Ung, 1893. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1893-05-21 / 21. szám

mert az, aki ma például megad 9 krt egy regalitásért, az majd gondolkodóba esik, ha azért a szivarért 18 fillért kérnek, dacára annak, hogy az érték a régi ma­rad. E mellett még azt is hiszi Wekerle, hogy ha a szivarok olcsóbbak lesznek, az esetben sokkal többet fogyasztanak, amint a zóna óta összehasonlíthatatlanul többen utaznak. * A Szenna-Blatta mocsárlecsapoló- társulat tegnap tartá Ungvári, a vármegyeház gyülés- termében évi rendes közgyűlését. Lényegesebb tárgyai voltak: a múlt évi munkaeredményről szóló kultúr­mérnöki jelentés, a múlt évi számadás, költségelőirány­zat és munkaprogramm. * Művészi körút. Jászai Mari és Hilgermann Laura Polónyi Elemér kíséretében jövő hó elsején kezdik meg művészi körutjokat s programmjuk szerint váro­sunkat is felkeresik. * A tűzoltók majálisa ma délután tartatik a Széchenyi-ligetben, melyre felhívjuk a vigadni vágyók figyelmét * Pöstyénből Írják nekünk, hogy a jól látogatott téli idény után május elsején a nyári idény vette kezdetét. A köszvény, csúz, izületi csntbajok stb. mártyrjai téli búvó helyeikről lassankint ki-kijönnek, hogy úgy mint az már évszázadok előtt történt, csúszva, sántikálva Pöstyénbe zarándokoljanak. A park lombjai még nem is egészen sűrítek, az új 40 holdas parknak virágágyai sem állanak teljes diszökben, s már is élénk élet van úgy a renovált fürdőkben, valamint a parkban Az új gyógyterem — az építészet valóságos remekműve — még nem tánczoltak ugyan benne, de már a díszes kávé- s étkező termekben kedélyesen mulatnak, sőt a külön szobáknak is akad már vendégük. Különben az új gyógyház összes helyiségeivel (zene , olvasóterem stb) a közönségnek nemsokára ünnepélyesen lesz átadva. Legközelebb az új színházban is megkezdik a működést. * A gimnáziumi ifjúság tanárai vezetése mellett e hó 27-én, szombaton, a délutáni vonattal in­dul mármaros-szigeti útjára. * Szélhámos nő. E hó 17 és 18-án egy ma­gát hol Boér Emma színésznőnek (ki tudvalevőleg Szacsvaynak, a budapesti nemzeti színház tagjának neje), hol özvegy Molnár Bertának, több helyütt pedig Kun Ferencz szolgabirósági tisztviselő nejének nevező nő járt a városban, női ingekre való hímzett betétek kisorsolása végett, s a sorsolást e hó 18-ikának dél­utáni 4 órájára tűzte ki Kun Ferencz Bercsényi-utczai házába, melyet mint „saját házát“ jeizett a rászedett sorsolóknak. Képzelhető a tényleges háziúr nejének meglepetése, midőn a mondott időben tömegesen jelent­keztek a sorsolásban résztvenni akarók, kik közül töb­beket alig lehetett rászedetésük felől megbizonyositani. A szélhámos nő kilétét nem sikerült megállapítani. * „Kolerás világ“ cimü jó és zamatos rig- musu ponyva-termék, melyet falusi olvasóink kedvé­ért lapunk mai számában egészen lenyomtatunk, az „Elet“ czimü folyóirat kiadóhivatala utján (Budapest, Árpád-utcza 6.) szerezhető meg. E közhasznú művecs- két a belügyminister a törvényhatóságoknak a nép között leendő terjesztésére