terményben lerovandó mérsékelt kamat mellett jé vetőmaggal látná el a rászorultakat és kölcsönnel segíthetné ki azokat is „újig*1, kiknek kenyerük a tél vége felé elfogy. Ennek az áldásos intézménynek hatását nem győzik eléggé magasztalni, a mely községek megvalósították. A tanácskozások további tárgyait képezhetnék: az egészség, a szegényügy kérdései, a téli foglalkozás ügye, az önművelődés kérdése. Ha köznépünk megtanulna érdeklődni első sorban a saját anyagi jobblétével kapcsolatos kérdések iránt, lassankint beleélné magát a közéletbe ; idővel megnyílnék az esze és szive azon modern humanitárius és kulturális dolgok előtt is, a melyek a városok polgárságát foglalkoztatják. Még egyszer a városi önzetlenségről. Az „Ungvári Közlöny“ legutóbbi száma az „Ung“ 32. szamában „Városi önzetlenség“ czim alatt megjelent czikkemre éles hangú választ hoz Farkas Ferencz rendőrkapitány ur tollából. Minthogy előttem csupán az bir fontotsággal a dologban, ami ebből a közérdekkel összefügg, megengedi a t. rendőrkapitány ur, hogy személyes termé- | szetü polémiáját csak másodsorban méltatom. Huzamos idő óta általános a panasz a vidéken, hogy Ungvár úgy gabona-, mint marha-vásárai a nagy I közönség által csak nagymérvű zaklatások árán köUngvár 200 év előtt. Thaly Kálmán után. — Az »Ungc eredeti tárca áj a. — Mint a békés foglalkozás embere, távol vagyok j minden forradalmi irányzattól, de meg nem tagadhatom j időszerűségét azon forradalomnak, melyet gr. Bercsényi Miklós ungi főispán II. Rákóczy Ferenczczel terveit, kezdett, és végrehajtott. Mindkettő nagy katholikus, kitogás- talan önzetlen hazafi volt, Bercsényi pedig annyira dinasztikus, hogy1) Tokaj felszabadítására és visszavételére sietett, midőn azt-Szalontay néphada elfoglalta s várába beleült. 13 megye kérte I. L i p ó t királyt, hogy a katonai visszaélések ellenében hadibiztost nevezzen ki, a ki nélkül a katonaság ne tehessen, ne követelhessen semmit. Erre az állásra gróf Bercsényi Miklós lett kinevezve, ki mint hadibiztos Eperjesen lakott, II. R á- k ó c y F erenczczel ott állásuknak megfelelő lényt űztek, ezzel a német generálisok irigységét keltették tel, I dacz- és önkényüket nevelték és Bercsényi nagyon méltányos visszaélési felterjesztéseire nem hogy a nemzet elégtételt, de sokszor ő maga feleletet sem kapott: igy nyúltak a kardhoz, az összeesküvéshez, melyre Rákóczy sok nemes emberrel elfogatott, mig végre ő is Lengyel- országba menekült, a hol már Bercsényi előkészítette volt XIV. Lajos iranczia király követével a forradalmat, mely 1703-hán tört ki, először a türelmetlen nép részéről, a beregszászi vásáron. Hogy Ung várnak is, melyben gf. Bercsényi Miklósnak várát, jószágát, temérdek valóságos és műkincseit a kincstár számára leloglalták, kijutott ezen forradalmi mozgalmakból, önkényt értetődik. Vajda G á b o r, Bercsényi hű tisztartója, éppen úgy mint derék, becsületes, kifogástalanul vallásos ura, vj Mint bánya-kerületi lovassági tábornok. tökéletesen bírta a földnép bizodalmát. Utána indult. B e c z a Jankó, Bercsényinek harczias szabadosa, ki valahol tíaliczia határához közel lakott, jó puskás, vak-1 merő s az Oroszország közt igen népszerű ember voll, ki már 1697-ben Tureczki István lengyei úrral apró csatákat vívott D-'ásd Thaly Kálmán Gí Bercsényi Család i. köt. 215. lapját.)' Ezt bízta meg Vajda Gábor, hogy urának. Bercsényinek, szarvasmarha álományát, melyet a kir. kamara az ungvári és gerényi majorokba hajtatott, kerítse vissza s hozza a krajnyai hegyekben biztonságba Erre Becza több száz puskás, kaszás, íejszés oroszszal 1703. aug 18.2) éjjelén a begyekből előbb Ge~ rénybe, aztán Ungvár városába rohanván, még az oda menekült labancz urak marháját is elhajtotta. Már egy hónapra rá szept. 