Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-04-30 / 18. szám
XXXI. ÉVFOLYAM Ungvár, 1893. vasárnap, április 30. 18. SZÁM SZERKESZTŐSÉI: Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény. mely a lap szellemi részét illeti, l evelek csak bérmentesen fogadtatnak eh Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap VEGYES TARTALMÚ HETILAP. KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frl. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részé illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyilttér soronként 20 kr. „ ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felvidékünk jelene és jövője. I. A jelene, miként a múltja, biz az szerfelett szomorú. Sok nélkülözés, tűrés és szenvedés, kevés öröm : ebből áll népének élele. Csaknem örökös a böjtje. Nem annyira egyházi természetűek, mint a szükség által parancsollak e böjtök, melyek az esztendő nagy részében a lest épületének fentartására szükséges anyagokat is megvonják a szervezettől. A rósz táplálkozás egyik alapoka felvidéki népünk sat nyúlásának. Az élet egyhangúságát a felvidéken az é li i n- ség szokta megzavarni. És pedig gyakrabban, mint gondolnék. A felvidéki né)» a legigénytelenebb és legtürelmesebb népe az országnak. És ezért nincs az országnak tudomása a folytonos, állandó szükségről, a melyiyel az Erdős Kárpátok lakossága küzd. Nincs év, a melyben egyik vagy másik völgy lakóinak Ínséges hónapokon ne kellene átvergődniük ; de azért erről mit sem tud a világ. A szegény orosz tűr, szenved, tengeti az életét olyan elede- delen, a minővel házi állatait sem gyötri a módos alföldi nép; s ha ások nyomor megtöri s elevenen meghal, az éhség hagy máza kioltja életének táplálék nélkül még pislogó lángját, azt mondják a szomszédok, hogy „meghalt, az Isten úgy akarta, legyen neki örök holgogsága!“ A pusztulás okával senki sem törődik : nem maga a nép sem, habár szegényebb rétege ösztönszerüleg érzi, hogy rája is ilyen sors vár. A felvidéki nép fatalismusát élénken megvilágítja a múlt évi felvidéki éhség. A Latorcza és Ung völgyeiben hónaitokig lappangott az Ínség; mindaddig mit sem tudott róla a világ, mig az árvái és liptói tótok jajjkiáltása fel nem rázta az országot. A felvidéki tótok nyomorának enyhítésére rendezett nagyarányú országos gyűjtések terelték a figyelmet a mi Ínségeseinkre, igy kellett őket mintegy feite d e z n ü n k. Népünknek e sajátságos lelkiállapota minden kétséget kizárólag a mostoha talajviszonyokkal áll szoros kapcsolatban. Az Erdős Kárpátok hegyei és lejtői az ország legmostohább földjei közé tartoznak. A keskeny, gyakran árnyékos, vízmosásos völgyek képezik itt az egyedüli termőföldet, a sovány lejtők oly silány terméseket hoznak, hogy azt a csekély munkát is alig fizetik meg. melyet a tulajdonosok egy kis felturká- lás, kapálgatás alakjában azokra lorditanak. A tengeri, zab és burgonya a jó esztendőkben is nagyon szűkén terem; ha pedig kedvezőtlen az időjárás, kész az inség, mert népünknek mostoha talaja daczára is a földmivelés a kenyéradó foglalkozása. A marhatenyésztóssel és gyümölcstermesztéssel segíthetne a nép nyomasztó helyzetén; de a megkívántaié mértékben egyik gazdasági ággal sem törődik. A havasi legelők egyenesen rutaijuk a marha- tenyésztésre a felvidék népét. És nem is mondhatjuk, hogy teljesen ügyeimen kívül hagyja a természetnek ezen ujj mutatását. Felvidéki népünk tényleg a marhából pénzel: ennek árából űzeti adóját, szerzi a sút s egyszerű ruházatának anyagait, melyet jobbára maga készít. Azonban marha-tenyésztéséből is igen kevés a haszna; egyrészről azért, mert silány, kistestü, kevés értékű fajokat nevel, melyek kevés és gyenge tejet adnak s a vágóhidakon is igen csekély értéket képviselnek. Tény, hogy a szebb, a nemesebb marhafajok lassankiut felfele is szivárognak már ; az ungvári vásárokra egyre nagyobbodik a felvidékről lehajtott szebb marhák száma; de a haladás szerfelett