Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1893-05-21 / 21. szám
Melléklet az UNG 21. számához. mét a jövőé maradt; a nagy és kis Ungba ép úgy öntik a szemetet és piszkot, mint a kél év előtt kiadott kapitányi rendelet előtt ; a pénzintézetek sem akarják a terhes 8n/ír kamatlábat leszállítani (sajnos, nekem még igy sem adnak kölcsönt) ; a házi szemétnek városi kocsikon való kihordatása sem vált még testté; a Széchenyi-ligethez vezető utak hepe-hupái folyton növesztik a tyúkszemeket; a temető-ügy rendezése még csak .tanulmány tárgyává« sem tétetett; az utcák öntözéséről még szó sincs, — szó-, val, nincs hir, nincsen olyan közölni való. melynek leírása vagy kielégítené a hírek után vágyókat, vagy a melyek közlése kellemes meglepetést és megnyugvást okozna a város nagyobb fejlődését óhajtóknak. »tlir«-es embernek »hir« nélkül nincs létjoga, csupa »ódon ság« közölt »újdondász« sem lehetek, — ezért kérem Szerkesztő urat, fogadja el lemondásomat. , . Élőképek. A festészet és szobrászatnak élő alakok által ábrázolását Genlis grófnő találta fel és alkalmazta legelőször, midőn az orleansi herczeg gyermekeinek nevelését vezette, s ezeknek oktatására és gyönyörködtetésére historicus képeket gondolt ki; ezeket David és Isabey festők által, a környezetét képező személyzet segitsé- vel állitatta elő. Előképek előállítása egymagában merész vállalat, v mert nem csak tökéletes műérzék, jó ízlés és arra vállalkozó szereplőre van szükség, hanem a decoratív részeknek, öltözeteknek hű mását, világitó eszközöket beszerezni vagy teremteni kell, s végül mindezeknek legfőbb koronázó kelléke: a műkedvelő közönség. Büszkeség tölt el, midőn Nehrebeczky Györgyné a vörös keresztegyesület itteni fiókjának, lelkes elnökének áldozatkész fáradhatatlan buzgalmából és He- verdle Ferencz gymnásiumi tanár, academiai festő vezetése és inspiratiója mellett képzőművészeti remekműveket, legszebb hölgyeink által személyesítve láthattuk a f. hó 13-án és 14-én a „Pannonia“-beli színkörben. Örömmel említhetjük föl különösen ama körülményt, hogy kis városunkból mindkét estére eléggé nagyszámú műpártoló közönség jutott. A két estén bemutatott képeket leírni vajmi nehéz, a festői hatást a maga teljességében, itt vissza- tükröztetni lehetetlen, azért e följegyzések csak vázlatosak lehetnek. I. Látogatás a műteremben. Heverdle Ferencz rajztanár és academiai festő festménye után. A kép tárgya ez; egy fiatal festőnőt, (Weinberger Etelka, sötét tört bordeaux szinü házias öltözetben), ki egy kép festésével van elfoglalva, vendégei a műteremben meglátogatják, egyik barátnője (Bene Sári), érdeklődéssel nézi az általa készülő festmény fejlődését. Az élőkép jobb előterében a modell (Ivántsy Margit) tündöklő vizi tündér öltözékben, a tenger habjaiból páratlan könnyedséggel és kecsességgel száll fel. ' A baloldali előtért 3 alakból álló festői szépségű csoport foglalja el, egy ülő (Mihajlovits Ibolyka dúsan hímzett fehér uszályos ruhában) és két álló alakkal, (Kende Marcsa créme fekete díszszel és Krémer Gyula) kik egy már befejezett kép szemléletébe merülnek el. A háttérben Nehrebeczky György, mint maece- nás gyönyörködik az előtte álló tündéri szépségű