Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-06-19 / 48. szám

2 BÉKÉSMEGYÉI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1913 junius 12. Jenő az öccse Solymossy Ödön bárónak, az ismert országgyűlési képviselőnek, aki a képviselőház és a delegáció állandó hadügyi előadója és mint ilyen, sok érdemet szerzett már a hadsereg fejlesztése körül. Solymossy Jenő báró szintén igen képzett, szóles látókörű politikus, nagy tekintéllyel ós befolyással bir odafönn, megválasztása tehát határozottan csak előnyére válnék a gyomai kerületnek. Solymossy báró hétfőn aradmegyei birtokáról automobilon átrándult a gyomai kerületbe tapogatózni, aztán felutazott Budapestre és a munkapárt vezetőségével érintkezésbe lépett, amely kész örömmel akceptálta jelöltségét ós megígérte, hogy minden erejével támogatja. Mi n_m szeretünk rossz próféták lenni, de biztosra vesszük báró Solymossy megválasztását. A munkapárt mailett a függetlenségi párt is mozogni kezd már. A párt programmjávai először Horváth Jenő akart fellépni, mert a kerületben vállalkozó nem akadt. Aztán Kossuth Ferenc leküldötte ajánló levelével drG o n d a Henriket, de |az nem kellett — a felekezeti viszonyai miatt. Majd dr. Halász Lajos, a volt képviselő neve került forgalomba, de ké3Őbb kiderült, hogy ő nem a saját jelöltetése érdekében járt Gyomán, khanem azért, hogy melegen ajánlja a kerületnek dr. Buza Barnát, a kis sátoraljaújhelyi fiskálist, aki már volt képviselő és hajlandóságot mutatott a gyomai kerületben való fellépésre. Az egyesült függetlenségi pártok jelölő gyűlése vasárnap lesz. Ott fogják Buza Barnát jelölni. Bókésmegye központi választmánya szombaton, e hónap 21-én délután ül össze, hogy a gyomai kerületben megtegye a választásra a szükséges intézkedéseket. Akkor jelöli ki a választmány a választási elnököt és az alelnököket és a választás napját is. A választás hir szerint julius 3-án, csütörtökön lesz. A gyomai kerületben tehát van jelölt elég. Móg csak köztársasági párti és szociálista jelölt kell, akkor aztán válogathatnak a gyomai szavazó polgárok, mint a madár a kendermagban. A gyulai kofák megrendszabályozása. Kérelem Gyula képviselőtestületéhez SNemcsak Gyulán, de országszerte rengeteg panasz merül fel a piaci kofák ellen, ugy hogy Gyula polgárságával az alább említendő kifakadásokra nézve együtt érez mindenki. A kofa mindenütt kofa. Budapesten is éppen olyan ragadozó, közönséget szipolyozó, mint akár i Kíspircsen vagy Kukutyinban. A keres- | kedőknek ahhoz a fajtájához tartoznak ők, amelyikre az igazi kereskedő egy csöppet sem büszke, sőt még haragszik is, ha kollegái között emlegetik. Bár vannak a kofák között férfiak is szép számmal, legnagyobb részük mégis csak a gyöngébb nemhez tartozik. Mindegyik temperamentumos ós nyelves parasztasszony, aki irtózik az otthoni munkától, a takarítástól, mosástól, főzéstől, a kofái pályára adja magát, mert ott az élet mógis csak kényelmesebb ós még hozzá jövedelmezőbb is. Reggel korán kiülnek a piacra, ott ülnek délig, sőt néha estig is. Nem kell egyebet csinálniok, mint ülniök és kiabálniok. Kínálgatják a mindenféle portékákat a soruk előtt fel és alá járkálgató „naccságák"nak, meg kisasszonyoknak és közben hogyha valamelyik járatlan naccsága kissé elitólő kritikát mond a portékáról és az érette kért horribilis árakról, no akkor annak jobb lett volna nem születnie. Összeteremtik ugy, hogy gyakran piruló arccal és szégyentől könyező szemmel kell meghátrálniok a csatatér színhelyéről. Mert a kofának természetrajzához tartozik a férfiasság. Ha azt az emberfajt besoroznák, vagy mérges huszárőrmesterek, vagy bakakáplárok lettek volna. Fűszerezett mondásokban éppen olyan csodás fantáziát árulnak el, mint azok. Ugy hogy Isten ments a nyelvükre kerülni. De ez még nem baj. A kofának ez a sajátsága, ehhez már hozzá van szokva mindenki, ugy hogy valami finomabb némber