lassú ; korántsem áll arányban a nép kiáltó szükségleteivel. Kevés haszna vau a felvidéki népnek a marha- tenyésztésből azért is, hogy az élő állat legbecsesebb terményét a tejet (tejfelt, vajat, túrót, sajtot) sem a maga testi erejének fentartására s fokozására nem tudja kellőleg értékesíteni, sem pénzzé nem teheti, hogy olcsóbb eledeleket (kenyeret, hüvelyes véleményt) vegyen rajta. A felvidéki asszony a tej feldolgozásához vajmi keveset ért s nem is törekszik elsajátítani ezt az ügyességet; mert úgy sem látná hasznát. Nincs p:acza, nincs hol értékesítse a feldolgozott tejanyagot. A siker biztosítéka nélkül pedis: nincs ügyesség, találékonyság és szorgalom. A gyümölcstenyésztós dolgában még mostohábbak a viszonyok. Az erdős Kárpátok lejtőjének alsó nagyobb fel« a legértékesebb kereskedelmi gyümölcsöket : az almát és szilvát kitünően megteremné, a népnek mégis alig van e czimen pár krajezár haszna. Egyedüli hasznot hajtó gyümölcsfája a veres szilvafa, melynek gyümölcsét, ha 3 — 4 évben jó termése van, potom áron vesztegeti el a pálinkafőzőnek. A veres szilva az egyetlen gyümölcse a lel vidék egyrészének. Ez is csak azért, mert a természet ingyen adja. A csemete kikel az elrothadt szilva magvából ; felnő magától s termést hoz minden gondozás nélkül. A nemesebb gyümölcsfajok, a melyek háromszor annyi kenyeret adnának, mint a zab, krumpli és tengeri, ismeretlenek a nép előtt. Ezekre rá sem gondol ; kevés termőföldjéből egy talpalatnyit sem áldozna fel a gyümölcsfáért, melynek értékét nem ismeri; a melynek, ha bíznék is a jövőjében, nem áldoz rá a j e 1 e u- b e n sem földet, sem fáradtságot. A szegény ember napról napra tengődik, a jelennek ól. Befekte tést csak abban az esetben tesz, áldozatot e czimen a jövőnek csak akkor hoz, ha a haszon biztos, kézzelfogható és közel fekvő. Felvidéki népünket ilyen kilátások mindez ideig nem bírhatták rá, hogy az okszerű gyümölcstermesztésre adja magát. A felvidéken biztos és a lehetőség szerint gyors hasznothajtó gyümölcsfajok kipróbálva, a talajviszonyokhoz nevelve nincsenek. A kísérletezés pedig nem a népnek való ; a népet kísérletezésre utalni annyi, mint a gyümölcstermesztés ügyét beláthatatlan időkre tönkre tenni. Újabb időben e téren is sokat ígérő mozgalom indult meg; de igazi hatása ennek is csak akkor lesz, ha nemcsak a termesztés, hanem az értékesítés feltételei is meg lesznek. Kívülről jövő segítség nélkül tehát felvidéki népünk ezen a téren sem boldogulhat. Negyedik megélhetési és boldogulási forrása volna felvidéki népünknek az állandó keresetet nyújtó ipari foglalkozás. És ennek volna is tere a terme* 3Iagyarország mai társadalmi viszonyai és a nőnevelés. Irta : Geöcze Sarolta. (Vége.) j Hány jelenetet tudok, mikor az erkölcsi tönk előtt álló lérj kétségbeesetten engedett szemrehányásokat tevő, követelő nejének és könyezve adta ki zsebéből azt a pénzt, a mi már nem volt az övé.. S miközben a régi középosztálynak igy veszett el lába alól a löld, a közben kezdtek a társadalomnak addig számba se vett elemei felszínre vergődni. Kit a tudománya emelt, kit a vagyona, kit szorgalom, kit puszta élelmesség; s a mi társadalmi álalakuláskor természetes, becsempésződött sok selejtes existentia is a többi közé. De lassankint mind több-több lett köztük a szellemi munkás, mind jobban-jobban emelkedett az iparos a kereskedő elem ; s végre a hajdani úri osztály is rá adta lejét a komoly munkára, úgy, hogy mai társadalmunk már nem a vagyonra van alapítva, hanem a munkára ; és elemeit tekintve, demokratikus is már. Csakhogy a közök műveltség még nem hatotta át minden rétegét; az erkölcsi köztudat még nem fejlődött ki eléggé benne ; még nincs elég erő, még nincs elég önérzet ebben a társadalomban ; még igen sok mindent megtűr, még igen sok mindent elnéz ; még igen sok mindentől fél, még igen sok minden előtt meghunyászkodik Szóval erkölcsi szabadságra, teljes műveltségre még