Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1925-12-25 / 293. szám

10 Békéscsaba, 1925 december 25 Olaszországban a lefolyt évben is változatlanul állt Mussolini diktatúrája, amely azonban hovatovább a duce és az ellenzék közötti élet-halálharccá fokozódott. A fascista kormány egymásután kobozlatta el az ellenzéki lapokat, oszlatta fel az ellenzéki jellegű egyesületeket és záratta be azokat, akik neki valamely oknál fogva kellemetlennek látszottak. Volt miniszterek, akiket egyáltalán nem lehet forradalmi vagy más felforgató törekvésekkel megvádolni kénytelenek voltak Svájcba költözni, hogy ne legyenek megakadályozva nézeteik szabad elmondásában. Január 17-én Mussolini keresztülhajtotta a parlamentben a választói reformot, amely úgyszólván kizárja, hogy a fascizmus uralmát békés eszközökkel valaha is meg lehesen dönteni. Az engedelmes és megfélemlített parlament egyszerű eszközzé vált a kezében, amely mindent megszavazott, ami neki tetszett. November derekán olyan törvényeket fogadtatott el, amelyek diktatúráját szinte megkövesitették. Az uj törvények szerint a kormány a királynak és a miniszterelnöknek együtt felelős és a miniszterelnök elleni merényletek valósággal a király elleni merényletekkel egy elbírálás alá esnek. Ezzel a kíméletlen rendszerrel szemben a király is teljesen háttérbe szorult. Igaz, hogy a másik oldalon a fascizmus uralma távolról semElátszik feltétlenül biztosnak. Mussolini személyét olyan óvintézkedésekkel veszi körül, amelyek arra utalnak, hogy oka van merénylettől tartani. Politikai szempontból a másik végletet az oropz szovjetköztársaság képviseli, de azért az állapotok némileg az olasz viszonyokhoz hasonlatosak. Oroszországban is erőszakos intézkedésekkel kell alátámasztani a szovjet hatalmát. Kétségtelen azonban, hogy a szovjetköztársaság bizonyos tekintetben a konszolidálódás felé halad. Még 1923-ban megkezdődött az úgynevezett uj gazdasági politikának bevezetése, amely lényegében nem egyéb, mint a kapitalizmusnak és magángazdasági rendszernek tett koncesszió. Ennek jegyében az ipar kezd újra működni és a kereskedelem terén is némi fellendülés érezhető. A külállamok is egymásután kezdik a szovjetet elismerni. Ez azonban a szovjetet nem akadályozza meg abban, hogy folytassa a többi államok forradalmasításának propagandáját. Ennek egyik legszomorúbb tünete volt az április 17,-i szófiai kommunista merénylet, mikor a székesegyházban elhelyezett bomba felrobbant és a bulgár közélet előkelőségeinek sorából egész sereg áldozatot követelt. A kommunista propagandának szálai másfelé is messze elnyúlnak, de viszont meg lehet állapítani azt is, hogy a többi államokban egy bolsevista jellegű társadalmi forradalomnak a veszélye egyre távolabb tolódik. Mig Németország az ezerféle gazdasági nyomorúság súlyát nyögte, tartani lehetett tőle, hogy az ázsiai szocializmus tanai ott talajra találnak. A gazdasági konszolidáció és a munkaalkalmak szaporodása azonban nagyon jó óvszer a felforgató törekvések ellenében. Fontos az íj, hogy az angol és amerikai ípin káspártok megtagadtak minden közösséget a szovjettel és igy az orosz propaganda erről a részről semminemű támogatásra nem számithat. A kisantant államai között a legtöbb politikai szenzációt a lefolyt hónapok során Jugoszlávia szolgáltatta, ahol főleg a mult esztendő második felében az ellentétek a szerbek és horvátok között olyan mértékben kiélesedtek, hogy nyilt kitöréstől lehetett tartani. A horvát parasztpárt vezére, Radics, a nyugati államokban, .sőt Szovjet-Oroszországban is agitációs körutat tett, hogy az uralmon levő szerb kormányzati rendszert befeketítse. A horvátok nyíltan hangoztatták, hogy tudni sem akarnak a belgrádi parlamentről és kormányról, hanem köztársaságot akarnak. Ilyen előzmények után egyáltalán nem mehetett meglepetés számba, hogy a belgrádi kormány Radicsot, aki titokban hazajött Zágrábba, hogy elvbarátaival összeköttetést teremtsen, január 5-én letarióztatta. Az eljárás felségárulás cimén indult meg a horvát parasztpárt vezére ellen. A per azonban nem jutott el a letárgyalásig. Február 11-én ejtették meg a választásokat Jugoszláviában, melyek a terrorisztikus