Békésmegyei közlöny, 1937 (64. évfolyam) január-március • 1-71. szám

1937-02-28 / 48. szám

2 BEKESMEGYEI K0ZLONV 1937 február 28 mill dr,, tagjai Zsiros András, Baukó András, jegyzője Haviár Lajos dr., a második elnöke Szat­máry Elek, tagjai Bocskóy András, Baráth István, jegyzője Mihály Béla dr„ a harmadik elnöke Gally Károly dr., tagj'i Megyeri Sándor, Bohus János, jagyzője Kovács Béla dr. A főispán az ülést isméi felfüg­gesztette és meekeídődötl a tit­kos szavazás. Csaknem tizenkét óra volt, amikor a szavazólapok összeszámlálása befejeződött és az ülés ujbó'i megnyitása után Pánczé 1 József dr. főjegyző kö­zölte, hogy a választás eredmé­nyeképpen Békés vérmegye uj má­sodfőjegyzcje Bakos József tb. fő­szolgabíró. (Éljenzés.) Az első szavazatszedő küldöttség előtt 58:36, a mérodik előtt 57s30, a harmadik előtt 64:31 volt a sza­vazatok aránya Bakos József és Heinrich Dezső dr. között, igy Bakos József főjegyző összesen 179, Heinrich Dezső dr. 97 szava­zatot kapott. Két szavazólap ér­vénytelen volt (egyik üres, másik pecsét nélküli.) Ezek utón egyhangúlag megvá­lasztották Bakos József helyébe szolgabírónak Szabolcs Richárd dr.-t. Erre az állásra egyetlen pá­lyázat érkezett. A megválasztottak nevében Ug­rin László dr., az uj szarvasi fő­szolgabíró beszélt. Külön mondott köszönetet magas szárnyalású sza­vaiban a főispánnak a támogatásért s kijelentette, hogy őt mindenkor példaképnek fogja tekinteni. Meg­emlékezett az alispánnal együtt eltöltött 16 éves munkálkodásáról. Vórmegyéíesorsának to vábbi jobbrafordulóséért fog küzdeni másik két megválasztott társával együtt. A közigazgatás alázatos szolgálata a közérdeknek, célja : az elesetteket, a szegényeket tá­mogatni, programjai a népboldo­uMs A márliriumos és vérrózsós közigazgatásnak akar másik két társával együtt felkent lova?ja fenni. Egyéni célja: szeretné, ha magánélete egészen átnemesedne közéletté. (Nagy élienzés.) Ricsóy Uhlarik Béla dr. főispán üdvözölte a megválasztottakat, kérte, hogy munkálkodjanak ab ban a szellemben, ahogy Ugrin László dr. beszédében oly szé­pen kifejtette s akkor boldogulni fognak. (Éljenzés.) A törvényhatósági bizottsági ta­gok tömeges távozása u'án foly­tatták a tárgysorozatot. Kozma Miklós buctuleiralával kapcsolatban Torkos Béla dr. (Orosháza) szólalt fel. Emlékezte­tett Kozma Miklós békésmegyei köruljéra. 355000 pengői bocsáj­tolt a vérmegye rendelkezésére, nem is szólva a természetbeni adományokró'. Egészségházakat alapított, nagy gondot foidtfott a tüdőbetegségek leküzdésére. Negy­vennégy zöldkeresztes ku'at ké­szíttetett. Kérte a bucsu'eiral egy­hangú elfogadását, amihez a tör vényhatósági bizottság éljenzés­sel járult hozzá. Borsod Gömör éa Kishont kee. megyék köriratának támogatásét határozta el a törvényhatósági bi­zottság a cigányügy rendezése ér­dekében. Az alispán előterjesztésére hoz­zájárultak a tanyai egészségvé­delem kifejlesztése és az iskolás gyermekek vizsgálaténak, valamint a tüdőgondosásnsk fokozása ér­dekében egy Röntgen-készülékkel felszerelt egészségügyi autó