Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám
1913-05-29 / 42. szám
Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 42-ik szám. Csütörtök, május 29. BÉEESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP reiefoc-szám; 7. Szerkesztőség: erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElíOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. CiSfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: 3UX.YÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő, NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Egy vármegye dicsérete. Békéscsaba, május 28. Tündöklő példát nyújt valamennyi törvényhatóságnak Csongrád vármegye, mely ugylátszik a szociális jelszavakat nemcsak ajakán hordozza, hanem meg is valósítja. Csongrád vármegye ugyanis azt határozta el, hogy fél százalékos megyei pótadót vett ki ab ból a célból, hogy az igy begyült összeget községenkint felosztva, érdemes földmives munkások biztosítására fordítsa. Hasonló határozatról még nem olvastunk. Azt már olvastuk az unalomig, hogy a törvényhatóság bizalmat, vagy bizalmatlanságot szavazott a kormánynak, arról is olvastunk, hogy felirt az örök béke és a vándor cigányok megrendszabályozására célzó intézkedéseket sürgetve, — ezt igazán nem láttuk eddig. Mi ennek az oka ? Azt hisszük, magának a törvényhatóságnak az öszszealkotása. A legtöbb adófizetők numeráinak is és ponderálnak is a törvényhatóságokban. Ők pedig nem érzik, hogy a szegény embert hol szorítja a csizma és hogy a társadalmi pacifikáció érdekében kezdeményező nagy elhatározásokra nekik kellene jutniok. Ezért az önmegadózás a legritkább jelenség a vármegyékben, de az meg egészen egyedül álló, hogy a gazdasági munkásosztály jóvoltára, életük végső napjaira anyagi áldozatok nyújtásával gondoskodtak volna. Meghajlunk Csongrád vármegye nemes példája előtt, mellyel lehetővé tették, hogy a vármegyében nyolcszázon felüli munkás-család öregsége nyugalmas napjai biztosíttattak. Ez a törvényhatósági gondoskodás mélyreható és ne gondoljuk, hogy csupán annak a 800-on felüli munkáscsaládnak a sorsa jobbítására lesz hatással! Nem, ez a cselekedet nagyobb jelentőségű. Az egész munkásosztály háláját költi föl és okos végre' hajtásával a községekről leveszi a I közjótékonyságnak azt a terhét, mely a modern humanizmus korában okvetlen ráháramlana. Ez a törvényhatósági határozat nemcsak 800 családnak súlyos gondját oszlatja el, de jelentékenyen felfokozza a vágyat, hogy a nyugdíjazás jóvoltából minél többen vegyenek részt. És valóban azt is jelentik a csongrádmegyei községekből, hogy a földmives osztály rendkívül érdeklődik az országos gazdasági munkáspénztár iránt és ebbe jelentékenyen nagyobb számmal lép be tagul, mint eddig. A megyékben fizetett állami adónak két század részét fölajánlani önkéntes elhatározással, nem is olyan súlyos terhet jelent. De mit nyernénk a munkásosztály megváltozott érzékvilágában, ha a csongrádmegyei szép példát mi is utánoznánk? A mostani nehéz idő a legkevésbé alkalmas arra, hogy az emberek áldozatkészségére appelláljunk, — mindazonáltal, amikor Csongrád vármegye nagyszerű elhatározásáról olvasunk, lehetetlen azzal a vággyal ne fejezni be: hogy jobb idők fordulására mi is kövessük a csongrádi derék magyar