Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-09-18 / 38. szám
fajta ügynökök száma. Ma már mindenki belátja, hogy a népszámlálás nem arra való, hogy nem létező magyarokkal szaporítsuk általa a magyarság számát, hanem arra való, hogy a tényleges anyanyelvi viszonyoknak lehetőleg hű képét adja. Ez a helyes felfogás rugtatta fel a kaposi járásbeli tótok számát, noha azok a tótok, kik 80-ban magyarokul szerepeltek, 10 év óta külömb magyarok tényleg, mint 80-ban voltak. Ez az Ung vármegyei magyarság »erősen megindult beolvadás »-ának egyik oka. A másik az, hogy a zsidók 1880-ban magyaroknak, 1890-ben jobbára németeknek írattak be, noha köztük a magyarokká lettek száma tényleg csaknem megkétszereződött így 1880-ban a kaposi járásban 191 német volt, 1890-ben 1099, holott ebben a járásban ritka a német zsidó. Ungváron 1880-ban 837 német volt, 1890-ben 1656, tehát kétszer annyi a noha a magyarosodás tényleg nagyon előrehaladt köztük, — maga a zsidóság pedig apadt 10 év alatt. Általában 1880-ban 3624 német volt a vármegyében, 1890-ben 10,318. íme, igy kerülnek elő a »beolvadt* magyarok. S ez a papiroson való ide-oda »olvadás* nem is szűnik meg, mig az anyanyelv fogalmába illesztik bele a nemzetiség fogalmát. Most az elmegyarosodott ember az összeírás alkalmával vagy anyanyeivét, vagy nemzetiségét kénytelen megtagadni. (—r —s.j Sztáray Vilmos gróf temetése. Társadalmunk s vármegyei közéletünk nagyon sokak által megsiratott nagy halottja, a Budapesten oly felette korán elhunyt Sztáray Vilmos grófnak temetése, utolsó perceiben kijelentett óhaja szerint, a Sztárayak ősi fészkében Nagy-Mihályban ment végbe a f. hó 12-én délután. A gyászos alkalomra feketével bevont s több helyen a Sztáray család címerével ékített római kath. templomban volt felállítva a pálmák s más dísznövényekkel körülvett ravatal. A díszes érckoporsót egészen elborította a sok friss növényből s virágból készült koszorú. A ravatal körüli tér a család részére volt fenntartva, a templom többi részét szorongásig megtöltötte a súlyos csapás fájdalmában osztozó igen nagy közönség. A halotti szertartást Benkő József jenkei esperesplébános, Szentléleky Géza n.-mihályi apát-plébános közreműködése mellett 14 kegyúri római s görög kath. lelkész segédletével vezette. A beszentelés után megindult a felette hosszú gyászmenet a n.-mihályi köztemetőbe. A kereszt után uradalmi tisztek párosával vitték párnákon az elhunytnak katonai jelvényeit és a számos szebbnél szebb koszorút, ezek után lépdeltek a papok, az énekkar után vitték karjaikon uradalmi tisztek a koporsót, melyet a gyászoló család s közönség nagy tömege követett. Igen számosán voltak jelen Zemplénből, Ungból s az ország minden részéből. Ott láttuk az elhunyt özvegye, mostoha anyja özv. Sztáray Ferdmándné szül. Semsey Ilonán kivül testvéreit, u. m. Széchenyi Imréné grófnőt, Sztáray Alexandra grófnőt, Sztáray Mariska és Sztáray Margit grófnőket; sógorait : Széchenyi Imre grófot, Hadik-Barkóczy Endre grófot, Hadik János, Hadik Sándor, Hadik Miksa és Hadik Béla grófokat; sógornőjét Hadik Karoláié grófnőt; a rokonságból Sztáray An tál gróf s neje Battyány Fanny grófnőn kivül. özv. Sztáray Viktor grófnét, Török Mária grófnőt