Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám

1929-10-06 / 142. szám

10 SKKfSHBBÜBII EBflMflPí Békéscsaba, 1929 október 6 Óriási kedvezmény a Békésmegyei Köz­löny olvasóinak Ingyen utazást, ingyen színház­jegyet szerzünk azoknak, akik „DIVA" bevásárlási lappal vá­sárolnak Budapesten Budapest idegenforgalmának emelése érdekében, hasonlóan a nagy nyugati metropolisokhoz, ál­landóan indulnak meg akciók, me­lyek azt célozzák, hogy a magyar ember ne vigye pénzét külföldre, hanem az ország fővárosát ismerje meg és szükségleteit ott vásárolja be. A megindult akciók között két­ségkívül legnagyobb jelentősége annak a mozgalomnak van, me­lyet Budapest sok száz legtekinté­lyesebb kereskedőjének, szállodá­jának és penziójának bevonásával idegenforgalmunknak egyik leghi­vatottabb tényezője, a Dunaszö­vetség indított meg és amelybe Békéscsaba városában és környé­kén lapunk szerkesztőségét és ki­adóhivatalát vonta be. Ennek az a kciónak célja men­től nagyobb tömegeket irányítani Budapestre és az akcióban részt­vevő kereskedők áldozatkészsége lehetővé teszi azt, hogy az akció kapcsán vásárló közönség olyan kedvezményekhez jusson, minőt hasonló mozgalmaknál soha nem adtak. Ennek a mozgalomnak a célja, hogy a költséges adminiszt­rálás helyett maga a vásárló kap­jon megfelelő formában egy nagy hányadot vissza a pénzéből és a forgalom emelkedése révén mutat­kozó haszon a vásárlóhoz kerül­jön vissza. Az akció maga nem boszor­kányság. Papiroson, ceruzával végzett szá­molás eredménye. Lényege a következő : A Békésmegyei Közlöny olva­sója eljön lapunk kiadóhivatalába és 1 pengőért megvásárolja az u. n. „DIVA" bevásárlási lapot. A bevásárlási lappal együtt megkapja annak az 50(J tekintélyes kereske­dőnek a listáját is, ahol vásárol­hat. A bevásárlási lappal a zse­bében elmegy Budapestre, ahol elmegy a listán felsorolt cégek bár­melyikéhez. Itt szabadon válogat­hat és alkudhat tetszése szerint, még csak azt sem kell megmon­dania, hogy „DIVA" bevásárlási lap van a zsebében, csak mikor a pénztárhoz megy, hogy a vásá­rolt áry értékét kifizesse, veszi elő a bevásárlási lapot és iratja be a megfelelő rubrikába a kifizetett összeget. Az igy végzett bevásárlásai után a lappal felmegy azután a „DÍVA" irodájába, ahol készpénzben meg­kapja a bevásárlási lap árát, az 1 pengőt. A vásárlás arányához képest a „DIVA" irodája nyomban a jelent­kezés alkalmával a következő bo­nifikációkat nyújtja a bevásárlási lap tulajdonosának, ha összes be­vásárlásainak végösszege: 1. P 150 a lakóhelyig szóló fél III. oszt. gyorsv. jegy; 2. P 200 a lakóhelyig szóló fél II. oszt. gyorsv. jegy ; 3. P 250 a lakóhelyig szóló egy III. oszt. gyorsv. jegy ; 4. P 300 a lakóhelyig szóló egy II. oszt. gyorsv. jegy; 5. P 350 a lakóhelyig szóló fél II. oszt. és egy egész III. oszt. gyorsv. jegy; 6. P 400 a lakóhelyig szóló két III. oszt. gyorsv. jegy ; 7. P 500 a lakóhelyig szóló egy III. oszt. és egy II. oszt. gyorsv. jegy; 8. P 600 a lakóhelyig szóló két II. oszt. gyorsv. jegy ; 9. P 700 a lakóhelyig szóló egy II. oszt. és egy I. oszt. gyorsv. jegy; 10. P 800 a lakóhelyig szóló két I. oszt. gyorsv. jegy. Fenti kedvezmények akként is módosulhatnak, hogy minden 150 pengő bevásárlás után 1 darab bármely színházba érvényes első­rangú jegyet (zsöllye 7 pengő ár­ban) vagy helyette 2 darab mozi és 2 darab fürdőjegyet a Szent Gellért fürdőbe szolgáltat ki a „DIVA". Magától értetődik, hogy az egész összeget nem kell egy napon és egy üzletben levásárolni. A vá­sárlási igazolvány egy hónapig érvényes, azonban meghosszab­bítható és azzal mind az 500 üz­letben lehet vásárolni. Értesülésünk szerint a „DIVA" akciójának hihetetlen eredménye van máris, eddig több, mint 40.000 vásárlási igazolvány van forga­lomban és mindenképpen örven­detes, hogy a „DIVA" az akcióba most Békéscsaba városát és kör­nyékét is bekapcsolta. — Kozmetika. Iritz Aladárné kozmetikáját Apponyi ucca 5 szám alatt megnyitotta. Arcápolás, haj­szál- és szemölcseltávolitással és minden kozmetikával kapcsolatos dolgokkal a nb. közönség rendel­kezésére áll. xxaii. MAGYAR fSf OSZTÁLY­KIRÁLY1 ^ÜST SORSJÁTÉK 84.000 sorsjegy, 42.000 nyeremény. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 500.000 azaz egy félmillió pengő Jutalom és nyeremények : 300.000 40.000 10.000 200.000 30 000 5.000 100.000 20.000 4.000 50.000 15.000 3.000 stb., stb. összesn 7.722,000 P készpénzben 84.000 sorsjegy közül 42.000 tehát minden második sorsjegy kihuzatik. Az első osztály húzása mér 1929. október 26-án és 29-én. A sorsjegyek hivatalos érái: S Egész 1 1 Fé l 1 | Negyed | Nyol cad | 24 Pg U£pJ 1 6P| 3 P Apróhirdetések óra hétköznap 10 szóig 30 f,vastagabb betűvel szedett szó duplán számit Apróhirdetések Apróhirdetések ára vasárnap 10 szóig 50 f,vastagabb betűvel szedett szó duplán számit Apróhirdetések feladhatók : Lapunk kiadóhivatalá­ban Ferencz József-tér 20. Lapunk kiadóhivatali fiókjában, az Engel Hirlapirodában 4ndrássy-ut 7. Dr. Gyöngyösi János könyvkereskedésé­ben Andrássy-ut 5. Márta Kálmán dohány­tőzsdéjében Berényi-ut 1. Román Pál Üzletében III.. gr. Tisza István-ut 19 Orvos Hlátyás dohány­tőzsdéjében Prónay-utca 19. Marik János dohány­tőzsdéjében Erzsébethely, Orosházi-ul 43 Rechnitzer Ededohány­tőzsdéjében Erzsébethely, Orosházi-ut és Bessenyei-utca sarok Bzenteszky János do­hánytözsdéjében Békési-ut és Nyária-utea sarok Azv. Thiesz Jánosné dohánytözsdéje Aulich-utca 1. INGATLAN Nagjmegyeren 23 kishold bérbe kiadó, tanyával együtt, bővebbet Liszt-u. 4. sz. alatt. Ugyanott két hold a szarvasi kóvesut mellett örökáron el­adó. Dobozmegyeren Kurgyis Andrásnak o hold buzaálló földje több évre bérbe kiadó. Bővebbet Jósika-u. bO. Tele gerendáson Bohus András 886. sz. alatti tanyája 5 hold földdel eladó. Bőveb­bet ugyanott. III., Satraka-u. 38. szému ház olcsón eladó. Érdeklődni ugyanott Lipták Andrásnál. Sopronyon a csorvási kö­vesut mellett 17 hold bérbe vagy felesbe kiadó. Bővebbet Áchim-u. 19. sz. alatt. Kisfényeien a felsővégi te­hénlegelő