Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-09-18 / 38. szám
Melléklet az UNG 38. számához. Képzelhető, hogy ezek után a megboldogult gróf tisztában volt helyzetével, de oly lelkierőt tanúsított, hogy ő igyekezett megnyugtatni nagy mérvben aggódó s balsejtelmek által gyötört hőn szeretett nejét s Iiée.s- ben lévő Mária testvérét, a toscanai nagyhercegnő udvarhölgyét, sőt a f. hó 7-ikén a budapesti vonatra ülve, maga oszlatta el azon utitársak aggodalmát, a kik ko- lerás beteget véltek benne látni. Azonban nemsokára a vonaton oly rosszul lett, hogy egyik ájulásból a másikba esett, úgy hogy neje s közeli rokona, a véletlenül vele egyidőben hazautazó Sztáray Sándor grót, csak cognac s veres borral tartották íen annyira, hogy nagyobb baj nélkül Budapestre érkezhettek. Alig szálltak le, a beteg grófon már a pályaházban hányás vett erőt. Miután sok aludt vért hányt, jobban érezte magát. Beszállva az Angol királynőhöz címzett szállóba, csak négy óra elteltével sikerült Farkas László személyében orvost találni, ki megvizsgálva a beteget, biztatókig nyilatkozott a táviratilag már időközben felhívott s utóbb megérkezett Reisz orvossal együtt. A 1. hó 8-án még biztató távirati érte- sités érkezeti az orvostól Nagy-Mihályba is, Sztáray Vilmos gróf iránt mindig meleg s mondhatni benső atyai érdeklődést tanúsítóit Sztáray Antal grófhoz is. Másnap ' azonban ugyancsak oda oly tartalmú sürgöny érkezett, hogy a baj veszélyes jelleget öltött, egy órával később, hogy siessen a gróf lel, és még egy órával utóbb, hogy a végelgyengülés tünetei mutatkoznak. Sztáray Antal gróf el is ulazotl azonnal, de már nem találhatta életben Sztáray Vilmos grófot, kinek minden szépért, jóért lelkesülni tudó nemesen érző szive a f. hó 9-én délután 4 órakor megszűnt dobogni. Különfélék. * Kossuth Lajos nagy hazánkfiának és városunk díszpolgárának 90 ik születésnapját Ung vármegye és Ungvár város polgársága méltóan lógja megünnepelni. Az e végből alakult rendező bizottság az ünnep sorrendjét a következőleg állapította meg: 'L’árs is vacsora lesz ma esti 7 órakor a .»Pannónia«- üvegtermében. Az ünnepély célját rövid megnyitóban Veinberger Albert elnök fogja előadni Alkalmi szónoklatokat tartanak Mo- csáry Géza, Berzeviczy István és Erdős László, Jovano- novics János az első szónoklat után a nagy hazafihoz küldendő távirat szövegéi olvassa fel. A második szónoklat után a dalárda énekli: »Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos« cimü dalt. Az időközökben Lányi Gyula zenekara játszik. Az utolsó programmszerinti felköszöntő után a dalárda és a zenekar közreműködésével az egész közönség énekli a »Szózat« első versszakát. Hogy az ünnep külsőleg is méltóképen legyen kifejezve, a bizottság határozatából felkéretik a polgárság, hogy lobogózzák és világítsák ki ma vasárnap este 6l/a órakor hazaikat, gyújtsanak világot ama nagy ember tiszteletére, kinek szavára oly magasra csapott apáink szivében a hazaszeretet lángja. * A közigazgatási bizottság üléséből. A vármegyei közig, bizottság havi ülését e hó 13-án tartotta, Török Józsel gróf főispán elnöklete alatt. A tárgysorozatból mint közérdeküeket a következőket emeljük ki: Az ülést az elnöklő lőispán a kegyelet szavaival nyitotta meg, megemlékezvén a napokban elhunyt Sztáray Vilmos gróftól, kinek halála súlyos veszteség a vármegyére ; határozatba ment, hogy a bizottság fájdalmas részvéte kiváló és buzgó tagjának elhunyta felett jegyzőkönyvbe vétessék, s annak kifejezéséül a jegyzőkönyv kivonata a kesergő özvegynek elküldessék. A bizottság megkereste egyúttal a bizottsági közgyűlést, hogy a közig, bizottságban megüresedett tagsági helynek választás utján való betöltése iránt intézkedjék. Az alispán jelentése szerint a vármegye területén legutóbb 17 tüzeset fordult elő, a kár ebből 27i71 irtot tesz és csak 10571 frt érték volt biztosítva. A főorvos jelentésével kapcsolatban szigorú intézkedés tétetett, hogy N.-Kapóson köztemető kijelöltessék ; a kolera veszély elleni védekezés is beható tanácskozás tárgyát képezte s ebből kifolyólag utasittattak a járási főszolgabirák, hogy kellő intézkedés seket tegyenek arra nézve, hogy a külföldről a községekbe érkező egyének 8 napig felügyelet alatt álljanak. A pénzügyigazgaló adókimutatásából kiemeljük, hogy augusztus végével az összes adótartozás 514614 frt tesz, erre befolyt julius végéig 106828 frt, augusztus havában pedig 48057 frt ; az eredmény kedvezőbb a múlt évinél, ltalméresi iltetékben 5986 frt 58 kr, fogyasztási adó tejében pedig 21564 frt folyt be augusztus havában. Daróc községnek leányiskola felállítása iránti kérelme a közoktatásügyi miniszterhez pártolólag felterjesztetett. * A városi |képviselőtestület közgyűléséből. Ungvár város képviselőtestülete e hó 13-án F i n c i c k y Mihály polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott. A napirend előtt a polgármester jelentést tett a kolera behurcolása ellen tett' védekezésekről. Az ungvölgyi helyiérdekű vasút építési költségeinek fedezésére a törzsrészvény tőkéjéhez a képviselet jelenvolt tagjai 15000 Irtot szavaztak meg egyhangúlag, figyelembe véve, hogy a város gyáripara e vasút kiépítése által lendületet nyer, a vasút idővel hadászati fontossággal bírhat s a Galíciával nyerendő összeköttetés a helyi kereskedelmi forgalom emelésére befolyással leend, a város faszükségletének kielégítését megkönnyíti, de mert a városnak kötelessége a vármegye érdekeit előmozdítani. A törzsrészvény összeg évi 825 irtot tevő törlesz- ését, mely 57* °|0-nak felel meg, a városi közmunka- váltság jövedelméből fogja eszközölni. Ezen határozat a belügyi és a kereskedelmi miniszterek jóváhagyása után- lép érvénybe. Ezután folyó ügyek nyertek elintézést. Az utcák világítását Beisman Mór egy-egy lámpavilágitásért fizetendő 8J|3 krért vállalta el egy évi időre. A polgár- mester egyébként tanulmány tárgyává tette 1894. évtől megfelelőbb világítási rendszer behozatalát, s erről annak idején jelentést teend a képviseletnek. A rendőrök lábbeli szükségletét Szendrey József vállalkozó fogja szállítani, személyenkinl 18 frt 40 krért. A bosszulázi dűlőben fekvő négy hold földterület 3 évre évi 24 frt bérösszegért Marmorstein Lipótnak kiadatott. Az utcák tisztántartása végett elhatározta a képviselet, hogy a piacterek naponkint, a város többi utcai háromszor hetenkint seper- tessenek. * Halálozások. U u r c s á k Dezsőt az ungvári járásnak a közelebbi napokban megjubilált közszeretetben álló főszolgabiráját és mindenki által tisztelt nejét súlyos csapás érte, reményteljes Andor nevű fiuk negyedéves papnövendéknek a f hó 14-én szervi szívbaj következtében 23 éves korában váratlanul bekövetkezett halála által. A temetés a szomorú alkalomra feketével bevont s díszített papnevelőintézeti kápolnába a f. hó 15-én délután 4 órakor vette kezdetét, hol a növényekkel és számos koszorúval díszített ravatal volt fel állítva, és az intézet udvarán fejeztetett be. A temetési szertartást Jakovics János intézeti igazgató kanonok fényes segédlettel s az összes papnövendékek hozzájárulásával vezette. Bizonyítékául annak, hogy a mélyen sújtott család fájdalmában, mily sokan veitek élénk R-szt, a temetésen igen nagy s előkelő közönség volt jelen. Mi is mély és benső részvéttel osztozunk a megszomorodott család fájdalmában. A f. hó 15-én Köröskényi Ferenc halt el 80 éves korában. A nevezett a 40-enes években esküdt, utóbb a szerednyei járásban adószedő és alszolgabiró volt. Számos évet töltött az ungvári kir. járásbíróság telekkönyi hatóságánál, hol mint kezelő tisztviselő a legutóbbi ideig folyton buzgón és szorgalmasan munkálkodva, — felebbvalóinak elismerését vívta ki. Halálát özvegye Papanek Antónia valamint gyermekei Béla, Fe- rencz, Mária Budaházy István m. kir. honvéd százados neje és Anna Elek Jánosné gyászolják * Hirdetmény. Az 1886. évi XXII. l.-c 131. §-a értelmében közhírré tétetik, hogy a város képviselőtestülete által hozott 113|92. sz ama határozat, melylyel egyhangúlag kimondotta, hogy az Ungvölgyi helyiérdekű vasul építési költségeinek fedezése céljából törzsrész- vények vásárlására 15,000 Irtot ajánl fel, s ezen kölcsön utján beszerzendő összeg törlesztési részleteit s kamatait a városi közmunka váltságból fedezendő, illetve törleszti mai naptól számítva 15 napon át a főjegyzői irodában közszemlére ki van téve. Ezen határozat a lenti batáridő alalt bárki által megtekinthető s tanulmányozható, s az ellen esetleg felebbezési beadható. Ungvári, 1892. szeptember 13. Fincicky Mihály, polgármester * A csendőrség köréből. Somlyói Szilágyi Bertalan, m. kir. csendőrszázados, ungvári szárny parancsnok Kassára, — Grosze Győző in. kir. csendőrszázados, kassai szárny parancsnok, Ungvárra kölcsönösen áthelyeztettek. Az uj szárnyparancsnok a napokban foglalta el hivatalát. * Királyi adomány. (3 felsége a király Hli- viscse község iskolájának belső felszerelései beszerzésére . magánpénztárából 80 Irtot adományozott. * Az ungvári áll. isk. gondnokság folyó hó 10-én délután 4 órakor a vármegyeháza nagytermében fontos ügyekkel foglalkozott rendes havi ülést tartott. Tekintettel a .jelentkező (az 500-at meghaladott) tankötelesek számára s arra körülményre, hogy a felekezelek iskoláikat megtelelő anyagi erő hiányában, ki nem bővíthetik, a gondnokság 4 uj tanerőt kér a már 8 tanerővel működő állami iskolához. Hogy a tanítás a tanító esetleges betegsége, vagy más akadály következtében ne szüneteljen, a gondnokság helyettes tanítókat, illetve tanítónőket jelölt ki. Ilyenek: Tabódy Sarolta és Frankó Vilma kisasszonyok, Krón János és Mészáros János urak. A rendes tárgyak letárgyalása után Reismann Bertalan gondnoksági tag indítványára a gondnokság elismerését fejezte Tihanyi Domonkos kir. tanfelügyelőnek ügybuzgósága, fáradhatatlan munkásságáért, melynek eredményei nemcsak a város, de a vármegye népnevelés ügyén is észlelhetők * Adománygyűjtés. A csarnoholovai gör. kath. lelkész megkeresése folytán tudomásra hozzuk, hogy a csarnoholovai lelkészi lak megkezdett építésének költségeire a belügyminiszter 3 havi adománygyűjtést engedélyezett, és hogy a lapunk utján közvetíteni kívánt adományokat elfogadunk s rendeltetési helyükre juttatunk. * Az ungvölgyi vasút értesülésünk szerint a megvalósulás stádiumában van. Igen valószínű, hogy az építési munkálatok még az őszön megindulnak. A vonal mentén egy porcellán- s üveggyár, egy parquette- gyár s gőzfürész felállítása is terveztetik * Az izr. haladó hitközség elnökévé Szen- czer Henrik lemondása folytán tartott elnökválasztás alkalmával Pollacsek Vilmos választatott meg. * Hamis ötvenesek. Azoknak, a kik szerencsések nagybankokkal rendelkezni, ajánljuk figyelmükbe, hogy az ötveneseket alapos vizsgálat alá vegyék, mert miként már említettük, hamisított példányok vannak belőlük forgalomba. A hamisitottaknak ismertető jelük : durva papirosuk, s világosabb színükön kívül a német szövegben az »angenommen« helyett tévesen iangenemmen>, s »Gulden« helyett 50-venes szám után irt »forint«. * Névmagyarositás. Kiskorú Schlesinger Adolf, Ottó, Alfréd és Sámuel ungvári lakosok vezetéknevének »Szabó«-ra kért átváltoztatását a belügyminis- terium engedélyezte. * A csodarabbik szónoklatainak meghallgatása céljából a Galíciába való zarándoklást a belügyministe- rium a felvidéki zsidóknak, a kolera-járvány behurco! lásának megakadályozása szempontjából eltiltotta. * 5653. Az izraeliták e hó 22-én, szerdán lépnek saját számításuk szerint az 5653-ik évbe, mely uj évi ünnepükön a haladók templomában Friedmann Adolf h. rabbi magyar hitszónoklatot fog tartani. * Tanitó-gyülés. Az ungi ev. ref. tanító egyesület f. hó 12-én Ungváron, a ref. iskola tantermében tai tóttá meg rendes évi közgyűlését. A tagok szép számmal gyűltek össze ; a betegek és rendkívüli akadályok miatt elmaradók kivételével az egész testület együtt volt. A gyűlés tárgysorozatát Homoki Antal elnöki megnyitója kezdte meg, mely az egyesületet komoly és tanítókhoz illő tanácskozásra, összetartásra, egymás iráni szeretetre hívta fel. Majd a beadott munkák és azok feletti bírálatok leiolvasása és tárgyalása jött szőnyegre, mely alkalommal úgy Lázár István, tagtárs, két munkája, mint Sulyok János »Test és lélek képzése« czimü felolvasása megdicsértetett Hosszú és komoly eszmecsere fejlődött ki az ifjúsági és népkönyvtárak kötelező felállítása felett a ref. népiskolákban A hosszú vitának azon rövid, de fontos eredménye lett, hogy az ifjúsági és népkönyvtárak az ungi ev. ref. egyházmegye minden iskolájában — egyházmegyei főhatóságuk közbejöttével — egy év leforgása alatt minden bizony nyal meglesznek. A köri gyűlésekről szerkesztett jelentések felolvasása, pénztári jelentés s más apróbb egyleti ügyek letárgyalása után d. u. 4 órakor a savanyuvizi vendéglő tágas ebédlő termébe sereglenek, a tagok, hol szellemi munkában elfáradt lelküdk és testük megujjulásra talált. Hogy itt lelkes és szellemek fe1 köszöntőkben nem volt hiány, azt mondani is felesleges. A