nem is illenék be az ő társaságukba. Hanem nagyobb veszedelmet rejt magában a kofák rettenetes haszonlesése. A „Velencei kalmár" Shylokja egészen mesebeli tündér hozzájnk képest. Hogy ma a megélhetés olyan rettentően nehéz, különösen a fixfizetésből élő hivatalnok-féle embernek, az nagyrészt a kofáknak köszönhető, ha ugyan van benne valami köszönni való. Ők az őstermelőtől potom árakon megvásárolják az eladni valót ós nyakába só zák a szegény fogyasztó közönségnek olyan árakért, hogy szinte égnek áll minden hajaszála. Van olyan kofa, nem is egy, amelyik 15—20 korona ára portókáért 30—40 koronát is beszed. Az őstermelők mikor meghallják, hogy a kofák legalább is 100 percentet nyernek egyikmásik árun, természetszerűleg vérszemet kapnak ós ők is drágábban adják nekik. A kofáknak minden ilyen emelés ujabb jogcim a fogyasztó közönség megsarcolására. A kofák által állandóan tapasztalható sok visszaélés az oka annak, hogy a közönség védekezik mindenképen a kizsákmányolás ellen. Legutóbb a békésmegyei állami tisztviselők köre határozatából kifolyólag a kör elnöke Zádor Mór pénzügyigazgató tegnap kérvénnyel fordult Gyula város képviselőtestületéhez, hogy a most előkészítés alatt álló városi heti piaci szabályrendelet megalkotásánál a viszont-elárusitók garázdálkodásának megfékezéséről is gondolkodjék. A kórelem kifejti, | hogy a napi piacon a drágaság annyira I emelkedett, hogy egyik-másik élelmi cikkért fővárosi árakat kénytelen fizetni a közönség. Erzi ennek súlyát az egész város közönsége, de különösen érzik a fix fizetéshez kötött tisztviselők, akik tiz óv előtt megállapított fizetésük mellett 50 százalék drágasággal találják magukat szemben. Az áremelkedés legfőbb okát a viszontelárusitók garázdálkodásában keresik. A baromfi piecon teljesen lehetetlen a baromfi vásárlás, msrt a kofák ós idegenből jövő kereskedők közvetlenül a kocsikról, — mielőtt még azokat az eladók földre tennék — megvásárolják az aprójószágot, aztán ők diktálják a piaci árakat s még hozzá a közönséget gorombaságaikkal inzultálják. Napirenden van, hogy a kofa 20 koronaval a zsebében egy piacon 10 korona nyereséget szerez. Minden város gondoskodott már, hogy a kofák ezen jogtalan áremelő erőszakoskodásait ellensúlyozza. Igy Győr városának beiügyminiszterileg jóváhagyott piaci szabályrendelete megtiltotta a viszontelárusitóknak, hogy az év október 1-től március l-ig reggel 9 óra előtt, április 1-től szept. 30^ig pedig reggel 8 öra előtt a piacon vásároljanak. Hogy pedig a kofák ezt a tilalmat ki ne jatszhassák az által, hogy a város határában vásárolják össze az eladók cikkeit, a rendőrség éberen ellenőrzi ós a tilalmat megszegőket szigorúan bünteti. Kérik, hogy Gyula város is felvegye ezeket a rendelkezéseket most készülő szabályrendeletébe, A kellőképen megindokolt kérvénynek remélhetőleg lesz is foganatja ós kissé letörik a kofák túlkapásait. Egy csabai gazda tragédiája. Pataj György agyonlőtte magát. Rendkívül érdekes regényhösnek illő jellem életét oltotta ki vasárnap éjjel egy revolver-golyó. Nem volt egyáltalában csabai tipusu ember ez az öngyilkos. A csabai gazdákat főképen a takarékosság jellemzi, ami azonban nem zárja ki a jószívűséget sem. Nem pazarlók, de a vendégeket szívesen látják és meg is traktálják tőlük telhetőleg. És pörösködni sem nagyon szeretnek. A pörbe már csak a legvégső esetben mennek bele. Pataj mindennek ez ellentéte volt. Szinte különálló egyedként állott a csabai gazdatársadalomban. Sok közös vonás volt benne a magyar dzsentrivel. Pályája kezdetén, mikor az első feleségével szép birtokot kapott, ugy is élt, mint egy dzsentri. Hires szép lovakat tartott, amelyeket megbámultak Budapesten a Tattersallaban is, mikor luxuslóvásárra felszállította. És mulatott, költekezett. Da volt egy rossz szokása. Rendkívül szeretett pörösködni. Épugy, mint a magyar dzsentri. A dzsentri vagyonokat