Ung, 1879. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1879-01-12 / 2. szám
Tizenhetedik évfolyam. 1879. 2. szám. Ungváron, vasárnap, január 12 Előfizetési feltételek: egy évié 6 foriut, félévre 3 ferint, negyed évre 1 forint 50 kiajcnár Egyes szám ára 12 kr. Hirdetések szintugy mint előfizetések az Ung kiadó-hivataliba Ungvár, Jäger Károly örökösei könyvnyomdájába küldendők. Bíy ilttér soronként 20 krajcár. Az Ung megjelen minden vasárnap. A szerkesztőhöz intézendő minden közlemény, mely a lap irodalmi lé- zést illeti. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. Semmit sem közlünk, a nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadó-hivatal: „Jäger Károly örökösei“ könyvnyomdája. UNG TÁRSADALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAP. AZ UNGI KÖZMIVELŐDÉSI TÁRSULAT KÖZLÖNYE Ungvár január ÍL A birtokár-csökkenés megakadályozása iránt hozott nemrég egyik fővárosi napilap —egy gyakorlati nemzetgazdásztól, egy praktikus javaslatot, mely megérdemli mindnyájunknak, de a törvényhozásnak is figyelmét, Tagadliatlan: hogy per eminentiám földmi- velő ország vagyunk — és maradunk is még sokáig — országunk fekvésénél és más adott körülményeinknél fogva. Bármiként dédelgette törvényhozásunk az ipart és kereskedést ez jobbadán csak transena- lis — amaz pedig csak a szomszéd népek más- lása marad még hosszú időkig. Nekünk és unokáinknak nemcsak „e földön“ élnünk, halnunk kell, hanem „e földből“ kell élnünk és tengődnünk. Anglia — Frankhon — Sveic és több ily országok, fejlett iparuk cikkeit széthordja saját nagykereskedésük, a világ legtávolibb zugaiba, (Magunk is megszoktuk már, hogy az angol vas — a francia pezsgő — a brüsseli csipke — schweiei óra — de még az olasz makaróni és szalámi is sat. sat. már csak nevük miatt is ka- pösabbak, mint honi gyártmányaink.) Nálunk, ha földmivelésünk — vagy csak egy évi termésünk is szenved: vele szenved kiskorú és szükkörü iparunk és kereskedésünk. Itt ha a birtokos földmivesnek nincs kivitele és pénze, — nincs amazoknak se. Magyarország igazán olyan, mint az ó kori Aeneas, hogy a földtől kapjuk az erőt! És ha e föld kicsúszik lábunk alul, igazán a levegőben fogunk lebegni, mint Mahomed üres koporsója. És pedig nagyon siet alulunk e föld — e drága vérrel szerzett, sok könnyel áztatott ősi föld! A kisbirtokos osztály rohamosan apad — vész és pusztul, — és szaporítja a proletariátust, melyet, nem köt a rög — nemcsak a házához és nemzetiségéhez sem, de sok máshoz sem, ami a társadalomban szent, nemes és erkölcsös. Pedig a proletariat bölcseje a nihilism usnak !.. Tudjuk okait a földbirtok kezünkbőli kisiklásának, — de most uem e baj okairól, hanem orvoslásáról akarunk szólani t. i. Nem is éppen az a baj: hogy a birtokok sűrűén mennek egyik kézből a másikba — vagy magyar kézből tán nem mindig magyar kézbe, mert 1-ször az uj gazda majd mindig javítja, tatarozza azt, — 2-szor mert miként hajdan a birtok nemesitett, úgy most — főleg a magyar vidékekéin birtokvétel a nem magyar vevőt is meg- magyarositja. Legalább igy vigasztaljuk magunkat De fő baj az: hogy „potya“ áron hull k|| a birtokos kezéből! — Nagy a pénztelenség — temérdek a bírói árverés! És szigorúak az árverési feltételek! Muszkaországban — (írja a fent hivatkoztam nemzetgazdász) soha sem árverezik el a birtokot becsáron alul! — így ritkán károsodnak a jelzálogos hitelezők, — mert föltehető, hogy csak a birtok való értékéig hiteleztek reá, — s igy a valódi érték lesz a becsár és eladási ár: megkapja pénzét mindenik kebelezett hitelező, — sőt legtöbbször marad az árverést szenvedő birtokosnak is, amivel uj pályát kezdhet; mert