kedélyas, hazafias dalokkal és kitűnő zenével fűszerezett lakomának csak a késő éj vetett végett. * Nyilvános számadás, köszönetnyilvánítás és meghívás. A Nagy-Kaposon ez év augusztus hó 26-án rendezett és fényesen sikerült gaz da-lóverseny céljaira a következő adományok folytak be a rendező bizottsághoz : Hadik Barkóczy Endre gróf 100 frt, Ungvármegyei gazdasági egyesület 30 frt Török József gróf 20 frt, Beismann Bernát 15 frt, Bernáth Dezső 10 frt, Berzeviczy István 10 frt, Sztáray Antal gróf 10 frt, Sztáray István gróf 5 frt. Felföldy Ödön 5 frt, Bernáth Zoltán 5 fit, Felföldy Sándor 3 frt, Bornemissza Zoltán 3 frt, Lehoezky Béla, Somogyi. György, Varga Sándor, 1'ólányi Endre. N. N, Femberger Gyula, Pólyák Arthur, Kubovich Gáspár, Jászay Mihály, Veinberger Albert, Veisz Kálmán, Kusnyiry Gyula és Dr. Mijó Kálmán 2—2 frt Egy valaki a főszolgabíró utján, Szőlőssy Gyula, Gottlieb Mór, Kecskeméthy Lajos, Ro- zenblüth Ignácz, Schuller József, Balog János, Dr. Karos Adolf, Bohácsy Kálmán, Szabó Albert, Szentiinrey Mihály, Felföldy Ferencz, Felföldy Gyula, Bosik János, Szilágyi Ferencz 1—1 Irt, és Fischmann Samu 50 kr. A rendező bizottság megbízásából az áldozatkész adakozóknak köszönetét nyilvánítva, miután a mai napig már az összes bevételi és kiadási ügyletek lebonyolittattak, a nálam részletesen is megtekinthető számodásokhól a következő végeredményt teszem közzé : a.) Bevételek : 1. közadakozásból a gyüjlőiveken befolyt: 257 frt 50 kr. 2. a megmaradt tárgyak elárveréséből 5 Irt 40 kr. ösz- szes bevétel 262 Irt 90 kr. bj Kiadások: 1. Versenydijakra kifizettetett 195 frt. 2. rendezési és pályatatarozási költségekre 42 frt áO kr. összes kiadás tett 237 fr. 90 krt. Fennmaradt tehát 25 frt. Ezen maradvány összegnek hová fordítása illetve 'elhelyezése iránt eltérők lévén a vélemények, a rendező bizottság összes tagjait e hó 20. napjának délutáni 4 órájára az »Egyetértés« vendéglő kerti helyiségében tartandó gyűlésre tisztelettel meghívom, mely alkalommal részleges számodásomat is előterjesztem. Nagy Kapóson, 1892. szeptember 15-én Dr. Mi jó Kálmán. * Dr. Halmai Mór zenetanár külföldrőLhaza érkezett. Zongoraleczkéket óhajt adni, fölvételi vizsgálat alapján, tehetséges növendékeknek. Alapos oktatás úgy ke/dődnek, mint előrehaladóttabbaknak a legmagasabb művészeti kiképzésig. Bővebbel személyes megbeszélés folytán. * A kolera és a kivándorlás. A hamburgiban uralkodó kolera miatt Amerikáim kivándorló népünk kiteszi magát annak, hogy tekintet nélkül arra, van-e valakinek útlevele vagy nincs, hajóra szállani nem engedik, hanem hazájába visszaküldik. Szerkesztői üzenetek. T. L. Nagy-Berezna. Sajnáljuk, de arra a tárgyra vissza nem térhetünk. T. F. Ungvár. A mit ön hibáztat, az a nyelv géniusza. Ez ellen pedig mi háborút nem viselünk Egy asszonynak. Actualis tárgyú közlemények miatt a íolylatás kiszedve a jövő számra maradt Köszönet nyilvánítás. Idősebbik szeretett fiunk Andornak váratlanul bekövetkezett hirtelen halála folytán rokonaink, barátaink, ismerőseink s a nagy közönség minden rétegéből oly sokféleképen nyilvánult megható részvétért hálás és benső köszönetünket nyilvánítjuk. Durcsák Dezső. Durcsák Dezsőné, sz. Popovics Mária. Felelős szerkesztő : TABÓDY JENŐ.