nemcsak a mulatozások tették tönkre, hanem a pörösködések is nagy mértékben segítettek. És mit csinált ezelőtt a dzsentri, mikor teljesen tönkre jutott ? Dolgozni nem akart, mert nem is tudott, nem volt hozzászokva. Koldulni a büszkesége tiltotta. Hát — főbelőtte magát. Ezt a dzsentri halált választotta Pataj György is, mikor a koldussors szólén állott. Pataj Györgynek legtöbb baja az első házasságából született gyermekeivel volt, akik iránt szinte megmagyarázhatatlan ellenszenvet érzett. A gyermekek, mikor embernyi emberekké váltak, követellek az őket megillető anyai vagyont, de Pataj nem akarta kiadni semmiképen. És ebből kifolyólag kezdetét vette a pörök egész sorozata. Az öreg Pataj ügyvédtől ügyvédhez vándorolt. Ha valamelyik elveszített egy pőrét, összeszidta és ment a másikhoz. Alig van csabai fiskális, akinek kliense ne lett volna. Még pedig elég zsiros kliens. L?hetett tőle keresni szépen. A pörökre sohasem sajnálta a pénzt. És legtöbbször veszített, mert a biróság nem adott neki igazat, hiába erősítgette fanatikus hittel, hogy neki van igaza. Hogy a folytonos pörösködós az egész vagyont fel ne eméssze ós az utolsó házasságból született kiskorú gyermekeknek is maradjon valami, az árvaszók nem rég gondnokot rendelt ki a kiskorúak mellé. Az árvaszék és a gondnok intézkedése folytán az öreg Pataj Zsidótemplom-utcai házát eladták még a mult óv elején ifj. Kocziszky Mihálynak. Az öreg nem akart ebbe beleegyezni, de hiába volt minden erőlködése. Az eladás megtörtént. A nyakas ember ekkor sem engedett. — Nem bánom, ha eladták is. Én nem költözöm ki belőle. És a javíthatatlan pörösködő ismét pörösködött. Ismét ó^ utoljára. A biróság kimondotta, hogy mivel a ház már nem az övé, jogérvényesen el van adva, ki kell költöznie. — Azért se költözöm. Megfenyegették, hogy karhatalommal, csendőrökkel mennek oda és ki, rakják az utcára. — Nem bánom. Én ebből a házból élve nem távozom el. — Dr. Zahoran Mátyás, az ellenfél ügyvédje kórlelte sokszor szép I szóval, hogy menjen ki a házból szépI szerivel, ne érje meg azt a szégyent, hogy vénségére az utcára rakják. Adott neki móg kót heti halasztást is. Hétfőn . járt le az utolsó terminus. Hétfőn már | csakugyan megtörtónt volna az erősza| kos kilakoltatás. Dr. Zahoran a mult héten szerdán találkozott vele és móg egyszer figyelmeztette. iránt, de mivel a társaságban, melyben él, félénkség megszűnt gyalázatosnak lenni. Nézete szerint igazságtalanságot követni el nyíltan, ép oly gonosz, mint titokban és sokkal kevósbbó hasznos. Szerinte a legbiztosabb, gyorsabb s titkosabb eszközök a legbecsületesebbek. Ö nem érti, mint habozhat valaki megcsalni azt, kit nem haboz megölni, őrültségnek tartaná nyilt ellenségeskedést vallani azon vetélytárs ellen, kit egy baráti ölelésben ledönthet, vagy a szentelt ostyában megmérgezhet. ápa és fia. Irta : Edmond Jaloux. Jules Olivot, a párisi és venezuelai bank igazgatója, számos hitelszövetkezet felügvelőbizottsági tagja, már harmadszor kopogtatott a fia ajtaján. A szobában most megmozdult valaki és a kulcs nyikorgott a zárban. Olivot ur végre bemehetett és gyors pillantással kutatta végig a félhomályban levő szobát. Rögtön észrevette Raoul sápadtságát; a tükörbe pillantott és meglátta, hogy arca éppen olyan sápadt, mint a fiáé. — Attól féltem, hogy gyöngélkedel — mondotta Olivot ur. — Mindenesetre benéztem hozzád. — Köszönöm — felelte Raoul — jól vagyok. Migrénem volt, azért maradtam el a reggelitől. De már sokkal jobban vagyok. Olivot ur szemei eközben végigkutatták a szobát. Hirtelenül halkan felsikoltott. Meglátta a félig kihúzott íróasztal fiókot. Odament ós megtalálta, amit keresett : a revolvert. — Ez az, amitől féltem ! — mondta izgatottan. — Raoul Olivot még sápadtabb lett és nagy felindultságában egy székre roskadt. — Szerencsétlen ! Szerencsétlen! — kiáltott reá az atyja. — Ez volt hát a szándékod ? 