Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-11-13 / 257. szám

Békéscsaba, 1928 november 13. Kedd 55-ik évfolyam, 257-ik szám POLITIKAI NAPILAP Előfizetési dijak : Helyben és vidékre postán küldve negyed­évre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példányonkint 10 fillér. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő : Filippinyi Sámuel Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II. ker. Ferenc József-tér 20. szám alatt. Hirdetés díjszabás szerint. Fogjunk hát össze! A közélet terén egyre sűrűbben hangzik fel ez a szó : korrupció. Igaz, hogy a szó jelentése erősen megdurvult és ma már csakis sötét panamákra, súlyos megvesz­tegetésre gondol az ember. Köz­ben egészen megfeledkezünk arról az igazán korrumpáló állami és társadalmi berendezkedésről, hogy ma mindenki függvénye a hata­lomnak s aki ezen a bűvös körön kivül esik, az számkivetettje a társadalmi és gazdasági, általában pedig a nemzeti életnek, ha ugyan az ilyesmit annak lehetne nevezni. Befolyás, összeköttetés, émelyítő szajkózás és talpnyalás, ez a boldogulás utja s akikben még egy kis gerinc van, azokét vagy összeroppantják, vagy megpuhít­ják, vagy egyszerűen félrelökik az útból. Hová fog mindez vezetni ? Es hová vezetett vájjon már is, ami­kor három miniszterviselt ember vágja oda a kormánynak, hogy klikkuralmat folytat. Hol tarthat már, amikor a hatalomban és befolyásban egyesült kormánypárt tagjai közül is egyre többen eme­lik fel tiltakozó szavukat a rend­szer ellen, amely mindjobban megfertőzi a lelkeket? Hiszen a választópolgárság is csak ugy te­kinti a képviselőket, mint kijáró ügynökeit s ha a kormányt nagy csalódás érné most egy választá­son, elsősorban a politikus vigé­cek miatt történne, akik vagy nem tudnak, vagy lusták kijárni. Trafik­jogtól a moziengedélyig, köncesz­szióktól a közszállitásokig min­denütt egy-egy befolyásos közve­títő áll. Akinek pedig ilyen nem jut, az éhen pusztulhat. Hova jutunk, ha mindezt ölhe­tett kezekkel, fogvicsorogva, vagy sápítozva nézi a magyar polgárság? Azért örömmel üdvözöljük Pe­rényi Zsigmond bárót, aki most maga is kiadta a jelszót: küzdeni a korrupció ellen. A gazdasági nyomorúságunk egyre nő s annak arányában fogy az emberek ön­érzete és tisztessége. Nagyon is igaza van Perényinek, hogy szük­ség van egy egyesülésre, feleke­zeti-, osztály- és politikai különb­ség nélkül, amely felvegye a har­cot a közéleti korrupció ellen. Ebben a nagy, tisztító munkában érdemes volna összefogni. Fogjunk hát össze! A kormány hajlandó enyhiteni a klotürszakaszokat Elejtették Dabasi-Halász és Kálmán Jenő indítványát selő indítványára azonnal be le­hessen valamely törvényjavaslat vitáját zárni. Információnk szerint ugyancsak elejtették teljes egészében leg­messzebbmenő garanciák mellett a Dabasi-Halász Móric és a Kál­mán Jenő-féle indítványokat és garanciát vállalt az egységespárt arra is, hogy nem hivatalos for­mában sem fognak ezzel kap­csolatban uj indítványt előter­jeszteni. Ezzel szemben azonban elhatá­rozták, hogy ha a reformot párt­kérdéssé teszik, ugy az egységes­párt minden egyes tagjának köte­lessége azt megszavazni. Küszöbön a kormány rekon­strukciója Gömbös Gyula honvédelmi, Jlngyán Béla igazságügy­mimszter Gesz Budaqest, nov. 12. (A Békésme­gyei Közlöny tudósítójától.) A ház­szabályrevizió 33-as bizottsága hol­nap kezdi meg tárgyalásait és mind­járt az első ülés is rendkívül viha­rosnak ígérkezik, mert hiszen — mint ismeretes — a parlament 15 napot adott a házszabályrevizió tervezetének tárgyalására. Az egy­ségespárt azonban ugy állitottta össze ennek a tanácskozásnak 15 napját, hogy ebből már 6 nap el­telt, anélkül, hogy a tervezet ér­demi részével foglalkozhattak volna. Az ellenzék arra készül, hogy hol­nap, mindjárt a tárgyalás beveze­tése alkalmával, igen erélyesen til­takozni fog az egységespárt ilyen prepotens eljárása ellen, ami való­színűvé teszi, hogy uj házhatáro­zattal a 33-as bizottság tárgyalási