be­szerzéséhez. Több kisebb ügy után a tör­vényhalósági bizottság magáévá tette Legcza Tibor dr. (Gyoma) indítványát, mely szerint a nyil­vános táncmulatságok rendőri és tűzoltói díjéinak ujabb felülvizs­gálata érdek ben feliratot intéz­nek a belügyminiszterhez. Pán­czél József dr. főjegyző ezzel kap caolatben megemlékezett arról, hogy egv 1934 ben kelt hasonló célzatú feliratra válasiában a mi­nisztere kérdés országos szabályo­zását igérte meg. Minthogy mind­máig ez nem történt meg, a tör­vényhatósági bizottság ismét kéri a helyhatósági engedélydijak mér­séklését. Az ülés egy órakor ért véget. Gazdag munkaprogrammal jelentkezik a Kereskedelmi Csar­nok közgazdasági szakosztálya (A B. K tudósítója jelenti.) A Kereskedelmi Csarnok közgaz­dasági szakosztálya az élén Já­nossy Gyula polgármester elnök­kel az elmúlt évadban nagysikerű, népszerű közgazdaságtudományi előadásokat és szemináriumi tan folyamot rendezett. A szakosztály ez évben is foly­tatja a megkezdett munkát, mert az eddigi eredmények azzal biz tatnak, hogy a tanulni vágyó kö zönség fokozódó mértékben fordul érdeklődésével a szakosztály egy re fejlődő munkája felé. Az előadások időrendje a kö­vetkező : március 8: Szakosztályi nyilvá­nos zéróülés, ezt követőleg Tau sz ig Rezső dr. előadása a „Tő­kevédelem" ről; március 17-én és 24 én a sze­minárium két befejező előadása, a „Jövedelem és jövedelemelosz­tás" cimen taríja Péterfy Károly dr. keresk- isk. tanár; április 10. Pikler J. Gyula köz­gazdasági iró, a Fővárosi Statisz­tikai Hivatal ny. igazgatójának előadése; május 8: Gyöngyösi János dr., Elekes Gyu'a és Darók József dr. együttes előadása: „Hogyan lehet Békéscsaba lakosságának Devéte­leit fokozni" cimen. Az előadások látogatása díjta­lan és azokon minden érdeklődőt szívesen lát a szakosztály. Meskó Béla, a Magyar Általános Takarékpénz­tár helyi intézetének vezetőjét „a fiók fejlesztése, mintaszerű veze­tése" körül szerzett kiváló érdemei elismeréséül a budapesti központi intézeti igazgatósága igazgatóvá nevezte ki. Ez a kinevezés n em sablonos előléptetést jelent, ennél sokkal többet, oly kvalitá^ elismerését, amelyek sine qua n on jai annak, aki a mai hihetetlenül nehéz gaz­dasági viszonyok közspelte nagy vállalat élére kerül. Azt a szel'e mel, amslyet boldog béke idején a patríciusok vezette kereskedelmi Lakásberendezés olcsón és nagy választékban, kedvező fizetési feltételekkel is kapható KOPSTEIN BÚTORÁRUHÁZBAN Békéscsabai Andrássy-ut 25 Kedvező fizetési feltételek! Pm3 intézmények urallak, ápolni, a gya­korlati életbe átvinni és meggyö­keresiteni a nagyköiönségbsn azt a tudatot, hogy a Treu und Glaube nem id?jét mult, kriptaszagu non va'eurök : ezt tekintette Meskó Béla élete faladatának, ezt igérte hiva­talbalépésekor és váltotta valóra tizéves működése alatt. És ha a vezetése alatt álló intézet a legnehezebb időkben, amidőn a hitelélet legtöbb forrósa bedugult, készséggel és előzékenyen állott a hitelt igénylők rendelkezésére és segítette ét őket egy vészterhes perióduson, ha Meskó Báléhoz nemcsak mint bankigazgatóhoz, hanem