Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-02-16 / 14. szám

Békéscsaba, 19)3. > L=ik évfolyam. 14-ik szám. Vasárnap, február 16. BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám : 7. Szerkesztőség : Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissita. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap es csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kot. Előfizetni bármikor lebet évnegyeden btIDl is. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-srím 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzelt küldendík. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 5C fillér. A Békéscsaba, febr. 15. A képviselőház részéről kiküldött negyventagu bizottság befejezte az általános vitát a kormány választójogi javaslatáról. A bizottság egy héten át tárgyalta általánosságban a választójogi kérdés anyagát — a részletező vita csak ezután kezdődött — s meg kell állapítani tárgyilagos valóság gyanánt, hogy a kérdés nagy komolyságának megfelelően magas színvonalon folyt az eszmecsere. A bizottság tárgyalása eddig afféle tudományos színezetű szaktanácskozmány jellegével birt s a politika benne csak annyiban játszott szerepet, hogy egyikmásik tagja a bizottságnak kívánatosnak jelezte a tárgyalás elhalasztását a zavaros politikai helyzetre való tekintetből, egynémelyik pedig utalt arra a fokozott felelősségre, amely a munkapártra háramlik, mivelhogy a sajnálatos politikai viszonyok folytán előreláthatóan egyedül a többség fogja megalkotni a korszakos reformot. Az általános vita berekesztése után fölszólalt Lukács László miniszterelnök s oly beszédet mondott, amelyben összefoglalva az eddigi vita tartalmát, a reflexió fonalán s hellyelközzel polémikus éllel is tisztán áttekinthető, világos perspektívába állította a kormány szándékát, fölfogását és a javaslat egyes rendelkezései s egyáltalán a kormány állásfoglalása mögött halmozódó motívumokat. , Mindenekelőtt homloktérbe állította a kormány célját, amelyet a nevezetes reform megvalósításában követ s ezt a célt a következőképen összegezte: őszintén rátérni a jogkiterjesztés útjára, de olyan óvatossággal eljárni, hogy minden komoly, életbevágó országos érdek megoltalmazható legyen. Azután nyomban kijelentette, hogy a kormány a javaslatot le fogja tárgyaltatni az országgyűlésen. A halasztásnak a mai kellemetlen politikai helyzetre való tekintetből semmi értelme sem volna, mert a mai helyzet megváltoztatása nem a kormánytól függ. Így tehát az ellenzék magatartására való tekintet nélkül kell foglalkozni a reform megvalósításával. Azoknak a felszólalóknak, akik más rendszert javasoltak a választói jogosultság alapjául, válaszolta, hogy a magyarul irní- és olvasnitudás követelménye, amit többen támasztottak, ellenkezik a magyar jogkifejlődéssel s igazságtalan is volna, amikor nyilvánvaló, hogy jobbára a magyar állam mulasztása folytán maradt el az asszimiláció. A passzív választói jogra vetni a fősúlyt azért nem lehet, mert egyrészt nem szabad olyan magas mértéket alkalmazni, amely kizárná azt, hogy akár paraszt ember is választható legyen képviselőnek; másrészt azonban oly alacsonyra sem lehet állítani a sorompót, hogy a képviselőház szellemi színvonala alásülyedjen. A munkásbetegsegitőpénztári tagság nem tehető a választói jogosultság kellékéül azért, mivel egy jóléti intézmény nem lehet forrása a közjognak s egyébként a munkássegitő pénztár maga is reformra szorul, igy tehát igen esendő alapjául szolgálna a választói jognak. Emiitették többen a vita során, hogy csak a kerületek uj beosztásával és a közigazgatás államosításával kapcsolatban tudnák megnyugvással fogadni a választói reformot. Erre nézve Lukács miniszterelnök kijelentette, hogy az uj választói törvény csak az uj kerületi beosztással együtt fog életbe lépni; a közigazgatás államosítása azonban oly nagy föladat, hogy csak a jegyző-kérdés rendezése helyezhető biztos kilátásba a választói reformmal kapcsolatban. Áttért azután a miniszterelnök a javaslat legfontosabb részleteire, amelyek a legjobban foglalkoztatják az elméket. Ilyen mindenekelőtt a harmincéves korhatár. Ilyen korhatár mellet is igen nagyarányú — nyolcvan százalék — a választók szaporodása s ma még ki nem lehet számítani, hogy ez a szaporodás milyen hatással és milyen alakulásokkal fog járni. Még szélesebb rétegek bevonásával még fokozottabbá tenni a bizonytalanságot, a mi országunk sajátos viszonyai között fölötte nagy kockázat volna. Minden osztálynak ugyan bizonyos tért kell engednie az ipari munkások számára, de azért az ősfoglalkozásuak arányszáma ötvenkilenc marad, ami az abszolút többségnek felel meg. Viszont az iparos elem a választók összességének harminc százalékát fogja alkotni. Ez a jelentékeny kedvezés. És eddig mindössze 44,000 ipari munkás volt, holott ezentúl^ 255,000 lesz az ipari munkás-választók száma. Ez tiszteletreméltó nagy haladás. Fzzel az első. nem kisebbíthető, jelentékeny eredménnyel a munkások bizvást beérhetik. Kilátásba helyezett továbbá jelentékeny módosításokat az egy munkaadónál való szolgálatra és a munkások összeírására vonatkozó rendelkezésekben. Ezzel elesik a legnagyobb sérelem, amit fölpanaszoltak. De viszont hangoztatta, hogy a titkosságra vonatkozó rendelkezést csak arra az esetre fogja föntartani, ha az ipari munkások oly méltó magatartást tanúsítanak, amellyel beigazolják, hogy valóban megértek arra a jogra, amit a törvény számukra biztosit. Igy nyilvánvaló ezekből, hogy csak mesterséges izgatással s nem megokolt alapon ingerlik fenyegető magatartásra a munkásokat; de másrészt bizonyos az is, hogy például a tömegsztrájk kitörése csak árthat a munkásságnak. Békéscsaba közgyűlése. Nyolc törvényhatósági határozat. — A jegyzők magánmunkálatai. — Az uj fizetési szabályrendblet. — Mi lesz a postapalotával. — Kisebb ügyek. A képviselőtestületi tagok meglehetősen csekély érdeklődést tanúsítottak a csülörtöki közgyűlés iránt. Pedig az nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna, mert néhány igen fonto3 kérdés merült fal. Ezek egyikéről a bizottsági jogkörök megváltoztatásáról, amely leghuzamosabb ideig foglalkoztatta a képviselőtestületet, külön cikkben emlékezünk meg. Cjaba fejlődésére nézve fontosnak tartjuk a legszükségesebb utvonalak sürgős kikövezésére vonatkozó határozatot is. Eszerint a Berónyiés Orosházi-ut kikövezéséhez már az idén hozzáfognak. Egy indítvány kapcsán ismételten szóba került a postapalota kérdése is, amellyel C3ütoriöki számunkban foglalkoztunk. Most nem tetszik a városatyáknak, hogy a postakincstár az Oroshán-utcin akarja felépíteni a postapalotát. Valóságos jeremiádák hangzottak el. Hangoztatták, hogy a város közönségének érdekei ellen van a postakinc3tár törekvése, mert az Orosházi utca mellékutca, messze esik a központtól satöbbi. Ezek a siralmak most már későn vannak. Utóvégre a posta mindent elkövetett arra nézve, Békósmegyei Közlöny tarcaja. A gyilkos csók. Irta : Nuozai István. Gyönyörű téli reggel. Az ablakon keresztül bámultam ki az utcára, erre a fagyott néptelen utcára. Sokáig elnéztem és fáztam már a látásán is. Hiába mennem kellett. Habár nem a legjobb kedvvel, de mégis mentem utolsó kérését teljesíteni egy jó barátnak, egy haldoklónak. Meleg, barátságosnak látszó, inkább sötét mint világos szobában feküdt az én beteg barátom. Részvéttel, meghatottan álltam mellette ós köszöntve őt, szemét felemelte, rám nézett és megfogva kezemet hálálkodott: — Köszönöm . . . kedves .., barátom . . . köszönöm hogy eljöttél . . . Elhallgatott, nem tudott többbt mondani e p$r szónál, de ez is n?gy fáradtságba került. En csak néztem őt, ő pedig behunyta szemét ós tovább beszólt, lassan, vontatottan : — Igen barátom .... akarok beszólni veled ... az ón betegségemről . . . meg aztán kérni .... igen .... kérni akarlak valamire. Ugy-e meghallgatsz . . . és . . , teljesíteni fogod kérésemet . . . egy kicsit zavarosan mondom el, de te megértesz engem . . . Mondani akartam igen, de nem bírtam, csak a fejemmel intettem ós ő megértette. — Jó ... hát megteszed . . . Először is beszélem azt, hogyan kaptam a tüdőbajt, ezt a rettenetes betegséget. Tudod nagyon jól, hogy nagyon szerettem táncolni, valósággal bolondja voltam a keringőnek, a zenének. Te most azt gondolod, hogy a táncnak köszönhetem. Pedig nem éppen annak egészen. Tudod a húshagyókedd! bálon, éppen most egy éve, feltüntjnekem egy gyönyörű fiatal leány. Szemei csillogtak és sápadt arcához nagyon talált tömött, koromfekete haja. Mindjárt az első keringőre felkértem, a másodikra, a harmadikra, tizedikre és kitűnően mulattunk