Békésmegyei közlöny, 1936 (63. évfolyam) január-március • 1-75. szám
1936-02-29 / 50. szám
4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY 1936 február 28 — Aranyeres bántalmaknél és vérkeringést zavaroknál, valamint nagyétvágyú és kényelmes életmódhoz szokott egyéneknél a természetes „Ferenc József keserűvíz javulást hoz. — Ma este van a közgazdasági szakosztály előadása. A békéscsabai Kereskedelmi Csarnok közgazdasőgi szakosztálya népszerű közgazdasőgtudomónyi előadássorozatban ma. szombaton este fél 9 órakor Fehér Gyula dr., a biztosító magánvállalatok felügyelőhatÓBÓga matematikai szakbizottságának tagja tart előadást „A biztosítás közgazdasági jelentősége" címen. Az előadóira belépődíj nincsen, arra az érdeklődőket, akik elnézésből nem kaptak meghívókat, ezúton hivja meg a szakosztály vezetősége. * Siessen megváltani jegyét az őkölvivó bajnokságokra még ma a Vigadó előcsarnokában. * nagywilág Daaibnli. Az abeszin fővárosból repülőgépen több orvos utazott el a deszszici főhadiszállásra, mert állítólag a négus súlyosan megsebesült. Prága. Áz ügyészség elkobozta a Prágai Magyar Hirlap mai számét a tervezett iskolareformról irt vezércikkének néhány sora miatt. — Felülfizetések. A BékéscsabaErzsébethelyi Daloskör jelmezbálján felülfizettek: özv. Lestyán Sámuelné 3, N. N. pórtolótag 130, Krasznai József 1, Éberl Ltjos 1 pengő, N. N. 50, háromszor N. N. 40, kétszer N. N. 30, N. N. 20, N. N. 10 fillér. — A Bevár februári száma egymás mellé állítja a biológiai mikroszkóp csodái és a varázsvessző babonáját, a világegyetem titkait hordozó óriásmeteórokatés ez emberi kéz ügyességéről tanúskodó parányi óraszerkezetet. A Búvár februári száma a technika köréből is érdekesebbnél érdekesebb közlemények, hirek és képek sorát tartatmazza. Könyv- és folyóirat ismertetései, szerkesztői üzenetei, tudós-anekdotái és tudományos rejtvényei változatosak, élvezetesek és tanulságosak. Üzletfelosztás miatt felsorolt tárgyak eladók: 60 köba éter lucfenyő épületfa, léc ácsmunkához, deszka palló asztalosmunkához megfelelő 20 darab uj falicska 1000 darab száraz bükffakeréktalp bognároknak, egy kétkerekes szekrényes tolókocsi ÉLdé.™ Egy ieljesen uj üzletberendezés, megbízható asztalosmunka, polcok, fiókok, pultok. Levelezési cim: J. L. Mezőkovácsháza, Árpád-ucca 23., ahol az eladó tárgyak megtekinthetők. Terménytőzsde Chicago. Buza: 997a, 897a, 887a; 9978, 893/ 9, 887a. Tengeri: 60i/s. 607s, 60S/ 8; 60V 8, 60B/ 8 > 607 2- Zab: 28b/ 8. 287-1, 28Vs; 287a, 281/4, 287a. Rozs: 57, —, —; 5778, —, -. Winnipeg 847a, 857 8, 84Va, 847a, 85i/4, 8474. (első hórom szám a nyitást, a másik három a középet jelenti) Rotterdam. 4877a, 4777a. 4777a. 4677aBudapest Készárupiac. Irónyzat jól tartott. forgalom csendes. Határidős. Irányzat egyenetlen, forgalom csekély. Ferencvőrosi árak : nehéz 94 — 95, közép 88-94, silány 78-82. Valuták : Cseh korona 14.15— 14.30, dinár 7.80-7.95, francia franc 22.30-22 50, lei 2.80-3 C0, líra 29.98 -30.25, svájci franc 110 70-111.65 angol font 16.6516.95, dollár 333 10 -337.10 holl. frt. 229.45-231 45 . SPORT A MÁV összeállítása A MÁV csapata vasárnap a CASS ellen a következőképpen alakul: Mealer — Zsilinszki, Gab nai — Hidvégi, Fenyvesi, Halmai — Valyuch, Ztóri. Opricza, Szombati, Szaffián, Revánsok egész sorozata az ökölvivóbajnokságokon A csütörtöki tréningeken lőzas sietséggel készült a két csabai boxc8apat a nagy küzdelmekre. Olyan a tréninghelyiség képe, mint egy felkavart hangyaboly, a pötömnyi kisgyerekektől az öreg boxrókókig, nekitüzesedett arccal végzik az előirt gyakorlatokat, mert — mint mondják — nagyon sok a törleszteni való . . . Különösen a HTVE tői elszenvedett vereséget fájlalják mind a két egyesületnél, a bajnokaágon indul a HTVE gárdája is, igy alkalma lesz a revénsra a csabai fiuknak. A szegedieket meg a kerületi lev ente- bajnokságokkal kapcsolatban emlegetik, ahol a szegedi fiuk a hazai bírókkal egyengetett utakon könnyen jutottak el a bajnokságokhoz. A Budapest Törekvés félelmetesen jó csapata ellen pedig az egész vidék felveszi a harcot, hogy ez sikeresen végződik-e a tavalyi vasutasbajnok ellen, előre nem lehet tudni. Ha végignézzük a nevezéseket, akkor látjuk, hogy a vidék is felvonultat olyan erős gárdát, amely egyformán esélyes a csapatbajnokság megnyerésére. Egy biztos: olyan harcok színhelye lesz a Vigadó vasárnap, amilyet még vidéken keveset láttak. A bajnokságokon jelen lesz a keletkerület egész tisztikara, a kö velséai kapitánnyal együtt. Az érdeklődés olyan nagy, hogy a rendezőbizottság kéri a közönséget, jegyét még ma a Vigadó előcsarnokában felállított pénztár női váltsa meg, mert különben a tágas teremben sem biztosithatják a jó elhelyezést. Arany, ezüsttárgyak legolcsóbb beszerzési forrása Nagy választék (LEIN HENRIKNÉL Andrássy-ut 7 Aranyat és ezüstöt a legmagasabb napi áron veszek Szinház Műsor Siombat: Konlusovka. Vasárnap d. u.: Bécsi tavasz. Vasárnap este: Kontusovka. Hétfő: Luxemburg crófja. Kedd: Budapest—Wien. Átlag 1.50-2.50 pengőt takarít meg Budapesten minden nap a PENZIÓBAN, ha Provincia pengőszelvénnyel fizet. A Provincia Utazási és Jegyiroda helyi képviselete a Békésmegyei Általános Takarékpénztár Rt. Nem élhetek muzsikaszó nélkíil Magyar ező, magyar levegő, magyar élet, magyar művészet, magyar muzsika es ezenfelül magyar technika vitte diadalra a filmre kiválóan alkelmas témát és a nézőtéren ismételten fehugó taps bizonyilja, hogy Móricz Zsigmond kedves, izzig vérig magyar meséje, történetének alakjai a filmen is közelférkőztek a közönség szivéhez. A Kino film parádés szereposztásban hozta ki a darabot. Jávor Pól a nyakas, dalolókedvü földesúr szerepében élethű, őszinte és igaz. Méltó parlnere Somogyi Erzsi, aki a vásznon is meghódítja a nézőt játékának közvetlenségével, egyéniségének bójával. A hőrom nagynéni figuráját ragyogó Iriász keltette életre : Vizvóry Mariska, Vaszary Piroska és Berky Lili. RADIÓ Szombat, februáp 29 9.45 Torna. Utána: Hanglemezek. 10.00 Hirek. 10.20 és 1045 Felolvasás. 11.10' Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05 Hanglemezek. 12 30 Hirek. 1.20 Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 1.30 A rádiószalonzenekara. 2.40 Hirek. 4.10 Móra Panka meséje. 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 5 „A bakkecske" Nyáry Andor elbeszélése. 5.25 Adelheide Holz énekel. 6.05 Közvetítés a Ganz-hejógyárból. 6.45 Cigányzene. 7.30 Hangjótékelőadás a Stúdióban. 9.15 Hirek. 9.30 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.05 A holland katolikus ráHió és a magyar rádió közös műsora. 00.05 Hirek. A Békésmegyei Közlöny regénye: Halló Berlin Irta: Szántó György (42) Formaházakból bőrkötényes bányászok indullak neki a tárnáknak, véllravetett csákánnyal, a gyártelepek felé munkások meneteltek ezernyi gép ütemének előérzetében, a gyárkéményeken tul kikötők öblei csilloglak, hajókémények füstölöglek, emelődaruk integettek, mint az ember szolgólatóba állt roppant acélősállalok. Es az égbolt hajnali fényében, az első napsugarak diadalmas ragyogásában, boldogan cikkázó madarak között repülőgép uszotl a bárányfelhőknek, utána egy második, harmadik, negyedik, ötödik. Nem marakodtak, mint a héják, sasok, békén repültek egymós mellett, mint költöző vándormadarak. A kávéhordó leány felmagastolt az aeroplánokig. És alatta pedig antiquabelüs felirat hirdette: EGO SUM VIA VERITAS ET VITA 1 Gertrude Bollwitz késő estig dolgozott a két lemezen. Az alelier üvegei titokzatosan csillogtak, min templomablakok. Erdtheim elnézte, hogyan jön egyik próbalevonat a másik után. Mindegyik uj fejlődési fázis, erőteljesebb, gazdagabb kifejezője az eszmének, éleinek, embersorsnak. Es arra gondolt, hogy talán minden egyes fázis nem volt egyéb az emberi történetben, mint egy próbalevonat. Egy ismeretlen, gigászi művész próbalevonata. VÉGE Apróhirdetések Szombaton este a Kispipában halvacsora, turóscsusza, Tóth Jancsi muzsikál. Szives pártfogást kér Zelenák István. Használt ebédlő és keményfa hálószoba bútor olcsón eladó. Cim a kiadóban. Erzsó kalapszalonban, Andrássy ut 26. sz. a. csinos kalapok olcsón kaphatók. Alakítás gyorsan, olcsón készül. Mindenes főzéshez értő bejárónőt-ke resek. Cim a kiadóban. ?zerk«8ztő«ég és kiadóhivatal: Békéscsaba, Ferenc Józ»ef-tér 20. Telefon: 176. Előfizetési éra -. 1 hóra 1.50, '/« évre 150 P. Vidékre postán küldve 1 hóra 1.80. '/„ évre 5.40 P. BÉKÉSMEQYEI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP Felelősszerkesztő : ERDÉLYI GYÖRGY dr. Kiadótulajdonos: GRUBER DEZsO A Corvina-nyomda nyomása Hirdetési dijak : milliméter soronként 5 fill., vasárnap 7 fill. Tartam engedmény Apróhirdetés 10 szóig 40 fillér, vasárnap 60 fillér, vastagon szedeti szavak kétszeresen számitódnak. Notic soronként 1 pengő.