Ung, 1883. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1883-02-18 / 7. szám
kurrenczia miatt forralt boszút; sőt meg azt sem mondom, hogy czikkóaek indítója azon körülmény volt, hogy nem járt 16 évig iskolába. Nem! Mindezt a világért még csak fel sem emlitem! Mert megígértem, hogy csak irodalmi becséről és páratlan következtetéséiről | akarok beszélni. Irodalmi becséről?! Uram, istenem! Értékét na-; gyón felfogom, csak kifejezése ad némi gondot. Ha mathematikus volnék, azt mondanám, hogy ez értéket esak igen-igen nagy szám által lehet kifejezni — de J minus jellel, a mi egyértelmű azzal, mintha azt mondanám, hogy czikkiró ennek következtében a társadalom , ban nagyon haladt, talán 100 lépcsővel is, de — ■ le- j felé, mint közönséges ember azonban csak annyit mondhatok, hogy határtalan durvasága miatt az irodalomnak határozottan kárára, a lapnak pedig, melyben megjelent, szégyenére van; még a Denevér is elpirult volna ilyen beszéltetés folytán, pedig annak csak szabad volt bolondokat beszélni, de csak úgy, hogy a szellemesség és az ész is kilássék belőlök. Tárgytalannak épen nem nevezem a czikket, mert lehet, hogy a mai fiatalság között akadnak olyanok, kik a társadalom követelményeinek nem tesznek eleget, sőt talán meg is sértik azt, az ilyeneket okvetlenül kell dorgatoriumban részesíteni, oly nyelven azonban, mely ne kiáltsa, hogy magunk még nagyobbra szorulunk. Ha a régi fiatalság eme matadora, kihez képest a mai csupa „szamár“, egy kicsit még tanulni akart volna — ha nem is egészen 16 évig —, úgy azon tanácsot kapta volna, hogy helyezze ezeket a kivételek közé és e kivételt jól ostorozza, de azért még se dorongolja, mi Ízlés hiányról és illemszegénységről tesz tanúbizonyságot. Hja! de a tudós és erényes régi fiatal ember tanulni már nem akar. mert fél az egyoldalúságtól; ha egyikmásik irányban alkalma is volna többet profilírozhatni, mint a mennyije van, nem teszi, inkább hagyja ismereteit instatuquo, és ha némelyik feljebb talál hajtani, azt szorgalmasan lenyirbálja, nehogy meghaladja a többit, mert fél az egyoldalúságtól. így keletkezik ama gyönyörű virága a régi fiatalságnak, melyet Petőfi a czikkiró mottójában oly szépen megénekelt. Lássuk már most a logikát, mely a czikkirót vezérli ! maival bűn Összehasonlítani. Ezt valósággal nem értem ! Később a mai fiatalság mihaszna voltának okát kutatja s nagy bölcsen a rossz házi nevelésben találja, mert „az apa fiaival cziraborál, versenyt iszik velők, pénzűket kinyeri és csinyjeivei mulattatja őket!" Ejnye, ejnye, hát nem következetlenség ama hires és isteníteti régi fiatalságról azt állítani, hogy csak ily bitang nemzedéket tud felnevelni. Ha fiatal korukban megdicséri őket, úgy fel nem fogható, miért ront oly nagyon nekik apakorukbau! Avagy ezek is n'gyobb előnyü konkurrensek? Különben mint hires paedagogus felhasználhatná elveit a tanuló ifjúságnál, mely ma már nem akar jégén a zsidósággal verekedni, nem töri be a zsidó templom ablakait, nem verekszik a katonasággal vagy csőcselékkel fényes bálok (?) alkalmával, nem dobolja ki tanárait daczára annak, hogy már nem vesszőztetik, — csak szerezzen magának jogot hozzá. De azt hiszem nem kérünk belőle, megverné az isten azt a kertet, melynek ilyen kertészei volnának, ezekkel szemben nem csoda, hogy a fiatalság csalánná változik és úgy meg-megsüti, hogy a kertész megdagadva, már bőrébe sem fér, a mit azonban czikkiró annak magyaráz, hegy az öregek „csak nevetségtárgyak a mostani ifjak előtt.