nem emelkedett Legyen szabad kifejtenem, miért ? Ez a kérdés átvezet a társadalmi viszonyok s a nőnevelés közötti kapcsolatra. Ebben a körben elég lesz utalnom arra az igazságra, hogy egy-egy nemzet fénykorának előidézésében mekkora részük van a nőknek. Vájjon lett volna a íranczia nemzetnek Moliére-je a Rambouillet-salon nélkül ? Támadt volna-é Shakesperae, ha Erzsébet udvara nincs ? A történelem végig ezt bizonyítja. De bizonyítja azt is, hogy viszont az erkölcsi sülyedés, a társadalmi süllyedés is a nők erkölcsi állapotával függ össze, s hogy a nemzeti sülyedés korszaka mindig akkor áll be, mikor a nő nemzetétől elidegenedik! Ezt az igazságot mai viszonyainkra alkalmazva : vájjon a mai magyar nő áll az erkölcsiségnek, áll a műveltségnek azon a lokán, hogy nemzete művelődési munkájában tevékeny részt venni képes legyen ? Vájjon szólhatunk a magyar nők közös műveltségéről, közös erkölcsi színvonaláról ? És hogyha nem szólhatunk, miért van az ? Mert nem szólhatunk valóban. A mi nőinkben közös miveltség, Jközös erkölcsi színvonal nincs. Mert közös erkölcs csak közös miveltség, közös hagyományok talajából fakadhat ; a mai női nemzedék pedig ezt a tényezőt nélkülözi. Nem lehet valami heterogenebbet képzelni, mint a magyar társadalom női. Mert a hány magyar nő, annyiféle az erkölcsi nézete, a lelki világa. Egyik hires fran- czia pedagógus a jó minapában e szavakkal avatott tel egy lelsőbb leányiskolát : ^Művelt tranczia nőkké fogjuk nevelni leányainkat, olyanokká, a kik átlegyenek hatva a nemzeti szellemtől, a kikben élő tudat legyen mind az az eszme, a mit a franczia szellem mostanáig művészetben, tudományban, irodalomban létre hozott. <■ El lehetne ezt a magyar nőkre mondani ? Hogy ők át volnának halva a magy. nemzeti szellemtől, hogy eleven tudat gyanánt élne lelkűkben mindaz az eszme, a mit a magyar szellem ezideig létre hozott? Nem; ezt a mi nőinkre, még a müveit nőinkre sem mondhatjuk. A franczia nő műveltségének az a kritériuma, hogy nemzete irodalmát teljesen ismerje; a ki azt nem ismeri, azt ott miveit nőnek nem tekintik. Hányán maradnának a müveit magyar nők, ha reájuk is ezt a mértéket alkalmaznék ? Csakhogy ezt minálunk nem kérdezi senki. A mi magyar hölgyeink arra büszkék, hogy magyarul nem tudnak; a minap egy úri asszo: bold*, an dicsekedett el vele, hogy az ő kis lánya hamarább tudott trancziául, mint magyarul; magyarul nem is ud egyebet, mint a mit a cselédségtől hall. Hát az i en anya, s méginkább az ilyen anyának gyermeke i ,gy lenne képes arra, hogy lelkében öntudatosan ápolja nemzete hagyományait, hogy ő előtte drága, becses legyen nemzete múltja, hogy az ő lelkének rugói közt a fajszeretet is működjék? S éppen azok ilyenek, a kiket vagyoni helyzetük, társadalmi állásuk arra praedestinál, hogy a társadalomnak irányt adjanak, hogy alkotásra inspirálják a nemzeti szellem munkásait, hogy az érdekek és a pártok harczában az eszményi törekvések Vesta- tüzét ápolják. Sajnálni lehet a magyar művészt, a magyar irót, mert nincs, a ki az ő alkotásukat megértse, nincs a ki őket buzdítsa; mert a fogékony női lélek elzárkózik előlük ; meddő ragaszkodással idegen culturán, idegen irodalmon csügg, a mely pedig nem gyarapodik tőle ; holott a nemzeti kultúra folyton sínyli részvételenségét. Eszményi törekvés? Azt a mai magyar nőben hiába keresni. Sivár önzés lakja a lelkét; még a gyermeke is terhére van és eldicsekszik vele, hogy azt se tudja: van-e, nincs-e, úgy gondját vised a bonne. És nem lévén a mi nőinknél közös miveltség, nincs bennük közös erkölcs sem (Falun még van; ott 'még megmaradt valami a régi erkölcsből; de a városok társadalma? Arról jobb, nem is szólani. Lazább erkölcsöt, tágabb lelkiismeretet, frivolabb, léhább szellemet nem találni sehol) De hol vegyék a mi nőink a közös műveltséget, mikor az ő neveltetésük tisztán a véletlenre van bízva? Lapunk mai számához egy fél iv melléklet van csatolva.