reggelig. Itt megakadt, felsóhajtott de nemsokára, eay kis szünet után folytatta : — IR°ggel hazakísértem. Nagyon hideg volt emlékszem. Az előszobában elbúcsúzva mamájától, egy pillanatra ketten maradtunk. Ő keblemre borulva sírni kezdett, majd ajkát nyújtva, egy hosszú csókkal váltunk el. En megértettem, éreztem, láttam a szeméből, minden mozdulatából, hogy szeret. E/ekután kezdett nagyon érdekelni ez a szép fruska és mivel majdnem mindennap találkoztunk, ón is nagyon megszerettem. Es ez volt az én vesztem . , . Igen, az a csók .... azok a csókok voltak az ón életemnek leggyönyörűbb emlékei, de azt életemmel fizetem meg. — Hogyan ? — robbant el ajkamról önkéntelenül ez a s?ó és bambán bámultam barátomat. Ő pedig reám emelte beesett, szomorú szemeit ós beszélt: — Ugy-e milyen különös, pedig igy van, a leány tüdőbajos volt ós ón magamba szívtam a mérget, csókoltam az az ajkát; a halált sokáig ! — Es a lány ? ... Mi van vele — kérdeztem én. — Ö felgyógyult, nem egészen ugyan, de most jobban érzi magát . . . Mindennap feljön hozzám, meglátogat. ; Itt is lesz mindjárt. Kilenc órakor jön ' rendesen. Kórlek, ha hallod lépteid, rej- i tőzzól a függöny mögé. Aztán mondom , el azt, amire kérni akarlak. ' Sokáig nem kellett várnom. Gyöngéd kopogás és belépett a leány. Éppen hogy időm volt elrejtőzni. Igazán gyö nyörü lány volt, fiatal ós észbontó. A hidegtől piros arcán látszott a sápadtság, de ezt pótolta gyönyörű fekete haja és szeme. Es most tanuja lettem két szerelmes szívnek az elválásán. Ugyanis a lány sirva mondta, hogy még az nap elutazik egy távoli rokonához. Bucsuzások rövid volt. Láttam, amint a lány a fiu fölé hajol ós ajkuk egymásba tapad, láttam, hogy mérgezik meg egymást, hogy szívják magukba ezt a rettenetes betegséget. Megrázkódtam és szerettem volna megcsókolni a kezét ennek a drága leanynak, aki még most, mikor tudja, hogy a fiúnak vége, akkor is csókolja, semhogy nélküle éljen Ez igen, ez szerelem. Igy szeretett egy leány, ki föláldozta önmagát szerelméért. Kinek szerelme meghal ő érte. Ez volt életemnek legmegrázóbb jelenete, amit csak láttam. A leány sírt. Siratta azt a másikat, kit elhagy, ki ő érte hal meg. Az ajtóból még egyszer visszanézett, hangosan feljajdult és elment. En előléptem a függöny mögül, a barátom ágyához mentem. Azt hittem, hogy ő i§ sir. Megfogta a kezemet ós lázassan, különös hangon beszólt : — Barátom, édes barátom, nem is gondolod . . . 'nem . . . nem tudhatod milyen boldog vagyok. Most nem bánom, hogy meghalok . . . mert meghal ő is, Szerelemért meghalunk — és ez olyan fenséges .... a leggyönyörűbb a halál . . . Erről álmodtam valamit az éjjel . . . igen .... hogy meghalunk, mert nagyon szeretjük egymást. Fölnevetett. En csak néztem, mert nem tudtam szólni. Nem jött ajkamra szó, nagyon sajnálom őt, meg azt a másikat. Majd magához tért ós kórt, hogy távozzak, egyedül akar maradni. E'indultam, de az ajtóból visszahívott; — Barátom . . . kérlek holnap látogassál meg . . . akarok még beszólni veled . . . megteszed . . . ugye ? . . . Megígértem, hogy eljövök és tá| voztam. Másnap meglátogattam, de már későn . . . Üvegesedett szemmel, mosolygó ajaakal feküdt ágyában. irta : Korfiz Holm. Melancholikusan, kezeit kabátzsebébe mélyesztve, fejét magas gallérjába húzva állott a kaszárnyaudvarán báró Dern főhadnagy és felügyelt az újoncok gyakorlatozására, illetve nem is látott belőle semmit. Csak ami-or Klauz hadnagy színlelt dührohamban rárontott Lschner Péter újoncra, és azt ordította : „Te büdös kutya, mindjárt leszúrlak. Úgy áll ide, mint egy felfuvalkodott tehén ez a hülye, ez a tökfejű", — akkor pillantott fel futólag a főhadnagy és elmosolyodott a szép hasonlat fölött. Azután ismét gondolataiba merült és nem hagyta magát zav. rtatni a káplár vezényszavaitól és ép oly kevéssé hallotta a hon ifjú védőinek döngő lépteit, akik minden különösebb átszellemültség nélkül gyakorolták a katonai tökéletesség eme abécó-jót lassú lépésekben, amelyek most még három ütembe tagoltak szét. A kis báró egyáltalán nem érezte magát szerencsésebbnek, mint regrutái. Istenem, néhány nap előtt még Münchenben a társadalom egyik fényes csillagaként ragyogott ós most ebben a szomorú kis városban csücsül, ahol az ember az unalomtól egyebet sem tehet, minthogy leissza magát.