“ Az ilyenek igen ! És most megkísértem oly vádjaira, melyek a mai ifjúságot általában illetik, objective válaszolni. Szívesen osztom azon vádját,, hogy csárdások alkalmával a párok czigány köré csoportosulva szorongásban tánczolják a csárdást. Kétségkívül illetlen dolog. Ha azonban meggondoljuk, hogy ez hazánkban mindenütt, igy van, még a fővárost sem véve ki. nem a fiatalságot, hanem e csúnya divatot kellett volna cikkírónak megkritizálni. — Ettől azonban irtózott, mert ő is a dorongoló és nyers zsurnalisztika divatának rabja. Venne csak egyszer a* fő városi bálokban részt és nézné végig a soupé-csárdásokat, úgy, látva és hallva az ott történeteket, bizonyára nem jutott volna eszébe a mai fiatalságot egy oly város helyilapjában megtámadni melynek ifjai aránylag talán legkevesebb okot szolgáltattak erre. De oda nem megy, mert „ne sutor ultra crepidam !“ Talán bizony megijedt Bacon azon mondásától, hogy: „minden tisztáu logikai magyarázat haszontalan“, mert az egészben igen kevés a consequeutia. Mottóval kezdi társadalmi elmélkedését! Valószínűleg Petőfinek ezen verse buzdította arra, hogy a mai fiatalság ellen ki kelljen, mert ő oly szörnyen kikapott. Elégtételnek megjárná ha már oly későn nem volna, avagy csak nem képzeli, hogy Petőfi azt a 30 évvel fiatalabb kor ifjúságára értette? Petőfi kimondja az akkori fiatalságra: Jaj az olyan kertnek, jaj még annak is, mert Megverte az isten, A hol mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen Virágok teremnek! és czikkiró e fiatalságot példány képül mint, olyant tünteti fel, melylyel a régi világ eldicsekedett és melyet a Azon megbotránkozása pedig, melynek a fekete frakkosoknak azon „botrányos viselete“ felett ad kifejezést, hogy táncz után a termet elhagyják, annak kiáltó bizonysága, hogy a crepidánál csakugyan tovább nem volt. így van ez szeretetre méltó czikkiró mindenütt a világon. És ha ez mindenütt igy történik, akkor bizonyára természetes oka van. Avagy nem jutott eszébe arra gondolni, hogy a fiatalság táncz alatt ki is fáradhat és pihenni vágyik, és ha igen, talált-e — a tánczterem minden ülőhelyét a szintén fáradt hölgyek által elfoglaltakon kívül — mást, mint mely a borozó asztalokuál van. Talán itt is a fiatalság konkurencziája a baj! Meg azután a tánczterem fulladt levegőjének alkalmat is kell adni a lehűlésre. A bálnak neve „tánczmulatság“, tehát oly mulatság, melynek első élvezete a táncz, a folytonos társalgásnak házi összejöveteleknél lévén helye. Kérdezzen meg bármely tánczoló hölgyet és ő szívesen megmondja, melyiket áldozza fel inkább a kettő közül. Ha valamely férfi ügyetlen táncza által nevetséges volna, úgy az udvaroljon, ez kötelessége. Talán csak nem ezen katlie- goriába tartozott a régi fiatalság nagyhírű zsurnalisztája ? Még egyet! A mai fiatalság megnépesiti a kávóházakat, vendéglőket, de nem az oly helyeket, hol közérdekű dolgokat megvitatnak! A nemes és önzetlen kebel vádjai között ez is ott van.