Ung, 1892. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-17 / 29. szám
XXX. ÉVFOLYAM. Ung-vár, 1892. vasárnap, jullus 17. 29. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG : Megyeház-tér 13. szám, I. emelet. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap szellemi részét illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap megjelen minden Vasárnap KIADÓHIVATAL : Székely és Illés könyvnyomdája. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK; Egész évre 4 frt. Negyedévre I frl Félévre — 2 » Egyes szám 10 kr HIRDETÉSEK előfizetések valamint a lap anyagi részét illetők a kiadóhivatalba (Székely és Illés könyvnyomdájába) küldendők.- Nyllttér soronként 20 kr. ÜNG VÁRMEGYE ÉS AZ „UNGMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. A nőkérdés. Alig van kérdés, mely a modern világot annyira foglalkoztatná, mint az úgynevezett nőkérdés. Az államférfin, a politikus, a nemzetgazdász, a tudások, mindannyian megkisérlették már ezen kérdést megoldásra juttatni. Sőt úgy a régi, mint az újabb időben voltak és vannak egyesületek különféle elnevezéssel, a melyeknek jelszava igy hangzik : Szabadítsuk meg a nőket a férfiak zsarnoksága alól, szerezzük meg számukra azon jogokat, a melyeket oly régóta maguk a férfiak usurpálnak. Emancipáljuk a nőket politikai, társadalmi és magánjogi korlátoltságuktól ! Ilyen és hasonló jelszavak még józan gondolkodású és tapasztalt férfiakat is a nők viszonyai fölötti gondolkodásra indítottak. Hogy álláspontunkat ezen kérdésre vonatkozólag megállapíthassuk, mindenekelőtt megkísértem közelebbről meghatározni, mit kell ezen elnevezés alatt „nőkérdés“ értenünk. Nőkérdósnek nevezik azon problémát, a mely a nők politikai, társadalmi és nemzetgazdászati állására nézve fejtegetés alá jöhet. Ha egy rövid pillantást vetünk a régi és az ujabbkori népek történelmébe és abban a nők állását figyelemmel kísérjük, úgy kiviláglik, hogy egyedül ott, a hol a kereszténység terjesztette éltető tanait, egyedül ott lélekzettek szabadabban a nők társadalmi és politikai tekintetben. A kérészi énysóg szabadította fel őket, de ezen felszabaditási folyamat igen lassan ment végbe, és csak lassan nyerték el a nők azon állásukat, a melyet jelenleg a művelt nemzeteknél elfoglalnak. A családban egyenlően a férfiakkal gyermekeik neveléséhez joguk van, és a törvény előtt egyenlőek a férfiúval. A családban azóta a munka férfi és nő között, azok testi és szellemi sajátságai szerint fel van osztva: a férfi szerez, a nő a szerzettét megőrzi; a férfi szánt, mesterséget űz, kereskedik, búvárkodik ; a nő ért a háztartáshoz, tanítja a leányokat és óvja a fiukat, stb. A nők jelenleg az erkölcsök a szeretet, a szemérem és érzelem képviselői : a férfiak a törvény, kötelesség, a becsület és a gondolat repraesentánsai; amazok főleg a családi, ezek a nyilvános életet képviselik. Az újabb idő gazdasági fejlődése a két nem egymásbozi viszonyaira nézve egész hátrányos befolyást gyakorolt. A nagyipar és a gépek tőkéié- tesbedése kieszközölték, hogy a vagyonnélküli nő a házi szükségletek fedezéséhez nem járulhat már annyira hozzá, mint azelőtt. A női nem munkaképessége kisebbnek bizonyult a férfi tetterejénél, s igy keresete is kisebbnek mutatkozott. Még nehezebb lett a női nem kereset kérdése a középosztálynál. Az ily családok leányai, ha csak férjhez nem tudnak menni, a legkomorabb jövőnek néznek elébe. S azt hiszem nem csalatkozom, ha azt állítom, hogy az egész női kérdés, a nők keresetkérdósóből származott. Jelenleg két főirányt lehet megkülönböztetni e kérdésnél: az amerikai és a német irányt. Az amerikai nők politikai jogokat követelnek, a német nő azt kívánja, hogy társadalmilag, gazdasági és magánjogi ‘tekintetben egyenjogusittassók a férfiúval. Az amerikai felfogásban ismét két irányt lehet megkülönböztetni: a szélső amerikait és az angolt. Az előbbi felfogás az asszonyt akarja úrnővé tenni, úgy az államban, mint a családban ; akarja, hogy semmiféle különbség ne létezzék a két nem között, sőt a buzgóbbak a női ruhát fel akarják cserélni a férfiéval. Az angol irány meg van elégedve a nők politikai és magánjogi egyenjogúsításával. A német felfogás szintén két irányt mutat fel: az egyik a nők számára a férfiak minden munka- ágát követeli, követeli, hogy a nők orvosok, ügyvédek, lelkészek, egyszóval minden lehessenek ; a másik irány a nők számára olyan keresetíorrásokat akar megújítani, a melyek azok testi és szellemi sajátságaihoz alkalmazkodnak. E rövid vázlatból kitetszik, bogy a nőkérdós az amerikai felfogás szerint politikai, a német felfogás szerint társadalmi kérdés. Hogy melyik a helyes eme felfogások közül, csak rövid pillantást kell vetni a nőnek testi és szellemi alkatára, illetőleg következtetést vonni. A nő lelki tehetségei testi sajátságainak megfelelőek. Eddig a férfi egyedül volt államalkotó, vallásalapitó, a művészetben és tudományokban teremtő, újjáalakító. A nő ezen fejlődésekben csak befogadólag vett részt. A férfi figyelmét, a dolgok benső rendjére fordítja, a nő mester a külső rend helyreállításában. A nő képzelő tehetsége elevenebb, izgathatóbb, de azért inkább reproductiv, mint teremtő. A nőnek kifejlett érzéke van a kicsiny, közellevő, a részletek iránt, mig a férfi a nagy egészet jobban tudja áttekinteni. A nőnek tulajdona bizonyos finomság, tapintat az életnek minden viszonyai között; állhatatosság által el tudja érni célját, mig a férfi tiirelmetlenkedósével gyakran hiába törekszik utána. Akarat erőben mögötte áll a nö a férfinak, szeszélyek, hangulatok és pillanatnyi érzelmeknek van alávetve. A mi azonban a kedély világot illeti, ugy- szólva egyeduralkodó a nö ; egész lénye szeretetet és odaadást lehel, szeretetet a határtalan és megfoghatatlan iránt. Minden vallás legbuzgóbb híveit az asszonyok között találja fel, az Isten iránti szere- tetóvel összekapcsolja a nő az emberiség iránti szeretetet, inkább egyedi és az idegen fájdalom nála könnyen részvétre talál. Legközvetlenebbül nyilvánul a nő sympathiája a családban, a hol segitőleg, fel- áldozólag működik és munkálkodik ; a férfi szigorát enyhíti; ő a gyúpont, amely a szeretet minden sugarát összegyűjti, de egyszersmind kisugározza. Még tovább lehetne vinni e párhuzamot a nő és férfi között, de az elmondottak is elégségesek arra, hogy a nő sajátságairól fogalmat nyújtsanak, s hivatására következtethessünk. A nőt tehetségei a családba utasítják, az erkölcsiség ezen meleg ágyába. Mi lenne abból, ha a nőt ki akarnék szakítani a JULISKA. — Az «Ung» eredeti tárcája. — Irta Hannus Bella. (Vége.) Hercegek, grófok ajánlották lel szivüket nevükkel együtt a szép énekesnőnek, — hozza a látna hírül, — aki azokat mind visszautasig; hanem ez persze csak aféle szájról-szájra tudott hir, melynek lehet, — semmi alapja sincs Tény az, hogy Juliette fiatal, remek szépségű nő, s olyan hangja van, mely vetekedik a csalogányéval. Hogy impressáriója mesés összeget fizet egy-egy felléptéért s igy nincs utalva bőkezű udvarlókra; otthona csendes, zajtalan. Tény az is, hogy oroszországi körútja alkalmával úgy megszerette egy orosz főur, hogy most városról-városra követi őt, csakhogy hangját hallhassa s a művésznőt kisérő öreg hölgynek mindennap előadhassa az ő »komoly* szándékát. E hölgy valami elszegényedett báró özvegye, ki ily utón vágy még szórakozni a nagy világban, hogy kisérő társa egy ünnepelt művésznőnek. Most is olt ül egy oldalpáholyban, lorg- nonjával figyelmesen szemlélve az elite közönséget, mely lassankint egészen betölti a nagy terem minden zugát. Most egy érdekes alak jelenik meg a szomszédpáholy- ban. Magas, karcsú teremtés, halvány rózsaszín-ruhában gyémántokkal gazdagon ékítve. A bárónő figyelmeztetésére előveszi nagy tábori látcső torma üvegét az orosz gróf, s oda tekint a jelzett pontra. »A főispán lánya*, — felel közömbösen. »Nem ízlésem szerinti szépség. Az a büszke (elveteti