Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) július-szeptember • 146-222. szám

1937-07-25 / 167. szám

1937 julius 25 SEKESMEGYEI KQZLGNY 3 EGÉSZ UÓROS JUL.25-AUG.8 VASÁRNAPI MOZAIK Szerdán hajnalban utolsót lehelt római palotája bizonyára álomszép termeinek egyikében as az ember, aki többet használt a világ előrehaladásának, mint másik száz és százezer, ez az ember, aki legyőzte és semmivé tette a távolságot, aki a gondolatoknak szárnyakat adott, hogy repüljenek szerteszét széles e világon és bizonyítsák be, mire képes a földi halandó elméje. Marconi utolsót lélegzett 8 nyugodtan tehette, mert ha „a gép forog, az alkotó pihen" és ha végleg el is pihen, müve megmarad örökön örökké; mily kegyetlen tragikuma a sorsnak, hogy még a nagy alkotót is el tudta parentálni. S másnep szerte a vilőgban, százezres városokban és kiciiny falvakban pár percre megállt az élet azokban a hivatali szervecetekben, amelyek segítségével az emberi értelem könnyedén és kényelmesen szórja szét gondolatait. Megállt az élet Békéscsabán is, habár Marconi azt sem tudta, hogy létezünk, de mi tudtunk róla s ez is elég, mert hol lennénk, ha eddig nem juthattak volna el hozzánk lángelméjének alkotásai ? Rohan az autóbusz az országúton, ugy száguld, oly magabiztosan, mintha soha nem akarna megállni. Ott ülünk nem sokkal a volőn mögött, nézünk kifelé. Bámészkodó, egyszerű emberek mellett rohanunk el, ugy tekintenek a nagy gépszörnyetegre, mintha nem is ebből a világból való volna, mintha nekik külön engedélyt és dupla árat kellene fizetni, hogy oda ülhessenek a nagy ablak mögé. Milyen kényelmetlen látni és érezni ezt a tekintetet, sejteni, hogy arra gondolnak : jó az uraknak, holott és csupán csak az a helyzet, hogy a világ ma sokkal inkább rohan, mint az előtt, az események őrült gyorsasággal követik egymást s ma már az emberi láb mint közlekedési eszköz nagyon sok esetben nem kielégítő. Ülünk az autóbuszban, sokan vagyunk, nagy a meleg s mögöttünk megszédül egy öregebb, egyszerű ruházatu hölgy. Ijesztő fehér arccal férjére omlik, aki kétségbeesetten néz körül, hirtelen nem tud mit csinálni. Feszültség, idegenkedő mozgolódás, a közönség lőtja, mi történt, de senki nem akarja észrevenni, csak a túlsó sarokból emelkedik fel izgatottan egy rokonszenves kinézésű fiatal leőny, kinyitja kofferét, citromot, sósborszeszt, kölnit s egy kis ko nyakos üveget szed elő s az utasok segítségével eljuttatja oda, ahol kell a segítség. Egészen bi zonyos : a leány soha nem lótta, nem ismerte, akivel most jól tett s ha mozdulatlan marad, mint annyi sokan, ettől éppúgy jőrhatott volna egyenes derékkal, mint eddig, de nem igy cselekedett s állapítsuk meg — nemcsak a kötelesség, a szív szava is megszólalhatott benne, ami sajnos egyre ritkuló jelenség manapság, annál inkább jól esik tehát látni. Igen, a világ nem áll. Mig kint, a tanyák között az autóbuszt is megbámulják, az itt a városban mór mit sem jelent, hiszen 4 5000 ért bőrki vehet magának egy mostanában nagyon divatos kis kocsit s szórakozhat kénye-kedvére. Az autó ma mór egyszerű közlekedési eszköz, a tömegérdeklődés napjainkban a levegő kirőlyőnak, a repülőgépnek s?zól, arra még megtelnek az ablakok, ha egy egy elbereg a fejünk felett, azon még tudnak meditálni az emberek, milyen magasan szólít 8 milyen gép lehetett, de a pilótabravúrok a légi országutat egyre közelebb hozzák a meglévőkhöz 8 eljön az idő, amikor a tekintetes képviselőtestület, vagy akkor már törvényhatóság (?) szabályos repülőtér létesítése tárgyában hoz majd kgy. számú határozatot. Az olvasó most megmosolyog. Repülőtér ? nagy fantázia . . . gondolja. Nem az a fontos, hanem, hogy milven búzaárakat tart Chikago és Winnipeg, hogy a minimalizált munkabérek mellett megtalélhstja e szőmitésát az iparos, hogy a szövetkezetek mellett jut-e még életlehetőség a kereskededelemnek, hogy a tisztviselő, mikor szerzi vissza régi, csökkentés nélküli fizetését, hogy az orvos elég beteget, az ügyvéd elég pert kapjon, hogy élni lehessen . . . Ez a ma. De a holnap talán más lesz, tekintetünket magasabbra emelheljük, nem fog megtörni a huszadik század kezdeti lendülete s nem lesz mosoly többé még a csabai légi kikötő sem. Éljük a mát, tervezgessük a jövőt, de re szaladjunk el a mult hagyományaitól. A tél folyamán rámutattunk arra, milyen kiváló alkalom lenne a magyar szabadságharc egyik Békéícaabát érintő eseményének megörökítésére a Lenkey-emléktőbla elhelyezése. Most illő tisztelettel másik szabadságharc korabeli emlékkel szolgálunk. Nem mi fedeztük fel, nem állítjuk, hogy más nem tud róla. de eddig még nem került sor kihasználására, pedig történeti emlékeket illetőleg nagyon nagy szegénységünk. Egyik kiváló közírónk írja évekkel ezelőtt megjelent hosszabb lélegzetű munkájában (mely regényes életrajz), hogy a világosi fegy ve rle tétel után Rákóczy János, Kossuth Lajos titkára Jókai Mórral együtt parasztszekeret, két lovat szerzett s azon menekült észak felé. Békéscsabán már várta őket Laborfalvy Róza színművésznő, a vilőghires regényíró felesége. Egy kicsit itt megállapodtak s azután menekültek tovább. Lehet, hogy csak röpke pillanat lehetett ez a békéscsabai itt tartózkodás s ez esetben kár beszélni róla, lehet, hogy huzamosabb volt s ha igy áll a do'og, már érdemes foglalkozni ezzel a kérdéssel. Anynyi mindenesetre igy is helyénvalónak látszik, hogy próbáljunk meggyőződni ártól, tényleges adate ez a köziés. S ha igen, Marconi ütőn Jókai is megérdemelne valamilyen ciabai emléket. (—) NYITOTT TETŐ ! Julius 25 én, vasárnBp 3, 5, 7, 9 A 3 órai előadás zóna ! Szőke Szakáll, Ottó Wallburg, Balia Lici és Mirsa a csodagyerek vígjátéka a TAXIGAVALLÉR Megyai* hiradó Julius 26 27, hélfő-kedd fél7, fél9 HéfSSo a fél 7 órai előadás zőna ! FELHŐK KALÓZAI Két rivális Híradó Szakáll az esetein