idejét néhány nappal kitolják. Egyébként ma este az egységes­pártban egy utolsó tanácskozás volt a revízió kérdésében. Teljesen megbízható helyről ugy értesültünk, hogy a mai tanácskozásnak ered­ménye éppen az ellenzék tulagresz­sziv támadására való tekintettel — amelyet az egységespárton is bi­zonyosra vesznek — ugy határoz­tak, hogy amennyiben az ellenzék teljes fegyverzettel vonul fel, abban az esetben hajlandók a cenzúra­szakaszt és a klotürszakaszokat enyhiteni és semmi körülmények között sem veszik fel azt a ház­szabályrevizióba, hogy 50 képvi­Budapest, november 12. (A Bé­késmegyei Közlöny tudósítójától.) Politikai körökben hónapok óta beszélnek arról a legnagyobb élénk­séggel, hogy a kormány rekonstruk­ciója a közeljövőben bekövetke­zik és körülbelül 3—4 olyan mi­niszteri tárcát emlegetnek, ame­lyek rövidesen gazdát cserélnek. Kormánykörökben a leghatározot­tabban cáfolták ezeket a híreket és már ugy látszott, hogy ezek a hirek teljesen alaptalanok és nem felelnek meg a valóságnak. Az utóbbi napokban azonban teljesen konkrét és pozitív formában újból felszínre kerültek ezek a kérdések és teljesen megbízható értesülé­seink szerint a kormány rekonstruk­ciója minden körülmények között bekövetkezik, a házszabályrevizó tervezetének letárgyalása, illetőleg ennek kapcsán a régi parlamenti ülésszak, vagyis az uj ülésszak megkezdése alkalmával. Informá­cióink szerint két tárca cserél gaz­dát, még pedig a honvédelmi és az igazságügyi. Sokkal érdekesebb azonban, hogy a tárcákat kik fogják betöl­teni. Beavatott körökből nyert in­formációnk szerint a honvédelmi tárcát Gömbös Gyula, akinek hon­védelmi államtitkárrá való kineve­zése is csak . egy grádus volt a miniszteri székhez, az igazságügy­miniszteri tárcát pedig Ángyán Béla dr. igazságügyminiszteri ál­lamtitkár, aki annakidején a mi­niszterelnökségi sajtóosztály főnöke volt és köztudomásu, hogy Bethlen István legközelebbi környezetéhez tartozik. Informátorunk megemlítette még azt, hogy az uj sajtónovellát, a melynek beterjesztését Bethlen a közeljövőben kilátásba helyezte, már Ángyán Béla fogja a parla­ment uj ülésszakában a tárgyalá­sok folyamán képviselni. A városi pártok egyhangúan kíván­ják a polgármester visszatartását A hétfői közgyűlés első pontjaként fogják tárgyalni az ügyet, amikor meleg ünneplésben is részesitik a pol­gármesteri — Berthóty István dr. pályafutása (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vasárnapi számunkban röviden megemlékeztünk már arról, hogy Berthóty István dr. polgármester a hétfői közgyűlésen be fogja jelen­teni azt, hogy a törvényben előirt 35 esztendei szolgálati időt betöl­tötte, minek következtében végel­bánás alá lenne veendő. Ez alka­lommal nem mulaszthatjuk el, hogy Békéscsaba első polgármesterének pályafutását főbb vonásaiban ne ismertessük és polgármesterségé­hez fűződő mozgalmakról, létesít­ményekről meg ne emlékezzünk. Berthóty István dr. 1872. augusz­tus 17-én született Németujfalun, Somogy megyében. 1889-ben tett érettségi vizsgát Szarvason, a jogot pedig Nagyváradon végezte s ott is tett államtudományi vizsgát, mig doktorátust a kolozsvári egyetemen végzett. 1889. október 1-ével Biha-r megyéhez írnokká neveztetett ki, majd rövidesen ugyanott a fogal­mazási teendőkkel bízatott meg. 1893. december 1-ével közigazga­tási gyakornok és t. b. aljegyző lett Biharmegyében. 1894. szeptem­berében került Békésvármegyéhez, hova III. aljegyzővé választatott meg. Ettől kezdve gyorsan halad a ranglétrán ; Il-od, majd I-ső al­jegyzővé egyhangúlag választotta meg a vármegye s tiszteletbeli fő­jegyzővé való kinevezése után 1906. májusában lett az orosházi járás főszolgabirája. 1916. májusá­ban lett a vármegye főjegyzője s két esztendei főjegyzősége után 1918. novemberében választotta meg a várossá alakult Békéscsaba polgármesterévé. Mint közigazgatási tisztviselő példaképe volt a szorgalmas, kép­zett és hihetetlenül munkaképes

Next

/
Oldalképek
Tartalom