az 1 -ső helyen kebelezett hitelezőt nem kell rögtön kifizetnie a vevőnek; hanem ennek terhével iratik át reá a vett birtok tulajdonjoga. — Ez 1-ső helyen biztosított hitelezővel aztán rátákra egyez a vevő — s igy könnyebben fizethetvén, drágábban veheti és veszi meg a birtokot . — Ez csak egy kis gyakorlati példa — és kurta útmutatás — írja az említett közgazdász, — de a cél fontos — az orvoslás szorgos, — megérdemli, hogy okoskodjanak fölötte és kibővítésén v. javításán az illetők — mig egészen késő nem lesz! — A „Borászati Lapok“ múlt évi egyik számában pedig Keöd ur B. füredi gőzhajó kapitány — hihetőn szőlőbirtokos is — a gyártott borok veszélyes voltára hívja föl a törvényhozás figyelmét — melegen, őszintén sőt szakavatottság0£il is. Leírja, hogy legközelebb Pécsett — mikor mozgósított katonáink a hadseregbeli liferánsok által oda szállított győri bort megizlelték, azonnal vagy 200 katonánk belebetegedett, sőt 5—6 bele is halt!. És vagy 6000 akó ily keveréket a Drávába kellett kiönteni! — Tehát ártalmas. Leírja, hogy ha például egy pesti borkereskedő megvesz és bevisz 1000 akó bort — erről a vámnál befizeti ugyan a fogyasztási adót, de I bent házánál csinál belőle 3—4000 akó gyári bort — ebből aztán kivisz 1000 akót — és igy erre visszakapja a vámnál deponált adópénzét, — a megmaradt 3000 akót pedig fogyasztási adó nélkül bent a fővárosban árusítván el: — az államkincstárt is megrövidítve károsítja! . A termelőt pedig néhány év alatt tönkre juttatja! — Pedig hazánkban milliók foglalkoznak csupán bortermeléssel. Országunknak jó nagy rész területe, másra — mint szőlőmivelésre — nem is alkalmas. — Ezeknek kezéből az egyedüli szerszámjukat a kapát — szájukból a falatot, az országtól az adóalapot rántja ki a borgyártók kapzsi üzlete! — Felemlíti: hogy az országgyűlés által e tárgyban kiküldött bizottság — élükön Wahrmann képviselővel — mily szűkkeblűén elütötték, elodázták e fontos közgazdászati ügyet!.. Kéri a honatyákat, hogy ne hagyják tönkre tenni a nemzet szőlőmi velő tagjait és külkivitelünk tehát országos pénzforrásunk egyik fő csatornáját! — — És elkeseredetten jósolja: hogy majd meghoznák még a gyártott bor elleni törvényt — de már majd késő lesz... Szükséges, hogy erről is minél többen elméiAz „UNG-“ tárcája. Egy álarcos-bál összeesküvői. (Indiscret farsangi tárca: hogy milyen ország-világra szóló álarcos-bálát fognak itt rendezni az ungváriak, legnagyobb csodálatára az ungváriaknak? . . .) Éjféli 12-őt ütött a toronyóra . . . Olyan kísérteties lassúsággal kongott le, — úgy megfáztam bele, olyan otthoniatlan érzések fogták el a szivemq^ . . . Olvastam, hogy hányat ütött, mert nagyon szerettem volna, ha csak 11-et kong, s nyugodt lélekösmórettel fekhetem le, nem törődvén azzal, hogy üres a papír, mely előttem azon végből fekszik, hogy rá soha nem érzett szerelmes gondolatokat firkantsak egy soha nem látott, soha nem hallott, de azért bízvást ójszemü, ju- nói termetű, fürtös fejű angyali lényhez, a kinek a hangja nem kevésbé hasonlít az ezüst csengéséhez . . . Sehogy se tudtam vele valamire menni. — Egyre ott hagytam el, a hol elkezdtem; elkezdtem pedig ott, hogy nem tudtam elkezdeni . . . Ekkor a mint mondám megkondult az éjféli harangszó . . . minden kon- i gás összébb-összébb szoritá szivemet. . . Mikor aztán : a 12-ik harangszólás elhangzott, megmeredve hányát- ‘ lottam hátra székemen, s az ijedelemtől fogvacogva 1 tekintgeték szerte szót . . . Lámpám is kialvófélben volt 1 s zúgó szél verdeste az ablak-táblákat. Jaj! gondolám < magamban, ha most valami kisértet fehér lepedőben • bejönne hozzám . . . Alig gondoltam el ezt, — koco- J gás hallik ajtómon. Előbb mák oly halkan, hogy hallu- : cinatiónak tartottam, de mind erősebben hallatszott, s ) ájuláshoz közel elkiáltám magam: „nem szabad!