Békésmegyei közlöny, 1934 (61. évfolyam) január-március • 1-72. szám

1934-01-28 / 22. szám

1934 január 26 SEKESMEGYEI KCZLöNY 3 Krónika Mozgolódik a főváros, Hangos a körút, hangos a Tabán is, Mégis jobban izgat, hogy kei Hétig olcsón vásárolunk Csabán is. A ládából, harisnyából Előszedik az eldugott Pengőket, A mamókák, meg a lányok Vesznek rajta finom, rojtos Kendőket. A másik meg csattos cipőt, Flórharisnyát, meg kombinét Vásárol, Megrakodva, holtfáradtan Térnek haza a kéthetes Vásárról. A férfiak gallért vesznek. Nyakkendőket, barnaszinü Kalapot, Házassághoz igy szereznek Két hét alatt sziláré, biztos Alapot. Én is veszek, ha lesz pénzem: Nadrágtartói, inggombokat, Hajkefét, Hogy dus hajam, versíráskor Ne lobogjon jobbra, balra, Szer le-azét. Ugy örülök annak, hogy már Egyszer végre nálunk is lesz Forgalom, Annyi vevő lesz naponként, Mint hétfőn a városházi Karzaton. Ahol, tudjuk, Gyurka bátyánk Réges-rétíen megvetette Két lábát. Igazolja, hogy nélküle Meg sem tudják valasztani A bábát. Közgyűlésen más sem történt: Ezt a csendet meg sem tudom Érteni. Városatyák már ezentúl Nem is fognak beszélni, csak Kérdem? Ahogy lestem a szavakat, Önkéntelen az jutott az Eszembe, Miiy kellemes dolog ülni A jól fűtőit közgyűlési Terembe. Mert odchünt erős tél volt Es a hideg alább máma Sem hagyott, Krónikamat sem folytatom, Mert szobámban a tintám is Begfagyott. erde — Közalkalmazottak részé-e külön rendkívüli kedvezményeket nyujtunk, vidékre díjmentesen szállítunk. Kopstein butoráruház, Békéscsaba, Andrássy-ut 25. Kiskunhalasi saját termésű éedskés uj-és óborokat a legjutányosabban a Csirke-piacon lévő Schneider-féle borpincében lehet minden mennyiségben bevásárolni A törvényesen engedélyezett kiárusítás keretében maradék cipőket meglepő olcsón érusitok! Január 28-tól február 10-ig ^ a legfinomabb cipők maradékai J P 3.-, 4*-, 6.50, 7.80 é. 9*20 árban kerülnek forgalomba A cipők nem selejtes, hanem a tőlem megszokott, megbízható minőségűek és divatosak. — A n I m 1 1 IA A Ajánlatos mielőbb vásárolni. Alii r K I AIIIS mig o választék nagyobb 111 Segítséget kérnek Csabatönkrementácsmesterei Ma az egész világ küzd a rettenetes rém, a gazdasági válság ellen, mely egymás után tesz tönkre exiszten ciékat, állit meg lázas tempóval dolgozó gyárakat, üti ki ez emberek kezéből a szerszámot, keservet, jejgatást idézve mindenült. Megcsonkitoít országunk kétszerese". érzi a roppant depresszió hatásét, mert bennünket amugyis halálra Ítéltek Trianonban, ahol leváglak kezünk lébunk, tehetetlen nyomorékot csináltak belőlünk. Itt kétszeres minden válság, minden baj, kétszeres a szenve dés, az élet kereszt, mely alatt sok közülünk már összeesett. Évek óta nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy megállapítsuk, amit mér annyiszor megállapítottunk : a helyzet tűrhetetlen, az idegek pattanásig megfeszültök, a keserű pohár csordultig tele van. Minden társadalmi osztálynak megvár a maga égelő sebe, mely orvoslásra szoruf, de talán a legkilátástalanabb helyzetben mégis az iparosok s ezek közül is az ácsok vannak. Ez könnyen megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági válséts egyik legelső megnyilvánulása ez volt, hogy megszűntek, vagy legalábbis óriási mértékben megcsappantak az építkezések. Az építkezések máról-holnapra való megszűnése, máról holnapra tett munkanélkülivé ezer és ezer kőmivest és ácsot. A magyar kormány, a törvényhatóságok, de a városok is megértették a munkanélkül maradt építőiparosok nehéz helyzetét s a maguk részéről mindent elkövettek, hogy segítsenek rajtok. Tudjuk, hogy az állam a maga részéről 15 évi adómentességben