Békésmegyei közlöny, 1938 (65. évfolyam) április-június • 73-144. szám

1938-05-29 / 120. szám

2 4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1938 junius 1 és C*in-Pang-Szien is olybé nésik, hogy Kínának előbb ál kell vészelni a kapitalizmuson. Föl kell épiteni az ipari, meg keli teremteni a proletariátust. Vagyis a sárga kommunisták egy határozatlan, egy távoli jövőbe odázták a forradalmi progjamjukel és jelenleg demokrata-kapitalista célokért ve rekednek. Maga a bandagassds, Moszkva, is beéri ennyivel. Helytelenít minden forradalmi velleitást Kínéban és arra szorítkozik, hogy megóvja vazallusét Japántól. Innen a csuda, hogy a Kuomintang a Kominternnel egy gyékényen árul. Bisonyos, hogy a Kuomintang fél tékenyen nézi a kommunisták térfoglalását, de az is bizonyos, hogy addig, mig a japán fergeteg el nem vonul, a Kuomintang a Kominterntől nem fog engedni. Bár vannak olyanok is, akik számítanak azzal, hogy a „Kvangszi" csoport (a fasiszták) leszakad a Kuomintangról és suttyomban megegyezik a ispánokkal. Ámde a Kuomintang progressivad vezetői aligha fogják ezt saőnéíkül eltűrni. Máris sokan közülük tudatára ébredtek ennek az eshetőségnek s ostorozzák Csang Kai Csek rövidlátását, aki nem követte hűen Szunjatszen tanításait, amennyiben nem orvosolta a gazdasági és politikai visz szaéléaeket. Esek hallani sem akarnak a békéről s a kommunistákkal együtt küzdenek az ellen, hogy Caang-Kai Csek Tokióval parolázaon. Közben pedig javában áll a bál éa zug a lorna a harciereken, ahol Moszkvának érik a vetés. S s legszomorúbb az egészben az, hogy a nyugati demokráciák örömmel, vigyorogva nézik a gazságot. A KAROSSZÉK Egy rendőrfogalmazó ismerősöm mesélte el az alábbi páratlanul érdekes történetet. Nagyon régen történt az egész, de ismerősöm kijelentette, hogy erre jobban emlékszik mint a legborzalmasabb bűntényre, annyira egyedülálló esemény volt. A rendőrtiszttel, aki mór egyébként nyugdíjba vonult, az utcán találkoztam azon az esős tavaszi délutánon. Az eső elől bem-ne kültünk a közeli kávéházba. Odabent először semmitmondó dolgok ról tárgyaltunk, de később már ér *A *zerző most megjelent „Árbockosárban" c. novelléskötetéből. dekesekb történetekről kezdtünk beszélni, azonban én csakhamar kifogytam a szóból, igy az ismerősöm vette ót a beszéd irányítását. — Sok mindent átéltem hosszú szolgálati időm alatt, sok elvetemüli gazembert tettem ártalmatlanná és éppen a legvelemüllebbet kellett futni hagynom — kezdte elbeszélését. Értelmetlenül néztem rá— Egy ember életét oltotta ki a gazember és csupán arra voll mód, hogy ingóvagyon rongálásért indítsa meg valaki az eljárást, de ezt sem tette senki. oíesón és nagy választékban^ kedvező fizetési feltételekkel is kaphaté BUTORHAZBAN Békéscsaba