eszközök kiadós alkalmazása mellett természetesen Pasicsnak és pártjának szerezték meg a többséget. A horvát képviselők helyei nagyrészt üresen maradtak, mert Radics hivei távolmaradásukkal tüntettek. Ekkor azonban a kulisszák mögött igen furcsa és nagyon balkáni izü tárgyalások kezdődtek meg Pasics és Radics között, melyek eredménye gyanánt julius végén a délszláv közvélemény általános meglepetésére létrejött a kibékülés Pasics és Radics között. Radics egész egyszerűen szögre akasztotta köztársasági elveit és horvát politikáját, elismerte a tényleges állapotokat, elment kisallgatásra a királyhoz és elfogadta a pártja számára felajánlott két miniszteri tárcát is. Hogy a horvátok tulajdonképen miként gondolkodnak a létrejött paktumról, nagyon nehéz megállapítani; bizonyos azonban, hogy Sándor királyt, aki utánna elment Zágrábba, hogy résztvegyen a horvát királyság ezeréves emlékünnepén, nagyon hidegen fogadták. Október 15-én a kisantant egy másik államában, Csehszlovákiában is választások voltak, melyek a kormánypárti koalíció kisebbségre jutásával végződtek. A választást a Hlinka-féle tót autonomista párt döntötte el, amely hallani sem akar a csehek által hirdetett csehszlovák nemzeti egységről. A választás nehéz problémák elé állította a cseh politika vezetőit, akiknek körében két egymással homlokegyenest ellentétes irány uralkodik. Az egyik irányzat továbbra is az erős kéz politikáját akarja fenntartani a nemzeti kisebbségekkel szemben és a mostani vereséget egy rövidesen elrendelendő uj választáson szeretné megkorrigálni, mig a másik irányzat, felismerve azt, hogy a majoritással szemben egy kormányrendszert tartósan fenntartani nem lehet, megegyezést szeretne a nemzetiségekkel, elsősorban a németekkel és tótokkal létrehozni. Csehország politikai élete igy a jelen pillanatban az erjedés állapotában van. Áttérve ezek után a magyar viszonyokra, meg kell állapítani, hogy a magyar közélet az 1925. év folyamán a szaná9és jegyében áBlot*. Ez a szanálás azonban Iegfőként csak az állam pénzügyeinek rendezésére terjedt ki, ahol a felemelt adók nyomán a szanálási előirányzatot messze meghaladó eredmények jelentkeztek, ugy hogy a népszövetségi kölcsönnek az igénybevétele, — eltekintve a kétségtelenül jelentkező lélektani hatásoktól, — tulajdonképen feleslegesnek bizonyult. Ezzel szemben a másik oldalon a gazdasági élet a súlyos válság állapotában sínylődött, amely az iparról és kereskedelemről átterjedt a mezőgazdaságra is. Legfőbb ideje volna, hogy most, mikor a korona már teljesen stabilizálódott, olyannyira, hogy a kormány elérkezettnek látta az időt az arannyal megalapozott uj pénznek a bevezetésére és a devizaforgalomnak a felszabadítására, a magángazdaságok szanálása érdekében is történjék valami. A brüsszeli nemzetközi kamarai kongresszuson, ez év juniusában, Sir Félix Salten, a népszövetség pénzügyi főbiztosa Magyarország közállapotait ugy jellemezte, hogy a konszolidáció erősen halad előre, de azért a közéletben még sok titokban parázsló gyújtóanyag van felhalmozva. Ennek a megállapításnak az igazságát igazolni látszanak az olyan események, mint a pünkösd vasárnapján kirobbant Beniczky ügy és a királykérdéssel kapcsolatban lejátszódott különböző dolgok, melyekről a nagyközönség inkább csak sejtéseket és következtetéseket megengedő közleményekben nyert tudomást. Apponyinak néhány szokatlanul erős felszólalása a kalandorkirályság ellen, bizonyos oldalról Albrecht főherceg személyének az előtérbe tolása és utána tüntetésszámba menő díszvacsora- az Ottónapon, arra utalnak, hogy a kuliszszák mögött történnek olyan dolgok, amelyek aggodalmak ébresztésére alkalmasak. A jelen szomorú képeiről a magyar közéletnek alkalma nyilt, hogy egyidőre a nemzeti fellendülés ragyogó napjai felé irányozza tekintetét. Erre különössen a magyar akadémia százéves jubileuma szolgáltatott alkalmat, mely a külföldi akadémiák kiküldötteinek jelenléte révén alkalmas volt a tudomány nemzetközi szolidáritásának a kifejezésére is. A százéves akadémia egyik őrállomása a magyar kulturmunkának, jogcim kulturhivatásunk és élethez való jogunk elismertetésére is. Itt kell megemlékezni a magyar politikának