1 Egy pillanatig mély hallgatásba merült, aztán gyors elhatározásra jutott és keményen, energikusan, de kissé dadogóan kezdett el beszélni: — Hallgass meg, Raoul, köztünk fölöslegesek a frázisok. Tudom, hogy egyik barátod aláírását hamisítottad, hogy pénzt szerezz magadnak. Feljelentettek. A rendőrfőnök értesített engem. Nem végeznek egykönnyen Jules O ivotnak, a párisi és venezuelai bank igazgatójának, a voltképviselőnek, egyetlen fiával. Nem azért jöttem ide, hogy szemrehányást tegyek, meg akarlak menteni. Most nem arról van szó, hogy te mégha j, ellenkezőleg, arról, hogy meggyógyulj. Ez a fő dolog 1 Gyenge vagy, pazarló, mindig ujabb és ujabb bolondságot követsz el azért a Magdáért, aki még annyi pénzedbe került, de azért nem vagy móg elveszve. Már többször kifizettem az adósságaidat, utoljára egy borzalmas botrány után. Azt hitted, ugy-e, hogy többször már nem segitlek és elveszítetted a fejedet. Sajnálom a dolgot, Rauol, de azért neked nem szabad meghalnod. — Elvesztettem a becsületemet! — mondta Rauol. — Nem veszítetted el. Még egyszer fizetek érted. — Varriéres, mielőtt följelentett, | többeknek beszélt az ügyről. Mindenki tudja már, hogy váltót hamisítottam. Elvesztem. — Távozz el Párisból, de ne öld meg magad, fiam! Ezt könyörgöm, ezt kérem tőled! . . . Rendben lesz minden Igaz, súlyosat vétettél, de még talpra állhatsz újra . . . Hallgass reám. Rád bizom életem borzalmas titkát. Elmondom neked azt, amit e földön senki sem tud. Azután, fiam, tudom, lesz bátorságod folytatni az életet, mint ahogy nekem is volt rá bátorságom, miután igen mélyre sülyedtól... épugy, mint én... * Raoul nyugtalanul nézett az atyjára. Látta, hogy feláll, végigsimít a homlokán, köhécselve lép a mosdóhoz és agy pohárka konyakot tölt ba magának. — Nagyon nehéz, — mondta, miután ivott — amikor a saját gyermekünknek kell bevallanunk olyat, amit most elmondandó vagyok. Figyelj tehát ide! Negyven óv vei ezelőtt jegyzősegéd volíam Perigneuxbin, pénz és jövő nélkül, de telve ambicióval. Főnököm barátja volt a családunknak, nagyon szeretett engem ós sokat megengedett nekem. Igy történt, hogy ... De előbb meg kell jegyeznem, hogy egy orfeuménekesnő szeretőm volt, aki nem volt gazdagabb nálam és akit őrülten szerettem . . . Adósságai voltak és nekem ezért pénz kellett, mindenáron kellett. Egy napon alkalom kínálkozott tízezer frank elsikkasztására és én elutaztam a barátnőmmel együtt. Párisból irtam a főnökömnek, könyörögtem neki, hogy I ne tegyen ellenem bűnvádi feljelentést j és megígértem neki, hogy idővel viszszafizetem neki az egész összeget. Meg is fizettem neki mindent, mert az a tízezer frank lett szerencsémnek az alapköve. Láthatod, hogy az ember újra tisztességessé válhat. — Te visszafizetted a pénzt. De azt nem lehet eltörölni, amit én követtem el. — Visszafizettem a pénzt, de azért mógis tolvaj voltam Nézd fiam, megmondom, hogy mit kell tenned: én itt elintézem az ügyeidet, te pedig beállsz az idegen légióba. Néhány évi szigorú, kemény, a kötelességnek szentelt élet után, megváltozottan kerülsz haza és újra becsületremóltó leszel. — Meglehet . . . — Add ide hát nekem azt a revolvert. — Tessék, vidd el magaddal. Lassan, komolyan ölelte magához Jules O ivot a fiát és azután elhagyta a szobát, Raoul ellenben egy szókbevetette magát, kezeibe temette arcát és keservesen zokogott . . . * Este nem jött ebédhez, de Olivet nem nyugtalankodott, biztosra vette, hogy Raoul meggyógyult. Másnap reggel a következő tartalmú levelet kapta : — Miért mondtad el nekem ifjúságodnak ama epizódját, atyám ? Meg akartál menteni általa és a kárhozatba löktél. Vallomásod előtt, tettemet hibának, ifjúkori megbotlásnak tarthattam. Most azonban tudom, milyen faltája vagyok az emberiségnek. Tolvajnak csak hamisító lehet a fia. Nekem nem kellett volna váltót hamisítanom, te pedig lopáa nélkül is megélhettél volna. Egy