“ 1 Megnyílt az ajtó s egy magas, nyúlánk ember i lépett be, fekete bársony álarcot viselve, s udvariasan í meghajtva magát... J Merőn néztem reá, mig # elfogulatlanul ült le így székre, egészen közel hozzám. Nem tudtam szóhoz jutni. 0 is hosszan végig lézett rajtam s csak aztán szólalt meg; — hangja ompa. mély volt. — Ön az a hires Piripócsy? . . . — Ké-ké-rem! Ké-ké-rem! szerénykedtem obigát nyöszörgéssel. En va-vagyok azazaz a hi-hirhedt hiipócsy . . . — Szorítson velem kezet Ön a legjámborabb anber az egész világon A legcsinosabb ember egész Jngvárt. S a legszellomdusabb ember, a ki csak va- aha attikai sóval fűszerezett eledeleken hízott meg . . . No! gondolám magamban, ha ez mind igaz, ak- :or holnap kivándorlók Amerikába; mert tudtommal stentelenebb, csúfabb, s szellemnélkülisógben dusabb anber aligha létezett karimás e világon, “mint az a firipócsy, a kit az öngyilkosságtól csak az az egy artóztat, hogy a nők mód nélkül szeretik. Azonban ezt csak úgy gondoltam, ellenben han- ;osan meg azt cselekedtem, hogy szótlanul meghajtám aagam. — Titokteljes ismeretlenem közelébb húzta zókét, s a szemem közé nézett olykóp, hogy egy pil- matra az a gondolat villant meg agyamban, nem mne-e jó „Feuer-“t kiáltani?. . . Azonban a máso- ik pillanatban ismeretlen a belső zsebébe nyúlt, s én emhogy a „Feuer“ kiáltással elszalasszam a drága alkal- íatosságot, bűnös lelkemet istennek ajánlani; egy „Mi- tyánk“-ot, egy „II Allah la Illá“-t s egy „Smá Jisz- 5él“-t hadartam, azon nemzetgazdasági szempontból, ogy a három isten közül egyik csak megkönyörül íjtam, s az olajban sütkérezéssel kecsegtető pokolból 5 mennyeknek ő országába szólit, a 700 huri ölelő kar- ó közé. a mi — tekintve a földi nvomorusáffot — nem valami megvetendő entretien. Szentül meg voltam győződve arról, hegy ismeretlenem valami spanyol vagy tálján bravó, a ki engem szörnyű veszedelmes politikai korifeusnak tartván, egy éles késsel a begyemet fogja elmetszeni, a miben csak az az egy gyönyörűségem lehetett volna, hogy othellói módra tragi- kua kimúlásom leendett légyen . . . A menekülésre is gondoltam, s minthogy ismeretlenem hosszasan motozott a zsebében, siralmas arccal nekifohászkodtam, hogy majd eltagadom kilétemet, mondván: Ó édes, aranyos bravókám, eszem én a maga azt a kezét a ,.ki“ ott belül kotonáz a zsebében . . . Nem vagyok én az a Piripócsy, a kit maga gondol . . . Távol legyen tőlem az a vakmerő gondolat, hogy kiadjam magam egy olyan hires embernek, mint az a Piripócsy, a ki jelenleg Chinában tartózkodik, beállván kopaszfejü, bajuszlóggató csengős süvegü mandarinnak; avagylan az Braminok élkes sorait gazdagítja, s karcsú mamelukok között, igéző bajadórekkel cepedlpolkáz. Czukros, mézes bravókám! Engemet igaz nevemen Flamingó de Pityipalkö Flóriánnak hívnak, a ki még álmában se követett el a muszka cár ellen attentatu- mot. A miértlen teljes tisztelettel esedezem — — Kérem, szólalt meg az ismeretlen, nem tetszik rágyújtani, igen finom havanna. S ezzel éles kés helyett egy szivar dobozt vett ki mellékzsebéből, igen udvariasan megkínálva vele. „0! ezer örömmel!“ kiálték s kevés hijján anya- kába borultam az ál-bravó-gyilkosnak, s össze-vissza csókoltam fekete bársony álarcát. . . „Hát kegyed nem bravó?“ kérdem kis vártava félénken... Valamivel kevesebb — válaszolt derült hangon az ismeretlen, ki szentül azt hitte, hogy csak élcelek, holott pedig sziv- dobogó komolysággal kérdém őt . . „Én -- folvtatá, —■
