Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-21 / 34. szám
Ungvár, 1892. vasárnap, auguszus 21. XXX. ÉVFOLYAM. 34. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG Megyeház-tér 13. szám,' I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ba nem tudjuk kitől jön. Kéziralok nem adatnak vissza. A lap meyjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEZ: Egész évre 4 frt. Negyedévre 1 frt. Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr. HIRDETÉSEK előfizetések valamin! a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők. — Nyilttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. A biztosító-társulatok „üzleti szelleme“. A kik a biztositó társulatok üzleli szellemét nem ismerik, tüzesetek alkalmával, különösen ha a leégett épülőt kevés értékűnek mutatkozott, hajlandók gyanúba fogni az? illető háztulajdonost. „Jól be volt biztosítva; kap egy jó summa pénzt s épít egy szép házat a kunyhó helyébe.“ Tagadhatatlan, hogy a biztosítás elterjedésének kezdetén fordultak elő effajta visszaélések; de akkor sem házakat, hanem kicsépelt terményeket, ellopkodott s rongyokkal pótolt bútort gyújtottak meg. Magunk is tudunk rá esetet, hogy az ilyen „üzlet“ némelyeknek beütött. Ismerünk egy ..urat“, a kinek gazdagsága alapját ilyes manipuláció vetette meg. Kibérelt 30 írton egy házat, bőven termő nagy pocsolyát s a rengeteg boglya „szénát“ a vele összejátszó biztosító-társulati tisztviselő segítségével biz- tositotta 5000 írtra. Háromszor egymásután sikerült neki „szerencsétlenül“ járnia; többször meg nem kísérelte, más „üzletbe" fogott s ma gazdag ember. Az ilyen szerencsés leégés azonban ritka kivétel volt kezdetben is, ma csaknem teljesen ki van zárva ; ma semmit sem érdemes felgyújtani, házat leg- kevésbbé. Kezdetben a biztosítók hdkiismeretlensége fenyegette a tűzbiztosítás ügyét, ma az ellenkező véglet, a biztosító-intézetek gyakran kapzsiságig menő szükkeblüsége idegeníti el az embereket a tűzbiztosítástól. A társulatoknak a tűzkárok felbecsülésénél s kifizetésénél tanúsított magatartása csak arra jó, hogy az áldásos intézmény általános elterjedését megakassza, hatását rontsa a még mindig alig biztositó kqznépet conservatinismusán.ak csigahéjába, honnan már Nyújtogatni kezdte szarvait, vissza- riaszsza. Az az „erős üzleti“ szellem, az a nagy „lelkiismeretéssóg“, a melylyel a tűzkár esetén kiküldött, társulati közegek társulatuk „érdekeit képviselik“, ha továbfi is igy tart, még fogja magát bosszulni. A sűrű krajcárok forrása lassankint bedugul s a ritka forintok mellett nagyon megcsappannak a társulatok dús jövedelmei. Nekünk azonban nem a társulatok jövedelmét érhető veszély miatt fáj a fejünk. Ha meglevő biztosító intézeteink megunták szolid haszonra forgatni pénzüket, nem kell tőle tartani, a szabad verseny századában alakulnak más társulatok, a melyek nem fognak a jogos igények rovására gazdagodni. Ehhez azonban múlhatatlanul szükséges, hogy a biztositó közönség ragaszkodjék jogos igényéhez, ne engedje magát a biztosított összegből „kibecsül- tetni“. A mostani prakszis Mellett, mikor a társu lati közegek, ha egy-két darab kormos, szenes gerenda megmaradt a házból, alkura fogják a dolgot s a biztosított összeg egynegyedét, egy harmadát „ígérik“, a biztosítás nem biztosítás, hanem csak drága pénzen biztosított némi kárpótlás; veszett fejszének a nyele. Visszaélnek a társulatok a tüzkárosult szorult anyagi helyzetével, s ha sikerült a biztosított összeget az értéktelen lomok, törmelékek busás áron való beszámításával alaposan megcsonkítani, akkor még a „kopás“-t „ütik le“, noha „elfelejtik“ ezen a címen az évi biztosítási dijakat fokozatosan lejnbb szállítani. Az ilyen alkudozások mellett a védelmüktől megfosztott falak, a netán jó állapotban megmaradt mennyezet a legnagyobb veszélyeknek vannak kitéve. Gyors segély, gyors építkezésről szó sem lehet. Eső éri a csonka épületet, a mit a tűz megkímélt, tönkreteszi a víz, az alkudozással különben is megrövidített háztulajdonos kárára Az ungvári tüzesetek sok épületes dolgot regélhetnének az effajta alkudozásokról. Hogy a károsultak a társulatok „üzleti szellemével“ szembeszálbassanak, első sorban a közönség pártfogására, s ha kell anyagi támogatására van szükségük, másodsorban pedig arra, hogy a védekezés ne csak egy helyre szorítkozzék, (mert nekik ebben az esetben Hekuba lesz az illető hely) hanem általános, országos legyen. • A baj gyökeres orvoslása azonban mást követel : a biztosításügy törvényes rendezését. Illetékes és nem illetékes helyeken évek óta „tanulmányozzák“ ezt az elsőrendű fontosságú közgazda- sági kérdést; ideje volna már, hogy a tett terére lépjenek, mert a biztosítás ügyét tovább is a régi slendrián alapon hagyni nem szabad. A biztositó társulatok szervezeti szabályai a társulat érdekeit mindenek felé helyezik, a közönséget csupán a meggazdagodás eszközének tekintik. Az az intézkedés például, hogy a díjrészlet pontos befizetésének elmulasztása esetén nemcsak hogy érvényét veszti a kötvény, hanem a befizetett összegek is elvesznek, valóságos visszaélés; kártyajáték, melyben a társulat adja a bankot és kopasztja a jóhiszemű, de tehetetlenné váló publikumot. Képviselőink (a mieink) hálás dolgot cselekednének, ba a biztosítás ügyét illetékes helyeken szóbaboznák, törvényes rendezését szorgalmaznák ! A nőkérdés. II. A mint a nőkérdés történelmi fejtegetésénél láttuk, az újabbkor nemzetgazdászati fejlődése igen hátrányos befolyást gyakorolt a két nem egymásközti viszonyaira, minthogy sok leánynak le kell mondania a családi élet boldogságáról. Éhez járul, hogy némely társadalmi osztály elől a házasság lehetősége egészen el van zárva; egy másiknak : a katonaságnak, igen meg van nehezítve. A nagy városok viszonyai a család alapításra nézve szintén nem kedvezők, mert az élet, ott igen is nagy igényeket támaszt. Mi történjék tehát a hajadon, vagyontalan leányokkal ? Hogy ezen kérdésre helyesen felelhessünk, a nőnek testi és szellemi sajátságain kiviil még fejlődésének tartamát is kell tekintetbe vennünk ; mert a tapasztalás által oebizonyitott tény, hogy csakis a testnek fejlődési időszakán keresztül fejlődhetik a lélek is. A nőnek testi fejlődése 14 —18 éves koráig tart. A déli vidékeken a 14 éves leány már hajadon, az északi vidékeken 18 évvel, kivételes esetekben 20-al. Egy 18 éves nő mint asszony úgy ki van fejlődve, mint egy 24 éves ifjú nrnt férfin. A leány fejlődése hamarább töténik mint a fiúé, de hamarább is megszűnik a képződésre való tehetség. Azért a nők csakis oly keresetforrásokra és csakis oly hivatáságakra képeztethetők, a melyeknek elkészítése kevés időt vesz igénybe. A mexikói nőkről MESE. T. Micike emlékkönyvébe. — Az «Ung» eredeti tárcája. — Mikoron az Ur megalkotó e nagy mindenséget, szép munkája koronázásául virágesőt bocsátott a földre. Széles selyem viganójában kérkedve, hetykén hajtogató karcsú derekát a piros Pipacs, bohókásan enyel- gett a körülötte levő Búzavirág és Konkoíylyal, miközben megvetőn nézett végig az egész virágseregen, melynek királynéjául képzelé magát. Tüske-Rózsa nem állhatá a gúnyt, feleselni kezdett, minden szava szűrős: Bizony édes lelkem, akárhogy hetykélkedjék, egy csipetnyit sem szép maga. Feje üres, szive nincs, és ha bántani nem szégyell másokat, soha nem lesz igaz barátja még a szellő sem. És ebben a percben végig suhan a tágas kerten Szél urfi könnyű zekéje s alig érinté a hivalkodó pipa csőt — lehullott annak valamennyi levele. S ott pusztán, elhagyottan, egyedül a Bógáncsbokor társaságára utalva, szeretetlenül maradt hervadásáig, egyedüli örömét abban lelve, hogy mint aiéle roszlelkü öreg kisasz- szony folytonosan szóljon-szapuljon másokat .......... Izgatott suttogás hallszik : »Az Ur jön, jön az Ur !