Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-03-30 / 25. szám

162 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1913 március 16 lóverseny például összecsőditi Hajdú­megyén kivül egész Szabolcs, Szatmár, Jásznagykunszolnok, Heves és Bihar­vármegyéket, eltekintve attól, hogy a fővárosból is sokan vesznek részt rajta. A vidéki lóversenyeket tehát nemhogy elhanyagolni, hanem inkább fejleszteni kell. Valamikor, nem is olyan régen, csak másfél- vagy két évtizeddel ezelőtt megyeszerte nagy érdeklődést keltettek a csabai lóversenyek is. Hatalmas em­beráradat tódult a mai öntözött réten levő lóversenytér felé, hogy gyönyör­ködjék a szebbnél-szebb paripák futa­maiban. A lóversenynapra egész éven át kékültek a békésmegyei gazdák, gyönyörű állatokat neveltek, csakhogy a győeelem pálmáját elnyerjék. Békés­megye lótenyésztése akkor messze vidéken hires is volt. Emellett nagy hatással voltak a lóversenynapok abban a tekintetben is, lio^y összegyűltek Békésmegye gazdái nagy számmal meg­beszélték egymás ügyes-bajos dolgait, elkedélyeskedtek, elmulatoztak. Mert volt vonzóerő, ami összehozta őket. Hiszen a gazdára mi lehet nagyobb vonzóerővel, mint a lóverseny ? A versenyeket annak idején a Bó­késvármegyei Gazdasági Egyesület ren­dezte, amelyre az erkölcsi előnyökön kivül nagy anyagi előnyökkel is jártak. Hiszen mostani tekintélyes vagyonának alapját tulajdonképen a lóversenyek vetették meg: Ennek dacára körülbelül 12 évvel ezelőtt az egyesület beszün­tette a lóversenyeket és helyettük állat­dijazásokat és luxuslóvásárokat rende­zett. E luxuslóvásárok nem jártak mind­járt eleve sikerrel, ugy hogy azoknak a rendezését be is szüntette az egye­sület. Az állatdijazásokat még most is rendezi a megye különböző községei­ben, de bizony nagyon csekély irántuk az érdeklődós a gazdatársadalom részé­ről. Elsőrangú, szép állatokat csak rit­kán lehet látni, különösen a lovak kö­zött, úgyhogy gyakran a dijak kiosztása is nagy gondot okoz. Nem jelent ez mást, mint Békésmegye lótenyésztésé­nek a hanyatlását. A gazdákat nem ambicionálja semmi arra, hogy nemes­vérü paripákat tenyésszenek ós nevel­jenek. Aztán nines, ami összehozza őket évente legalább egyszer. A gazdasági egyesület közgyűlésein vidékről alig vesz részt valaki, dacára annak, hogy azok a közgyűlések nagyobbfoku ér­deklődést is megérdemelnének. Ilyen viszonyok között szinte ma­gától vetődik fel a gondolat, hogy nem lenne-e célszerű ismét lóversenyeket rendezni Csabán ? Mi azt mondjuk, hogy ugy a lótenyésztés fejlesztése, mint a gazdák társas érintkezése szempontjá­ból arra feltétlenül szükség van. A sport­szeretet Magyarországon hihetetlen ma­gas fokra emelkedett az utolsó évtized alatt. A sport minden ágának vannak hivei százezerszámra nemcsak Budapes­ten, han6m a vidéken is. Elég csak rá­mutatnunk arra, hogy Csabán a foot­ballmérkőzések mily hatalmas közönsé­get tudnak kicsőditeni a vásártérre. Igy volna ez a lóversenyekkel is, a gazdák speciális sportjával. És a terület kérdése sem okoz gondot. Igaz, hogy a régi lóversenytér be van kebelezve az öntözött rétbe, de azért van még az öntözött rét és a gyulai vasút között egy 40 holdas sík legelő, amelyet kitűnően lehetne lóver­senytérnek berendezni. Jelenleg egy juhász bérli és az fizet érte a község­nek valamit. A község tekintettel a ló­verseny által előidézendő nagy idegen­forgalomra és az ebből származó nagy előnyökre, bizonyára szívesen átengedi most is ingyen azt a területet. Ha pedig nem, azt a bérösszeget meg lehet érte fizetni. Csak a berendezésre kell költeni valamit, de az csak hasznos beruházás lesz, mert a lóversenyek pár év alatt kifizetik. Amerre csak a lóversenyek szó­beszéd