Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1929-01-16 / 13. szám

6 BfiKftMWVWTEl ROZlJtafl Békéscsaba, 1929 január lő LEGÚJABB Bethlen nagy beszédet mondott egységespárt vacsoráján A „respublica suprema lex" elvéi mindenekelőtt szem előtt kell mindenkinek, tartania Budapest, jan. 15. Az egységes­párt értekezlete után tartották meg a szokásos pártvacsorát, melyen báró Bottlik üdvözölte Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnököt és a kor­mány tagjait az uj esztendő alkal­mából. Az üdvözlésre Bethlen Ist­ván gróf hosszú beszéddel vála­szolt. Hangsúlyozta, hogy a nem­zeti egység megteremtése és meg­tartása most a legfőbb cél. Si­keres külpolitikánknak a belső egység, a jó belpolitika az előfel­tétele. Vannak azonban lélektani előfeltételei is, melyek között a legelső az, hogy az ügyünk igaz­ságába vetett hitet a nemzet lel­kében ne gyengíteni, hanem meg­erősíteni akarjuk. Bizonyítja, hogy külpolitikánkben haladás történt s ha a revízió kérdését még nem is vetette fel, annak oka csak az, hogy a mai és az elmúlt körül­mények között a nemzetet nem akarta kitenni egy világraszóló blamázsnak. A magyar kérdést többé nem lehet eltüntetni, az idő érik és Trianon csődjét igazolják azok a nyugtalanságok, melyeket szom­szédainknál most is tapasztalha­tunk. Gazdasági helyzetünkről szólva, hangsúlyozza, hogy mérhetetlen túlzás azt állítani, hogy csőd e'őtt állunk. Gazdasági krízis van min­den államban. A kormány a mun­kát megindította abban az irány­ban, hogy különösen az adó- és vámpolitikát gyökeresen megja­vítsa s mindent megtesz ebből a szempontból addig, amíg az állam­háztartás veszélyeztetve nincs. A királykérdésben ugyanaz az álláspontja, ami ezelőtt: nem idő­szerű és nem is szabad vele fog­lalkozni. A sajtóról leveszik a bi­lincseket, nem lesznek többé lap­megszüntetések és betiltások. Ké­szül a gyülekezési és egyesülési jogról szóló törvény is. A miniszterelnök azzal végezte ( beszédét, hogy a „respublica suprema lex" elvét kell mindenki­nek, mindenek előtt szem előtt tar­tania. A miniszterelnököt hossza­san ünnepelték. — Virilisjog átruházás. Bohn Mihály virilisjogainak Békéscsaba képviselőtestületében való gyakor­lásával Susánszky János bank­igazgatót bízta meg. — Békéscsabán február 4-én megkezdik a mértékek hitelesi­tését. A vonatkozó miniszteri ren­delet alapján a gazdálkodók mér­tékeiket hitelesítés céljából bemu­tatni kötelesek. E célból a szegedi mértékhitelesítő hivatal átirt Bé­késcsaba város polgármesteréhez azon célból, hogy minden husz­holdas gazdát és bérlőt névjegy­zékbe vegyen s ezt a névjegyzé­ket a cséplőgéptulajdonosokéval együtt február l-ig a szegedi hiva­talnak küldje meg. A szegedi hi­vatal értesítése szerint Békéscsa­bán a mértékek hitelesítési mun­kája február 4-én kezdetét veszi. — Szenzációs lesz az lzr. Nő­egylet bálja. A békéscsabai lzr. Nőegylet vigalmi bizottsága tárgya­lásokat folytat a Lipótvárosi Ka­szinó jazz-band zenekarával és a jelenleg Szombathelyen tartózkodó Purcsi Pepivel, hogy az lzr. Nő­egylet február 2-án rendezendő bálján mindkét zenekar szerepel­tethető legyen. A tárgyalások min­den remény szerint sikerrel fognak járni és igy a bál egyik legneve­zetesebb eseménye és ragyogó szenzációja lesz az idei báli évad­nak. — A Kultúrpalota rádióját fel­ajánlották az iskolánkivüli nép. müvelés céljaira. Korniss Géza dr. kulturtanácsnok a miniszter azon rendelete alapján, mellyel kilátásba helyezte az iskolánkivüli népművelési bizottságok számára rádiók adományozását, megelőzve a minisztert felajánlotta a célra a Kultúrpalota rádióját. Erre vonat­kozó értesítését el is küldte a nép­művelési bizottság elnökének,azon­ban a bizottság a rádió igénybe­vétele felől még nem intézkedett. Természetes dolog, hogy a rádiót a Kultúrpalotából elvinni nem szabad. — Fellépett a sertéspestis Bé­késcsabán. Sipiczky K. János 605. sz. tanyáján hét sertés megbetege­dett s ezek közül kettő elhullott. Az állatorvosi vizsgálat a bonco­lás alapján megállapította, hogy a két sertés sertéspestisben pusz­tult el. Selyemcsipke és selyem külön­legességeket a Csipkeáruházban találhat. Andrássy-ut 6. — A lábbelikészitők szakosz­tálya ma este 8 órakor az Iparos Székházban fontos ügyben ülést tart, melyen a tagok feltétlen meg­jelenését kéri az Elnökség. — Tanitóválasztás. A szeghal­mi r. kat. iskolánál újonnan szer­vezett második tanitói állásra Zd­borszky Kálmán választtatott meg, a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter a választást jóváhagyólag tu­domásul vette. — Megkezdődtek az egyenes­adó kivetési munkálatok. A gyu­lai kir. pénzügyigazgatóság értesí­tette a vármegyét, hogy az 1929. | évi egyenesadó kivetési munkála­tai megkezdődtek és kéri a vár­megye intézkedését abban a te­kintetben, hogy ennek a feladatá­nak teljesítésében a vármegyei hatóságok részéről megfelelő tá­mogatásban részesittessék. — A báli szezon kezdetén is­mét kiujulnak a hölgyek toilett­gondjai. Mindenki szép, fess és hóditó akar lenni és igy termé­szetes, hogy a legelső cégekhez fordulnak megrendeléseikkel. Az orosházi Grünstein szalon is szé­pen el van látva rendelésekkel és mint halljuk a legnagyobb sikerrel szerepeltek ruhái az eddigi esté­lyeken és bálakon. Ez a több év­tizedes cég — múltjához hiven — tör előre a hölgyközönség szerete­tében. — Orosháza szegényügye. Az orosházi szegényalap jövedelme összesen 17.000 pengő volt, amely­ből 13.145 pengő a községi köz­pénztár adott. A közsegélyezésre szorulók száma az 1928. évben 118 volt. Ezek közül 55 egyén a községi menházban volt elhelyezve, ahol teljes ellátást kaptak, 63 egyén pedig hetenként kenyér­segélyben részesült. A menházi szegények élelmezésére 9800 P, a kenyérsegélyre pedig 4800 P fordíttatott. Községnek van még a menházon kivül 2 szegényháza is, ahol 26 egyén talál elhelyezést. — Koszorumegváltás. Boldo­gult Fischer Andor elhunyta alkal­mából koszorumegváltásként ada­koztak : Markovics Miksa 5, Weisz Ármin és neje 2 pengő. Boldogult Schlesinger Károlyné halálakor adakoztak : Steinberger Mór 5, Ko­kavetz György 5, özv. Kulpin Ja­kabné 5, Rosenberg-család 1, Czin­ner Kálmánné 1, Weiszkopf Géza 1 pengőt. Hálásan köszöni az lzr. Nőegylet. — A „Hadrőá" karácsonyi se­gélyezéséhez Első Békéscsabai Gőzmalom Rosenthal Márton R. T. 40 pengővel járult, melyért hálás köszönetet mond az Elnökség. Pécsi mosóbőr- és glacékeztyU 5*50 pengő. Haner nagybazár. — Borellenőrzési szemle. A békéscsabai rendőrkapitányság te­rületén az italmérők helyiségeiben 339 esetben tartatott vizsgálat, amelyeknek eredménye szerint bor­hamisítás miatt 4, egyéb szabály­talanság miatt pedig 40 esetben indíttatott meg az eljárás. Színház A régi nyár. A cigány- és jazz­zenekarok utján már jól ismert melódiák csendültek fel ma a színházban, amely egyik nyilván­valóan nagysikerű kasszadarabját mutatta be. Épkézláb és egysze­rűségében is érdekes szöveg, ki­tűnő, színpadi jelenetek, ügyes, rendezői trükkök. ízléses és szép kiállítás, fülbemászó, népszerű mu­zsika, pompás táncok jellemezték a mai bemutató előadást, amely­nek nagy és forró sikeréhez még csupán az hiányzott, hogy zsúfo­lásig megteljen a színház, ami a so­rozatos előadások során bizonyára hamarosan el fog következni. Kóbor Irén, a primadonna, be­hízelgő szép énekével, rutinos já­tékával és pompázó toalettjeivel, Mórocz