mint jóakaratú baráthoz fordul a bank klientéléja, hogy tőle hasznos tanácsot ée ulbaiga zitást kapjon, ha ezt a klientélát állandóan növeli, mindezek min­den kitüntető szónál jobban iga­zolják, hogy itt valóban the right man is in the right place. Meskó Béla a személyzetnek atyei jóakarója, törekvéseinek me­legszívű támogatója. A város min den kulturális, társadalmi meg­mozdulásában szerényen, de an­nál intenzivebben vesz részt s uri modora, puritánsága, nagyszámú tisztelőinek osztatlan szeretetét biz­tosítja rzámára, kik előléptetése alkalmával gratulációikkal halmoz­ták el. —e—e—. RÁKÓCZI-UT 7. Kalikó-bál a Csarnokban A békéscsabai izr. leányegyn­sület kitűnően sikerült álarcos ka­likó bálst rendezett a Csarnokban. A reg.e'ig mulató hölgyekről a rendezőség ez alébbi névsort ál­lította össze: Jelmezeseit: Asszonyok: Kolozsváryné Tevan Ilona, Benjámin Mártonné, Rusz Jenőné, Singer Gyuláné, Schwarcz Vil­mosné. Bárány Sándorné, Komlósi lstván­né, Láng Sándorné Fehér Lajosné. Wei­ner Ferencné, dr. Polgár Istvánné, Brüll Adolfné, Klein Andrásné, Lázár Istvánné, Rubilsek Jenőné, Iczkovits Zoltánné, Hu­szerl Istvánné, dr. Varga Gézáné, Rusz Lipótné, Adler Imréné, Ungéri Pálné Oros­háza, Faragó Béléné Orosháza, Deulscb Andorné, Gergely Ferencné, Klein Lajosné. Lányok: Gyémánt Erzsébet, Erdős Anni, Spitzer Ilike, Stern Piri, Veisz Nusi, Ko­vács Klár!, Szegedi Emma, Schwarcz Bö­zsi Orosháza, Apfel S;eré' ke. Bárány Bö­zsike, Gráb Olga, Breier Anna Me­zőberény, Szalai Lili, Szelner Magda. Szántó Ica Sarkad. Glázer Margit, Glázer Ilona, Schanzer Magda, Reiner Sári, Arm Erzsébet, Tevan Zsuzsa, Nagy Anikó Mis­kolc, Lőwy Margit, Schanczer Irén, Ré­vész Ilonka Gyu'a, Dénes Ella, Deutsch Blanka, Róna Manci, Varró Iby Karcag, Eisler Anna, Vajda Éva, Vajda Lili, Brüll Böske, Reichman Boriska, Rózsa Ica, Reichmann Etus, Reich Magda, Fináli Katalin. Jelmez nélku's Asszonyok: Stern Sá­muelné, Sipos Ignécné, Reisz Gyuláné, dr. Vas Vilmosné, Kulpin Edéné, Kovács Fülöpné, Benjámin Dolliné, Drégely Li­pótné, Hirsch Mórné, Rosenberg Izsóné, E'dős Dávidné, Bárány Mórné, Hoffmann Béláné, Glaser Mihályné, Vadas Istvánné, Sipoi Imréné Orosháza, Szalai Jenőné, dr. Bárány Aladárné Oro háza, Révész Pálné Gvula, Weisz Alberlné, Szűcs Fe­rencné, Engel Sánmuelné, Dénes Imréné, Abonyi Lászlóné, Goldfinger Henrikné, László Sándorné, Vajda Endréné, Benjá­min Kérolyné, Hesser Jenőné, Bleier Ist­vánné, Menheim Ferencné, Gutlmann Er­nőné. Sebestyén Lajosné. Schlésinger Pál­né, Weinberger Imréné, Sarkadi Györgyné. Reich Sándorné. Lányok: Szabó Leona, Bárány Klára. A pécsi bányászok megkapják a 8 százalékos béremelést (A B. K. tudósítója jelenti.) A pécsi bényász8ztrájk ügyében órák hosszat tarló tanácskozás volt az iparügyi minisztériumban, amelynek eredményeképen a Duna Gőzhajózási Társaság március el­sejétől kezdve megszünteti azt a 8 százalékos bérlevonést, amely miatt a sztrájk tulajdonképen ki­robbant. Köhög, krákog, fáj a torka ? Egy kettőre meggyógyítja a gyógycukorka.

Next

/
Oldalképek
Tartalom