tárgyát képezték, mindenfelé örömmel üdvözölték az eszmét a gaz­dák. Erre való tekintettel a Gazdasági Egyesület vezetőségének nem lehet a mondhatni általános kívánalom elöl ki­térni. Ennélfogva figyelmébe ajánljuk, hogy tegye az eszmét megfontolás tárgyává és minél sürgősebben lépjen érintkezésbe az illetékes tényezőkkel, hogy az első lóverseny esetleg már az idei ősszel megtartható legyen. A lovar­egylet, amelynek tagjai közé a gazda­sági egyesületnek is be kell lépnie, bi­zonyára szívesen részesit erkölcsi és anyagi támogatásban is. Még egyszer ajánljuk tehát mét ugy az Egyesület, mint a kés­megyei gazdatársadalom figyelmó r. K-y. Az orosházi állomás kibővítése. Véglegesen döntött a kereskedelmi miniszter. Több izben volt már alkalmunk foglalkozni az orosházi állomás kibő­vítésének ügyével. Ez az állomás régi idő óta már nagyon is rá van szorulva a kibővítésre épugy, mint Békésmegyé­nek csaknem mindegyik vasúti állomása. A MÁV. igazgatósága és a kereskedelmi kormány meglehetősen szűkmarkúak Békésmegyével szemben. Békéscsabától kezdve le egészen a legkisebb községig mindenütt régimódi szük állomási épü­letek és még szűkebb pályaudvarok van­nak. A megye vezető körei éveken át sí kertelenül sürgették az állomások kibő­vítését. Mindig csak az volt a válasz, hogy nincsen fedezet. Csak a legutóbbi években történtek egyes lépések a haladás felé. A kereskedelmi kormány ugyanis programmjába vette a gyulai és orosházi állomások kibővítését. A A legnagyobbat, a csabaival még min­dig hallgat. Csak holmi aprócaeprő ta­tarozásokat, bővítéseket végez rajta a vasút, azt is a főszolgabíró erélyes fel­lépésére. Dacára azonban annak, hogy el van határozva az orosházi állomás kibőví­tése : mégis sok baj van véle. Orosháza és a kereskedelmi kormány között ugyanis nézeteltérések támadtak afölött, hogy a kibővítés milyen mértékű le­gyen és mely irányban történjék? Az orosháziak egy kissé követelőzően lép­tek fel, de olyankor, mikor valamit el akarunk érni, a túlzás is indokolt. Csak a legritkább esetekben kapjuk ugyanis meg azt, amit kívánunk. Akinek mód­jában van a kívánságot teljesíteni, foly­tonosan alkuszik, folytonosan reduká­lással ól, mert takarékoskodni akar. Az orosháziak is éppen igy jártak a keres­kedelmi kormánnyal. Sokat kívántak és elértek annyit, hogy az állomás mégis jelentékenyen kibővül és a kibővülés után még jó ideig meg tud felelni a forgalmi igényeknek. Az orosháziak tudvalevőleg azt kí­vánták, hogy az állomás kibővítése Csaba felé történjék és hogy a Gádoros felől eső útátjárónál egy felüljáró léte­síttessék. Ezek voltak a leglényegesebb kívánságok, a többi, kisebb jelentősé­güeket ez alkalommal nem is emiitjük. Mindkét kívánságnak az volt a legfőbb indoka, hogy megvalósításuk legjobban szolgálná a lakosság igényeit. A hely­színén izgalmas vita után történt meg­állapodásokat jegyzőkönyvbe foglalva, felterjesztették a kereskedelmi minisz­terhez, aki a bizonyára helytelenül meg­fogalmazott jegyzőkönyvekből nem tud­ván kihámozni a megállapodások lénye­gét : meglehetősen zavaros leiratot kül­dött le pár hónappal ezelőtt. A leirat­ból tisztán csak azt lehetett megérteni, hogy a miniszter ellene van ugy a felül­járónak, mint az állomás Csaba felé történendő kiópitósónek. Orosháza község ekkor a közigaz­gatási bizottság támogatásával ujabb feliratot intézett a kereskedelmi mi­niszterhez és talpraesett indokolással kérte a fentebb emiitett két főkivánság teljesitését. A miniszter a felterjesztésre most terjedelmes leiratban válaszol, amelyből megérthetik most már az orosháziak, hogy sem a felüljáróból, sem az állomásnak Csaba felé törté­nendő kibővítéséből nem lesz semmi, legalább