s leányát Sztáray Irma grófnőt és Sztáray Sarolta grófnő Kende Péternél, Ehrenheim Mariellát, Sztáray János, Sztáray István és Sztáray Sándor grófokat, Török József grófot, Vécsey Alajos báró s neje Fekete Ida s leányuk Máriát, Vécsey Sándor, Alfonz és László bárókat, Szirmay Józsefet s leányát Máriát, Szirmay Ödönt s Szirmay Pál leányait Alicet és Annát, továbbá Andrássy Aladár grófot s nejét, Andrássy Sándor, Széchenyi Dénes grófot és Redvitz Károly bárót Ott láttuk Mitrovszky grófot, Naundorf ny. tábornokot, Bazely Emilia bárónőt, továbbá Zemplénből: Dókas Gyula főjegyzőt, Horváth József első aljegyzőt, Barthos József s Fiizesséry János fő- szolgabirákat, Viczmándy Ödönt, Ferenczy Eleket, Szkorkai homonnai apátot, Thuránszky Ferenczet, Thuránszky Lászlót és másokat. Ungból: Kende Péter alispánt, Tabódy Jenő főjegyzőt, Köröskényi Elek és Durcsák Dezső főszolgabirákat, Tomcsányi Lászlót, Patay Gyulát, Kende Zsigmondot, Kende Pált, id. és ifj. Nehrebeczky Györgyöt, Minay Istvánt, Czibur Vilmost, Plotényi Nándort s nejét és Kardos Ignácot, és a mi legjellemzőbb, és a mi oly megható módon igazolja, mennyire tudott az elhunyt iránti szeretet a szivekhez , utat találni, ott láttuk Jenke községnek majdnem egész köznépét, mely ott hagyta az egész napi munkáját, hogy Nagy-Mihályba gyalogolva megmutassa a szomorú alkalomból, mily hálával s ragaszkodással viseltetik az iránt, ki az alatt a két rövid év alatt, mig közöttük lakott, csak jót tett vele. Nagy események tudatával kapcsolatban az érdeklődők mentői több részletet is kívánnak tudni, ez okból közöljük tehát azon részleteket is, a melyeket a minden tekintetben valóban nemes gróf halálát megelőző körülményekről s betegségéről megtudtunk. Orvosi vélemények szerint ezelőtt. 8 évvel Zanzi- bárban kapott malaria lett reá végzetessé, a miből teljesen és minden hátrányos utóhatás nélkül nem gyógyulhatott ki. Makacs lázak iránt a hajlam megmaradt szervezetében. Ily lázak augusztus hó elején támadták meg s mert erélyesebb gyógykezelés mellett sem maradtak el, házi orvosa Dr. Reisz nagymihályi orvos légváltoztatást ajánlott. Ez okból utazott Sztáray Vilmos gróf nejével Hadik Ilma grófnővel augusztus hó vége felé Salzburgba, hová az a körülmény is vonzotta, hogy ott tartózkodott azon időben egyik nőtestvére is. Helyzete Salzburgban nem javult, sőt lázai mindinkább erősbül- tek s testén kiütések véraláfutásos foltok támadtak. Mind a mellett oly erélylyel küzdött a gróf szívós edzett természete és fiatal életereje a már is felette súlyos betegséggel, hogy Salzburgban az ágyba dönteni még nem bírta. A baj azonban mind rohamosabban veszélyes jelleget öltvén, azzal a szándékkal, hogy orvosi tekintélyek tanácsát veszi igénybe, a f. hó 5-én Bécsbe utazott. Itt Kaposi hírneves specialistát kereste fel, ki azt az utasítást adta, hogy menjen haza, szórakozzék, táplálkozzék jól s alkalmazza az általa felirt szerrel naponként háromszor bőr alá fecskendezést, nagy baj nem lesz, — hozzá azonban többé ne forduljon, mert több időre elutazóban van Bécsből. Az orvos tanácsát megfogadandó, hogy a befecskendezésre szükséges szer készletben legyen, az orvosi rendelvény gyógyszertárba küldetett. A gyógyszerész elkészítve a szert, azzal a kérelemmel fordult a grófhoz, hogy semmi esetre se utazzék tovább és azt nem 3-szor, de két óránként használja. mok mutatják, az »erős beolvadás* a szobránczi járás tótjai javára volna Írandó, csakhogy az elveszett 754 magyart sem tényleg, sem számban nem leljük a tótok között. Ugyanis 1880-ban 19,120, 1890-ben 20,302 a szobránczi járásbeli tótok száma, összes szaporodásuk tehát csupán 1182 lélek, amelyből ha a »meghódított* 754 magyart leütjük, 19,120 tót lélekre 428 szaporodás esik. Ha most már a 428 szaporodás az 1890-iki népszámlálás alkalmából a tótok közé irt 1212 oroszból levona- tik, maga a nagytömegű tótság 784 lélek fogyást mutat. Lehetséges-e az, hogy egy tömegében fogyó nép hódítson is egyúttal épen abból a népből, melynek gyarapodását a közintézmények elősegítik ; valószinü-e az, hogy a kedvezőbb anyagi viszonyok között élő szobránci tót fogyjon azalatt, mig a sokkal mostohább talajon tengődő felvidéki nép 4000-rel szaporodik ? Aligha. Az az 1182 lélek, melyekkel a szobránczi járásbeli tótok szaporodtak, tisztán a tótok a szaporodása, mely szám csupán az erős kivándorlás miatt oly csekély. Nincs abban az 1182 lélekben egy árva magyar sem. A másik nemzetiségi járásban, a nagybereznaiban 590-ről 677-re emelkedett az oroszság nagy szaporodása dacára is a magyarság száma. Csekély eredmény, mert egy kompakt tömegben levő népet csak emberöltők alatt lehet a kultúra békés eszközeivel meghódítani ; de a magyarság fogyásáról itt sincs szó sem. Az ungvári járásban, hol .a magyarság erős kisebbséget képez (32 ezerből 6743) a magyarság 6578-ról 6743-ra emelkedett. Csekély szám ; de a nemzetiségi tömeg beolvasztó ereje itt sem érvényesült. A kaposi járásban, hol a magyarság az összes népességnek több mint kétharmadát képezi, a népszámlálási adatok szerint 22,263-ról 21,075-re szállott a magyarság száma, a tótoké 6205-ről 8088-ra rúgott. Hasonló jelenségekről adnak számot Ungvár város népszámlálási adatai, — melyek szerint Ungvárt 8182-ről 7575-re apadt a magyarság száma. Megdöbbentő jelenségek volnának ezek, ha valók volnának; mert hiszen nem a nemzetiségek beolvasztó erejét, hanem a magyar nép pusztulását mutatnák. Szerencsére nem igy áll a dolog. Mi, akik itt élünk, látjuk, érezzük, hogy a kaposi járásban és Ungvár városában a magyar nyelv és szellem nagy hódításokat tett s hogy e helyekről ellenállhatatlan erővel, bár a helyi körülmények által indokolt lassúsággal húzódik a magyarság felfelé. Aki Ungváron lakik 1880 óta, látja, hogy a magyarság száma, a magyar műveltség, a magyar közintézmények által legaláhb 25 °|0-ot emelkedett s ennek dacára mégis fogyását tüntetik fel a népszámlálási adatok. Hasonló, bár nem épen ilyen örvendetes jelenségek tapasztalhatók a kaposi járásban is, — hol a tömeg súlyával is imponáló magyarság hatása alatt a tót falvak elmagyarosodása nem nagy idő kérdése. Ha igy áll tényleg a dolog, hová lett hát az a 2297 magyar, melylyel a vármegye magyar népessége 10 év alatt »megfogyott»; csak nem nyelte el a föld? Nem bizony 1 Részben sohasem is volt; részben pedig németté lett (a papiroson). Az 1880. népszámlálás az első »magyarositó* nép- számlálás hazánkban. Akkor a »hazafias* ügynökök a magyarul csak valamit is tudókat magyaroknak írták ■ be. Tiz év alatt, úgy látszik, nagyon megcsappant az e lenézi a gyengébb nemet, nem ismerve el annak szellemi fölényét, erejét nemcsak hivatást de hivatalt is betölteni, oh nem, — egyedül azért, mert magam is nő vagyok s bár bámulom nembelieiin mindegyikében a szilárd elhatározást, csodálom bátorságukat s ámulattal tekintek majdan arra a maturált nőre, aki első lesz (ha ugyan lesz), ki egy férfiúnak való komoly hivatalt köte- lességszerüen pontosan betölt,; ámde igazán tisztelni örökké csak azon nőket fogom, akik derék feleségek s jó anyák egyszersmind. Előttem — nőknek — ennél szebb hivatása nincsen. Nem a kicsinylő hang az, mely igy szól belőlem, nem vagyok az, kinek hisz, gúnyolódó, elbizakodott férfiú : nő ir igy társának. Azt hozzák fel okul : azért kell a nőknek tovább tanulni, hogy esetleg konkurrensei legyenek egyes hivatalok elnyerésében a férfiaknak. — mert keserves kenyér az, amelyet mint nevelőnö keres meg, ahol a gyermekek mellett legtöbbnyire megvénülnek, uraik szeszélyétől függve, epéssé, idegessé lesznek, terhökre végre másoknak s önmaguknak is. De vájjon az érettségit letéve, egyszerre hivatalfőnökké teszik a lányt, ahol ő korlátlan ura mindenkinek? —------Mások ismét azért helyeslik e tervet, mert szerintük manapság a férfiak pipotya gyáva emberek, akik saját maguk fentartására sem tudnak eleget, keresni. A nő csak játékszer előttük, — mit megunva félredobnak, — komolyan nem gondolkodik egyik sem a jövőről, s a házasság előttük egyedüli menekülés a hitelezők általi szorongatás elől s azután csak kelletlen járom. Tanuljanak a férfiak komolyan dolgozni, életük javarészét ne dorbézolással töltsék el, örömüket ne a kicsapongásokban leljék, mutassák meg, hogy tudnak nőt. családot eltartani, és azután, ha nem lesz az a rémséges sok példa előttük : mindenütt az otthon hagyott vén leány, vagy lépten-nyomon a szerencsétlen házasság, nem jut eszükbe a nőknek, hogy legyőzvén gyengeségüket — emancipálódván — gondoskodjanak jövőjük biztonságáról. Nos tehát részben igazat adok ama hölgynek, ki igy nyilatkozott előttem, — de csak részben. »Manapság a férfiak pipotya gyáva emberek* — de nem valamennyi. Legtöbbnyire azok nevezhetők ilyeneknek, akik a mindenható protekció segélyével nyernek hivatalt, főnökeikkel jő pajtás lévén, elszoknak a dologtól, nincs másra, egyedül a szórakozás különféle nemeire gondjuk. Vágyaik kielégítésének eszköze messze túlszárnyalja erszényük tehetségét, harminc éves korban ráncos arcú, beteges, fásult öreg kérő, ki »pártit* keres s kinél a leány a dús hozományra csak kellemetlen ráadás. Ilyenkor azután kész a szerencsétlen házasság, mert a leány csak későn veszi észre, hogy csalódott, olyan férjet nyerve, ki szerelmére nem méltó ! Azonban nem mindig történik ez igy. Vannak kivételek is. És legtöbbnyire a nők idomítják a kivételeket Mert legtöbb esetben csak annyira veszti becsültetését a nő s válik játékszerré, amennyire saját maga engedi azt, nem tudva magának tiszteletet kivívni. Egy olyan férfiú, akinek nemeslelkü édesanyja volt, aki otthon boldog családi körben tölté gyermekéveit, s felnőtt korában oly nőkkel találkozott, kik