Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-03-23 / 24. szám

XL-ik évfolyam. 24-ik szám. Vasarnap, március 23. BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám ; 7. Szerkesztőség : erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. CltOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő; GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A nagy hét Az élet legjobb tanítómester. Iskolájába mindnyájan járunk. Kár, hogy a nagy Mestert sokan nem értik, még többen félre értik és csak kevesen becsülik. Pedig ez a nagy Mester ugy személyes élményeink, mint a kivülöttünk lefolyó események által folytonosan oktat. De talán éppen a tanitás folytonossága miatt, mely kimeríti figyelmünket, sok átélt tapasztalatból s szemeink előtt lefolyt eseményből nem vonjuk le a kioktató tanúságokat. Hányszor megégeti vagy megvágja kezét a szeles gyerek, mig a tűzzel vagy késsel bánni megtanul ? És a serdülő ifjú vagy még a meglett ember is hányszor botlik, mennyi mulasztást, minő vétségeket és bűnöket követ el, mig megszerzi józan belátását s önfegyelmezés utján fokozza a megkisértetéssel szemben ellenállási képességét? Pedig hát az élet rövid ut, melynek jelző kövein ott vannak felírva ezen feladatok: szeretni, küzdeni, szenvedni és meghalni. Ma a legtöbb ember automobil sebességével vágtat előre az élet utján. Nemcsak élni, de sietve akar élni, nemcsak szeretni, de idő előtt szeretkezni óhajt, nemcsak küzdeni, de halálos veszedelemmel vakmerően is szembe szállni kész s ha reá nehezedik a szenvedés s attól rövidesen szabadulni nem bir, a dicstelen és bűnös haláltól sem riad vissza. A tudás vágya s az értei mesedés ösztöne kergeti előre a gondolkodót. Szeretné megismerni azt, ami rejtélyes és titokszerü. Elemészti erejét azzal, hogy a beláthatatlan magasságba törekszik s legtöbbször ugy jár, mint a sarkutazó, ki mielőtt célját elérhetné, elpusztul. Vagy mint a merész hegymászó, ki mielőtt a hegycsúcsra feljutna, a mélységbe zuhan s magát halálra zúzza. Légió azok száma, kik jókor átérzik, hogy az emberi boldogság kútforrása a szeretet. De mielőtt szeretni képesek s szeretetreméltók tudnának lenni, beleesnek az érzéki szerelem piszkos útvesztőibe, amelyből kiszabadulni vajmi nehéz. Ezen bűnös eltévelyedésnek átka aztán az, hogy az élni szerető s boldogságát kereső ember éppen boldogságát veszíti el. Gondoljunk aztán a küzdők táborára. Mennyien küzdenek pénzért, vagyonért, hirnév és dicsőségért s hányan nem tudják okosan megválogatni küzdésükben a helyes eszközöket s az illő módokat s küzdelmük szenvedélyeiben ugy járnak, mint az a lepke, mely gyors szárnyaival a tüz felé siet s mielőtt a fényben gyönyörködnék, a lángok martaléka lesz. És ha a szenvedők nagy táborára gondolunk, milyen sok az a szerencsétlen szenvedő, ki habár talán maga hosszas visszaéléseivel idézte föl szenvedését, most türelmetlenül zúgolódik, megátkozza életét s elkeseredésében erőszakkal a halálba rohan, holott talán már siet feléje a mentő angyal, hogy őt szenvedéseiből kiszabadítsa. És végre maga a halál, elég rövidre szabott életünk gyászfátyollal bevont ezen utolsó határköve mily gyötrelmes váratlan, kétségbeejtő a legtöbb emberre nézve, kik nem tudtak az élet tanitó mesterének kioktató