ajk, kettős áll, bárminő szépek arezának egyes részei, nein teszik azt rokonszenves egészszé. Annak a hölgynek nem szeretnék vőlegénye lenni * Mosolyog az öreg báróné, tudja már jól, mi lesz a vege e bekezdésnek. Mert a gróf ur rabja Juliett szelíd ábrándos szemének, imádja szép szőke baját, páratlannak tartja termetét, szóval: szemében egyedül csak ő a női tökéletesség. Régi mese már az ! Most is, ahogy a taps megkezdődik, amint kilép a pódiumra, Juliette, nem lát, nem hall a gról mást, mint őt Mikor ő azzal a bájos elbűvölő mosolylyal hajlongott a nagyközönség előtt, nem volt ember, akit meg nem igézett volna — férfit, nőt egyaránt. Egyszerű, kerek fehér ruhájában, melyet nem díszít egyetlen drágakő sem, olyan mint egy most leslő szép gyöngyvirág — üde és bájos. És mikor énekel, még százszorta igézőbb. Nincs az ajkiról ömlő dalnak ' egyetlen parányi része, mely hidegen elbangzanék. Finoman pointiroz, anélkül hogy hatást keresne, énekel elbűvölőn minden számítás nélkül, szivet-lelket megindítón. A közönség mintegy megittasulva az ének varázsától, tombolva nyilvánítja tetszését, — a művésznő kedvesen hajlong mindenfelé, köszönetül az elismerésért, feltekint a pábolysorokba is, s amint szeme egy alakon megakad, visszafordul az agg művészhez, ki énekét zongorán kísérte, s a lelkesült közönség örömére újabb dalba kezd, amelyhez még kottára sem volt szüksége Akik már hallották .1 uliet.te-t énekelni, azt mondták, hogy igy mint ma, még soha nem dalolt. Egy egyszerű kis versecske volt, mit valami gyöngéd szivü poéta megirt, zeneszerző kottára tett ; kicsike visszaemlékezés az egész. Egy szegény lányka örömtelen gyermekélete, keserves, szomorú napok. Hanem persze a művésznő ajkiról hallva, valóságos műremek az. Különösen a verssorok végét, mely úgy szól mint egy bús panasz, hogy »azt az időt, azt a napot, azt az órát nem feledem soha!* — olyan mély érzéssel énekeié, hogy nem volt szem, mely szárazon maradt volna. Virágözön boritá az emelvényt, midőn a művésznő utolsó pontját is befejező. A fényes publikumot a fogatok hosszú sora várta a kaszinó bejárata előtt. A kelle- i mesen fütött foyerben egymást éri a sok magasztalás, mely Juliettenek szól A főispán-kisasszony pompás prémjébe burkolózva jön ki a ruhatárból, nem látja az őt bámulókat, nem hallja a művésznő dicsértetését, mintha egy homályos dologra emlékeznék vissza, mely vele történt — s csak akkor pillant bámulva föl, midőn szemben találja magát Juliettel, ki szintén a ruhatárba indult. Csak egy pillanatra találkoznak szemeik, hanem ez is elég arra, hogy felismerjék egymást. A főispán lányát szólitja édesanyja, — a művésznő köpönyege előkeresve már .... Fogat lógat után robog, mindenfelé az elragadtatás hangján szólnak a művésznőről, ki kocsijában hátra dőlve, látszólag közömbösen hallgatja az öreg báróné szavait. Tehát menyasszony már, s nagyon szereti vőlegényét. Boldogságának összesége, mindene csak Herényi Ödön ? Az a magas barna elegáns alak, ki majd elnyelte őt tekintetével, amig énekelt ? És Ellának egyedüli boldogsága e lérfiu? — Eh — mondja magában a művésznő, s a visszaemlékezésnél egy könycsepp gördül végig szép eán, — ő is elvette tőlem, ami nekem legkedvesebb ,olt . . . * * * Szép szőke teje karján pihen — gondolkodik. Körülötte különféle tarkaság, mozaikos lrancia asztalkán díszes csokor, tegnap estéli még, szübtil aranyos nádszékek szép hímzéssel bevonva, pompás dahliak ... fi- kuszok . . . pálmák ... Az ablakokon vörös selyem függönyök, melyeken át rózsás fény szűrődik a félhomályban derengő szobába. A padmalyon csinos festmény, apró angyalkák kergetik egymást, ép úgy, mint a művésznő tejében a gondolatok. Már harmadnapja hogy visszautazott a fővárosba, s harmadnapja van itt Berényi Ödön is. Menyasszonya — úgy hírlik — sokat sir, hanem mindhiába. A jegygyűrűt még az este visszaküldte Lapunk mai számához „Hivatalos Közlemények“ s egy fél iv melléklet van csatolva.
