Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-08-07 / 62. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 62-ik szám. Csütörtök, augusztus 7. BEKESMEGTE OZLOHY POLITIKAI LAP reiefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellem' részét illető közlemények küldendők. Magjeienik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElrOPIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre a kor. Negyedévre 3 kor. ClSfizcini bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szAm 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova * hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; 8ZIH3ELSZXY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILT1 ÚR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A kisemberek hitele. Békéscsaba, augusztus 6. Mióta a szövetkezetek megszűntek, mióta a válságos viszonyok következtében a kisbankok is részben akcióképtelenek lettek azért, mert a nagyobb intézetek részéről megvonatott tőlük a hitel: a kisemberek, iparosok és kereskedők minden hitel nélkül állanak, nincsennek abban a helyzetben, hogy szükség esetén a legszerényebb összeget is megszerezhessék. Hazánkban kétféle hitelszervezet van. Az egyik a nagybankoké, amelyeknek van pénzük, de nem adnak a kisembereknek, a másik szervezet a kisbankoké,-azok adnának, de nincs pénzük. Szomorú tehát, hogy az iparos és kereskedő nincsen abban a helyzetben, hogy a hiteligényeit kielégíthesse; szomorú ez az állapot, amelynek pedig egy kis jóakarattal a mértékadó tényezők részéről nem kellene igy lennie. Ijesztő képét látjuk annak, hogy miként megy tönkre a kiskereskedőknek és kisiparosoknak jó része, önhibáján kivül jutva abba a helyzetbe, hogy növeli a proletáriátusnak tömegét. Ha ez a helyzet tovább is ilyen marad, ugy rettenetes még csak gondolni is a kisember sorsára nálunk. A szövetkezetek és kisbankok sok bünt követtek el a múltban. Akárhány szövetkezet volt, amely egyes ficsuroknak könnyelmű költekezés céljára adott kölcsönt s akadt akárhány kisbank, mely nagyzási hóbortjában nagy tőkéket fektetett be vállalatok finanszálásába A legtöbb szövetkezet és kisbank tőkéjének 4—10-szeresét fektette be üzletekbe, a végsőkig véve igénybe maga is hitelt. Ennek a gazdasági katasztrófának pedig most a kisember látja a kárát legkinosabban. A szövetkezetek és kisbankok, ha nem is valami nagy mértékben, ha nem a legrendszeresebben, ha nem is a legolcsóbban, de ugy ahogy, mégis csak ellátták a kisember hitelét és akárhány kisember, kisiparos és kereskedő van, aki annak a néhány száz vagy néhány ezer korona, nem ritkán uzsorakamatra felvett kölcsönöknek köszönheti a felvergődését, mert egyik vagy másik a szövetkezettől vagy kisbanktól kapott. A szövetkezetek és kisbankok elmúlásával megszűnt a kisember hitele is. A fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. A kormány, kedvében akarván járni régi kegyenceinek, az agráriusoknak, évekkel előbb létesítette állami támogatással az Országos Központi Hitelszövetkezetet, azóta létesítettek más földhitelszövetkezeteket is, létesítették legújabban az úgynevezett Altruista bankot is, amelyek hivatva vannak az agrárius földmives polgártársak hiteligényeit kielégíteni, de sajnos arra, hogy az iparos- és keteskedőközéposztály hiteligényeit kielégítsék, nem volt alkalma a kormánynak. Eddig évenkint egy bizonyos szerény összeget juttatott az állam arra a célra, hogy abból a kisiparosoknak gépeket vásárolt s ezek a gépek bizonyos idő múlva ingyen átmennek a kisiparos tulajdonába. Ezentúl ugy lesz, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezeteknek fogja juttatni az állam ezt az összeget s az hitelbe fog eladni a kisiparosoknak ezen a pénzen vásárolt gépeket. A kisiparos törleszteni tartozik majd e gépek árát s az Országos Központi Hitelszövetkezet, a maga hasznának levonása után, vissza fogja szolgáltatni az államnak az ily célra kapott pénzt. Az állam ezentúl úgyszólván csak a kamatját fogja nyújtani a kisiparosok számára annak a tőkének, melyet addig egészben juttatott annak. A kisiparosoknál kezdi tehát az állam a takarékoskodást. A nagyiparosok szubvenciós rendszerét persze nem bántja az állam, az agráriusok számára pedig mindig ujabb és ujabb segitő eszközöket eszel ki. Az