egyik problémájáról, melyet épen Szegednek egyik képviselője, Teleki Pál gróf dobott bele a közvéleménybe. Ez a probléma, amely szorosan összefügg nemzetközi elhelyezkedésünk kérdésével, abban áll, hogy benne maradjunk-e a népszövetségben, vagy kilépjünk belőle. Teleki ennek a kérdésnek a felvetését azzal indokolta, hogy a népszövetség eddig egyetlen reménységünket sem váltotta valóra s a népszövetségnek már a tárgyalási rendje is olyan, hogy a mi szempontunkból égetően fontos kérdésekben, mint például a nemzeti kissebségek ügye, nála komoly eredményre számítani nem lehet. Ez kétségtelenül igaz és igaz az is, hogy a népszövetséget annak idején megalkotói ugy képzelték, hogy abból eisősorban biztos.tó intézet legyen a győzelem haszonélvezői számára. Mégis a népszövetséggel való együttműködés, sőt a népszövetségben belülről való működés gondolatát magunktól elutasítani nem szabad. Ez azt jelentené, hogy a teret eleve átengednénk az ellenünk irányuló propaganda számára. Hogy pedig ez a propaganda milyen eredményeket tud elérni, arról a háború tapasztalatai győzhettek meg bennünket. Kétségtelen az is, hogy annak nagy részét, ami az állami pénzügyek szanálása terén történt, jórészt a népszövetségnek köszönhetjük. Igaz, hogy a kölcsön jórészben feleslegesnek bizonyult, de nem bizonyult feleslegesnek az a lélektani hatás, melyet ennek a kölcsönnek a garantálása akár befelé, akár pedig a nemzetközi bizalom megerősítése szempontjából jelentett. Sokan ezért is erősen kritizálják a népszövetség get, mert vérszegény alakulás és hiányzik a végrehajtó hatalma. Mégis az idén a népszövetség a a görögbolgár konfliktus alkalmával megmutatta, hogy tud erélyes is lenni és a benne egyesült államok erkölcsi erejére támaszkodva, tud parancsolni is. Az emberiség jövője érdekében remélni kell, hogy a népszövetség fejlődése, különösen, ha abba Németország és Amerika is belépnek, ebben az irányban fog haladni és lassankint a nemzetközi politikának legjobb döntő tényezőjévé növi ki magát. Ha pedig ez ugy van, akkor mi sem vonhatjuk ki magunkat belőle. Nincsen nemzet, amelynek a békekötés után annyi rendezetlen és reparációra váró kérdése maradt volna vissza, mint mi. Hogy ezeket a kérdéseket az egész világ akaratával szemben juttassuk megoldásra, arra számítani alig lehet. Még ha a külpolitikai konstellációk a mi javunkra alakulnának is, az esetleges változások nem nélkülözhetnék az egyre erősbödő nemzetközi közvélemények szankcióját. Ez pedig csak is a népszövetségen keresztül juthat kifejezésre, Ezért kell nekünk bent maradnunk a népszövetségben és ezért kell még a népszövetségen kívül is minden nemzetközi jellegű szervezetet felhasználni a magyar ügy propagálására. Rövidesen ezekben vázoltuk az európai politika alakulását és Magyarországnak a nemzetközi politikához való viszonyát. Hátra vannak még a tengerentúli államok, melyeknek ügyei közül Európa szempontjából különösen azok az események birnak fontossággal, melyek a szuezi csatorna két oldalán játszódnak le. A szuezi csatorna tudvalevőleg az angol világbirodalomnak egyik legfontosabb ütőere, mert ez az egyik kulcsa India birtoklásának, amin Nagy-Brittannia gazdasági és világhatalma nyugszik. A szuezi csatornát Anglia egészen a legutóbbi időkig Egyiptom felől biztosította. A világháború befejezéséig Egyiptom a török szultánnak volt a hűbéres országa, de a hatalmat tényleg Anglia gyakorolta. A háború után Egyiptom névleg független királyság lett s az egyiptomi nemzeti pártban erős törekvések nyilatkoznak meg, hogy ezt a névleges függetlenséget teljesen függetlenségre változtassák. Az angol főtisztviselők ellen elkövetett merényletek, többek között az egyiptomi angol hadsereg főparancsnokának a meggyilkolása, azt mutják, hogy a helyzet nagyon komolyodik. Kétségtelen, hogy Nagy-Brittania még abban a helyzetben van, hogy egyiptomi pozícióját megvédje, de az okos és előrelátó angol politika kezdi már megtenni az intézkedéseket arra az esetre is, ha az Egyiptom feletti hatalom kisiklanék a kezéből. Ez adja meg a magyarázatot ahhoz

p ami most Palesztinában történik. Emlékezetes, hogy a háború alatt Balfour miniszterelnök Rothschild