ezidőszerint. Csaba felé a miniszteri rendelet szerint azért nem bővíthető az állomás, mert akkor nagymértékű kisajátításokat kellene eszközölni, ami pedig igen sok költségbe kerülne. Emellett az ilyen irányú kibővítés keresztülvitelekor a felvételi épületeket Szeged felé kellene eltolni, ami pedig nagyon káros volna. Végül ugyancsak nyomatékosan esik latba az a körülmény is, hogy Csaba felől az állomás közelében nagy kanya­rulata van a vonatnak, tehát a vonalat jelentékeny hosszúságban át kellene fektetni, ami szintén tekintélyes sum­mába kerülne. A Gádorosi-uti felüljárónak abból az indokból van ellene a kereskedelmi miniszter, hogy vannak annál sokkal forgalmasabb útátjárók is, amelyek jobban rá vannak utalalva a felüljá­rókra. Elébb tehát azoknál kell gondos­kodni felüljárókról és csak azután jö­het szóba Orosháza. A miniszter azonban egész ridegen mégsem utasította el Orosháza kérel­mét. A leirat végén mégis van egy kis reménysugár, amelynek csak az az egy baja van, hogy nagyon is zsebbevágó. Azt mondja ugyanis a miniszter, hogy nem ellenzi sem a felüljárót, sem az állomásnak Csaba felé történendő ki­bővítését, — ha a község és az érde­keltek elvállalják a költségek felét. Az pedig elég szép summa, ennélfogva nem is nagyon reméljük, hogy Oros­háza képviselőtestülete elfogadja a mi­niszter propozicióját. Végül értesiti a miniszter a vár­megyét és annak utján Orosházát, hogy egyidejűleg utasította a Máv. igazgató­ságát a kibővítés tervének elkészítésére. mennénk utazni, bejárnók a külföldet, mennyi gyönyörűség volna ránk. — De hát kire hagyjam az üzletet? Ha volna segédem, ha volna jobb ke­zem ... De ki lehetne méltó utódom ? Lásd, ez a Harmatos Gyula, ez a mun­dérba bujt építész, ez értene hozzá, de hát katona a boldogtalan. — Boldogtalan! Nagyot sóhajtott Paula. Na már erre felugrott Barnabás uram. Ez az áruló sóhaj mindent elmondott neki. Egyenesen rátámadt a lányára. — Szereted? — De apuskám! — Szereted ? Mondd ki! Szereted ? — Szeretem. Ő is szeret. Ugye meg engeded? Ugye hozzáadsz? — Katonához ? Soha ! Többet ez estén nem is beszéltek erről. Paula egész éjjel nem hunyta le a szemét. A legfurcsább tervek merül­tek fel agyában. Csak arra nem gon­dolt, ami a legtermészetesebb volt, s ami másnap délelőtt hirtelen az eszébe jutott, amikor a délceg termetű Harma­tos Gyula belépett hozzá s a lány szeme megakadt a főhadnagyi egyenruhán. — Föl birná e cserélni ezt a cifra öltözetet az egyszerű polgárival ? He igen, akkor boldogok leszünk ! Harmatos Gyula szó nélkül átölelte Paulát. IH. Még aznap teljes parádéba öltözött a főhadnagy ur és beállított leendő apósához, hogy ünnepélyesen megkérje f a leánya kezét. És hozzátette: — Ismerem a föltételt. Nos, nem rajongok az uniformisért . . . Elsőben is ember akarok lenni, ós dolgozni akarok. Ha méltónak itól arra, hogy folytassam a munkáját, hát én életcélo­mat látom ebben, de csak ugy, ha Paula, akit imádok, boldog lesz velem... — Derék embernek ismertem. Itt a kezem. Önnek adom egyetlen kincse­met. Csupán egyet kötök ki: Mielőtt a galambosvári református templomot be nem fejezzük, szó sem lehet az esküvő­ről. Nekem építőtársra és nem vőre van szükségem ! — De hisz akkor még két évet kell várnunk ! — Nincs fölebbezés! Amig az érc­kakas nincs a torony tetején s a temp­lomot át nem adjuk : Addig szót se többet! Az esküvő is az uj templom oltára előtt lesz. Az érc-kakas. Ki hitte volna, hogy az még bajt és kétségbeesést fog okozni? A lovassági laktanya elkészült, a fő­hadnagyi egyenruha valamelyik szek­rény "fenekére vándorolt. Harmatos Gyula elegáns polgári ruhában játsza a boldog vő:egóny szerepót, a reformá­tus templom is elkészült, de hátra volt még az érckakas! Még mielőtt föltették, sok gondot okozott. Mert nemcsak tartósnak is kell lennie: hadd mutassa, mintha csak eb­ben a pillanatban repült volna oda. A rud is, melyen az ércmadár áll, nem afféle közönséges rud. Nagy hivatása van ennek az egyszerű szerkezetnek. Meg kell éreznie : merről fuj a szél s nem szabad válogatni sem az éjszaki, sem a déli, sem a keleti, sem a nyugati fuvalmakban. Külön műszaki bizottság állapította meg a rudat is, a kakast is. És Harma­tos Gyula, meg Paula dobogó szívvel nézték, mint húzzák fel a vasszárnyast a toronyba. Szép csendes nyárutói napon büsz­kélkedett először a kakas ott a magas­ságban. Milyen pompás kilátásban gyö­nyörködhetett ! Köröskörül a legszebb panoráma, megvilágítva a fölséges nap­tól .. . Közel a Vórteshegység, távolabb , a Duna széles, ezüstös szallagu, közvet- j len alatta az elterülő város . . . Milyen : csodás távlatból láthatta a kakas a szép Galambosvárt. A szomszéd város református hivei i irigyelve nézték s a méreg elfutotta i őket, amint a galambosváriak dicsekedve j mondták: , — Nincs ám több ilyen kakas az országban, még a szomszédoké is ceak baromfi ehhez, a mi királyi madarunk­hoz képest! A mátkapár boldog volt. Még egy- ! két hót és mehetnek a paphoz. De ekkor közbe jött valami. A mű­szaki bizottság megvizsgálta az ércka­kast ós nem volt vele megelégedve. Rögtön hivatták Barnabás uramat és Harmatos Gyulát. — Uram! A kakas hátsó fele na­gyon is alant van. Ez nem maradhat így! S valóban, a vasmadár felemelt fő­vel, mereven nézett az égre, megvetve mindent, ami földi. Ennyi felfuvalkodott gőg mégsem tűrhető el. Nosza, megindult a tanács­kozás. — Tisztelt szakfórfiak ! • — jelen­tette az elnök — a fizikai törvény azt tanítja, hogy az egyensúly akkép jő létre, ha az illető tárgy egyik fele ép olyan nehéz, mint a másik. — Helyes! de mit csináljunk, hogy az egyensúlyt helyreállítsuk ? — ker­j dezte Harmatos Gyula, a vőlegény, aki • most is folyvást a szép Paulára gondolt. — Le kell valamit reszelni a kakas farkából! Hadd legyen könnyebb s ak­kor majd egyenesen lebeg a madár. — Inkább nehezítsük meg a fejét! — Meg kell növeszteni a taraját! — Ugy van! Majd lehajtja aztán a fejét a dacos jószág. És a vita mind erősebb hullámokat Vetett. A vőlegény közel jutott a két­ségbeeséshez. Már-már megállapodtak volna, amikor Harmatos Gyulának mentő gondolpfa támadt. — Üres a begye annak a kakasnak ? Mintha villamos ütés érte volna az egész műszaki bizottságot ott, a torony csúcsán, mert hát fönn, az állványon folyt a nevezetes vita. — Kolosszális idea! — hangzott mindenfelől. Minden homlok a nehéz probléma megoldását hirdette. Valaki annyira elbizta magát, hogy már ólcelni is mert és hetykén vetette oda: — Biz ez a vaskakas éhes! Szinte hallom, hogy korog a gyomra. — Tele kell tömni a begyét ólom­söréttel! Ez volt a döntés. Paula a szép menyasszony, könnyes szemekkel fo­gadta a határozat hirét ós nyakába bo­rult Harmatos Gyulának. — Hát mégis boldogok leszünk nemsokára! Még aznap megetették a néhány kiló ólomdarabkát a kakassal. Mert ugy tes­sék ám elképzelni a dolgot, hogy az a kakas csak alulról nézve Péter apostol madara, ott fenn akkora ám az, mint valami kisebbrendü slruc. Az Archimedes összes tudományá­val keresett, lázasan kutatott egyensúlyt végre helyreállították. A műszaki bizottság feloszlott. Harmatos Gyula most már siettette a dolgot. Szétszedette a bámulatos gond­dal, ezer gerendából, lécből, deszkából összeszerkesztett alkotmányt, mely magz is egy technikai remek. Óh, ha meg­fontolta volna ! Ha tudta volna, hogj néhány nap múlva mi történik! Az első huszonnégy órában semm

Next

/
Oldalképek
Tartalom