államnak kellene gondoskodni egy középbank létesítéséről a kisiparosok és kiskereskedők hitelének rendszere és olcsó kielégítése érdekében. Az állam jegyezhetné egy ily bank részvényeinek többségét, betéttel, kölcsönnel és sok minden más eszközzel növelhetné egy ily intézet tőkeerejét és tekintélyét. Az is el volna képzelhető, hogy a nagy bankok összeállanának s minthogy ők kicsinyesnek találják a kisember hiteligényének közvetlen kielégítését, együttesen alapítva egy középbankot a kisiparosok és kiskereskedők j hitelének kielégítése céljára. Azok a kiskereskedők és kisiparo- , sok pedig, akik a mai gazdasági vál- j ságot szerencsésen átuszták, levonhat- ! nak abból egy tanulságot: igyekezze- | nek üzletüket lehetőleg csak abban a , keretben vezetni, mely keretben ez i idegen tőke segítsége nélkül is lehet- ! séges, a maguk erejéből igyekezzenek ' boldogulni és üzletüket fejleszteni, mások segítségében ne igen bizakodjanak. Utazó miniszterek. — Fővárosi levél. — Miniszterek jártak a vidéken: Aradon és Déván a földraivelési miniszter, Nagyváradon ós Gyulán az igazságügyminiszter, Erdélyben a belügyminiszter. És se itt, se amott nem voltak parádés fogadtatások, tölgyfüzéres diadalkapuk; a miniszterek nem fogadtak küldöttségeket és nem szálltak meg vendégül, amint az régente jó szokás volt, a város püspökénél, vagy más előkelő főurnái. Az egyik miniszter, mint a másik, csak ugy végezte hivatalos útját, mint egy számtanácsos, aki rovancsolni megy, vagy mint egy felügyelő, aki szociális kiküldetést végez. És ha a parádét kedvelők visszaemlékeznek a sátoros ünnepekre, amelyeket ezelőtt a miniszterlátogatások jelentettek egyegy vidéki városban, a bankettekre és a nevezetességek bemutatására, azok zajosan kérdhetik: vájjon a miniszteri tekintély csökkent az idők múlása alatt, vagy pedig az ősmagyar vendéglátás ? Ne döntsük el a kérdést. Mindenesetre demokratikusabb felfogást jelent, ha az „eleven minisztert" nem bámulják csodának a vidéken, hanem annak veszi a mi: az ország egyik első hivatalnokának, a resszortjában elől állónak, aki azonban ép ugy a mi kedvünkért van, mint ahogy minden hivatalnok a közönségért van és nem megfordítva. Viszont a minisztereknél is jobb Ízlésre vall, hogy a vidék udvarlását nem kívánják és ha hivatalos dolguk van valahol, egyebet nem akarnak, mint ép a hivatalos ügyeket lehetőleg jól ős lehetőleg alaposan elintézni. A régi, zengő-üanepíő miniszterlátogatások nyomában sokszor csalódások jártak. Nincs az országnak talán egyetlen városa sem, ahol ne fűztek volna valamikor vérmes reményeket egy-egy miniszterlátogatáshoz s nincs az országban egyetlen város, amely régebben nem csalódott volna néhányszor ezekben a reményekben. Ujabban a vidék mintha toleránsabb Nagy az erőd . . . Nagy az erőd és nagy a Te hatalmad, R világokat is Te pergeted, Orkánt, vihart söpörhet végig rajtunk Titokzatos kezed. Tiiz jár előtted és tüz jár mögötted, Felhő, homály és fény ölelnek át, Te küldöd ránk a harmatozó hajnalt És a vak éjszakát. Ha akarod, a vizek elszáradnak És szétporladnak a magas hegyek És haragod földúlhat nagy erdőket És ős vetéseket Te országodban ó, milyen parányok R vándor bolygók, szálló csillagok, Mik ugy repülnek, akár csak fölöttünk ^ galambcsapatok. S olyan halandók, mint a gyarló ember, ^ föld kiég és ellángol a Nap. :s céltalan, mint elátkozott lelkek, Tovább száguldanak. S nyomuk elvész a Térben és időben > helyükbe jönnek ujabb tüznapok, is minden csoda, minden gyász és élet ^ Te akaratod . . . Peterdi Andor. \ búvár munkája a viz al'tt. Miután a búvár magára öltötte ^ummi-ruháját és ércsisakját nagy fáradlággal lemászik a kötéllétrán s csakíamar derengő félhomály veszi körül, mely a tárgyak alakját teljesen elváltoztatja és fantasztikus alakot kölcsönöz nekik. A búvár ilyenkor már alig tudja, hogy merre jár; néha olyan érzése támad, mintha fejjel lefelé fordult volna. Minden pillanatban ide-oda lökdösi a víztömeg, lábujjhegyen ide-oda tántorog tehát a tenger fenekén, miközben felsőtestével előrehajol és karjával olyan mozdulatot tesz, mintha úszna. A léiekzés nehezére esik. Rendes járásról szó sem lehet. Hogy a munka ilyen körülmények között nem valami könnyű ós kellemes, azt el lehet képzelni. Csak igen erős és