<• És csakugyan megérkezett a Mindenható, hogy nevet és állást adjon legújabb teremtményeinek. Jóságos hangja megrezegteli a virágkelyheket, e pici keblek lázas kíváncsisággal hallgatják minden szavát: — Jöjjetek hozzám közelebb, egészen közel; — és a nagy sereg pirulva tolong a trón leié. — Jaj a ruháin, a ruhácskám egészen összegyűrődik, — sikongat egy kicsike jószág, melynek mai na- 1 pig is Nebántsvirág a neve. 1 Mindenik első akar lenni, szorosan simulnak egymás mellé, úgy lépkednek előre, de valamennyit megelőzi egy magas szép dísznövény, aki méltóságteljesen hajlik meg az Ur elölt: — Uralkodni vágyom pompában, fényben. Gazdagságot, rangot óhajlok, add meg ezt nekem én Teremtőm ! Szigorú, komoly az Ur hangja, amint felel: — A világ, az emberek kényeztetni, becézni lógnak. Hazád : a meleg égöv alól vigyázva, óvatosan visznek másüvé pompázni. Fényes termekben drága vedreket állítanak számodra; kényelem, pompa vesz körül, gazdagságot élvezel egész életeden át, hanem — — — hanem szerelmed virága ritkán, legfeljebb minden száz évben egyszer fakad ; —- nos, ismétled még egyszer kívánságodat ? Félve dugják össze s tagadólag rázzák . fejüket a kicsike virágok, egyik sem adná cserébe mindeme szép Ígéretekért boldogságát; hallgat valamennyi s csak azt a büszke szép fenséges alakot nézik, aki otthagyja társait a bámuló dahliák és rezeda-csoportot s anélkül, hogy egy areizma is rándulnék, meggondolva, biztos hangon felel: — Ha lény, pompa, gazdagság vesz körül, másra nem vágyom ; büszke vagyok s ez boldogság nekem. — Legyen meg kívánságod, s neved Aloe ! Késő este lett, mig a gyülésezés befejeződött. Majdnem mindeniknek volt valami kívánsága, mit az Ur többé kevésbé teljesíteti és a tehér liliom, tarka szegfű, nárcisz, százszorszép, meg a virágok ezrei mind megelégedetten távoztak el az Ur zsámolyától, illedelmesen megköszönve jóságát. — Bonsoir bon Dieu — affektál a kis Lubelia, — bonsoir petit madame la princesse — és kacagva dobál csókot a buja (ü közé, — pá-pá petit modeste és kecses pukkedlit vágva- az Ur télé, vígan szökdécsel tova kis társai után. Az Ur észreveszi a kis gúnyolódó célzásait s jóakarókig hívja elő az egyedül hagyott kis árva virágot. — Hát neked nincs semmi óhajod, te nem nem jöttél élőn; valami kegyet kérni. — Oh én jóságos Teremtőm, engedd, hogy jó és boldog maradjak örökké. Szeretek itt künn lenni a réten, ahol minden fűszál barátságos hozzám. Engedd, hogy itt maradhassak, ahol mindenki szeret ! Helybenhagyólag bólogat minden fűszál s csilingelő hangjukat tűlharsogja a vén tölgy basszusa, kedveske- dőn tekintve le a tövében üldögélő kis virágra : — Igen, szeretünk valamennyien, mert jó vagy és szelíd! Mosolyog a Teremtő ez őszinte nyilatkozaton, megsimogatja jóakarólag tejecskéjét az egyedül maradt kis virágnak s beszél neki csendes nyájassággal : — Maradj örökké ilyen jó és szelíd ! Nem a szépség, rang és vagyon, — báj és erény az, ami hódit. A szépség szép lélek nélkül oly aranyporhoz hasonló, mely a pillangó szárnyain csillog s lesodorva kellemetlen hamuvá változik. Díszes köntös csak, külpompa, melyet a hiú világ vesz számba. Ragyogó selyemruha, fényes ékszerek, megnyitják ugyan a tőuri termek ajtaját azok Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva.