népet ebben az áldozathozatalban. Valamenynyiünknek éreznünk kell, hogy uj idők szele lengedez és közéletünket modern, humánus, szociális szellemnek kell áthatnia, ha az alakuló közszellemmel ellenkezésbe nem akarunk jutni, ha a társadalmi békés fejlődésnek igaz barátai vagyunk, ha lelkünket és szivünket a modern humanizmus szelleme lengi át. Bízzunk abban, hogy a mi pátriánkon akad olyan lelkes férfi, aki ezt a tettrehivó szót nem felejti el és ha most az idő talán kevésbé alkalmasnak is találja, hogy a megyei társadalmak áldozatra felhangolja: de Csongrád vármegye által mutatott szép eszmét nem ejti el és annak lelkes propagálója lesz. De abban is bizunk, hogy a mi pátriánkon nem is kell oly nagy erővel a szivekre hatni, hogy az áldozatra megnyeressenek. Szerencsére nálunk még a nagyobb célok iránt a hajlandóság meg van. xÉs ha a haladás vágyában arányban nincs mindenkor az áldozatkészség, — ezt anyagi helyzetünk magyarázza. De hogy hazafias nagy célok még ebben a közönnyel és haszonleséssel telisdedtele korunkban is tudunk lelkesedni, azt nem egyszer igazoltuk. Békéscsaba közgyűlése. Vita a zárószámadás körül. — A postapalota. — Változások a kórháznál. — A Fiume bérszerződése. — Kisebb ügyek. Nagy érdeklődés nyilvánult meg Csaba képviselőtestületének hétfői közgyűlése iránt, ami főként a tartalmas tárgysorozatnak tulajdonítható. Abban a tárgysorozatban ugyanis olyan ügyek szerepeltek, amelyek, fontos voltuknál fogva, az egész közönséget, érdeklik. Közel másfél óráig tartó vita fejlődött ki a zárószámadás körül. Sok tétel volt, amelyek a városatyákat felszólalásra sarkalták. Általában a képviselőtestület közgyűlésén komolyság, rend uralkodott, az egyetértést zavaró momentumok nem fordultak elő. Éz az örvendetesen fejlődő társadalmi békének a tanúbizonysága, amelyet itteni tartózkodása alkalmával Kristóffy József, Csaba képviselője is, tőle telhetőleg munkálni igyekezett. A közgyűlésről tudósításunk a következő : Z a h o r á n György biró a közgyük st megnyitván, Korosy László főjegyző előterjesztette a község mult évi zárószámadását, amelyet nyomtatásban már jó előre áttanulmányozhatott a képviselőtestület. Végeredményben elfogadásra került a zárószámadás, de egyik-másik tételnél történtek felszólalások, viták, úgyhogy a közgyűlés feleidejét a zárószámadások foglalták le. Az első felszólaló P o 11 á k Arnold volt, aki kifogásolta a Bánszky-utcai uj Körös-hidra megszavazott pótköltséget azral az indokolással, hogy a hid még most sincsen átadva a forgalomnak. Korosy László főjegyző tájékozásul megjegyzi, hogy a hid már teljesen készen van, tehát átadható is lenne a forgalomnak, de a teherpróba kérdése nincsen még elintézve. A közönség elégedetlenségének kifogásaképen az elöljáróság kérdést intézett az alispánhoz, hogy megtartsa-e a teherpróbát, vagy pedig a teljesen hibátlan és biztos hidat átadja a forgalomnak? Válasz még a kérdésre nem érkezett, ezért kell várni az uj hid forgalomba helyezésével. A közmunkák tételénél Lipták L. Pál intézett kórdóst a főjegyzőhöz a kövezósi programm végrehajtása tárgyában. Korosy László főjegyző azt az általunk már többször ismertetett álláspontot hangoztatta, hogy a mai rossz pénzviszonyok között olyan nagy kölcsönt felvennie nem