edzett ember képes ezzel a foglalkozással járó fáradságot elviselni. Két atmoszféra nyomásnál, vagyis tiz méter mélységben a búvár bizonyos zsibbadságszerü érzést érez, mintha ezer tűvel szurkálnák egész testét; három atmoszféra nyomásnál, vagyis husz méternél nagyobb mélységben sokkal erősebb fájdalomérzés lép már föl: fülfájdalom, mely igen gyakran siketséggel végződik, vérömlés, bénulás, az agyban és tüdőben vértolulás jele mutatkoznak. Ilyen esetekben gyakran előfordul, hogy a búvár elájul, sőt meg is hal. Mind e veszedelmek ellenére volt már olyan búvár, aki csodálatos eredményt ért el; igy például egy Lambert nevü búvár 1885 ben ötvenöt méter mélyre szállt le, hogy nyolc aranyrudakkal telt ládát, melyek a Kanáriszigetek közelében elsülyedt XII. Alfonz nevü hajón voltak, ismét felszínre hozzon; vállalkozása kitűnően sikerült. Egy másik búvár 1891-ben ötvenkét méter mélyre szállt alá, hogy egy rakomány elsülyedt ezüstrudat hozzon ismét napvilágra. A búvár rendszerint percenkint két métert tesz meg lefelé vagy fölfelé, mert az emberi szervezet csak lassan képes alkalmazkodni a nyomás változásához ós igy gyorsabb mozgás akár fölfelé, akár lefelé halálos következménnyel járhat. Körülbelül hatvan méter az a határ, melynél mélyebbre búvár még nem hatolt; de már harminc méter mélységben sem tarthat a búvár munkája tovább két-három óránál. — Munka közben sok veszedelemnek van kitéve a tenger lakói részéről is. Az angol tengerészet egyik legkiválóbb búvára, a hires Witney, aki már huszonöt esztendeje járja a tenger mélyét, nemrég oly borzalmas veszedelembe jutott, hogy többé nem is akar leszállani a viz alá. — A búvár ugyanis ötven méternyi mélységben élet-halál küzdelmet vivott egy nagy polippal s csak végső pillanatban tudta magát kiszabadítani. Borzalmas kalandját ő maga beszélte el. Witneyt Naquari ausztráliai kikötőben megbízták, hogy vizsgáljon meg egy hajóroncsot, a : ely ötven méternyi mélységben fekszik a tenger fenekén. A tenger csendes volt, s vize oly tiszta, hogy látni is lehetett. A dolgozó búvár körül ott úszkáltak a tenger mélyének kisebb-nagyobb szörnyetegei, de nem sokat törődött velük Amikor aztán beljebb hatolt a hajóroncsba, akkor látta, hogy mellette egy nagy polip terjeszkedik ; mindegyik karja legalább két méter hosszú lehetett. A polip hirtelen kinyújtotta egyik karját s átszorította vele a búvár lábát. Ugyanekkor már ott is volt egészen mellette s a kapálózó embert a többi karjával egészen maga alá akarta nyomni. Ekkor indult meg az élet-halál küzdelem. A búvár szabadulni akart a végzetes öleléstől, de néhány perc múlva látta, hogy puszta kézzel nem boldogul. Volt azonban nála egy éles szekerce, amelyet a lába mellé tett kutatás közben. Föl akarta 1 venni, de a rettenetes karok szorítása miatt nem birta. Valahányszor le akart hajolni, mindig olyan helyzetbe került, hogy attól kellett tartania, hogy a polip egészen magához rántja s akkor vége. Végre nagynehezen kiszabadította a jobb karját. Ekkor lassan térdre ereszkedett s a polip testére térdelt rá. Karjával vaktában hadonászott s végül megtalálta a szekercét. Ebben a pillanatban bele próbálta döfni a polip testébe, de nem birta, mert a szörnyeteg bőre nem engedett. Folylon döfködte, de rémülten tapasztalta, hogy az ölelés még szorosabb lesz. Ekkor végső kétségbeesésében az a gondolata támadt, hogy talán máshol kellene belevágni a szekercét az állatba. Próbát telt s az ölelés már az első döfés után gyengült. Ettől kezdve folyton oda döfte a szekercét s ekkor érezte, hogy a polip szorító karjai lassanként elgyengülnek s a szörnyeteg végül is érőtlenül sülyedt egész a fenékre. A búvárnak csak annyi ereje volt, hogy jelt adjon. Amikor felhúzták, a parton eszméletlenül esett össze s órákig feküdt ájultan a rettenetes izgalomtól. Amikor magához tért, kijelentette, hogy többé soha nem száll le a tenger mélyére. A helyettes. Irta: Alphonae Daudet. Az elszászi városka Sainta-Mario kovácsa, mire estére került az idő, nagyon rossz kedvű lett. Máskor, amint kialudt a műhely tüze, rendesen kiült a ház előtt levő padra, hogy kipihenje magát. De aznap este sem sört nem ivott a legényeivel, sem nem beszélgetett velük, felesége aggodalmasan nézett reá. Kérdezősködni nem mert, csak há-