hatása alatt kijózanodni s csak az utolsó pillanatban ismeri föl emberi hivatásuknak értékét, mikor már többé a vétkes mulasztásokat pótolni s a reájuk zuduló bajt kikerülni lehetetlen. | Nem sorsunk mostohasága, nem Istennek másithatlan végzete, de saját gyarlóságunk, az élet kioktató hatásaira nem figyelő szórakozottságunk legtöbbször az oka annak, hogy mulasztások, vétkek, bűnök keserítik meg életünk folyását. De azért mielőtt valaki felett ítélnénk, inkább sajnálkozó részvéttel gondoljunk, az élet feladataival küzdő embertársainkra. Igaza van Luthernek, ki tanítványai előtt elmondott asztal feletti beszélgetéseiben igy szól: ha te bűnössel találkozol, ne itélj felette, de kérd a jó Istent, hogy téged hasonló kísértésnek ki ne tegyen s megszabadítson a gonosztól. Amidőn pedig az élet gyors áramába igy bepillanatunk, jusson eszünkbe az imént átélt nagy hét és annak minden lélekemelő tanúsága. Ami drága Jézusunk éppen azért öltött emberi formát, hogy megmutassa az emberi életnek valódi értékét, ugy tanításában, mint példa adásában. Élt ő is, de bölcsen. Már gyermekkoráról azt olvassuk, hogy növekedék testben és Isten s emberek előtti kedvességben. Már tizenkétéves korában Isten igéjével foglalkozik s bámulatba ejti korának tudósait, életnézetének erkölcsi fenségével. Aztán ő is szeret. Szereti azokat, kiknek szivük tiszta, kik szomjúhozzák az igazságot s kik gyarlóságuk tudatában hittel gondolnak az Isten kegyelmére. És ő is küzd. Küzd a csábitóval, ki hatalmat és dicsőséget igér neki, ha jobban szereti önmagát, mint Istenét; küzd a ravasz és gőgös pharizeusokkal, kik az isteni tekintély palástjába rejtőzve önző emberei céljaikat szolgálják ; küzd a zsidóság elavult életnézetével, mely szerint zsidóország földi hatalmát nem engedi elpusztulni a hatalmas Isten. A Jézus a mennyek országáról tanit, mely a hivők s egymást testvérileg szeretők s Isten dolgait szolgálók szellemi életközösségben áll. Szenvedéseiben szinte oly magasztos a'Jézus alakja, mint küzdelmeiben. Öt eláruló tanítványát is keblére öleli, a hálátlanoknak, sértegetőknek, bűnösöknek is zúgolódás nélkül szolgál, megsiratja hazájának és Jeruzsálemnek pusztulását, gyötrődik Oetsemane kertjében, ártatlanságának teljes tudatában megáll sértegető vádlói s elfogult birái előtt, maga viszi keresztjét a Golgotára s még a keresztfán is igy fohászkodik : „Atyám bocsáss meg nékiek, mert nem tudják mit cselekszenek." Elhaló ajakával is imát rebeg s könynyes szemeit égre emelve, leheli ki utolsó leheletét. Mintha a nagy hét minden eseménye ma is igy szólana hozzánk; bölcsen élj, nemesen szeress, bátran küzdj, türelmesen szenvedjél s ártatlanul halj meg, a többit bizzad a szeretet Istenére. A nagy hét és Húsvét ily gondolatokat keltő hatása alatt, boldog ünnepeket kíván az olvasónak Benka Gyula. BÉkésmepi Közlöny tárcája Húsvét. Oh szenl Igazság, húsvét ünnepe, Kitől a bűnös had megrettene; Ki a farizeusokat megaláztad, 5 a büszke helytartót reszketni láttad ; Ki eltoltad a követ, mit fölébed Odahengeritettek a pribékek, S kibontva tiszta, szép mennyei szárnyad, Ott hagytad a neked szánt siri ágyat; — Ahitozunk utánad. Húsvét, föltámadásnak ünnepe, Halálra szántak uj, szebb élete; Ki nem hagytad a porban megalázva, Őt, aki