modellben. A távlati hatást a világítás szakavatott kezelése emelte és az egyes csoportok jelentőségüek- nek megfelelő helyes árnyalatot nyertek. II. „Párkák“ (Thuman Pál után), — Klotho (Fejér Emma fehér ruha sötét lepel) szövi az élet fonalat, Lachesis (Lévy Margit rózsaszínű ruhában) középen kiemelkedve a fonalat tovább adja, és Atropos — a változhatlan végzet, ollóval kezében vágja azt ketté (Adamkovics Zoltán) III. Mózes feltalálása (Dóré után) a művész által alkotott csoport eléggé ismeretes. Az alakítás, a metszetnek hű mását rendkívüli fényes és pompás színragyogással adta vissza; az egyptomi öltözékek mindenikéből egy-egy helybeli ismert szép arcz ötlött szemeinkbe; a hátteret mely a Nílus nádas részét leszálló napfényben tünteti elő, Heverdle Ferencz festette. Gruman Ilona mint királyleány (gazdagon ragyogó aranynyal díszített ruhában), Kende Marcsa, Kun Blanka, Medvigy Aniz és Ivántsy Margit mint udvarhölgyek harmonious szinpompában ragyogtak s i egészben véve megkapó képet ábrázoltak. Ezen képnek a második estén rendezett bemutatása alkalmával kissé komicus jelenet adta magát elő. A kis Mózes a nádasban úszó teknőben megunhatta a fényes világítást, mert a közönség szeme láttára, ülő helyzetéből felemelkedett, és két kezecskéjével könyes szemeit törölgette. IV. A hold királynéja. (Mihajlovits Ibolyka), fekete, hosszú fátyola, arany csillagokkal díszítve, művészileg redőzve, a földig érő uszály alakjában hull alá) a hold sarlóján merengve ül, szétbontott fekete hajfürjtei vállát takarják. Az idealismusnak ideális jel- képezése volt ez. V. Keresztények a katakombákban (Sichel nyomán) összeállította Nehrebeczky Györgyné. A kép egy hívőkből álló menetet ábrázol, kik a katakombákban tartandó isteni tiszteletre gyülekeznek. Fejér Emma görög stilü sárga szinü díszes ruházatban, Kende Marcsa, Kun Blanka, Medvigy Aniz, Mihajlo- vics Ibolya és Adamkovics Zoltán teljesen megfeleltek szerepeiknek. A háttér a katakombáknak mogorva, oszlopos belsejét ábrázolja, mely. egy ablaknyiláson keresztül bejutó holdvilág halvány sugarai által világítva, misticus benyomást tesz. A háttér gondos kivitele Heverdle tanár ügyes ecsetét dicséri. VI. Jean d‘ Arc Orleans’ szűz (Max Gábortól.) Lasztókay Bella (máglyán ülve, teste kötelékkel lekötözve, tört fehér szinü ruhában) megható látványt nyújtott. — A fájdalmas arczkifejezés, a fohászkodó tekintet elragadó szép volt. VII. Üstökös (Lotter után.) Lévy Margit (rózsaszínű ruhában, feje fölött fénykévében úszó üstökös látható, hajdisze oly értékes ékszer volt, mely a szereplőnek szépségével együtt a reáirányitott izzó magnesia fényénél erősebben hatott. VIII. A mit Jánoska meg nem tanul (Kául- bach H. után.) Dr. Krémer Gyula, középkori bohócz jelmezben fonáshoz fog ; szebbnél-szebb pajzán leánycsoport körülette áll, s ügyetlenségén kaczagva. mulat. Kaulbachnak azon humoros képei közül való ez is, melyek a nézőt nevetésre késztetik. IX. Római szüzek áldozata (Coomaus után.) jí római szüzek (Mihajlovits Ibolyka és Kende Marcsa) bábuikat az érczistennek áldozzák fel; utánuk a magaslatról jőve, hozzák hasonló áldozataikat Grummann Ilona, Kende Margit, Kun Blanka a szinhatásnak megfelelő