Baba, az uj szubrett üde frissességével és ügyes táncával aratott sikert, amiben azonban az oroszlánrész Rajz Jánost, a bo­szorkányos, szinte artista ügyes­ségű, uj táncoskomikust illeti. A rövid pár nap alatt méltán vált a közönség kedvencévé. Elegáns és jóhangu bonvivant Fáy Béla, mig Solymossy Sándor egy ingyenélő ál spanyol lovag szerepében nyúj­tott kabinetalakitást. A Horváth kertben Budán nagyszabású tab­lójában a kórus női tagjai is ki­tettek magukért. Egyedül a zene­kar kis létszáma ellen volna kifo­gásunk, amely bizony ilyen körül­mények között csak részben tudja ellátni feladatát. A régi nyár bizonyára sok telt házat fog eredményezni az idei szezonban. Heti műsor: Kedd: A régi nyár. A) bérlet. Szerda: A régi nyár. B) bérlet. Csütörtök : A régi nyár. — Urológia , vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül al­kalmas. Kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és füszerüzle­tekben. Füst- és báli divatszinü selyem és georgette női harisnyák óriási választékban. Hauer nagybazár. — Betörés. Hétfőn éjjel isme­retlen tettes betört Andó Pál Ba­ross-utca 32. sz. alatti lakos hentes Illésházi-utca 2I\. szám alatti hen­tesüzletébe. A betörő az üzletből mindössze 19 szál kolbászt vitt el. A rendőrség a nyomozást beve­zette s a tettes kézrekeritése a legrövidebb időn belül várható. — Az Erzsébethelyi Iparos Ol­vasókör f. hó 20-án délután 3 óra­kor közgyűlést tart, melyre a ta­gokat tisztelettel meghívja az el­nökség, Kész női fehérneműk, valamint fehérneműkhöz való csipkék és anyagok óriási választékban a Csipkeáruházban, Andrássy-ut 6* Budapest, jan. 15. Buza 77 kg tv. 24.55—24.70, egyéb 24.10— 24.25, 78 kg. tv.' 24.80-24.95, egyéb 24.35-24.50, 79 kg. tv, 25.05-25.15, egyéb 24.60-24.75, 80 kg. tv. 25.15-25.25, egyéb 24.70—24.85. Rozs pv. 22.10— 22.20, takarm. árpa 24.75—25.25, sörárpa 26.50—27.00, zab 24.50— 24.75, köles 25.00—25.50, tengeri 27'00—27'25, repce —. — „ korpa 18.75-19.00. Ferencvárosi sertésvásár zárlat : Felhajtás 1220 disznó, 00 süldő és 000 malac, eladatlan 000 sertés. A vásári állományból angol hús­sertés 000, vidékre élve elszál­liiva 00. Arak: zsirsertés I. öres 0.00-0.00, középmin. 0.00—0.00, fiatal nehéz 1.44—1.54, közép 0.00 - 0.00, könnyű 1.26—1.42, kivéte­lesen 0.00—0.00, szedett közép 0.00-0.00, nehéz angol 0.00—0.00, angol hússertés 000—000 kg.-ig 0.00-0.00, 000 kg.-ig 0.00-0.00, süldő 0'00—O'OO, malac 00—0'00.. Irányzat lanyha. Valuték : Angol font 2770-2785. Belga frank 79-50-0-79"80'0, Cseh kor. 169r5­16'99'5, Dán kor. 15255—15315. Dinár 9 96-10 02, Dollár 570'65—572'65, Fran­cia fr. 22'45—22'65, Hollandi frt 229"30­230'30, Lengyel zloty 64'10'0-64"40'0, Leu 3'40.5-3'46.5, Lira 29'90-30 15, Német márke 135'97.5-136'47.5, Norvégkor. 15245-153U5, Osztrák schilling 80'37'5—8072 5, Svájci rr. 110 20.0—110600, Svéd kor. 15295— 153"55. Devizák : Amsterdam 229.52 5—230.22.5, Belgrád 10.05'00-10.080, Berlin 136.06.25­136.46.25, Brüsszel 79.55 0—79.80, Bukarest 3.41-5—3.46 5. Kopenhága 152.72—153.12 5, London 27.77.00—27.85.00, Milano 29.945— 30.04.5 Newyork 572.55—574.15. Oszló 152.65.0—153.05.0, Paris 22.36.0 -22.43.0, Prága 16.94.0-16.99.0 Szófia 4.12.5-4.15.5 Stockholm 153.12.5-153.52.5. Varsó 64.17.5-64.37.5. Wien 80.47.50-80.72.20, Zürich 110.12.50-110.42.50. Amerikai (Chicago) árutőzsde közepek 1929. január hó 15. Buza irányzat —: 118 8A. 122'A, 12372- Tengeri irányzat aligtartott: 95'/i, 9878, 1007b. ROZS irányzat nyomott: —, —, —. Zab irányzat aligtartott: 50, 507», 48 5/s. Winnipeg aligtartott: 1247a, 1257b, 1257 2. Árak: terményekben cents per bushel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom