Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-11-13 / 257. szám

/tTKrSMfOVtl KOZLONY Békéscsaba, 1928 november 13 tisztviselőnek, ki éppen eme kiváló tulajdonságai révén oly szorosan összeforrott a vármegyével, hogy bár nem ebben született, mégis ma törzsökösebb békésmegyei, mint akárhány itteni születésü tisztviselőnk. Polgármestersége Békéscsaba életében, tekintet nélkül a várossá való átalakulásra, korszakot jelent, melyet bátran nevezhetünk az alkotó munka korszakának. Pedig polgármestersége első éveiben a körülmények egyáltalán nem voltak kedvezők. A szerencsétlen háború még szerencsétlenebb befejezésének borzalmas döbbenete, a forradalmak, a devalváció kinos fázisai közepette megrendithetetlenül állott a város élén, mondhatni a város tengelyeként s az ő egyénisége volt az a mentőhorgony, melybe bizalommal kapaszkodott a város egész közönsége. Vájjon az ő nagyszerű egyéniségén kivül a sors, a jószerencse is közremüködött-e, nem tudjuk, csak az állapitható meg, hogy minden sikerült neki. A kommunista forradalom alatt épp oly bölcsen találta meg a vezetés eszközeit, mint a román megszállás alatt. A devalváció idején, amikor az előre készített költségvetés bevételi előirányzata ma még elégséges pénzértéke, máról holnapra 2000 aranykoronára zsugorodott össze, amiből nem egy évig, de néhány hétig sem lehetett adminisztrálni, ismét megtalálta a módját annak, hogy hogyan lehet fenntartani az adminisztráció gépezetét. Mig ezekben az időkben Szeged és Kecskemét földjeiből volt kénytelen nagy darabokat eladni, addig Békéscsaba nem kényszerült, ehhez az eszközhöz nyúlni. És ezekben a nehéz időkben a létfenntartás küzdelmeivel párhuzamosan dolgozott a várossá átakulással járó szervezési munkálatokon is. Sok maradandót alkotott polgármesterségének későbbi éveiben, de talán mégis csak az első évek azok, melyekben a legnagyobb értéket adta a városnak, amit ember adhat: biztos fundamentumát a további fejlődésnek. Ezekben az években azon kevesek közé tartozott, akik nem roppantak össze a megpróbáltatások súlya alatt, hanem csüggedés nélkül bizó lélekkel tekintett a jövőbe. Felismervén a város polgárainak nagyszerű tulajdonságait, olyan városfejlesztő programot kezdett, mely 50 év mulasztásait pótolta. Berthóty István dr, polgármesterségéhez fűződnek és az ő programjának pontjait alkotják az utcakövezések, járdák, közkutak létesítése, iskolák építése, a városháza kibővítése, a villamosmüvek nagyszerű fejlesztése, a járásbiróság, fürdő, postapalota, MAV pályaudvar bővítése és lakóházak építése, vagy közvetlenül, vagy közvetve. Az óriási beruházások egy részét városi megtakarításokból, másrészét kölföldi kölcsönökből eszközölte, Természetes, hogy e program végrehajtását a képviselőtestület jóakaratú támogatása tette lehetővé, melyet ilyen munkaképes formában ismét csak az ő józan belátása által diktált módon, a társadalom minden rétegének az alkotó munkába való bevonásával hozott létre. Programja még nincsen befejezve, az ő nagyszerű teljesítményét azonban a legmagasabb helyen is méltányoltak s a közelmúltban kormányfőtanácsossá való kinevezésével honorálták. Most, amikor 56 éves korában, alkotó erejének teljében elérkezett a törvényszabte. határidőhöz. a város közönsége is kifejezést ad személye iránti ragaszkodásának, A városi pártok vezetői hétfőn délutánra értekezletre jöttek össze, melyen egyhangúan elhatározták, hogy Berthóty István dr. polgármester személyéhez ragaszkodnak, az ő munkáját legalább a beruházási program befejezéséig nem nélkülözhetik, miért is az ő visszatartását kérik a minisztertől. Az értekezlet elhatározta még, hogy a polgármester ! bejelentésének tárgyalását a hétfői tisztújító közgyűlés elé kéri kitűzni, aminek természetesen semmi akadálya sem lesz. Ez alkalommal a képviselőtestület meleg ünneplésben is fogja részesíteni a polgármestert, ki elmondhatje, hogy hosszú közpályáján vagyont ugyan nem szerzett, de megszerezte a város polgárságának osztatlan szeretetét és nagyrabecsülését. Ennek a szeretetnek és nagyrabecsülésnek kifejezése lesz a hétfői közgyűlés határozata. Budapesten elfogott békéscsabai tolvaj üemcsak lopott, de elfelejtette megfizetni a lakbérét is (A Közlöny eredeti tudósitása.) Megírtuk pár héttel ezelőtt, hogy Fajó Mihály, aki a Horthy Miklósut 8. számú házban lakik, a békéscsabai kapitányságon feljelentést tett egy volt lakója ellen, aki megkárosította őt, aztán ismeretlen helyre szökött. A feljelentés szerint Fajó lakója, Horváth Lajos kocsifényezősegéd a házigazda távollétében összeszedett Fajó lakásában különféle élelmiszereket — szalonnát, kolbászt és kenyeret — és többféle felszerelési tárgyat, azután az öszszes holmikkal bucsu és köszönés nélkül távozott. Egyidejűen azonban elfelejtette rendezni a házigazdájával fennálló lakbértartozását, sőt még a Fajótól kölcsönvett készpénzt sem adta vissza. Ez a csodálatos, de nem érthetetlen feledékenység lett aztán az okozója a feljelentésnek és az ennek nyomán bekövetkezett események egymásratorlódásának. A megkárosított házigazda feljelentésére ugyanis a békéscsabai rendőrség nyomozást indított az eltűnt kocsifényezősegéd után. A jelek arra mutattak, hogy Horváth Lajos a főváros felé vette útját s a nyomozás rövidesen megállapította, hogy a szökevény csakugyan Budapesten tartózkodik. A rendőrség megkeresése alapján Horváthot csakhamar letartóztatták és Békéscsabára szállították. Horváth Lajos kihallgatása során töredelmes vallomást tett. Beismerte, hogy Fajó lakásából — a házigazda távollétében — élelmiszereket vitt el, azt is elvállalta, hogy a kölcsönvett pénz és a házbértartozás megfizetése nélkül akart örök bucsut mondani volt házigazdájának, azt azonban határozottan tagadta, hogy az élelmiszereken kivül bármi mást is elvitt volna. Ezzel szemben azonban Fajó Mihály váltig hangoztatja vádjait az elvitt holmikra vonatkozóan. Horváth Lajost részleges beismerő vallomása után a rendőrség elbocsátotta, dé a büntetőeljárás tovább folyik ellene. Négy napig a román granicsárok kezében Egy békéscsabai hivatalnok álombaillö kalandja. — Szomorúan végződött autókirándulás. — fl pokrócdurva szigurancafönök és a finom főhadnagy, aki kiszabadítja és bálba viszi a foglyot (A Közlöny eredeti tudósitása.) Izgalmas, változatos, fordulatos és színes filmre való történet, ami itt következik. Valóban tehetséges iró és tehetséges rendező munkája, tehát szép is lehet, izgalmas is, érdekes is: az élet, a sors rendezte és találta ki. Ugy esett meg, amint itt következik: Szedoglavicts József békéscsabai fiatal urifiu, aki a Iczkovits-féle autóvállalat tisztviselője, csütörtökön délután a cége megbízásából egy autóval a biharmegyei Gesztre indult, hogy ott a kocsit egy vevőfélnek bemutassa. Az autón rajta kivül csak a soffőr foglalt helyet, aki a kocsit vezette. Késő délután értek Biharugrára, ahonnan — hogy az utat Gesztre megrövidítsék — az Orosi-pusztán keresztül akartak eljutni a Tiszák ősi fészkébe. Alig hagyta el az autó az Orosipuszát, egy kisebb tanya közelébe értek. Mivel az utat nem ismerték, a tanyához kanyarodtak, megálltak és leszálltak, hogy az ut iránt kérdezősködjenek. Furcsa volt, hogy az autó lármájára senki sem jött ki a tanyából, amely szorgosabb vizsgálódás után a teljesen lakatlan ház képét mutatta. A lakatlan tanya rémes titka. Szedoglavictsék pár pillanatig ! tanácstalanul álldogáltak a tanyaház udvarán. De ekkor hirtelen kivágódott az ajtó és megdöbbentő robajjal nyolc román granicsár rohant ki, teljes fegyverzetben. A nyolc granicsár pillanat alatt közrefogta a meghökkenéstől magukhoz sem tért két utast s percek alatt levetkőztették, minden holmijuktól megfosztották őket. Ezekután mindkettőjüket letartóztatták. Kiderült ugyanis, hogy Szedoglavictsék, akik egyáltalában nem ismerték a trianoni határvonalat, véletlenül átlépték a román határt és pont abba az épületbe nyitottak be, amely a granicsárok őrháza. A két foglyot most két granicsár fedezete mellett az autóval elszállították Cséffára. Ott a locotenente (főhadnagy) megvacsoráztatta és éjszakára lezáratta őket. Kémkedési vád! Pénteken reggel tovább szállították a két foglyot Nagyszalontára. Itt már nyoma sem volt emberségnek, udvariasságnak. A határőrség parancsnoka rettentő gorombán, tajtékzó dühvel támadt reájuk. Kora reggeltől délután 3 óráig tartó kihallgatást rendezett, amely alatt rájuk akarta sütni, hogy — kémek ; kémkedni mentek át Romániába, a békéscsabai államrendőrség megbízásából. És amikor a foglyok váltig azt állították, hogy eszükágában sem volt semmiféle kémkedés, csak üzleti ügyben utazgattak s eközben eltévedtek, a dühös granicsárfőnök visszapakolta őket az autóra és elküldte mindkettőjüket Nagyváradra, a divízióhoz. Nagyváradon már könnyebb volt a fogság a két békéscsabai fiatalembernek. Nem gorombáskodtak velük, nem akart senki szörnyű bűnöket elvállaltatni és beismertetni velük. Hamarosan el is bocsátották őket és visszaküldték őreikkel együtt újra Nagyszalontára. Egy volt 33-as főhadnagy. De szerencsére most nem a goromba, félvad granicsártiszthez kerülnek vissza. Egy Mauresan nevü locotonente, aki folyékonyan beszélt magyarul, vette át a két foglyot. Mauresan főhadnagy, aki azelőtt az aradi közös háziezrednél, a 33-asoknál szolgált, csak legyintett* az ostoba és képtelen vádra, amivel a két foglyot illették s mint igazi, jóérzésű úriember, teljesen korrektül bánt velük. Megvendégelte, megvacsoráztatta őket, még pedig a saját költségén. Aztán összeült a két bus magyarral, meghányni-vetni ezek sorsát és szabadulásuk lehetőségeit. Hosszas töprengés után kisütött valamit: — Nézzék: az urak el nem mehetnek innen nem egyenes uton, szökéssel, mert abból kellemetlenségeik támadhatnak. De kieszeltem valamit. Lesz itt ma este egy teaestély. Vegyenek azon részt. Majd adok tiszta gallért. Meg is borotválkozhatnak. Aztán majd meglátjuk .. . Bálba viszik a íoglyokat. És lőn, ahogy mondta. A két bus magyar ugy-ahogy kicsípte magát („Pöszé"-nek. aki szép fiu, ez nem volt boszorkányság), aztán a főhadnaggyal valóban elmentek a teaestélyre és végigszórakozták azt. Ott aztán kiderült az is, miért volt olyan szives és barátságos velük a főhadnagy. Ott volt ugyanis egy fiatal magyar leány is, Nemes Magda, akit a főhadnagy a menyasszonyának tekint s a magyar leány kedvéért — aki a békéscsabai leánygimnáziumban végezte az iskoláit — bánt Mauresan úriemberhez illően a két magyar fogollyal. A teaestély a késő esti órákban már szenvedélyes táncmulatsággá, forró bállá alakult át. És akkor a főhadnagy útnak bocsátotta a két magyart. A szép szalontai leány melegen megszorította a kezüket, bucsuzóul, Mauresan locotenente pedig diszkréten két darab százlejes bankót dugott a soffőr markába : benzinre . . . Amint a román hatóságok jóvoltából az ideoda való hurcoltatás közben a kocsi fogyasztott... Aztán az autó vad száguldással robogott neki a sötét, sürü éjszakának. A trianoni határ felé. A kinos, keserves, bizonytalan rabságból, a borzalmas gorombaságokkal bombázó szigurancafőnök birodalmából a szabadság, a biztonság, az otthon felé. A csabai leány fehér zsebkendője élesen villogott utánuk a fekete sötétségben ... (h. r.)