sorrendben csoportosítva. X. Jephta leánya kíséretével atyja elé siet, (Dóré után.) Jephta (Grumann Ilona, a magaslatról ujongva siet, fölemelt tárt karokkal, nemes, szép arcz- vonásaiban az öröm híven visszatükröződött, a zene- kiséret emelkedő hangjait, alig észlelhető könnyed kézmozdulattal követi, pompás ruházatba öltöztetett, tam- bouri, hárfa és harsonával felszerelt kisérete (Kende Marcsa és Margit, Medvigy Aniz, Kun Blanka) örömében osztoznak és az eredeti képet híven alakítják. XI. Örök titok, Il-ik Lajos bajor királyra vonatkoztatva. Medvigy Aniz (fehér ruhában, baljában koronát tart, jobb keze ujját ajkaihoz érinti, mint a hallgatás symboluma, a tengervize fölött lebegve, megkapó hatást ért el. XII. Szerelem vagy pénz. Az ideális szép nő (Lasztókai Bella fehér ruhában) jobb oldalán az ifjú dr. Krémer Gyula,, baloldalán rut külsejű idősebb férfi alakkal, melynek kíséretében egy apród koronát és értékes ékszert ajánl, jobb oldalra hajlik és balra nyúl. A gondolatbőségnek ily élénk jelképezése nemcsak a szemre, hanem a kedélyekre is mély benyomást tett. XIII. A féltékeny. (Margittay Tihamér után.) Két ülő fiatal szép női alak között könnyed tartásban ül a csinos udvarló; jobb oldalt Lasztókay Bella (ruhája a féltékenység színével bir), baloldalt Bene Sári (reményszinü ruhában.) Ha a ruhaszinekből az élőkép tartalma még nem eléggé világosan tűnik elő, úgy hozzátehetjük, hogy dr. Krémer Gyula, Bene Sári felé hajlik, a miért Lasztókay Bella a képnek czimszerepét kénytelen elvállalni; ezt oly elegancziával repraesen- tálja, melynél csinosabbat Margittay ecsete sem képes festeni. XIV. „Génius“ (Nehrebeczky Györgynétől.) Ezen élőkép az összes szereplőkből alakított allegori- ricus csoportból áll, melynek egyes alakjai királyunknak életnagyságu képét különböző állásokban veszik körül a felette lebegő angyal fölkent fejét koszoruzza meg. A szépművészeteknek ellentállhatlan hatása alatt fölmelegedett kedélyek ezzel észrevétlenül egy más érzelemvilágba vezettettek át, — a haza és az Uralkodó iránti szeretetnek odaadó hódolatába; hiszen mindkét estvén át előttünk lebegett a czél, mely élvezetünknek czimet adott. A rendezők és szereplők iránt a közönség hálás elismerése*zajos éljenzésekben és sűrűn juttatott tapsokban nyilvánult. Különfélék. * Firczák Gyula megyés püspök e hó 18-án Budapestről, hol már néhány hét óta^ tartózkodott, a pápa 50 éves püspöki jubileuma alkalmából rendezett utolsó magyarországi zarándoklattal, a herczegprimás és több püspök társaságában Rómába utazott. * Jótékonyság. Meszlényi Gyula szatmári püspök a felső-domonyai róm. kath. templomnak uj padokkal való ellátása és betoniroztatásának költségeire 371 frtot adományozott. * Az ungvári állami kisdedóvodák felügyeletére a kisdedóvásról szóló törvény értelmében hivatott bizottságba, illetőleg az ungvári állami iskolai gondnokságba kineveztettek a következő urhölgyek: Bene Sándorné, Bradács Gyuláné, Czibur Vilmosné, Farkas Ferencné, Fincicky Mihályné, Hoffmann Béláné, Kende Péterné, Mihalkovich Józsefné, Nehrebeczky Györgyné, Reismann Bertalanná, Spitzer Sándorné, Tabódy Jenőné, Török Hermin gfnő. Tisztelettel köszöntjük a t. hölgyeket az