lehet a községnek. Ezenkívül még a kikövezendő utaknak a vámosutak hálózatába való felvétele kérdésében sem döntött a kereskedelmi miniszter. Tehát még egy ideig várni kell. Dr. Hollander Lipót néhány fontosabb utvonalat a nehéz pénzviszonyokra való tekintet nélkül is ki kellene kövezni. A csabai pénzintézetek hasznot húznak a községtől, mert a pénzvagyona nálunk van letétb3n, tehát adhatnak olcsó kölcsönt a legszükségesebb utIrta: Erdösi Dezső. Mimóza, a kis szubrett édesen kacagott. Mintha ezüst csengetyük csilingeltek volna odaát, a másik szobábbn, ahova Mimóza most érkezett vendége elől menekült, hogy rendbehozza toalettjét. — Ugy-e nem haragszik, hogy kissé várakoztatom. Drágám, nagyon szorgalmas vagyok! Mióta kibújtam az ágyból, egyre a lepottyant angyalkát tanulom. Édes szerep. Szép leszek, mint még soha. A második felvonás nadrágszerep. A férfiak meg fognak őrülni. Es Mimóza egyre kacagott. Bikszády megérezte, hogy színpadi kscagás. Mimóza, ha szívből nevetett, hihizni szokott, közönségesen, müvósrietlenül, ahogy odahaza szokott hozzá, a sok gyermekű asztalos családjában. Bikszády megsimogatta ősz szakállát és szigorúan széjjelnézett a szobában. A medvebőrrel fedett pamlag előtt, a drága perzsaszőnyegen cigarettacsutak éktelenkedett. Felvette, hölgy cigaretta volt. Ilyet Mimóza nem szokott szivni. Még három ilyen csutakot talált. Valaki tehát huzamosabb ideig időzött Mimózánál. Az egyik csutak még meleg volt. A valaki tehát csak az imént mehetett el, talán éppen ő előle sietett el, amikor a szobaleány bejelentette. Vájjon ki lehet? Szó sincs róla, ha valami ártatlan látogató, az nem hajigálja a cigarettavógeket a perzsaszőnyegre, nem szökik el előle. És a leggyanúsabb volt neki Mimóza mükacagása, amely kétségtelenül idegességet és lelki izgalmakat leplezett. i — Ma nem adom oda neki a brilliánsokat, gondolta Bikszády. Nehéz, keserű őrzés szállt a szivére. É i mint mindig, ha arra gondolt, hogy Mimóza megcsalja, gépiesen mondotta magának: — Hatvankét éves vagyok. Nem vagyok a régi. Jó lenne leberetválni az ősz szakállamat. A tükörbe nézett ós gyötrődve gyönyörködött fehér patriárka szakállában, j Szerette ezt a szakállt, mert szép volt és tiszteletet parancsoló. Férfias, barnapiros arcához, hatalmas termetéhez pompásan illett Nagy erőt érzett karjaiban, melegséget a szivében, minden porcikájával szerette a nőket és a hiúságának, az öntudatának hízelgett, hogy szakállának fehér zászlója az erő és a vágy hajója fölött lengedezik. Hol vannak a hasonlókorú barátai, ismerősei ? A temetőben, vagy a kuckóban. És az ősz szakálla di°dalmasan lobog a mutatós éjszakában, a karjaiba hanyatlott, szeralemtől alélt nők orcája fölött. Tapasztalta, hogy a harmincon felüli nők r-djonganak a szakálláért. Da Mimóza csak huszonegy éves. Talán mégis jobb lenne leborotválni . .. Nesztelenül lépett a szobába Mimóza. Édes macskaugrással vetette magát Bikszády ölébe. Ez hatalmas, ráncos kezeibe vette Mimóza arcát, amely forró volt, üde illatos és ragyogó. Mimóza megcibálta a szakállát és nevetett, egyre nevetett. Ez a nevetés már a szivéből jött, mert hihizett, közönségesen, csacskán, mint a vidéki cselédlányok. Bikszádynak ez tetszett és felengedett. — Kigyó, de azért nem egészen