Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-10-16 / 83. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 szeptl 25 vasúti bérmozgalora, inkább forradalmi, mint bérmozgalmi jellegű, mert hiszen nem annyira a rossz helyzet, — ami Franciaországban nem is lehetséges — hanem a teljes és tökéletes szabadság utáni vágy adta kezébe a vasutasoknak ezt a legfélelmetesebb fegyvert. A francia sztrájk már Olaszország vasutait is veszélylyel fenyegeti, mert ott is mozgolódnak az elemek, mint ahogy egész Európát valami tavaszkezdeti forradalmi láz tartja izgalomban. A vénasszonyok nyara talán csak nem jelenti, valami késői tavasz kora ébredését?! * A Haverda-pör végre végérvényesen befejeződött. A budapesti esküdtszék megtalálta józan Ítélőképességét s lesújtott büntető kezével azokra, kik azt már első alkalommal is megérdemelték volna. Az esküdtszékben megingott hit egy kévésé visszatért s ismét bizakodunk abban, hogy a legutóbbi esetek esküdtszéki megtévelyedései, a józan ész által vezet belátás által megkorigáltatik s az esküdtszéki intézmény, külföldön bevált rendszere nálunk is megállja helyét. Elitélték tehát a szép asszonyt, kit Szegeden az udvarias ós meghatott esküdtek felmentettek, hogy az anyát visszaengedjék ártatlan gyermekéhez. De ez az anya a felmentő verdikt ntán nem tért vissza gyermekéhez, hanem uj nászt kezdett szörnyű tanácsadójával. Vigan turbékoltak, talán még bensőségesebben, talán még forróbban, mint a bün elkövetését megelőző időben. Hogyne, hiszen megszen" védték azt az élvezetet, meg azután a törvény rideg szigora hosszú időre szakította el egymástól a két szerelmes szivet. De az elkábított törvény igazságos istenasszonya felébredt a könnyű mámorból s uj Ítélőszék elé állította a bűnösöket. Az uj itélőszéknek pedig már semmi olyan poétikus, semmi olyan szívhez szóló argumentum nem kínálkozott, melyei a szörnyű bűnt elkövetőknek kegyelmet adhatott volna. Az esküdtszék elitélte a bűnösöket s ezzel ennek a kellemetlen és bántó eseteknek utolsó akkordja is elhangzott. Az aktákat végre megkönnyebbülten lezárhatjuk. Az élet drágasága. — Amiről mindenki panaszkodik. — Aktuálisabb kérdés aligha van ma, mint a drágaság. Erről beszél, sopánkodik kicsiny ós nagy, gazdag ós szegény egyaránt. Es ez a sopánkodás természetszerűleg tele van jajgatással, amelynek a kezdete mindig és mindenkor az, hogy ez már tűrhetetlen, ez már ki nem tartható, ilyen még nem volt; a vége azonban mégis csak az, hogy tovább élünk, vagy ha nem is : „vagyogatunk", mint azt az egyszeri falusi plébános ur mondta. Maga a gyakorlati élet veti felszínre ezt a kérdést és nem csoda, hogy elméleti értekezések ós fejtegetések helyett hírlapi cikkek, tanulmányod, szaktanácskozások jelennek meg és vannak napirenden, melyek mindannyia a drágaság okairól és ezen okok elhárításáról cikkez, búvárkodik és tárgyal. Nem nemzetgazdasági kérdés már ez, hauem társadalmi életjelensóg ; nem elméletek felállítása már, hanem a mindennapi megélhetés elodázhatatlan kényszerűség, melyet gyakorlatilag kell megoldani, mikor egészen az eleven húsba vág. Azok a minduntalan hallott úgynevezett alaptélelek a drágaság fő okáról, hogy a termelés nem tud lépést tartani a fogyasztással, továbbá, hogy az ipar és kereskedelem fejlődése következtében kevesebb munkáerő áll a mezőgazdasági termelés rendelkezésére, amiből az következik, hogy a fogyasztás igénye emelkedik; hasonlóképpen a nemzetközi forgalom akadályai, a védvámok, zárt vámterületek, a militárimussal és az állam fenntartásával járó emelkedő közterhek, mind-mind ható tényezők, de csak másodsorban lokálisak s felsorolásuk éppen ugy, mint felismerésük csak arra szolgál, hogy ezen belül a lokális jelenségek elhelyezkedése, hatása megfigyelhető legyen. Végső eredményben azonban nem az államra, hanem a társadalomra vár megtalálni azokat az eszközöket, melyek által a drágaság