uj működési körben. Tevékenységüktől sok jót várunk. Reméljük, hogy jelentékeny tényezői lesznek a kisdedóvás benső fejlődésének és szélesebb körben felkeltik az ügy iránti érdeklődést. E szép feladat betöltéséhez erőt s kitartást kívánunk mindnyájuknak. * Harczászati gyakorló-lovaglás. A f. hó 23—30-ig a Ill-ik honvédkerülethez tartozó honvédek Kassa, Ungvár és Munkács környékén harczászati gyakorló-lovaglást fognak tartani. Részt vesznek Jekel- falusi Lajos s Cziráky Sándor ezredesek, Dobos Kálmán, Lajtos Géza, Tersztyánszky Ferencz, Waisz Béla és Baillou József báró őrnagyok, Braun József százados és Tarnóczy Tivadar hadnagy. * Méhészeti előadások. Tóth János, a IV. kerület méhészeti vándortanára e hó 16-án Ungváron, a képezdei kertben, a következő napon pedig Tibán tartott méhészeti előadást. Mindkét helyen élénk érdeklődés mutatkozott a méhészek előtt érdekes és tanulságos gyakorlati fejtegetések iránt. * Pártértekezlet. A kaposi választó-kerület függetlenségi és 48-as pártja a f. hó 14-én Nagykapo- son értekezletet tartott a párt szélesebb alapokon szervezkedése érdekében. Ezúttal a szervezkedésre lerán- dulni készülő függetlenségi és 48-as országgyűlési képviselők fogadtatásának mikéntje is megbeszéltetett. Weinberger Albert és Berzeviczy István párttagok felkérettek, hogy a képviselőknek az ungvári pályaháznál fogadtatása érdekében Ungvárt is megtegyék a kellő lépéseket. — A vármegye legközelebbi közgyűlésén a függetlenségi párt által az egyházpolitikai kérdésben elfoglalt álláspontnak jelzésével Berzeviczy István bízatott meg. * Színtársulatunk tagjai tegnap érkeztek városunkba. Üdvözöljük szívesen látott vendégeinket, s kívánjuk, hogy ittlétüket tegye kellemessé az állandó erkölcsi és anyagi siker, melynek elérését részünkről szívesen fogjuk lehetővé tenni. — A megnyitó előadás ma vasárnap, május 21-én lesz, mikor is színre kerül: itt először az ország majd minden részében hazafias tüntetéseket okozott „Próbaházasság“, énekes szinmű. — Minthogy a színkör nézőtere átalakíttatott, s igy helyárváltozás is történt, jónak tartjuk közölni, hogy a páholy 4 frt, emeleti erkélyszék 1 frt 20 kr, támlásszék 1 frt, I. r. zártszék 80 kr, II. r. zártszék 60 kr, földszinti bemenet 40 kr, tanuló-, katona és gyermekjegy 30 kr, karzat 20 kr. — Az előadások pontban 8 órakor kezdődnek. — A jövő hét műsora: Holnap hétfőn, 22-én, „Próba-házasság“. Kedden, 23-án, itt először : „A pezsgő“, Murai Károly vigjátéka. Szerdán, 24-én (bérlet 1. sz.): „A madarász“, operette. Csütörtökön, 25-én (bérlet 2. sz.) itt először; „A bolondok háza“, bohózat. Pénteken, 26-án, zóna-előadás bérletszünetben, felére leszállított helyárakkal: „A fenegyerekek“, bohózat. Szombaton, 27-én (bérlet 3. sz.): „Eleven ördög“, operette. Vasárnap, 28-án két előadás; d. u. 4 órakor felére leszállított helyárakkal: „Hófehérke és a hét törpe“, látványos tündérrege. Esti 8 órakor (bérlet 4. sz.) itt először: „Apja leánya“, Vidor Pál népszínműve. * Megtagadott kérelem. A Budapest és Lawocne között közlekedő 401 és 402 számú gyorsvonatokkal Ungvárnak összeköttetésére irányuló kérelmét a vármegye törvényhat. bizottságának, a kereskedelemügyi miniszter nem