Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1925-12-25 / 293. szám

Békéscsaba, 1925 december 25 B2K£SME«mi &ÖZLÖÍJI 11 lordhoz intézett levelében bejelentette, hogy Nagybrittánia támogatni fogja a zsidóságnak abbeli törekvéséi, hogy Palesztinában nemzeti otthont biztosítson magának. Ezen az alapon kapta meg Nagy-Brittánnia a békekötés alkalmával a nemzetközi mandátumot Palesztina megszállására. Jogilag igy Palesztina Nagy-Brittaniának mandatárius tartománya, angol helyőrséggel, angol közigazgatással és angol főkormányzóval az élén. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a zsidó nemzeti otthon létesítése cimén Nagy-Brittania megkezdte minden eshetőségre az áthurcolkodást a szuezi csatorna nyugati oldaláról a keleti oldalra. Preventív védekezés ez az esetleg Egyiptomban bekövetkezhető eseményekkel szemben. A zsidó nemzeti otthon megteremtése egyébként erősen halad előre; a zsidó telepesek száma Palesztinában állandóan növekszik. Április 1-én Jeruzsálemben megnyílt a héber tannyelvű egyetem, melynek megnyitásán Nagybritanniát Balfour képviselte. Az ázsiai országok közül november legelején Perzsia szolgált szenzációval a világnak. A perzsa parlament már a mult esztendőben megüzente a sahnak, aki két éven keresztül a párisi varieték gyönyörűségeit tanulmányozta, hogy felesleges hazajönni országába. Az idén a parlament kimondotta az országnak köztársasággá való átalakulását és Riza khán miniszterelnököt bizta meg az államfői teendők ellátásával. Az uj államfő ügyesen intézte a saját dolgait november 10-én királlyá kiáltatta ki magát és elismertette dinasztiájának trónöröklési jogát. A monarchiák sorozatos összeomlásának korában ez az első eset egy uj dinasztiának az alapítására. A kérdés csak az, hogy a kalandorkirályság ebben az esetben mennyire fog tartósnak bizonyulni. A nem politikai jellegű események sorában különösen kettőt tartunk megemlitendőnek. Junius 3-án a norvég Amundsen hosszú előkészületek után nekivágott, hogy a Spitzbergákról repülőgépen jusson el az északi sarkra. Két repülőgéppel indult el és ugy tervezte, hogy néhány napi tartózkodás után visszatér. Az egész müveit világot a legnagyobb aggodalom fogta el, mikor a merész kutatónak a tartózkodása az örök jég honában két hétre nyúlt, anélkül, hogy bárminő hir érkezett volna róla. A szakemberek már letettek a reményről, hogy Amundsen valaha visszatérhet, mikor a táviró egyszerre világgá röpítette a hirt, hogy Amundsen és társai az egyik repülőgépen megérkeztek a Spitzbergákon a Kings Bay nevü öbölbe. Repülőgépeik a sarktól 260 kilométer távolságban a leszállásnál belefagytak a jégbe és csak több napig tartó nehéz és fáradságos munkával tudták az egyiket kiszabaditani, melyen azután élelmiszereik és műszereik hátrahagyásával tértek vissza. A visszatért Amundsent és társait az egész világ örömujjongása fogadta. Szeptember 27-én fontos évfordulója volt az emberi haladásnak: ezen a napon ünnepelte a vasút százesztendős jubileumát. Ez a jubileum, főleg Angliában kinőtt az egyszerű technikai ünnepségnek a keretéből és egyetemes ünnepe lett a folyton előretörő és mind nagyobbakat alkotni akaró emberi szellemnek. Annál szomorúbb volt. hogy ugyanebben az esztendőben kellett megérni az emberiség értelmes részének a komikus voltában is szégyenletes daytoni majompört, amely a tudomány és a vizsgálódás szabadságát akarta kikezdeni. Hogy ez a pör egyáltalán lehetséges volt, nagyon szomorú világosságot vet Amerika kulturális állapotára. Végezetül néhány sorban még az év halottaipáű kell megemlékeznünk. Természetesen egy ilyen rövid ismertetés keretében nem lehet lexikonszerű nekrológsorozatot nyújtani, hanem néhány sorban csak a legkiemelkedőbbekről lehet megemlékezni. Március í2-én meghalt Szűnj atszen. a délkinai köztársaság elnöke, aki néhány esztendővel ezelőtt azzal tette emlékezetessé nevét, hogy Kínában véget vetett a monarchiának és országát uj