melegen ajánlotta. Bérmen­tes ajánlott megküldéssel a füzet ara a következő: 50 db. 1 frt 10 kr, 100 db. 2 fit. Az ár postautalvány­nyal előre beküldendő. Ponyvaelárusitók 25°|„ árenged­ményben részesülnek. — Melegen ajánljuk e jeles fü­zetke terjesztését a nép elöljáróinak figyelmébe, E müvecske alkalmasint a Vikár Béla (az Élet szerkesz­tője) tollából való, ki „Az aranyember“ czimü művével a népies verselés mesterének mutatta magát. * Az állami tanítók lakáspénze. Az áll. elemi iskolákban működő tanítók eddig, ha természet­ben nem élveztek lakást, tekintet nélkül a helyre, a melyen lakniok kellett, 100 frt lakáspénzt kaptak. A vallás- és közokt. m. kir. miniszter egy közelebb meg­jelent rendeletében most a tanítók előnyére követke­zőleg szabályozza a lakbérügyet: Budapesten és Fiú­méban a rendes tanító lakáspénze 200 frt, a segédta­nítóé 150 frt; a törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városokban s a 20,000-né! több lakosú községekben a rendes tanítóé 150, a segédtanítóé 120 frt; a kincstári ipartelepeken s más vármegyei székhe­lyeken s a 10 ezernél több lakosú községekben a ren­des tanítóé 120, a segédtanítóé 100 frt; minden egyéb más helyen úgy a rendes mint a segédtanítók lakás­pénze 100 frt. * Rendőri hírek. Hamisított szesz. Az e hóban eszközölt hivatalbóli korcsmavizsgálatok alkalmá­ból Grün leld Herman korcsmárostól egy nagy és egy kisebb üveg szesz folyadékot kobozott el a vizsgáló bi­zottság, mely a megejtett vegyelemzés szerint az egész­ségre legnagyobb mérvben ártalmas tartalmú és szizét is egy mérges növénytől nyerte. —Elcsípett jómada­rak. Vakula Mihály, Subaj Mihály és Kiss József ismert betörő tolvajok, kiktől a csak nem rég szabadult, meg városunk ; jelenleg betöréses lopás gyanúja miatt ismét el vannak fogva és pedig a két első Nagy-Károiyban, Kiss József pedig Budapesten. * A kántor válasza. Egy kis községben tavaly nagyon rósz termés volt búzában, úgy annyira, hogy a nemes presbitérium egyhangúlag kimondta, hogy ebben az évben a rektr’amnak a konvenczióképen járó buza- illeték helyett zabot adnak. Ezt a körülményt tudtul adandó, egy bizottság alakult, a mely vasárnap az isten- tisztelet után be is állított a rektorhoz s illő bevezetés után előadta neki a dolog mibenállását. — Helyes, nagy jó uraim — felelt az érdekelt, akkor kendteknek ezen­túl nem énekelni logok a templomban, hanem nyeriteni. * Utiadó főkönyvi nyomtatványok kap­hatók Székely és Illés könyvnyomdájában Ungvári. * T.ís'z+iá-níiTr n? nncrvári műmfilnm műin« hó JColfiráS Vitás* 'VBQ’V B BaozíllUS koma szomorú 17-én kiadott 345. számú árjegyzése szerint, 100 kilón- kint: Asztali dara nagyszemü 18.—, apró 18.—, dara j középszerű 17.20, királyliszt 17.G0, lángliszt-kivonat 16.80,' elsőrendű zsemlyeliszt 1G. —, zsemlyeliszt 15.60, elsőrendű kenyérliszt 14.80, közép kenyérliszt 14.40, kenyérliszt 13.60, barna kenyérliszt 1-ső rendű 12.20, 2-od rendű 7.80, buzakorpa finom 4.80, durva 4.80, roszliszt finom 13.40, közép 12.40, közönséges 7.40, rozskorpa 5.20. * Piaci árak. (Ungvár, máj. 18.) Búza 8.60— 8.80, rozs G.80—7.00, árpa 5.50—5.60, zab 6.60—7.00, kukoricza 5.00—5.50, borsó 00.00—.0000, paszuly 4.00— 4.50, lencse 5.00—G.