— A korral, igaz, gyengül a látó és halló tehetség is, de egy kis jóakarat ez érzékek hamis benyomásait paralizálhatja. A inai fiatalság nem igen számit ez érzéki fogyatkozásokra annyira, hogy feltűnési viszketegből sarkantyusan és fokosokkal felfegyverkezve .jelenjen meg e körökben magát észrevehetővé teendő, mert azt talán üíambátyám tette, hanem a „similis simili gaudet“ elvnél fogva számit az uram- bátyám jóakaratára, ki azonban a szerényen és csendesen jelenlevőt nem veszi észre. De különben is furcsa kívánság az, hogy ily fontos gyülekezetben napló, pók, szamarak és más söpredék legyen jelen. Tagjairól ismerni meg a társaságot ! Végül szabad legyen még a felett is „társadalmilag elmélkedni,“ mi lehetett czikkirónak f-zélja, melyet nemes szavának hal láttával elérni óhajtott ! Talán az, hogy e czikkével a mai ifjúságot illemre stb. tanitsa. Köszönöm szépen ! Sokat profitirozhattak belőle és ha e mag termő talajra talált, úgy bizonyára „férgek“ fognak abból kicsirázni. Valamely kornak szellemi niveauja és erkölcsi becse nem annyira fiatalsága minőségében tükröződik vissza, mint inkább abban, hogy mily példaadók az öregek ! ♦ Víh-A-vís. Különfélék. — Kinevezés. Őri Erzsi, Őri Jenő volt ungvári kir. közjegyző leánya, Uliesra postakezelőnek neveztetett ki. — A katonatiszti milliók nem mindéit szombaton, mint múlt számunkban jelezve volt, hanem m i n den második szombaton fognak tartatni. Az első j mulatság e hó 17-ére volt hirdetve. — A miiiikács egyházmegyei zsinat folyó évi március 5-én ül össze, melyre az egyházmegye hierar- chicus tagjai vannak meghiva. — Az ungvári papnevelde egyházi irodalmi iskolája, védszentjeiuek emlékére, folyó évi február 18-áu, d. u. 4 órakor diszgyülést tart a következő tárgy- és műsor előadásával 1. „Népdalok“, játs/.a a zenekar. 2 „Üdvözlő beszéd“, tartja: Mihalovics Jenő IV. éves papa. 3. „Pápay Hymnus“ Feley Antaltól, énekli 'a dalárda. 4. „Megemlékezés“ Szent Baz.il, N. szent Gergely, A sz. Jánosról, felolvassa Szaplonczay György IV. é pu. 5. „Oestereich Ungarn“ Wal ezer, játsza a zenekar. 6. „Stuart Mária“ 'Párkányitól, szavalja Vaszkó A.z TJng tálcája. Fans t. Hetedik levél. M . . . augusztus 22.1850. (Ugyanaz ugyanannak.) (Folytatás.) Tiz napja, hogy nem irtain neked ............. Ah, barátom, nem tudom többé elrejteni, be kell vallanom, bár mily nehezemre esik is, hogy én őt szeretem! . . . Elgondolhatod, mily fájdalmas reszketőssel Írom le e végzetteljes szót. Nem vagyok többé sem gyerek, sem ifjú; nem vágyók többé ama korban, hol lehetetlen másokat, annál könnyebb maga magát megcsalni. Tudok és látok mindent tisztán. Tudom, hogy nemsokára negyvenes leszek, hogy Vera másnak neje s férjét szereti; igen jól tudom, hogy e boldogtalan érzelemtől, mely magragadt, csak titkos gyötrelmet, életerőm végképeni fölemészté- sót várhatom. Ezt mind tudom s nem reményiek, nem Követelek semmit; s még sem szerez könnyebbülést e megadás. Már egy hónappal ezelőtt észrevettem, hogy Vera iránti vonzalmam mindig jobban jobban növekedik, nyugtalan voltam s egyszersmind örültem neki . . . . De