rossz — gondolta. — Talán mégis odaadom neki a brilliánsokat. Vére, amelyről már tizenőt ósztendő előtt megállapította, hogy lassúdik, hullámzásba jött. Mint gyöngyöző buborékok a vizek mélységeiből, ugy törtettek ki idegeiből a gerjedelmek. Szivta Mimóza hajának illatát, s mint börtönéből szabadult sas, szállt, szállt a vágya rózsaszínű ködben, buja káprázatban. Megcsókolta a leány száját. Egy gondolat rohant a lelkén keresztül : Meddig még? Meddig fogod még tudni szeretni a nőket? Minden órában rád csaphat az aggság, a halál. Áldott, áldott a teremtés, ki szerelmes tavaszt varázsol a télbe . . . Kivette zsebéből az ékszerdobozt és meghatottan tette Mimóza puha, meleg kezébe. A leány mohón nyitotta fel a dobozt s ahogy szemébe káprázott a gyönyörű brilliánsok ragyogása, felugrott s ujjongva, hahotázva szaladt fal-alá a szobában. Aztán megölelte Bikszádyt, cirógatta, becézte ós forró, hálálkodó szavakat suttogott a fülébe. — Csak magát szeretem, mert maga a legjobb a világon. — Mimóza, ki volt itt nálad? A kis színésznő felvetette a fejét, csodálkozástól nyílt szemekkel nézett Bikszádyra, aztán megint elkacagta magát, finom, csilingelő, színpadi kacagással. A férfit elfogta az indulat. Vasmarokkal szorította Mimóza karját, hogy az fájdalmában felsikoltott. — Jaj, mit akar? Az a szegény fiu tanulni segit nekem. Tehát szegény fiu. Egy fiu volt nála. Valami zöld gyerek, vagy költő. Ostoba, mohó, kíméletlen. Mit tudja az ilyen fiu, mi az öreg férfinak a szerelem ? Botorul, könnyedón száll virágrólvirágra, Mimózáról-Mimózára ós röhögve tepossa szét a melegházi kertet, mit az öreg ember szivének elraktározott napsugaraival melenget. Husz éves lehet ez a fiu, talán huszonöt. Hány szerelem vár még rá ? Hány, Istenem ? Telhetetlen, gonosz fiu, meg tudná fojtani. A harag hullámai végigzuhogtak az öreg, erőszakos férfiún. Ellökte magától Mimózát. A durva sértés könnyet lopott Mimóza szemébe. Lehajtotta a fejét és lassan az ajtó felé ment. Az ajtónál megállt, visszanézett ós szólt: — Vigye vissza a brilliánsait. Ott vannak a szőnyegen. Azután nekitámasztotta fejét a falnak ós keservesen zokogott. — A brilliánsokat siratja — gondolta Bikszády. Mimóza zokogása mind hevesebbé vált. Sóhajtott, nyögött, fuldokolt, telt fehér vállai remegtek, keblei meg-megrendültek, fel-felemelte gömbölyű karjait ós csapkodta velük a kárpitos falat. — Mily szép, mily aranyos, mily fiatal — fűzte tovább gondolatait Bikszády. — Mily kívánatos nekem ! Mintha ez lenne az egyetlen nő a világon, ez az asszony, ez a nő. Ez a tárgy. Magasan állok fölötte, mint a hegyóriás a völgyi fűszál fölött. Mégis mondhatatlanul édes. Meg tudnék halni érte. Mit keresek én még a világban : Minden megvolt már. Á mi marad bennem, férfi, sziv és vágy, az mind feléd szárnyal, csacska, becstelen leányka ! . . . — Mimóza, — kiáltotta hangosan — Mimóza, szeress egy kissé ! A leány visszarohant és Bikszády könnyezve ölelte magához. A fájdalmas vonaglás, elmúlt a szivéről. Enyhületes érzés, boldogító nyugalom szállta meg, simogatván Mimóza aranyszőke haját — Nem rossz fiu az — suttogtí Mimóza. — Jó fiu. — Szereted? — Nem — felelte Mimóza. — Nézz a szemembe. Mimóza felemelte fejét ós nyilt szemekkel bámult a férfi arcába. A férfi,