—, burgonya 2.50—2 80, 100 klg.- ként, széna 3.50—4.00, lóhere 0.00, szalma 0.00, alom­szalma 0.00, fa (bükk) 0.00, új bor 1 hl. 00 00—00.00 ó-bor 30.00—50.00, sör 00.00—00.00, szalonna 1 klg, 64 kr., füstölt 72 kr., paprikás 72 kr., marhahús 56 kr. borjúhús 0.56, disznóhus 0.52, juh hús 44 kr, disznó­zsír 76 kr. Nyersselyem Bastruhákra alkalmas kel­méket öltönyönként 10 tt. 50 krért és jobb fajtájúnkat is — valamint fekete, íebér és színes selyemkelméket méterenként 45 krtól 11 It 65 krig — sima, koczkázott, csíkozott., mintázott és damaszolt stb. minőségben (mintegy 240 fajtában és 2000 különböző szin s ár nyalathat)) szállít; póstabér és vámmentesen Henen- berg G. (cs. kir. udvari szállító) selyemgyára Zürichben Minták póstafordulóval küldetnek Svajczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. 3 A nyaralás tiz-parancsolatja. Egy prak­tikus angol tiz pontban összefoglalta azokat a teendő­ket, miket nyaralásra, lürdökbe való utazásoknál foga­natosítanunk szükséges, ha azt akarjuk, hogy a nyara­lás és fürdőzés valóban erőnk megújítására, testünk ed­zésére, kedélyünk felt'risitésére, szóval minden tekintet­ben hasznunkra szolgáljon. E pontok közt legnagyobb fontossággal bir a következő: Hfagyd otthon minden gondodat és bajodat, de vidd magaddal az idő viszon­tagságai ellen megvédő ruháidat s gondosan lásd el ma­gad mindazon tárgyakkal, melyek nyugalmadat, kényel­medet és kellő szórakozásodat biztosítják.* Ám e jó la- nács melléi okvetlenül szükséges tudni, hogy mely dol­gok képezik fenti szükségleteinket, s mely forrásból sze­rezhetők be legjobb minőségben és legjHiányosabban. Ej tekintetben, sok évi tapasztalat alapján legmelegebben j ajánlhatjuk Kertész 'fodor ismert lövárosi cég i műipari áruházát (Dorottya-utcza 1. sz.), melynek »'nya­ralási és türdő-ezikkek* külön osztálya mindazt magú-j ban loglalja, amit a haladó ipar e téren újat és jót pro- ! dukálni képes. Tájékozásul legyen szabad a czeg ide vonatkozó gazdag árjegyzékéből néhányat felsorolnunk : í indiai hintaágy fák közé vagy szobában 4 50—6 50 Irt,, faléczczel kiteszilhető 7—14 Irt, laposra összetehetö szék (sétabot) 2 70 Irt, japáni nayernyők 80 krtól 14 j írtig, kerti legyezők 10 krtól leileié, kuglibábok 250 Irt, j lignum sanctum golyók 115-3 frt, orosz kuglizó kész­let 5’50 Irt, Flaubert-puskák 7—20 frt, uj vacum pisz-: tolyok a ezéllövés begyakorlására L50 frt, Ariosa ze­nélő szekrény erős hanggal 6 kottával lo trl, horgászó eszközök 10—80 kr, horgászó botok 1 — 15 Irt, rákfogó háló 1 frt, kerti gyertyatartók üveggel 1 — 2’50 frt, ket­tős vivókészlet 23 50 frt. teljes tornakészlet. 8-50 frt, tornaczipő 90 kr, gyermekhinta 3-10 Irt, gumilapdák 15 krtól, karikajáték 12 pár L60 frt, Groquet-játék ÍL20. Lason-Temis teljes 45 — 100 frt, (lapdák, rakeltek külön is), Foot-bals (angol marhabőr lapda) 7 Irt, ugró zsinór 30—50 kr, úszó övék 5 — 7 frt, kerti kézi fecs­kendő 3 40, úti ‘koffer és kézi táska 2 40—15 frt, toi- lett tekercs 6 frt, zsebrevoiver 4 frt, hegymászó bot 1.14 Irt., ivópohár bőrből 40 kr, vízhatlan turista táska 2 80—4-50 frt, zseb-gyógyszer utazók, turisták részére 75 kr, Irotirozó készülék 1 frt tusskéozülék 6 frt, diva­tos sétabotok 60 krtól 10 f'rtig, női bőrövek 1 Írttól, toilett-szappanok, illatszerek, uj csinos és szép alumi­nium czikkek, színes lampionok 15 - 6<> kr, papirlégha- jók 50 krtól, Coermont szálló-ernyő uj nyári játék 50 kr, magnesium fáklya 120 stb. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teijesiftetnek s a meg nem telelő tárgyat a ezég készséggel kicseréli. Irodalmi értesítő. Szabad szó. A modern nyomdászati technika egyik legnagyobb vívmányát veszi igénybe az a képes politikai napilap, mely „Szabad szó“ czim alalatt f. hó 21-én, pünkösd napján indul meg a fővárosban. A Hevesi József ösmert nevű Író szerkesztése mellett megjetenő újság vatóságos unikuma lesz a világsaj­tónak, a -mennyiben naponkint művészi kivitelű szi­rtes képet fog adni, me'ynek kivitelére jelenleg egye­dül a „Kosmos“ részvénytársaság öt szint, nyomó kör­forgógépe képes. A „Szabad Szó“ ebben a tekintetben páratlanul fog állani az egész világ sajtójában, ameny- nyiben ez lesz az egyetlen napilap, mely naponként közöl többszínű illusztrácziót. „Szabad Szó“ mely min­den irányban független politikai napilap, legolcsóbb napi lap lesz, a mennyiben előfizetési ára egész évre 12 frt, fél évre 6 frt, negyedévre 3 frt. és igaz története. , A magyar nép számára ékes ve.sekbe foglalta legifj. Tatár Péter. Ide hallgass népem, itt van az orvosság ! Nem kapnak kolerát, a kik ezt olvassák. Nem foghat ki rajtuk az a csúnya féreg, A Baczillus koma. Itt az ellenméreg ! — Hanem a szó csak szó. a betű csak betű, Attól még nem leszesz huzamos életij ; Csak ha megfogadod, a mit én itt mondok, Ugv múlnak el rólad a korelás gondok. Egy mesével kezdem. Egyszer volt, hol nem volt, A Fekete Halál országul csatangolt, S a hogy ment, mendegélt, valahol nagymessze Utazó népekkel találkozik össze. »Ki vagy? mi vagy?* kérdik kicsinyek és nagyok Mi tűrés-tagadás, a Kolera vagyok. »Hová mégy ?* — Oda mék, a hová ti mentek. ■»Mi végre? — Aratni; ti Esztek a rendek. »Hány embert aratsz le? Ötvenet naponta. »Hány napig maradsz ott ?* — Száz napig. Ezt S evvel tovább indult. Eléri a várost, (mondla. Learatja szépen s más felé megy már most, Amint megy mendegél: maga elé tekint, Utazó népekkel találkozik megint, Megismeri őket, adjon istent kivan »Adjon ám kötelet a nyakadra, zsivány ! Megszegted a szavad, kegyetlen Kolera ! Büntessen meg érte a seregek ura. Azt Ígérted : nem lesz csak ötezer halál, Mégis tizernek okozoja valál ! Nem elég lett volna feleannyi néked ? Nem csillapult volna ötezertől éhed ?* — »Méltatlanul szidtok* n Halál felelte »Én általam sirját csak ötezer lelte. S tudjátok a lobbit ki ölle meg vajon ? A félelem !