17-én H a raszth y I m r e, unghi nemes, ugyanezen Becza segélyével pár ezer gubás orosz nép-hadat gyűjtött és leereszkedvén a hegyekről, Ungvár városát, a várbeliek heves ellent- állása daczára, elfoglalá, s a várat, palóczi Horváth György naplója szerint, szorosan czernérozá. Kisebb csatározás sokszor történt a városban, mely alatt tüzes golyóval és fáklyákkal meg-meg gyújtották a várbeliek a várost, de a kuruczok mindenkor elollották. A legutolsó tűz a nagy-utczán régebben úgy látszik csak akkor volt, (1693. jun. 19-én) midőn a munkácsi német várparancsnok egy szakasz vasas németet küldött volt az ungi főispánra, egy 3000 trtos le nem járt követelés behajtása végeit. Ennek emberei rá akarván ijeszteni Bercsényire, itt lövöldöztek, igy keletkezett a tűz, mely akkor 18 házat hamvasztott el. Tavaly elégett házamat, most a Nagy-ulczában újból építvén, sok csont- és emberi vázakra találtunk, azon névtelen hősöktől, kik hihetőleg olt a vár czölöp- sánczaiuál, melyek nyomait a földben látni, eshettek és temettettek el. Vájjon nem itt estek-e el a Thaly Kál2) Éppen most 190 éve. mán által névszerint megjelöli Úsz Sándor és Ti vadary nemesek? (111. köt. 54.1.) Már október hó végével úgy meg volt szorítva a vár, hogy Rákóczy tokaji táborából Bnday István tábornokot, a hajduvárosok tőkapitányát küldé, hogy a várat megadásra bírja. November végén pedig b. S e n y e i P o n g r á- c z o t rendelé ki, a ki gyalog ezredes volt, hogy a vár szigorú elzárását és rendes ostromát folytassa. Ekkor az ungvári vár parancsnoka Franz Gottfried vonSchwetlik und Vesau, volt kemény cs. kir. kapitány, egy század jó német muskatérossal, ki a várat eleve jól felszerelte, mindennel ellátta és az ung- megyei hajdúkat is oda rekeszté. Vele voltak fegyveres szolgáikkal pl. b. S e r é d y Gáspár, Muraniczi b. Horváth Ádám, Sz. IványiJános, Ráthy Gergely alispán, Csicsery Orosz Ádám és Zsigmond, Pálóczi HorváthÁdám s György, T a h y B e n e d e k, P e tr o v a y Ferer.cz,Homoki Zsigmoand, Thury Gáspár, T ó t h f a 1 u s s y István, Mokcsay Ferencz, Fekete Z s i g- mondés István, Dobay Sámuel, Csathó Sándor stb. s nehány jezsuita, kikre Thaly Kálmán ra nem bírja sütni, hogy a puskagolyók megtnérgezésé- vei foglalkoztak volna. Ezek mind e várba szorultak még akkor, midőn a zászlóbontáskor Esze Tamás néphada a nemesi kúriákat fosztogatni kezdé, s nagyon megunhatták az elzárt életet, különösen midőn Homonna, Vinna és Sztropkó vára Zemplén megyében bennrekedt labanczaival együtt megadta magát. De Schwetlik kapitány tartotta magát mindaddig, mig a hatalmas Munkács vára gr. Auersperg cs. ezredes parancsnok, és b. Martini Montecuccoli-féle alezredessel 1704 febr. 16-án meg nem adta magát. Midőn látta ezeket Ungvár alatt német katonákkal Komárom Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva. VEGYES TARTALMÚ HETILAP.