mellett Knyihár György bérbeadja tanyáját legelővel, gyümölcsössé, ve­teménykerttel együtt. Bőveb­bet a helyszínen, a 2129. sz. tanyán. Ijkigytti-a. 44. számú ház eladó- Bővebbet ugyanott. Eladó ház vagy haszon­bérbe kiadó. Bővebbet Zele­nyánszky Jánosnál Doboz­megyeren vagy Sip-utca 1. Hét hold Sopronyon tanyá­val bérbe vagy felesbe ki­adó. Két okta ugyanilyen feltélelekkel kiadó. Bővebbet Kelle Mihálynál, Szt. László­utca 22. Egy hold föld Fürjesen ha szonbérbe kiadó. Érdeklődni lthet Hrlicska Jánosnénál 1C44. sz. tanyán, az uj hiz­lalda mellett. Egy tanyás fcerestik kö­zel a városhoz, Bakos-hiz-j lalda mellett, Jelentkezé; Dugonics-u. 5. Ke' kenderfölddel egy tanya eladó a kereki kenderfölde­ken. Bővebbet özv. Pepó Pálnénál, V., Máriássy-utca 92. sz. Tany&s kerestetik sop­ronyi tanyára. Bővebbet Be­rényi-u. 83. sz. alatt. Egy kenderiöld a kereki földeken eladó. Bővebbet özv. Mitykó Andrásnénál, Klapka-u. 13. tiet hold Kismegyeren bérbe kiadó. Bővebbet Szlávik Pál­nál, Berényi-ut 68. Fürjesen özv. Kovács L. Mihályné 12 holdja a rajta levő épületekkel eladó kisebb parcellákban is. A földet hosszú kölcsön ter­heli, mely átvehető. Feltéte­lek dr. Hollander Lipót ügy­véd irodájában tudhatók meg. Sopronyon 28 hold feléből, esetleg negyedéből kiadó. Bő­vebbet Uhrin Pálnál. Áchim L. András-utca 19. IV., Hal-ii. 3. sz. ház sza­badkézből eladó, esetleg egy telek is eladó. Bővebbet ugyanott. Nagyrétben 5 okta föld ta­nyával a 2291. tanyaszám alatt két évre bérbe kiadó. Érdeklődni ugyanott. Kereli> n 28 hold bérbe ki­adó, a kövesut mellett. Bő­vebbet Temetősor 4. Ubriu P»I sopronyi tanyá­jára negyedes, esetleg tanyás kerestetik. Bővebbet Achim­u. 19. Meli&kó Jánosnak egy ken­derföldje eladó. Ugyanott egy tanyás kerestetik, bővebbet Berényi-ut 24. Három kenderföld az uj hiz­lalda í mellett eladó. IV., Nyarfa-u. 6. Fényesen Dajkakert mellett 8 hold föld eladó. Bővebbot Horthy Mikló-ut 60. Sodronyon a Szulya-iskola mellett 13 hold tanyával bérbe kiadó. Erdeklőni lehet ugyanott Nóvák Jánosnál. 1450 négyszögöl szántó eladó Fürjesen a kövesut mellett. Bővebbet Lukoviczky Andrásnál. ÁLLÁS, FOGLALKOZÁS Központban keres bútoro­zatlan szép szobát tisztvise­lőnő. Ajánlatok „Egészséges" alatt Engel hirlapirodába. Kiadó lakás a központban. 3 szoba mellékhelyiségekkel, mosókonyhával október l-re, Andrássy-ut 23. szám alatt. Kimentiós béres kereste­tik a gerendási megálló melletti tanyára Értekezni lehet Horthy Miklós ut 56. szám alatt, a déli órákban. Szoba, konyhás lakás kiadó, Ferenc József-tér 21. Sopronyi tanyára negye­des vagy pedig tanyás keres­tetik. Bővebbet ugyanott Drienyovszky Györgynél. Tanyás kerestetik nagy­réti tanyára. Bővebbet Sztra­ka-utca 26. szám alatt, Vend­Ük Mihálynál. Atlns-c hirdetőiroda Jókai-u.­2. hirdetéseket felvesz vasút­állomásokra, vasi ti kocsikra és a város területére, ked­vező feltételekkel részletfize­tés mellett. ABAS-WETEL KÜLÖNFÉLÉK 2000 pec«ő kölcsönt kere­sek legjobb biztosíték, magas kamat ellenében. Ajanlatokat .Hozadék" alatt a kiadóba. Használt, de jó állapotban, levő kerékpár eladó. Erdek-­lődni Hajnal-u. 36. Tengeri árpa, zab, korpa, buza, házhoz szállítva kisebb tételekben beszerezhető At­lasznál Jókai-u. 2. 