részesítette az újonnan épült házakat s azonkívül is számtalan módon sietett fokozni ez építkezési kedvet, csakhogy némiképpen enyhítsen az építőiparosok helyzetén. Am a nagy kedvezményeknek nem lett meg a vért eredménye, meit bizony ez építkezések csak nem indultak meg. Istnerdes, hogy ekkor a városok tatarozásra hívták fel a háztulaj donosokat s tették ezt azzal a céllal, hogy munkához, kenyérhez juttassák a munka és kenyér nélkül álló, nélkülöző épitőiparosságot. Ezeknek a felhívásoknak lett is némi eredménye, de korántsem annyi, amennyit vártak, reméltek tőle. Békéscsaba ácsmesterei természetesen éppen ugy megérezték a válságot, mint a más városbeliek s közismert, hogy már hányszer kérték segítséget. Legutóbb január 21-én tartott ülést az ácsmesterek szakosztálya, mely közgyűlés ismételten foglalkozott az ácsmesterek szomorú helyzetével s megállapította, hogy az ácsmesterek nem természetes módon mentek tönkre. Egyben a közgyűlés ugy határszott, hogy leltári árusítás január 29-töl február 10-ig Okvetleniil nézze meg kirakatainkat! Kulpin Áruház Békéscsaba segítséget kér a várostól és a város lakosságától, mert félő; hogy ha a helyzet nem javul meg számukra, az ácsipar szélzüllése elkerülhetetlen. Mindenekelőtt felkérik a várost, hogy ne házilag, hanem kisiparosokkal végeztesse el a szükséges ácsmunkákat, a város lakosságát pedig arra kérik, hogy ne a tul oicsón dolgozó kontárokkal, hanem velük dolgoztassanak. A memorandumot, melyet az elsőfokú iparhatóságnak és a város polgármesterének szándékoznak benyújtani, már eddig is számos békéscsabai ácsmester irta alá. Mink a magunk részéről csak azt jegyezzük meg, hogy — sajnos — az ilyen memorandumozéssal nem lahet komolyabb, jelentősebb ersdményt elérni s az ácsmesterek helyzete csak akker javul, ha javul a kovácsoké, a borbélyoké s a többieké, ha életünk nagy mumusa, a gazdasági válság megszűnik, vagy legalább is enyhül. Birói furfang Irta: Miklja János Csergő Tóbiás a respeli őrában megdöngette öklével Hunyó Kovács Sándor, a falu nagy tiszteletben áiió és élesláíásáról hires bírójának házakepuját. Már vagy ötvenszer elmondotta magában mondókáját, amikor kinyílt az ablak és a bíró kidugta rajta ősz fejét. Hunyó Kovács Sándor már megszokta, hogy a falubeliek bármikor zaklatják, hiszen ő volt at egyedüli hivatalos közeg a faluban. Szinte jólesett neki, ha valami tennivalója akadt egy-egy ügyesbajos dologban. — Te vagy az Tóbiás? — Én vőnék biró uram I Nagy baj van. — Hm . . . várj, majd beeresz'elek — csóválta a fejét a biró. w.8 becsukta az ablakot. — Jó röggelt — köszönt Tóbiás, amikor a biró kinyitotta az ajtót. — Aggyon az Isten. No kerüj bejjebb, oszt hadd hellom, hát mi az e. nagy baj? Odabent a biró meggyújtotta az olajmécsest és helyet foglalt a kopott Íróasztal mellett. — Üjj le Tóbiás. Oszt kezdheted — mutatott egy székre. Tóbiás leemelte fejéről a kucsmáját, köhintett egyet s akadozva fogott bele mondókájába. — Nagyon rámjár a szöröncsétlönség mostanában, ekár csak a Patkós sógorra . .. Tegnap vágtam . . . oszt vót, nincs . . . A biró könyökére támasztotta a fejét s összeráncolta a homlokát. — Tán mán téged is megloptak megin? Tóbiásból kitört a szóáradat. Möglcplek, mindönt elvittek egy száíig, ugy nyersen, ahogy otthagytuk a kamrában. Most röggel akartam füstre tönni. Borzost is agyonverték . . . — Ki az a Borzos? — Hát a kuvasz. Derék jószág vót... — Az árgyélusát, e mán sok — fakadt ki a biró. Eszébe jutott, hogy mór harmadszor lopták meg Tóbiást. És furcsa, hogy Tóbiás sógorát. Patkós Pistát is mindig dkkor lopták meg. Csergő zavarta meg a gondolatait. — Most mán megint vöszöget-