legalább is elviselhetővé váljék. Az állattenyésztés ós általában a mezőgazdaság, valamint az élelmezési ipar rendszeres szabályozása és ennek fejlesztése, élelmiszer vagy üzemek létesítése, az élelmiszer kartelek szigorú büntetése, fogyaztási adók és vámok mérsékelése csak másodsorban képez állami feladatot; társadalmi egyesülés, együttes és céltudatos működés az amely által a célok elérhetők. Ezt a társadalmi működést azonban nem ötletszerüleg felállított javaslatok által lehet előmozdítani, még kevésbé alkalomszerüleg összehívott parádés tanácskozások előtt csupán felsorolni, hanem minden egyes embernek, tehát a fogyasztónak éppen úgymint a termelők a maga körében gyakorlatilag ki kell válaszíani tudni azt, hogy mit miben s hogy takarékoskodjék. Persze, van sok dolog, amiben takarékoskodni nem lehet, mert életszükséglet. Csakhogy ezeken az elemi életszükségleteken kivül vannak olyanok, | melyek halaszthatók, avagy éppen fónyj űzésiek és csodálatos, hogy éppen ezekI ben nem tartunk mértéket, sőt azeket ( ' | kultiváljuk az elemiek rovására. Sopánkodunk, jagatunk a husdrágaság miatt éppen ugy, mint azon, hogy egy női ruha ára hatvan koronáról nyolcvan koronára ment fel és hogy egy tojás ára nyolcz fillér. De hiába. Azért suhogó selyem a ruházkodás, mindenütt a jólét ós megelégedettség külső jele és mi mégis panaszkodunk a drágaság miatt. Hát lehet-e ezt a panaszt komolyan vonni? Nem lehet, mert olyan ez is, mint magának a társadalomnak az arculata és tanitása, amely azt hirdeti, hogy csak addig nyujtódzunk ameddig a takaró ér, de azért mindig a más takaróján csüng a szeme. A esabai Muzeum-Egyesület Vita a kulturház építése körül. A csabai kulturház ügye tudvalevőleg a parasztpárti korifeusok makacs és példátlanul rövidlátó ellenzése miatt csak nagynehezen ós nagysokára került abba a helyzetbe, hogy a költségek kérdése tisztázódhatott és az építkezési munkálatokra az árlejtést ki lehetett irni. És balsors üldözte a kulturházat még az árlejtés után is, mert a MuzeumEgyesület szerdai közgyűlésén parázs vitát provokált a választmánynak a munkálatok kiadására vonatkozó javaslata. A vita során mégis a választmány álláspontja győzött, úgyhogy most már mi sem áll útjában az építkezés megkezdésének. Ugyané közgyűlésen került bemutatásra az egyesület pénztári kimutatása is, mely tekintélyes vagyont tüntet fel az állami impozáns mértékű hozzájárulás és a község által a kulturház céljaira felveendő kölcsön folytán. A Muzeum-Egyesulet választmányát a mult szombaton tartott ülés alkalmával az a szempont vezérelte, hogy az építkezési munkálatok költségeiből minél több megtakarítást eszközöljön. Ezt a célt ugy gondolta elérhetőnek, ha nem egy vállalkozó számára ítéli oda az összmunkát, hanem csoportonként egyes kisebb válalkozónak. Igy jött létre az az állapot, hogy nem B á n y a i ós L i pt á k kapták meg a vállalatot, akik pedig az öszmunkákra a legolcsobb ajánlatot nyújtották be, hanem többen. Ká s m é r ósZámecsnik kapta például a kőműves-, Fillippinyi János az ács-, Grünwald Kálmán az aszfalt-, Ha n k ó Mátyás a bádogos-, Wemerés Társa a kőfaragó-, Wagner Károlynó a szobrász-, Miskolczyés Társa pedig az eternit-pala-, Pély Mihály az üveges-, Klein a lakatos és D u b r a uc s i k János az asztalos munkát. A választmánynak e döntóse ellen Bányai ós Lipták panaszos iratot intéztek a Muzeum-Egyesület közgyűléséhez, mely a városháza nagytermében folyt le szerdán délután V a r s á g h Béla elnöklete alatt. A közgyűlésen a tagok szép számmal jelentek meg. A közgyűlésnek első tárgya volt a választmánynak az árlejtésre vonatkozó javaslata, melynek kapcsán felolvasásra talált Bányai és Lipták panaszos levele is. A panasszal szemben Áchim Gusztáv községi mérnök vette védelembe a választmány javaslatát. Bányaiéknak, szerinte, nincsen igazuk, mert az ő ajánlatuk 1162 koronával drágább a választmány által elfogadott