hitt a maga igazába, S eszményeihez hü maradt haláláig, A rámért kinos kereszt nyomoráig. — Húsvét, te szent, örömre-vált búbánat Ki fölmagasztalod a Golgotákat: — Áhítozunk utánad I Szabolcska Mihály. A húsvéti evangéliom. „Én élek és ti is élni fogtok". Ján. 14, 19. Irta: Korén Pál. Isfeu jóvoltából nagy örömnap : Urunk feltámadásának ünnepe, a húsvét virradt reánk. A „Közlöny" szives felszólítására ez alkalommal elmondok egyet-mást a keresztyén húsvéti örömnek 1. külső nyilvánulásáról, és 2. belső alapjaról. 1. Mintha Jézus életének eseményei közül a Szentlélek is az Ur feltámadását tartotta volna a legnagyobbnak, legörvendetesebbnek, mivel ezt mind a négy evangélista által elmondatja, holott még Jézus születését is csak kettő által iratta meg. Az kétségtelen, hogy az őskeresztyén egyháznak a húsvét volt az első ünnepe, ez volt a legnagyobb örömnapja. Ennek külsőleg is sokfélekép adott kifejezést. Ugyanis, mint a szerető édes anya, hetekkel elébb számítgatja már gyermekeivel az örömünnep előtti napokat, ugy számítgatta az anyaszentegyház a húsvét előtti időt. Már az ünnep előtti tizedik vasárnapon kezdte e számitgatást, elnevezte e napot „Hetvened"-vasárnapnak, ekként tudatva a hívekkel, hogy már csak hetven, később pedig, hogy már csak „hatvan", majd meg hogy csak „ötven" nap van a nagy ünnepig. — Es a feltámadás ünnepét a tavaszi időre tűzte ki, amidőn nemcsak az Ige, de minden rög és rügy is feltámadást ünnepel és prédikál. — Ehez a húsvéti esemény ünnepét, mely a sír sötét éjszakáját is fényes nappallá változtatta, holdtöltére, tehát olyan időre tette, midőn az éjszaka is világos, tehát alkalmi, jelképi jelentőségű. — Amikor meg beállott az ünnep előestéje, palotákban és viskókban, uton útfélen kigyuladtak és egész éjjel lo bogtak a fáklyák, égtek az örömtüzek, jelképezve a sír éjjele fölött diadalmaskodó Világ-világosságának győzelmét. — Húsvét reggelén meg mindenki sietett az utcára, hogy a húsvéti üdvözlettel köszönthessen boldogot-boldogtalant, mely üdvözlet nem a „jó reggelt!" volt, hanem az az örömhír: „Krisztus feltámadott!", mire az volt a válasz : Fel bizony, kétségtelenül. — Azután a Krisztus halála és feltámadása által az örökrabságból, az örökkárhozatból való megváltásérti hála kézzel fogható jeléül mindenki, aki tehette, sietett minél több rabszolgát megváltani. Akitől meg ez nem telt, az legalább megvendégelte az Ínségeseket, hogy ők is vigadhassanak az öröm és ünnep nagy napján. Húsvéti nagy örömének korunkban is külsőleg sokfélekép adja jelét a keresztyénség. Nemcsak azzal, hogy a nagy esemény időszakát előző vasárnapoknak az imént emiitett Hetvened, Hatvanad, Ötvened-elnevezését most is fenntartja, hanem azzal is, hogy némely egyház — például a békéscsabai — az Ur feltámadását három na pon át is ünnepli, mintha egy vagy két ünnepnap a nagy esemény körülményeinek elmondására, méltatására kevés volna. De ha nem hármat, két napot azonban min den egyház szentel ez ünnepnek. Ennek a két napnak aztán olyas a szerepe, mint az imént emiitett, húsvétkor egymást köszöntő két ismerősé. Csakhogy itt az illető egyén helyett az első ünnepi nap mondja azt: Krisztus feltámadott! S erre a második ünnepi nap adja a választ: Fel bizony, kétségtelenül. — A