y Andrássy-ut 25 Kedvező fizetési feltételek! Kösbe akartam szólni, de leintett a szemeivel. S sivárt szedett elő, nagy gonddal lecsípte a végéi ss aeutáa rágyújtott. Látszott rajta, hogy hosszú beszédre készül és láthatóan szívesen vette, hogy élénk érdeklődést tanúsítok. Mosgalmas napom volt azon a délelőttön, három megrögzött csirkefogót faggattam egy agyafúrt szélhámosság elkövetése miatt és amikor végre végeztem, mór tizenegy óra volt. Alighogy elvitték a három széltolót, kopogtak az ajtón, amely nyomban kinyílt és egy magas, negyven év körüli fárfi lépett be rajta. Feltűnően izgatott volt. E*y névjegyet tett elém és azután szinte eszelősen kiáltotta : — Fogalmazó ur tartóztasson le, mert meggyilkoltam a feleségemet. — Az első pillanatban azt hitlem, hogy egy őrülttel van dolgom és igyekeztem csitítani, de nem használt, azt mondta, hogy mindent el akar mondani, halgassam meg és tartóztassam le azonnal. — Kiszóltam az előszobában levő rendőrnek, hogy egyenlőre senkit ne engedjen be, mert fontos dolgom van. A férfi megtörölte izzadságától gyöngyöző homlokát és belekezdett egy szinte hihetetlennek látszó történetbe. Ugy vallott, mint a karikacsapás. — Feleségem állandóan betegeskedett, vézna teremté» volt azt hiszem neuraszténiás is. Egy csöpnyi akaraterővel nem rendelkezett. Amikor elvettem még kilehetett birni valahogyan . . . — Bocsánat, hogy mindent enynyire kitálalok, da máskép nem hiszik el a bűnösségemet. Érdekből vettem el. Elnézést kérőn nézett rám. Kezdett érdekelni a dolog, hát biztattam. — Tessék csak beszélni, természetesen ez is hozzátartozik a tárgyhóé. Hálásan emelte rám a szemei', de micsoda szemek voltak ezek. Alattomosak, legszívesebben kiszedtem volna őket. Ettől a perctől kessdve még fokozottabb érdeklődéssel kisértem a vallomást. — Az utóbbi időben egyre roazazabbra fordultafeleségem állapota. Állandóan zsörtölődött, semmisem volt jó neki s éjszakánként ugy járt-kelt a szobában, mint valami kisértet. — AÜ u'óbbi időben valóságos hisztérikus rohamai voltak és szüntelenül csak azt hangoztatta, hogy én kiakarom fosztani őt. A legnagyobb baj az volt, hogy már a feleségem is beismerte önmaga előtt, hogy nagyon csúnya és semmi megnyugtatót nem talált arra nézve, hogy valaki őt magáért és ne a pénzéért szeresse. Est gyakran hangoztatta is. En eleinte próbáltam ellene hadakozni, de kevés meggyőződéssel, mert hiszen még a jelenlétét sem birlam, mindig menekültem hazulról. — Egyszóval elviselhetetlen lett az életem. Nagy lélegzetet vatt, szemei fellángoltak és kicsit közelebb hajolt az íróasztalom fölé és ugy mondta i — Mór elhatároztam, hogy megölöm, bár még nem tudtam hogyan fogom végrehajtani tervemet, de feltett szándékom volt. hogy végzek vele és megkaparintom a pénzét. — Azon töprengtem, hogy milyen módon ölhetem meg, hogy nekem semmi bajom ne történjék, amikor a véletlen jött segítségemre a g/ilkosság módjának kiválasztásában. — Feleségemnek volt egv őcska karosszéke, amelyet még as anyjától örökölt, az anyja psdig sjintén ez anyjától örökölte. Ehhez a székhez ssinte betegesen ragaszkodott a fele légem. Eleinte nem tudtam mi az oka ennek a ragaazkodásnek. da később rájöttem magamtól. Es a szék egy szigelfélét jelentett a szerencsétlennek, 3 amikor beleült a székbe, arca egészen megváltozott, ráncai kisimultak s egészen megfiatalodott. I yenkor rendszerint valami kézimunkát szedett elő és azzal piszmogott és néha még beszélt is közbe. Sosem ludlam pontosan kivenni, hogy miről beszélt, de azl hiszem édesanyjáról emlékezeti meg. Ugyanis az édesanyja éppen a véznasása miatt nagyon becézte és emig élt, minden ki bánságát teljesítette, ami annál könnyebben meni. mert vagyon as volt jócskán és volt miből költeni... Fogalmazó urnsk még sohasem volt olvan bútordarabja vagy ruhadarabja, amelyet ha használt vagy felvett, akkor bizonyos változáson ment keresztül, kicsit megkönnyebbedett volna, vagy valami kedves emléket idézett volna fel, aminek következtében akkor szebbnek látta az életet mint máskor ? Ugye volt? Az hiszem mindenkinél előfordul ilyesmi. Nos, hál feleségem a kar<->»izékban érede csak jól magát. Engem utált, de nem engedett el magétól, mert bennem minden ellenszenve ellenére kicsit megbízott. Egyedül én voltam még valakije a karossséken kívül, de nélkülem éppenséggel meg lett volna, de a karosszék nélkül nem, ezt nemrégen tudtam meg. Kis szünetet tartott a beszédben és kifújta magát egy kicsit, azután ismét tovább folvlatla. — Bizonyára bolondnak tart fogalmazó ur, amiért olyan sokat fecsegek, da el kell mindent mondani, hogy a gyilkosság kitűnjön belőle és én bűnhődni akarok, mert bünl követtem el. — Egy napon a feleségem egy fél órára elment hazulról. Ritkán meni el valahova, de azért néha kimerészkedett. Most, alighogy kitette a lábát, én fogtam az otromba karosszéket és bevittem a kamrába, mert ludíam, hogy a feleségem mihelvt hazajön, meg akar majd pihenni a székben. Vájjon mi történik majd akkor, ha meg'udja. hogy nincsen meg a szék. Egy félóra múlva megjött a feleségem éa amikor nem találta a széket, elsápadt, majd tombolni kezdett és a haját tépte, én a kamrából a kulcslyukon keresztül néztem a hatást és bevallom, meg voltam elégedve. A szerencsétlen asszony már szinte magánkívül volt és én egy cseppet sem sajnáltam s csak azért nyitottam ki a kamraajtói, mert arrafelé tartott, — Hol a szék, hol a szék — kiáltozott. Ne izgasd magad drágám, megvan a szék, csak betettem a kamrába, nem muszáj a szobában lenni ennek az őcskaságnak — próbáltam csitítani. — Ennek itt kell lenni, ezl nem szabad innen elvinni — hajtogatta és már cipelte ia ki a kamrából 8 azután beleült és simogatta ko pott karfáját, mintha csak egy gyermek feje lett volna. Nagyon sokáig nem tudott megnyugodni. Most csak a kedvező alkalomra vártam ; hogy elmenjen hazulról. Sokáig kellett várnom, de egyszer