találta teljesíthetőnek. Okul azt hozza fel a miniszter erre vonatkozólag a vármegye közönségéhez intézett leiratában, hogy az ungvár- budapesti viszonylatban három alkalmas vonatösszeköttetés van rendszeresítve, — a Beregszászról Ung- várra s viszont utazók pedig a kért vonatcsatlakozások által, összehasonlítva a már meglévő összeköttetésekkel, igen csekély előnyben részesülnének, és hogy a kérelmezett vonalcsatlakozás létesítése esetén új mozdonynak és uj vonat és mozdonykisérő személyzetnek kirendelése válnék szükségessé, mi által az államvas- utakra a remélhető bevételi többlettel arányban nem álló kiadások hárulnának. * Szőlőtulajdonosok értekezlete. Az ung- megyei szőlőbirtokosokat tisztelettel felkérem, hogy a peronospora elleni alkalmas védekezés megbeszélése czéljából e hó 21-én, délelőtt 11 órakor a városházán megtartandó tanácskozásra, saját jól felfogott érdekükben teljes számmal megjelenni szíveskedjenek. Mocsáry Géza, városi ügyész. * Értesítés. Az ungvári áll. népiskolák gondnoksága arról értesíti lapunk utján az érdekelt szülőket, hogy az áll. óvodákba küldött kisdedek május 15-től szept. 15-ig terjedő időben délelőtt 8—12 óráig és délután nem 2—4-ig, hanem 2—6 óráig gondoztatnak az óvodában. * Radváncz haladása. Ez a kis község a rendelkezésére álló szerény eszközökkel szép dolgokat művel. Közutjait rendben tartja, sétahelyével lefőzi Ungvárt, uj községházával már ezt megcselekedte. A czéljának teljesen megfelelő csinos ház ott büszkélkedik a község kellő közepén fekvő községi telken. Mielőtt az épület rendeltetésének átadatnék, e hó 22-én, délelőtt 11 órakor felszenteltetik; ugyanaznap délután 6 órakor pedig lakoma lesz az uj épületben, melyre sokan hivatalosak. A lakoma költségeit a derék kisközség képviselőtagjai viselik. * Az ungvári fogyasztási szövetkezet köréből. Azon üzletrészes tagok, akik üzletrészeik teljes értékét befizették, üzletrészjegyüket a szövetkezet üzlethelyiségében (Teleky-utcza) átvehetik. — A szövetkezet tagjai számára a kedvezményes tüzifaárulás folyó évi junius hó 1-én veszi kezdetét. A fát az üzlet- helyiségben lehet megrendelni. A gyógyszerészek részéről megajánlott 10°/0 árkedvezmény szintén junius l-étől fog a tagok rendelkezésére állani. — Tájékozásul még azt hozzuk a tagok tudomására, hogy az üzlethelyiség minden igényt kielégitőleg van felszerelve és ott az erdélyi asztali és Carbonette boron kívül szerednyei bor is kapható. Borárak : erdélyi asztali 1 1 liter 50 kr, erdélyi Carbonette 85 kr, szerednyei ó bor 65 kr üvegestől; az üres palaczkok azonban 10 krért visszavétetnek. — A szövetkezet sorsa iránt érdeklődő közönség tudomására hozzuk végül, hogy a szövetkezet ügyei a lehető legjobban állanak. A szövetkezet „jóakarói“ által szárnyra bocsátott mendemondáknak tehát, mint a tényekbizonyitják, semmi alapjuk sincs. * Olcsóbb lesz a szivar — ha igaz. A füstölni szeretők kétségen kívül megörülnek annak a hírnek, hogy a szivar Magyarországon olcsóbb lesz. Nem most, hanem akkor, ha a ma már végnapját élő forint és krajczár teljesen lejárta magát, ha a korona és a fillér lesz az egyedüli ur. Hir szerint Wekerle úgy véli, hogy a fillér idején a szivar-eladás csökkenne,