többnapi ünnepléshez járul az ünnepi harangozás. Krisztus feltámadásának, tehát az első keresztyén húsvétnak napján előbb az angyalok, azután a nők, majd meg Péter és János hirdették, adták tovább szájról-szájra a Jézus feltámadásának hirét, míg végre valamennyi apostol kórussá egyesülve dicsőitette a nagy örömért az Urat. A mi húsvéti ünneplésünk alkalmával pedig Isten eme választottainak tisztét elsőkül a harangok teljesitik: megszó lal előbb az egyik, azután a másik, ugy a harmadik, mig végre magasztos harmó niává, himnusszá olvad egybe valamennyinek a hangja; az egyik torony a másiknak üzeni, mondja, mig végre valamennyi együtt zengi a hosannát, az örömhírt. — Köztudomásu, hogy vannak a húsvéti örö möt jelképező egyéb szokásaink is. Ilyen például a húsvéti tojás. Minden tojás látszólag élettelen anyagot magába záró s mégis biztos feltámadást igérő kis sir s mint ilyen, a húsvéti eseményt, a feltámadást jelképező megfelelő ünnepi ajándék. 2. De ne többet a húsvéti ünnepi öröm eme külső megnyilvánulásairól. Hiszen nem az a fő, hogy a hajdaninál több vagy kevesebb-e a mostani ünnepi külsőség, hanem az, hogy nem kevesebb-e a belsőség, a hit'? Nem az a fő, hogy a húsvéti öröm megnyilvánulásáról, hanem az, hogy annak alapjáról, okától szóljunk, melyet a fenti szöveg röviden és mégis teljesen kimerítően e szavakkal fejez ki: En élek, és ti is élni fogtok! Ennél rövidebb — s a mellett mégis terjedelmesebb húsvéti szöveg alig van az Újszövetségben. Hiszen már ama két szóban : Én élek! ki van fejezve nemcsak Kriszius feltámadásának, hanem a keresztyénségnek is egész története S nem tudom, van e eme történetnek e két szónál megfelelőbb cime ? Én keresve sem tudok erre alkalmasabbat találni. Jézus az idézett szavakban egy tényt állapit meg és egy Ígéretet tesz. A tény ez: én élek! Ezt Jézus a halála előtti időben mondta. Ugyebár még akkor könnyű volt ezt mondania; hiszen kimúlta előtt bármelyikünk is mondhatja azt, hogy él. Bármelyikünk? Talán egyikünk sem. Mert sajnos, életnek, valódi életnek, csak a Jézusé volt mondható Fájdalom, a halál e földi birodalmában ő volt az egyetlen „élő". T. i. annyiban, hogy szülőhelyétől ugyan már kisded korában, Názárettől pedig harmincadik évében megvált, s oda többé nem is tért vissza, ellenben hazáját, a mennyet, még földi életében sem hagyta el soha; annyiban, hogy tizenkét éves korában három napra ugyan elmaradt szüleitől, de menynyei Atyjától soha egy pillanatra sem távolodott el; annyiban, hogy ő is ugy tanított ugyan, mint más mesterek és próféták, csak azzal az egy, de nagy különbséggel, hogy ő a tanait élte és az életét tanította, amit kivüle ugy senki sem tett meg; anynyiban, hogy fáradozott, mint más ember, azzal a különbséggel, hogy a munka volt az eledele, élvezete, pihenése, és ha a dologba teste belé is fáradott, de lelke a jóitevésbe soha; annyiban, hogy segített ő másokon, de önmagán még akkor sem, mikor jótékonyságáért csúfolták, csodaerejét mindig csak a mások, ellenben a maga javára, megmentésére sohasem használta; annyiban, hogy kiméit, szánt ő mindenkit, kivéve önmagát, gyógyított lépten nyomon, j de nem sebzett soha, szemeiből sűrűn hul| lottak a könyek, ellenben a villámok egy' szer sem; annyiban, hogy szeretett min-