1 anyás kerestetik felső­megyeri tanyára. Jelentkezés bercsényi-u. 8. Brhlik Pál­nál. Munk&st keresnek: 1. Fá­bián Máiyás mérnök Szek­szárd, Vörösmarihy-u. 2. sz. tel. 53 csatornaépítés és szé­lesítéshez 300 kubikost, csak ásó, lapáttal. 2. Braun bér­gazdasága Bicske (Fejér vm.' tengeritöréshez, répaszedés­hez 80 munkást. Közhírré adjuk a gazdák­nak, hogy október 15-én, kedden reggel 8 órakor egy külföldi bizottség hibátlan lo­vakat vásárol. Megvesznek herélt, kanca és csődör lova­kat, 163 cm. magasságtól 174 cm.-ig. 3 évestől 6 évesig Tisztilovakat drágábban vá­sárolnak. Porsaivógép kölctöuw* Schlesinger József villamos­sági vállalatánál Andrássy-ut 22. Telefon: 307. Csődtömegből eredő női és gyermek kabátok, leányka matrózruhák, darabonként, vagy egyben minden elfogad­ható áron eladatnak, Felső­Körössor 9. sz. alatt az ud­varban. Zongor* tanítást kezdőknek olcson vállalok. Cim az En­gel hirlapirodában. Egy uj ház eladó közvetle­nül a vasút mellett, a Da­rányi-soron, Turcsek fatelep­pel szemben. Jelentkezni lehet Sajben Jánosnál ugyan­ott. Prénai-utca 55. sz. ház eladó. Ugyanott 7 kat. hold eladó, közel a városhoz. Bő­vebbet ugyanott. Háiiszappan, mák, méz, bab kapható Atlasznál Jókai­u. 2. Fiatal kifutó felvétetik Fe­renc József-tér 28. szén füszerüzletben. LAKÁS-ÜZLET Csinosan bútorozott szoba kiadó, Wlasics-u. 10. Kiadó utcai bútorozott szoba október 15-től. Ugyanott el­adó egy gyermekágy, egy cselédágy és egy lisztesláda, Irányi-u. 15. sz. Winter. Bútorozott szoba 1—2 sze­mélynek kiadó. Cim: Gruber Luther-u. 9. Lakadalmi főzést válalok. Ujkigyósi-utca 18. Ambrusné. Német, francia órát adok és mindenféle kézimunka készítését elvállalom. Petőfi­utca 6. 44 éves özv. ref. nyugdíjas önálló iparos gyermek­szerető hölggyel sürgősen nő­sülni óhajt. Leveleket „Nyu­godt otthon" jeligére a kiadó­hivatalba kérek. Csak teljes­cimü levelekre válaszolok. Egy di«k még elhelyezést r,yerhet Grubernénál, Luther­u. 9. Ugyanott eladó egy há romkaru villanylámpa. Bei ényi-ut 19. szám alalt a Botyánszky-féle házban a mai naptól kezdve árverés van különféle háztartási és gazdasági cikkekre, rövid­árukra, mérlegekre és vado­natúj üzletberendezésre. A szilvaszüret lez az elő­jagyzők kosarait kéri a Lő­rinczy gyógyszertár. HÁZASSÁG 41 éves rokkant kereskedő vagyok, saját üzletem vaa italkiméréssel, olyan jobb megjelenésű iparosasszonyt keresek feleségül ki az üzlet kibővítéshez legaláb 5— 6000 pengő hozománnyal rendelkezik. Jelige „Falu" a kiadóhivatalba. LEVELEZES L, P.-nek. Nem ítélem el soraiért, sőt — nem szána­lomból — egy kicsit sajna­lom is magát. Verse szép. Egy kevéssé melancholikus. L evelet most nem írok. Ebben a rovatban várom válaszét. Üdvözlet. Virágnyilás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom