Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-07 / 54. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY lát és Békést is boldogítja — már ahogy tudja — állott vizével. Gyulának kifogása van az ellen, hogy a Körös-csatorna intéző körei egyáltalában nem respektálják a város közegészségügyi érdekeit, rothadt, piszkos vizet hagynak a csatorna gyulai részében csak azért, hogy a csabai öntözött rét duzzasztásra elegendő vizzel rendelkezzék. Ez az elégedetlenség kifejezésre is jutott a hétfőn tartott helyszíni tárgyalás alkalmával, azonban nem vezetett eredményre, amennyiben a bizottság Csaba álláspontjára kelyezkedett ós Gyula skrupulusait visszautasította. Most már csak az a kérdés, hogy miképen tudják összeegyeztetni az állam által ajándékozott szivattyugéppel nrjjd a veszei hídi szifon elkészültét? E& a jövő titka és elintézése is a jövőre van bizva. A gyulaiak kifogásai azonban nem állhatnak meg, mert a szifon bedőlése után Csabának is épolyan nagy része volt a csatorna szennyes vizában, mint Gyulának. A jogos felháborodás tehát nem annyira Csaba, mint inkább az ármentesitő társulat ellen irányulhat, de ez sem tehet arról, ha nyáron a FehérKörösben oly csekély a vizálláz, hogy még a Poiré-rendszerü duzzasztóval sem lehet friss vizet a Körösssatornába terelni. Egy kis vasút fejlődése. A Gyv. H. É. V. szárnyvonalai. Mult számunkban röviden megemlékeztünk már arról, hogy a Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút részvénytársaság a mult héten igazgatósági ülést tartott. Ez igazgatósági ülés fölött nem lehet észrevétlenül átsuhanni, mert volt egy olyan tárgya, mely nemcsak a vasút, de vármegyénk közgazdasági ós közlekedésügyi' érdekei szempontjából is nagyfontosságunak tekinthető. A gyulavidéki vasút mint annak idején már megírtuk, igen nagy anyagi zavarokkal küzdött a közelmúltban. Már határozottan a csőd fenyegette, mikor az állam segítségére sietett, kezelése alá vette a vasutat, úgyhogy az most már fokozatosan halad és fejlődik. Már az állami kezelés első évében is elért anynyit, hogy zárszámadása az ezelőtti örökös deficitek helyett nyereséget tüntetett fel, amit a közgyűlés alkalmával örömmel vettek tudomásul a részvényesek. A legutolsó igazgatósági ülés a fejlődésnek ujabb fázisához juttatta a kis vasutat. Ez a fejlődés az épülőfélben levő sarkadi cukorgyárral van összefüggésben. Olvasóink előtt ismeretes már az a harc, mely Békés- ós Biharmegyék között folyt a cukorgyárért. A harcból gróf Tisza István folytán Biharmegye került ugyan ki győztesen, de azért Békésmegye érdekei is kielégítést nyertek, amennyiben a cukorgyár vármegyénk közvetlen közelében Sarkadon fog épülni. Ezenkívül a Wenck heim grófok hathatós támogatása folytán még a közlekedésügy is fejlődik, amennyiben Vészotőtól Bókésenjíeresztül Sarkadig vasút épül. A cukorgyár tehát, mint a fenti adatból is látszik, nagy befolyással van máris, az üzem kezdete előtt, a közlekedésügy fejlődésére. A Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút is ennek köszönheti fejlődését. Az igazgatóság ugyanis mult heti Gyulán tartott ülésén elhatározta, hogy Simonyifalvától Seprősig és az épülő cukorgyárra való tekintettel Nagyzerindtől Sarkadig szárnyvonalakkal egészíti ki a vasutat. Különösen ez utóbbi vonal kiépítése bír nagy fontossággal, mert valóságos életkérdése a vasútnak. Ha ezt a vonalat ki nem épitik, akkor a József királyi herceg kisjenői és A1 m á s s y Dénes gróf gyulavárii uradalmainak óriási mennyiségű cukorrépaszállítását elveszítené a vasút, pedig az jelentékeny rubrika a költségvetésben. A cukorrópaszállitást ugyanis az említett vidékekről jelenleg Gyulán keresztül bonyolítjuk le Hatvanba. A sarkadi cukorgyár elkészülte után azonban erre nem lesz szükség, mert Gyula mellőzésével is lehet az említett uradalmakból Sarkadra szállítani a cukorrépát. És ha a gyulavidéki vasút azt a szárnyvonalat ki nem építi, tartani lehet attól, hogy helyette más részvénytársasági alapon gazdasági vasút épül, ami szinte halálos döfés volna annak a kis vas útnak. Az igazgatóság tehát nagyon helyesen gondolkozott, mikor a Nagyzerind— sarkadi szárnyvonal kiépítését határozta el. Az jelentékeny hatással lesz a vasút jövedelmének emelkedésére. Ös lajos repülőgépe. Sikerültek a próbák. Csöndben, minden különösebb feltűnés keresése nélkül most már teljesen készen áll F i k k e r Károly Tátrautcai udvarán az a repülőgép, amelynek eszméje és terve Ö s Lajos takarékpénztári pénztáros agyában fogamzott meg. Benne a második békésmegyei aviatikust üdvözölhetjük. A szarvasi szü: letésü Székely Mihály a budapesti repülőversenyek alkalmával már repült is ós a szerencsétlenül járt Zsélyi , Aladár után ő volt, aki becsületet szer' zett a magyar névnek. Második repülése után, — mint annak idején megírtuk — még a külföldi és világhírű aviatikusok, mint Latham és Paulhan is gratuláltak a fiatal mérnöknek. Ős Lajosnak nem volt alkalma bemutatni az egyedülálló, sajátságos repülőgépét, amely, hogyha beválik — és ez az eddigi jelek szerint kétségbevonhatatlan — két alkotóját világhírre emeli. Egyszer már alkalmunk volt olvasóinkkal részletesen megismertetni a repülőgép szerkezelét. Megírtuk akkor, hogy a két, együttvéve 10 méter hoszszuságú szárny propeller-csavarjait egy Anzáni-féle 25 lóorejü motor hajtja, amely olyan erőt képes kifejteni, hogy az egész gép, az ülőhely kivételével, szédületes gyorsasággal forog és ez a forgás emeli fel a levegőbe. Az első motorpróba alkalmával azonban egy kis baleset történt. t A két propellercsavar tengelyei ugyanis üres vascsövek lévén, elgörbültek ; úgyhogy nem lehetett hasznukat venni, végre is kénytelen volt Fikker tömör acélból elkészíteni a tengelyeket, úgyhogy most már az elgörbülés veszedelme ki van zárva. E kis baleset után teljesen felszerelték és külön e célra készített álványra helyezték a repülőgépet. A szárnyakra ráhúzták a külön e célra készített preparált vitorlavásznakat, úgyhogy rr ost már teljesen készen áll a gép. Határozottan csinos alkotás. Sokkal szebb, mint akármelyik eddig látott aeroplán. Csinosabb már csak azért is, mert szimetrikus. Középen foglal helyet a motor, alatta az ülőhelylyel, míg két oldalt az 5—5 méternyi hosszú két szárny terpeszkedik. Az egész gép, mint már megírtuk, két mázsa és 20 kiló sulyu. Csupán a két tömör tengely alkalmazása által lett pár kilóval nehezebb, ami azonban csöppet sem befolyásolja a gép működését. Teherhordó képessége legnagyobb az összes aeroplánok között, mert két métermázsa súlyt egészen könnyen elbir. Lapunk munkatársának hétfőn délután alkalma volt látni egy próbát. Ez a próba azt a meggyőződést keltette a szemlélőkben, hogy az Őá Lajos és Fikker Károly fáradozása nem volt hiábavaló, mert a gép repülni fog. Akkor délután például három métermázsa sulylyal terhelték meg a gépet, amely egyébként is rögzítve van. Mikor megindították, motort, a propeller csavarok óriási zúgással és szédületes gyorsa sággal el kezdtek forogni. Forgásuk mozgásba hozta az egész testet, amely szintén gyorsan, másodpercenkónt egyet fordul. Olyan szól támadt a szük udvarban, hogy félni lehetett a háztető elsöprésétől. És a gép gyönyörűen emelkedett s csak épen a lerögzitésnek és nagyobb sulyu megterhelésnek lehet tulajdonítani, hogy fel nem repült. A szépen sikerült próbák után e hét folyamán már próbaröpülós is lesz Erzsébethelyen, a Sukfóle gőztéglagyár telepén. Reprezentálni kell! Benne vagyunk a nyári kánikula kellős közepében s ilyenkor már minden jóravaló — ugyan ki nem való a jóra — embernek azon fő a feje, hogy tulajdonképen hol is üsse agyon a nyári meleggel járó kellemetlenségeket s hol tegyen eleget annak a ferde felfogásnak, hogy nyáron, ha törik-szakad, de fürdőzni kell. Noblesse obiige ! — Az előkelőség kötelez s az embernek társadalmi állásához mérten reprezentálnia kell. Ez alatt az értendő, hogy lett légyen még olyan sovány is az a jövedelem, mely az illető állásával, vagy keresetével jár, de a külvilág előtt ugy kell szerepelnie, ugy kell beosztania az életét, hogy az olybá vegye, mintha a jövedelmén kívül pár ezer hold földet örökölt volna őseitől, vagy egynehány jó jövedelmet hajtó bérház boldog és irigyelt tulajdonosa lenne. Tehát ilyenkor a reprezentálás azt követeli, hogy a szegény ember fürdőzni menjen. Fürdőzni még akkor is, ha arra semmi szüksége sincsen, fürdőzni még akkor is, ha még ugy fő is feje az adósságok lengerében s szegény feje azt sem tudja, hova-merre forduljon egy kis ujabb hazafias kölcsönért, hogy mégis eleget tegyen annak a követelménynek, melyet az állásával járó előkelőség, mint súlyos terhet reá ró. Mert ha, Uram bocsásd meg, egy nyáron ugy gondolkoznék a munkában megrokkant családfő, hogy nohát ez esztendőben itthon maradunk s ha jó, friss levegőre van szükségünk, hát kikirándulunk a szomszédunk, a rokonunk tanyájára, vagy elsétálunk minden délután a határba s ott szemléljük a természet ezer gyönyörűségeit. Vagy reggelente korán kisétálunk a ligetbe s ott hallgatjuk az énekes madarak ingyen tagnak minősíteni nem lehetett, — elfelejtett bejelentő lapot szerkeszteni, amiért is, tekintettel arra, hogy immár nem büntetlen előéletű, 100 koronával bírságolták meg. Méltányosságból azonban figyelemmel voltak arra, hogy pénzét a sok búvárkodás ós kísérletezés teljesen felemésztette, és megengedték, hogy a bírságot alkalmilag természetben is leülhesse. Szeretetreméltó és tudós barátom még ezek után sem vesztette el hidegvérét és kissé szédülve ugyan, de egyébbként a körülményekhez képest még elég biztos kondícióban érkezett haza. Amikor azonban néhány perc múlva újból holmi végzést kapott, melyben az ügyészség arról értesiti, hogy családi állapot elleni vétség miatt vád alá helyezi, mivel a törvény által el nem ösmert módon óhajtotta családi kötelékét kiterjeszteni, kedves és tiszteletreméltó barátomat is elhagyta a birkatürelem. Dühöngeni, tombolni kezdett, majd a szoba sarkában hatalmas halomba hordta össze műszereit, lombikjait, kotyvalékjait, az egészet leöntötte benzinnel, a honunkulust megitatta nitroglicerinnel (szegénynek ez volt első ós utolsó táplálkozása ebben az életben), a rakas tetejére ültette ós az egész laboratóriumot a levegőbe röpítette. — Na ós mi lett Heurekával — kérdezte valamelyikünk kíváncsian ós feszült várakozással. — Heurekával ? Oh annak óriási szerencséje volt. Csodálatosképpen teljesen ép állapotban került ki a pusztulásból és jelenleg hatodik esztendejét tölti Illaván, hova gyújtogatás és szándékos emberölés miatt került. Még négy esztendeje van hátra, úgy, hogy egyelőre még zavartalanul törheti fejét azon a problémán, hogy érdemes e nálunk, a rend országában, felfedezésekkel foglalkozni. Szilágyi Fereno. Az én tavaszom. Irta: Vékony Pál. Tegnap még lemosolygott az ég kékje, kacéran enyelgett a napsugár a rügyes ágak között ós a verőfény derűje hullott arcomra. Lili vállamra hajolt, vidor ibolyaszálakat tűzvén gomblyukamba, ugy susogta: — Szeretlek! — Te kis pitypang-virág ! — mondtam s csókban találkoztunk. Madárdal csendült az enyhe tavaszi légben és a fiatal élet ifjú zsongása, igy gondolom. Aztán jött

űk szelek. Csúf, hideg, sipitó szelek, mint kikeletkor, Lefújta arcunkról a derűt s a csókok lehe odafagy. Nem mosolyog az azúr, ének sem csendül, de fekete árnyak a sötét felhők alatt. Kár, kár krákogják a varjak ós beleborzong az ember. Fehér lesz a | határ, csend itt-ott, mindenütt óspihék I szállnak a szürkeségből csendesen, fe| hérek. íme a tavasz. Az ón tavaszom. [ Bűnösen ártatlan, mint az a hópehely, mi legfeljebb akkora, mint egy mogyoró, feliór ós bűnös. Mert a zöldelő mezőket vonja be ós csúf, mint a halál. És mert az ifjú életet borítja be puha, nyugalmas takaróval. Bolond is ez az én szivem, bolondos a lelkem is. Tudtam hinni a káprázatnak, a fátyolos dólibábbnak ós hitelt adtam neked is — tavasz. Zöldbe borultak az ágak, csipogott a madár rajta; végigszaladta Őket a langyos napsugár ós harangszó bongott a légben, térdre borultam előtted kikelet. Te szép tavaszom : Lili. A zöld gyepágyra hullottam a lábaid elé ; ugy kaptam esdett csókjaid. Te az enyém, ón a tied, — ugy gondoltam verőfényben. Almom voltál, cifra, misztikus, de diszkrét álom ; tudtam, szent meggyőződéssel hittem : egykor nevem viseled és az öröm tartotta orgiáit lelkemben, szivemben. A szelid öröm és boldogság csendes demonstrációja volt a végnólküli üdv. Tudtam, szentül hittem. Miért is csak hittem? Örök boldogságról fontam koszorúba az ábránd virágait, szüntelen, örökké az én s a te boldogságodról. Sohasem voltam önző. Megosztottam véled a virágszálat, hajadba tűztem és magam elé állitottalak. Mosoly jött ajkamra, kacagtalak téged és azt a kedves merész kis pillangót, mely ott röpködött köröttünk. Nem mondtam a pillének: te szegény kis apró jószág, erogy fészkedbe, lásd, pára jön a földből, mi eltakarja a sugarat. Mit sem szóltam. Te ott álltál, édesem, a szemedbe tévedt pillantásom: ott mosolygott az ég derűje. Aztán meg véltem : a hajad a napsugárcsóva ós az illat, mi abból árad, a tavasz. Puha kacsódra ráhullott egy csók, jaztán több, sok-sok. S s pille enyelgően verdeste számait a napsugárban és egy bohó pipiske csattogott a vetés göröngyei között. Akkor pedig szép, ifjú tavaszi nap volt. A kalendárium februárt szignált, de a verőfény csalódásba ejtett. Ez az én bohó lelkem! Mosolyogni tudtam egy bogárkának, az ibolyának, mit te tűztél gomblyukamba. És mondád: — Szeretlek! — Te kis pitypang-virág, — mondtam enyhén — te tavaszom. Kábított az illat: az ibolya. Mikor az arcunkba futta a lágy, tavaszi szellő: mosolyogtunk. Ugy fontad karomba karod; lépegettünk tovább, cél nélkül. Olykor rám hajoltál, lehunytam szemem, ime, arcomon ott égett a csók helye. Szép, mosolygó, üde tavaszom. Úgy mentünk be a városba. A kövezet közül apró fü kandikált ki és az elhagyatott utcákban karöltve sétáltak az ifjú szerelmesek. Olykor körülnéztek ós megcsókolták egymást. A fényözönben galambok ácsorogtak, a sarkon rongyos ruháju leányka árulta az iboi lyát. Ahogy rügybe borultak a bokrok, ugy hajlott feléd szivem, Lili. Mert te , voltai a tavaszom. Sok, csúf, rövid nap után az ón szerelmem napja is kisütött, i És hittem, örökig tart a napsütéses élet, I mert mellettem vagy Lilim, mert hallom a csengő kacagást, hallom a te pajkos hangod. Igy valahogy gondoltam : verőfényes leszen boldogságom szüntelen. Gondoltam, hittem, s folt nem érte erényünket. álmodoztam, de ez az álom c-ak szép volt, csak jó s semmikép sem hittem, hogy illúzióban ringatom szivem, nem sejtettem arról mit se, hogy a csöndes megnyugvás a jelenben, a jövő álomképe. És ime, mikor egy reggel a nap után kerestem, mikor a virradat bíborában fürdött szivem, lelkem egyaránt, akkor Hólioszt hiába kerestem. Kialudt talán ? Nem tudom; de felhők borították az eget ós hideg szél futott a rügyes ágak között. Téged kerestelek, szép tavaszom, Lili, ki napom valál, de ezen a borús reggelen — mondták — te nem a régi voltál. Nem hallottam kacajod, nem hangod, s nem láttam az eget a te szemedben, sem a napsugarat s téged, a pajkos tündért. Ezen a reggelen, ma, kihűlt a szived tán, avagy még forróbb lett ? . . . Kórdós. D9 alkony borult lelkemre, te nem vagy az enyém, sem kacajod, sem csókjaid ; azt sem mondod többé : édes !.. . Ime az álmaim zord valává váltak; szól zörgeti az ágakat, bugóan. Ugy találom, hattyúdalom zengi, kajánul a fülembe dörgi: Te bohó ! Igaza van, bohó volt a lelkem, bohó a szivem. Hittem a napsugárban, a fényben, a mosolygó boldogságban, benned, kacér tavaszom és én magam estem a csalódásba. Megtagadtátok bennem az igaz hivöt ós rombadőlt a hit legerősebb vára. A szivem még meleg, de hideg zománc vonta be fagyos falával s ha átimpregnálta az a hűvös, fagyasztó szél, tán mi se, ki se lesz, ki újra melegét érezhetné. Igy