azt gondoltam,hogy újra azon szenvedélyek egyike győzött le, mely az ifjúsággal eltűnik, a nélkül, hogy visszatérne. Ugyan mit beszélek 1 így még soha sem szerettem, nem soha! Manón Leseaut, Frétillon voltak egykor bálványaim. Ily bálványok hamar széttörnek, csak most tudom, mit tesz egy nőt szeretni! Majdnem szégyenlem, hogy igy beszélek, hanem ha már egyszer úgy van. Szégyenlem magamat .... A szerelem csak önzés s koromban az önzés többé meg nem bocsátható. Harminchét évvel nem szabad többé egyedül élni; hasznossá kell magát tenni, célt kitűzni, hivatásának szentelni magát, kötelességét teljesíteni. Én is hozzá láttam komolyan a munkához. . . . Azonban terveim szétszóródtak, mint, polyva a szélben! Most jut eszembe, mit mondtam első levelemben : arról beszéltem tudniillik, hogy hiányzott valamim, a mit meg nem találtam meg — és mily váratlanul lepett meg a kísértés. Itt állok, a jövőbe bámulva eszméletlenül: sűrű fátyol takarja szememet; szivem nehéz és szomorú. Külsőleg nyugalmat színlelek mások és magam előtt — vigyázok, nem teszek úgy mint a gyerek; de bensőmben éjjel nappal rág a féreg. Hogy fog ez végződni ? Eddig, távol tőle, csak bús és nyugtalan voltam; közellóte elég volt, hogy lecseudesitsen. . . . Most már közelében sem vagyok nyugodt —• s ez borzaszt. Oh, barátom, mily kegyetlen az, könyeinket szé- gyélni s eltakarva titkolni. Az ifjúságnak meg van engedve a sirás, hozzá illenek a könyek. . . . Nem merem átolvasni e levelet, sóhajként fakadt föl szivemből, s nem tehetek hozzá semmit, nem beszélhetek semmit. . .. Engedj csak időt. Erőt veszek, hogy magamhoz jöjjek s mint férfi fogok hozzád szólam; most azonban szeretném fejemet kebledre hajtani és .... Oh Mephistophele^! te sem segíthetsz rajtam. Megpihentem szándókosan^/fölizgattam szándékosam a gúnyos ereket magamban, arra intém magamat, hogy mily nevetségesnek s Ízetleneknek tűnnek föl egy év, vagy tán már egy félév múlva is mind e szerelmi panaszok, sziv- ömlengések.... De Mephistopheles erőtlen s élceinek tövisei eltompulnak. Élj boldogok Barátod b. P. Nyolcadik levél. (Ugyanaz ugyanannak.) M . . ., sept. 8. 1850. Drága barátom Nikoláics Simon ! Utolsó levelemet nagyon szivedre vetted. Tudod, mennyire szerettem érzéseimet fölcsigázni. Nálam ez akaratlanul jön; valami nőies van természetemben. Az | «“.vekkel bizonyosan el fog múlni. De sóhajtva ismerem be, miszerint e gyöngesóget mindez ideig nem tudtam legyőzni. Egyébiránt légy nyugodt. El nem hazudom azon benyomást, melyet Vera reárn tett; de ismétlem mindebben semmi szokatlan nincs. írod, hogy ide akarsz jönni, azt ne tedd. Száz verstnyi utat tenni, Isten tudja miéU — ez esztelenség volna. Azonban szívből köszönöm barátságodnak ez újabb bizonyságát s elhidd, soha sem felejtem el. Ide utazásod már annálfogva is helytelen, minthogy eltökéltem, legközelebb Pétervárra menni. Ha melletted fogok ülni a pamlagon, sok beszélni valóm lesz; most nem merem igazán. Képes lennék mindenféle zavart dolgokat fecsegni. Elutazásom előtt még egyszer irok. Tehát a mielőbbi viszontlátásig ! Légy egészséges és vidám s ne nyugtalankodjál nagyon a te hű engedelmes B. P.-od sorsa felett. (Folytatjuk.)