csoportos ajánlatoknál. E szerint 108,868 koronába kerül az összes építkezési munka, mig a Bányaiók ajánlata többre rug 110,000 koronánál. A takarékosság szempontja vezérelte a választmányt s ezért ajánlja elfogadásra a javaslatot. Különben sem esett séielem Bányaiékon, mert a pályázati hirdetményben fel volt tüntetve, hogy az egyesület fenntartja magának a szabad választási jogot. Dr. Pándy István előre kijelenti, hogy a panasziratban foglaltaktól távol áll, azokhoz sem közvetve, sem közvetlenül nem járult hozzá. De szerinte lényeges kérdés ilyen alkalmaknál az, hogy a vállalat egy ember kezében van-e, vagy többében ? Sokkal kevesebb dolga és kellemetlensége lenne az egyesületnek, ha egy embernek adná oda az összes munkát, mint ha 10 vállalkozóval kell küzködnie. Az az egy vállalkozó felelős az egész építkezésért. Aztán másik fontos kérdés a garancia kérdése. Bányaiék kellő garanciát nyújtanak arra, hogy az épületet teljes megelégedésre készítik el. Ilyenkor nem kell nézni 1C30 korona differerciára. Nagy építkezéseknél 1000 korona nem mérvadó. Indítványozza, hogy a választmányi javaslat el nem fogadásával Bányaiók ajánlatát fogadja el. Áchim Gusztáv: Abban az esetben se lenne egy vállalkozó kezében az összes munka, mert még löbb csoportra (villanyfelszerelés stb.) még az árlejtés sem volt kihirdetve. V a r s á g h Béla elnök : Mindegyik ajánlattevő egyenlően megbízható. Már pedig az régi uzus ós a logika is ugy diktálja, hogy kót egyformán megbiz ható ajánlkozó közül az olcsóbbat kell választani. Korosy László nem osztja dr. Pándy véleményét. Az egyesületnek nem is gondolt a vásári találkpzásra, de az való igaz, hogy annál sürgősebben kutatott, kívánkozott élettárs után. Nem való az özvegyi sor, még az embernek se! Gyámoltalan a férfi nép asszony nélkül.. . Mindennap jobban érezte ezt Bencsik uram. Sokat is járt e miatt tanyai szomszédja, Balla v^rzse nénihez. Egyszer aztán ki is nyilatkoztatta süiű látogatása igazi célját. — Nem e tudna neki ajánlani valami jóféle fehérnépet. Balla jrzse tudós javasasszony hírében állt s mint ilyen, sokfelé volt járatos. Hátha ő hamarább akadhat neki való asszonyra. Bencsik uram jobb helyre riem is fordulhatott volna 1 Ugyanis Balla Örzse asszonynak már rég eszébe volt a mesterszáliási özvegy, Fekete Miháiyné. Nem egyszer fordult meg házában, hol az egyik, hol a másik apróságot gyógyítgatva. És őszinte sajnálattal siratta el annak idején az özvegygyei együtt a szerencsétlen vó^ü Fekete gazdát. Mán akkor feltette magába, hogy mihelyt csak lehet, ugy főkötő alá juttattja a siránkozó özvegyet. Jobban rászolgál az arra, mint akárhány mesterszállási hajadon ! Az ő kót munkás kezének messze földön akad párja! És az erénye ? ! Tiszta fehér, mint a frissen esett hó, a patyolat! Kapóra jött háta Bencsik uram kérése. Éppen neki való asszony lesz Feketéné. Elő is hozta a szót e felől Bencsiknek. — Tudnók egy szép is, jó is, fehérnépet. Nem is messze innen, a Mesterszállás felőli tanyán. Éppen kelmedhez való özvegyet. Csak az a baj, hogy van négy cselédje 1 — Sebaj — teszi közbe a gazda — jobb a jó gyerekkel, mint a rossz nóikül. — Nohát igy vólekedek. én is — erősítgeti a gazda szavait Örzse néni. Aztán szaporán beszéli tovább. Lenne is valamicskéje; ur a maga tanyáján, még hozzá kettőn is, földje, apró jószágja és sok más egyebe. Most ugyan megcsappant a jószág száma, mer hogy sokat meglopják a rossz lelkű emberek; azér inkább a piacon ad túl rajtuk és nem tart azután jószágot, amig sora meg nem változik. Szegény feje 1 Hogy meghalt az ura, még jószágot se neveihet baj nélkül! Csupa keserűség az élete. Most harmadeve kezdődött a szerencsétlensége. Egy forró, sütős juliusi napon valamitől megvadult a ló, levetette a szénával megrakott szekér tetejéről Fekete Mihály gazdát, egy darabig magával hurcolta, aztán elhagyta a határba, mert a ló kocsi nélkűie rontott be az udvarra és nekiment a tornác oszlopának, ahol megrekedt a kocsi ós a lovak nem tudtak kimozdulni többé. Ez vót a szerencse, mer még ki tudja, mennyi baj lehetett vóna. Nemsokára hazahozták a gazdát is, öszszetörve, ezer sebből vérezve. Még élt egy darabig, aratástól Szent Mihály ig húzta, aztán belehalt. Az asszonya, akit mondok magának, testestül lelkestül ápolta, virrasztotta, ezerféle füvei gyógyította, azór is húzta olyan sokáig ós mellette a gazdaságot is ellátta. Mikor pedig meghalt, ugy elsiratta, hogy alig győztem vigasztalni. Mondhatom, ajánlatos asszony. Bencsiknek a beszéd alatt hirtelen eszébe jutott a túri tréfálkozás. Mintha volna hasonlatosság az akkor ós most hallott dolgok között. Es erősen biztatta valami belülről, hogy megkérdezze Örzse nénit. — Nem olyan barna, kövéres, kerekkópü, bogárszemü asszony, a túri piacra szokott járni — Az az a menyecske. Bencsik most már egyet se gondolt tovább. íme, az Isten is ugy akarja. A vásári tréfának valóság lesz a vége ! Bencsik erre elbeszélte a túri találkozást ós ennek végeztével felkérte Örzse asszonyt, lenne közbenjárója az özvegynél ; ő kész elvenni minél előbb ! Örzse asszony hamarosan járt el a megbízatásban. Fekete Mihály né meg volt ugyan lepetve a sors ilyetén rendelésétől és nem is idegenkedett a kér rőtől, csak nem akarta, szégyelte u°y kimutatni, Azért csak ennyit mondott: — Mond meg néki, keresse a beszédet velem. De ne gyüjjék ide a tanyába, se tehozzád, mer' nem akarom, hogy valaki meglásson, oszt incselkedjenek vélem, ahogy mán az szokásban van. „Hó özvegy, mit csinál a kérő ?

u „Gondolsz-e sokat rá ?" meg ilyesmiket. Kiégne lűle a szemem. Nem vóna békességem az eskető napig. Azór' is titokba akarom tartani. Legjobb lesz, ha Bencsik a tanya előtti mesgyén vár rám, ami elválasztja az első tanyát az enyimtől. Vasárnap, a vecsernye ideje alatt. Akkor nem jár arrafelé ismerős. U>jy is lett. A menyecske ünneplőbe öltözötten, talpig suhogó selyemben indult a találkozás helyére, — miután előzőleg alázatos bűnbocsánatot kórt az Istentől a vecsernye elmulasztásáért. És egyben kegyes fogadást tett annak üdvösséges kipótolására. Lesz is rá bőséges alkalom a házasság szentségének felvétele után. Ezalatt Bencsik már jó ideje fürkészi a láthatárt a Fekete-tanya felöl. — Be kurucul megvárakoztatja ez a fehérnép! — gondolja magában és megelégedetten mosolyog hozzá. Mert hát a megvárakoztatás szorosan az illendőséghez tartozik. — Csak nem fog az asszony egyszerre a nyakába ugrani! — Anii'ől nem is kell tartani Bencsiknek A üg érkezik közelébe az asszony, a kölcsönös köszöntés után dehogy is nyilna egyhamar szólásra ajaka. Ugy állott, mint egy szépséges Mária-szobor, földresütölt szemmel, mélységes zavarodásban. Oh. hogy gyönyörködik ebben Bencsik! Szinte elfelejti, hogy már kontyba van a haja! . . . A hosszú hallgatást a férfi unta meg hamarább. Igaz, igy is tetszetős, edes reményt igérő ez a szép élő szobor, de mennyivel szebb, milyen mas lehet, ha az édes remények szavak alakjjban szállnak majd szivéhez a szép szobor megelevenedósével. Hozzá is fogott a megelevenitéshez, nyájas hangon kérdezte ; — Gyöngyöm, violám, meggondolta-e az izenetemet ? — És szemeivel kereste az asszony tekintetét. De ezt hiába tette. Az még jobban belepirulva, nézését a földről fel nem emelve, reszkető hangon feleli: — Nehogy igaznak vegye ke' azt a turi kínálást! — Ha tudom, hogy igaz lesz, sose mondom. Bencsik csak ugy hizott ettől. — E' mán szemérmeles asszonynép, — de jól is áll néki! És Bencsiknek ugyancsak bizonygatni kellett, hogy nem is gondol olyat, csak becsületes szándékkal kéri asszonyául. A menyecske fokozódó zavarral mondta: — Ha kelmed beéri vélem . . . Szóval megegyeztek. Három hélre rá a lakzi is megvolt, mindnyájuk igaz örömére. És azóta szorgalmasan pótolja Boncsiknó asszonyom az akkor elmulasztott délutáni vecsernyót.