fejlődés útjára vezette. Személye az európai politikai élettől nagyon távol állott, de világtörténelmi távlatból nézve a legfontosabb átalakulások egyikének volt részese. Néhány nappal később hunyt el Curzon lord, a volt indiai alkirály, egyike az angol világpolitika legmarkánsabb személyiségeinek. Augusztus 25-én egy kiswürttembergi fürdőhelyen halt meg Conrád tábornagy, a monarchia vezérkari főnöke a világháborúban. Az ő szerepéről a történelem még nem mondhat végleges Ítéletet. Kétségtelenül egyike volt azoknak, akik már a há.borut megelőző esztendőkben az erőskezű megoldásnak szükségét hirdették. Az volt a hite, hogy a nagy mérkőzés elkerülhetetlen és épen azért határozottan szemébe kell nézni az eljövendőknek, mert minden év csak rontja a központi hatalmak szempontjából az eshetőségeket. Kétségtelenül a nagy katonai tehetségek közé tartozott és sok tekintetben fölötte állott a német generálisoknak, de viszont sok esetben elvesztette a realitások talaját a lábai alól. Az amerikai politikai élet ismertebb szereplői közül Bryant, a demokrata párt többszörös elnökjelöltjét vesztette el. A háborúban érdeme volt a mi szempontunkból, hogy a békepártnak volt a vezére és tiltakozott Amerikának bármely formában való beavatkozása ellen. Utolsó szereplése a daytoni majompörrel állt kapcsolatban, ő volt a vádnak a képviselője azzal a kis vidéki tanárral szemben, aki a fejlődéstannak minden felvilágosodott ember által ismert elvét merte tanitani. Még egy asszonyról a november 27-én elhunyt Alexandra angol anyakirálynőről, VII. Edvárd angol király özvegyéről is meg kell emlékezni az év halottainak sorában. Nyolcvanegy éves volt mikor meghalt és különösen utolsó éveiben nyilvánosan sohasem lépett az előtérbe, de a viszonyok ismerői nem ok nélkül azt tartották róla, hogy azelőtt súlyos szerepe volt a brit politika irányításában. Nővére volt annak a Dagmár dán hercegnőnek, aki Mária Feodorovna néven III. Sándor cárnak a felesége lett. Ez a két asszony, aki a schleswigholsteini háború idején tanulta meg gyűlölni Poroszországot, szitója volt Pétervárott és Londonban a németellenes hangulatnak. Ők is segítettek éleszteni a parazsat, amelyből kirobbant a világháborúnak mindent megemésztő tüze. A magyar közélet december 1-én vesztette el a közgazdasági tudománynak és gyakorlati közgazdaságnak egyik legkiválóbb alakját, Matlekovits Sándort, aki nyolcvanhárom éves koráig fiatalos frisseséggel irt, vitázott, tanított, oktatott és hirdette a megtisztult liberálizmusnak tanait, melyek naggyá, virágzóvá tették a kiegyezés utáni és háború előtti évek Magyarországát. A börtönlakók (Szlovéniai pillanatfelvételek) Irta : Póohy-Horváth Rezső*) Ljubljana, december 8. Harsogva, fehér tajtékot túrva rohan a száguldó gyorsvonat mellett — szédítő mélységben — a Llubljanica mélyzöld vize. Gigászi, kormos szirtek állják el lépten nyomon a türemlő vizek útját, amelyek felett merész Íveléssel, alagutakon és hidakon keresztül rohan el a vonat. Kétoldalt a völgykatlant komor mészkőcsucsok szegélyezik, amelyek alatt fenyők ésszelid-gesztenyeerdők zöldje színesedik. A szürkévé változott levegőben sárgáson, felhőkoszoruval ékesen, villódzik a Triglav hármas kőkúpja. Az éles havasi levegő oly tisztán mutatja a hegyóriás körvonaT lait, mint az ablakra akasztott, átlátszó üvegképen láthatók a hegyek, fák, sziklák, hócsikok körvonalai. Hirtelen feltűnik a ljubljanai várkastély. Cukorsüvegalaku hegycsúcson, zöld lomberdő felett sárgállik a régi vár. Csonka tornyát beleüti az alacsonyan uszó bárányfelhőkbe. A vár alatt félköralakban, messze elnyúlva terül el Szlovénia szive: a város. *) Lapunk volt felelős szerkesztője (aki az amerikai International News Service sajtóvállalat madridi képviseleténél helyezkedett el) most utazik Spanyolországba. Útját Jugoszlávián, Itálián és Franciaországon át teszi meg és arról, a nevezetesebb pontokról tárirr cák alakjában fog beszámolni