megérdemelnék becsülését, bizonyára azon fog lenni, hogy mietőbb oly állást foglalhasson el a társadalomban, mely biztos talpkő gyanánt szolgáland egy boldog családi fészek megalapításához. És teszi ezt nemes ambícióból, örömmel, olyan nőt keresve, ki erényei által vált kiválóvá és nem esetleg a kitünően letett érettségi vizsga által. Nevelje minden anya leányát úgy, hogy jó családanya váljék belőle Mire való a leánygimnázium ! Szegény ember nem áldozhat ezreket leánya neveltetésére, nyolc éven át nem taníttathatja csak azért, hogy majdan versenyre kelhessen a férfiakkal, azok hivatalát óhajtván elnyerni. Gazdag, előkelő hölgynek meg felesleges a gimnáziumba! járás. A valódi tehetség soha sem tagadja meg magát. Azon hölgy, ki a tudományok behatóbb megis- merhetése iránt érdeklődik, fejlesztheti tudásvágyát otthon is és végre ki is elégítheti a számosán megjelent nagybecsű könyvek által, családja körében. Egy művelt anya felügyelete, egy lelkiismeretes nevelőnő, legjobb társaság fiatal leány számára. Egy müveltlelkü anya azonban nevelő és tanító is lehet egyszersmind. Könnyedén bevezetheti a háztartás ezertitku tudományába csakúgy társalgásképen is, és akkor lehet csak igazán büszke, ha leányát ez iránybani tudományosságában nevezheti »érettnek* Mert. mit ér az, ha a villanygép szerkezetének minden részeit ismeri, a csillagok járását előre meg tudja határozni, a vegyelemzés minden ágában jártas ; hanem ha férjének, esetleg gyermekének valami baja történik, fejét veszti s nincs tehetsége egy egyszerű házi szer elkészítéséhez. Ne idegen tanítókra, bízza saját magára minden anya leánya neveltetését s ne bürokrata vagy doktorkisasszonynak de jó háziasszonynak nevelje és nem kell félnie, hogy leánya jövője ékkép nincs biztosítva. De nini, most veszem észre, mennyire eltértem én a tárgytól, mi levelem megírására késztetett! Mint egy pápaszemes öreg asszony bölcsedéin itten, újra leírva ugyanazt, mit »Iduskának* küldtem el egy hónappal ezelőtt — poste-restante. Sokáig nem kaptam választ. Pedig én őszintén kértem ennek megírására. Elmondám neki, hogy Hannus Béla — Bella is egyszersmind, igy írván egy távol eső, előttem még ugyan ismeretien, de máris igen kedves városka lapjába. Megírtam őszintén igazi nevemet is, épugy mint ahogy teszem most az »Ung» t. olvasó közönségének. A napokban azután jött címemre az ismert írással megint egy levélke. Rózsaszínű szalaggal összekötött két névjegy hullott ki belőle. Tehát mégis elfogadta tanácsomat 1 Örömmel olvastam köszönő sorait, melyet igy kezdett: »Abcug leánygimnázium!* Mire befejeztem az olvasást, önkéntelenül de szívből kiáltottam : »Éljen boldogan a jegyespár 1* Azt irta Iduska, hogy miután megtudta, hogy sem Hannus Béla sem Bella nem vagyok, százszor úgy szeret engem, mint azelőtt . . . Bocsásson meg, hogy ily hosszú időre próbára tettem türelmét, ámde bőbeszédűségem nem tudja megtagadni magát soha. Nagy hiba ez ? * Őszinte, üdvöztettel Győr, 1892 aug. 5. Gaar Mariska. * Nem mindig, s igy ezúttal sem, ámbár tartunk tőle, hogy a lapunkba szorgalmasan iró »Egy a.sszony«-nyal gyűlik meg a baja. Az asszonyok háborúja pedig veszedelmes dolog, még akkor is, ha az egyik — leány. * . Szerk