* mondta. S igaza volt. nagyon : Ebből a meséből meg lehet ítélni, Hogy a kolerától nem okosság félni. Óvakodni tűle, no már ez más dolog, Hogyan és miképpen, arról itt számolok. Először is vigyázz mind a tiz körmödre : Ne vájj porba, sárba, se szemétgödörbe. Ott a hol piszok van, ott él az a gomba, Mely az ember iránt szerfölött goromba, Melyből ha csak egy is gyomrodba hatolhat, Kirántja ez könnyen a gyékényt alólad ! Mert az ember gyomra az az éléskamra, Hol pompás világ vár Baczillus uramra : Nem pusztul ki onnan, inig téged nem ül meg, Vagy le nem téssz olyat, mitül ő dögöl meg. Azért vigyázz jól, az ujjad le ne szopjad S ezzel a kolerát hasadba ne lopjad ; Hanem mosdózz előbb, nem kiméivé szappant. S úgy egyél, a mi van : sült krumplit vagy kappanl. . A mi nyers vagy állott, arra te rá se nézz, Arra sz rét menni a kolerapenész : Neki csak forróság vagy erős hideg árt, Kis meleg vagy hideg nem okoz benne kárt. így az ilyen étel, tej vagy gyümölcsfajta, Nem jo, kivált nyersen. Kolera ül rajta. Nem akarod békám, hogy kolerás legyél ? Akkor soha semmit a szádba ne vegyél, Ami nem volt forró azelőtt kevéssel, Ha ital, ha étel. Itten nincs kivétel ! Tisztaságra legyen mostan fő-főgondod, A Baczillus komát ezzel igen rontod. Nem feledve azt sem, hogy kolerát nyersz ám, Ha csak te vagy tiszta, de piszkos a szerszám, Kés, kanál, vagy villa. Azért jegyezd most meg, Ezeket is minden evés előtt mosd meg Forró vízbe mártva s türölgesd le szépen ! így a koma elvesz és te maradsz épen. Pálinkát, sört hagyj el ! Pálinkába, sörbe Nem lesz a komának hajszála se görbe ; Csak le leszel tőle ész dolgába törpe S időnek előtte jutsz a sirgödörbe. Igyál jó vörös bort (legjobb ha más fizet). He ha erre nincs mód, igyál (orrait vizet, Melynek módja im ez : Jó tiszta edényt végy, Abban forrjon a viz, s rá tiszta fedőt tégy, Aztán mikor íölforrt, amúgy edényestül Hideg vizben tartsad, míg szépen le nem hül ; Sőt ne feledd ott is fedőt tenni rája, Ne hogy a Baczillus meg előtalálja ! Oszt’ mikor a pohárt a kezedbe veszed, Öblítsd forró vízbe, akkor mosd meg kezed, Úgy merits a forralt és lehűtött vízből. De mivelhogy ebben nem sok van az Ízből, Boreczettel keverd, nem nagy ennek ára, És elég belőle húsz csöpp egy pohárra, Melytől a Baczillus legyen bár ökölnyi, Azt mondja hogy : »Kampecz ! Meg muszáj dögölnyi. * Mivel minden szenny, por egy egy puha leszek Hová e kis komák beiopózni készek : Ügyelj ám a házra, udvarra, lakasra, Több gondot szánj erra* mint a jól lakásra ! Dolgozzék a seprű ! de locsold a löldet ; Porral a Baczillus gyomrodba költözhet. V aszkos pallónak nincs ilyenkor helye, A Baczillus abba könnyen esik bele ; Forrö lúgot reá ! s mikor a lúg lehűl, Sikáld löl a viaszt Baczillus jár csehül, A padolt szobát meg söpörjed ekképen : Vizes ruhát csavarj a seprűre szépen, Mert igy a Baczillus nem száll fel a porral, S dugába dűl csinje, mit ellened (orral.

Next

/
Oldalképek
Tartalom