olvasóinknak, régi csabai ismerőseinek. A legelső utifeljegyzést itt adjuk. Egy csomó, egymás hegyére-hátára zsúfolt épület. Csupa keskeny, két-három ablakos emeletes ház. Lapos tetejükön székek, padok, apró kertek, száradó fehérremüek. Az uccák keskenyek, kanyargósak, járdanélküliek. A házaik ódonak, olaszosan simák, stílustalanok. Az uccáról mindjárt a lakásba lép az ember. A keskeny sikátorokban csilingelve száguld az az apró villamos. De a folyón tul széles, nyílegyenes sugárutak százai hivalkodnak piros tetejükkel a modern városrészben, elegáns uccák nyugatias képe teszi bájossá Szlovénia fővárosát. Autók légiója kavarja a sugárutak cukorporhoz hasonló porát, a járdán csokoládészinüre lesült turisták cipelik pohos hátizsákjukat és óriási szöges cipőiket, hátukon az égremutató sí-lapokkal. Minden harmadik szájról egy szó röppen el, mint valami különös varázsige, félimádattal: Triglav ... Ez a hegy Jugoszlávia legmagasabb hegye, Szlovénia turistáinak büszkesége. A város eleven, hangos és vidám. Minden harmadik ház goslilna és az emberek, akik a mostoha havasi vidékek sovány kosztját eszik, kárpótlásul sokat áldoznak Gambrinusznak. Az uccákon kedves, bár bizarr látvány a jól öltözött bicikliző nő. Este a hazatérő nők biciklijükkel veszélyeztetik a járó-kelők testi épségét, reggel pedig a piacról hazafelé kerékpározó háziasszonyok cselekszik ugyanazt. * Ljubljana a tudomány városa. Ljubljanában minden második ház korcsma és minden harmadik középület tanintézet. Se szeri, se száma az alsóbb-, közép- és felsőfokú iskoláknak. Legimpozánsabb és legszebb épület ezek közül az egyetem palotája. Pompás térség szélén áll, mellette a hozzátartozó segédépületek sorakoznak. A szebbnél-szebb iskoláknak valóságos gyűjteményét rejti magában ez a város. * A börtönlakók. A ljubljanai várkastély mély pincáiből, dohosöblü kazamatáiból — amelyeket karvastagságú rácsozat zár el a világtól — panaszos gyermeksírás hallatszik. A gyermeksirás vádolóan ömlik ki a szabadba, a smaragdzöld lombok alá, a borzongatóan hideg pincékből, ahol apró cellák sorakoznak egymás mellé. Ha a néhány tucat ócska, vályúsra kopott kőlépcsőn lebotorkálunk a sötét pince odúkba, a vaspántos börtönajtók kémlelőlyukán át különös látvány lep meg bennünket. Szegényes bútorzat, különféle rongyok és ócska edények között minden cellában két-három család lakik. Egy rakás gyerekkel. Nehéz börtönszag üti meg a tüdőt, a kis ablakon levő szörnyű vasrács meg mintha a szivet ölelné körül vigasztalan hidegségével. A nap csak gyengén, pislogatva süt be erőtlen sugaraival. A lehangoló, középkorias látvány egy pillanatra zavarbahoz. Elfelejtjük, hogy lenn a vár alatt autók vágtatnak. villamos száguldoz és gyorsvonat vágtat s egy pillanatig azt hisszük, hogy egy Dickens-regény képei elevenednek meg előttünk; az adósok börtönét látjuk a szemeink előtt. De azután egy ljubljanai kolléga megmagyarázza; az Olaszországból menekült szlovéneket és friaulokat a fojtogató lakáshiány miatt az ódon várkastély pincéiben, kazamatáiban, börtöneiben és laktanyáiban helyezték el. Ártatlan emberek szívják most a börtönlevegőt, apró csemeték zsivajgása visszhangzik a penészes odúkban és a vár bástyáin. Ezek a gyerekek a szó szoros értelmében börtön lakói és a börtön falai között élik le első ifjuságukat. A fény mellett az árnyék; ez a legmélyebb benyomás Ljubljanából, az egykori kétfejüsasos Laibachból. BÚSONGÓ AZ ERDŐ... Búsongó az erdő, az avar takarja . . . Bronz szinüvé festi a zord halál karja. Hogyha érezni tudsz, a hulló levéllel: Megérted mit beszél az erdő, — haj — ősszel. Lombját siratgatja, száll a hulló levél ... Az erdő ősszel csak hervadásról beszél. Bus, halotti csend ül a vén erdő felett... Már érzem, már Játom a közelgő telet. A Nap is hamarább van már lemenőben, Vadmadarak simák fönn a levegőben. Ősz van, szomorkodik az erdő, az erdő... Hulló könnyeket sir felette a felhő. RADVÁNYI SÁNDOR