Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-12-08 / 98. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 98-ik szám. Csütörtök, december 8. BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EIiOFIZBTÉSi Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSNzetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztö: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A kormány és a választási reform. Békésoaaba, dec. 5. Magyarország ujabb politikai életében mondhatni, fontosabb probléma nem merült fel a választási reformnál. A probléma megoldása az elképzelhető legnehezebb. Mindenik kormány félve is nyúlt ehhez a nagyon kényes kérdéshez, amely a társadalmat is a legnagyobb mértékben izgatja, mert a nézetek a reform milyenségéről nagyon különbözők. Abban mindenki megegyezik, hogy a jelenlegi állapot sokáig fenn nem maradhat, a választási rendszert reformálni kell, de az óhajtott uj rendről nagyon is eltérők a vélemények. A választói reform kérdése most ismét aktuálissá válik, mert mint hírlik, ellenzéki részről ugyancsak fogják követelni a mostani kormánytól, hogy a választási reform ügyében tegyen már valamelyes lépést. Ellenzéki oldalról mindenesetre taktikának indokolt lehet, ha a kormány jelenlegi megszorult helyzetében, mikor ezt az idő előrehaladottságánál fogva nemcsak az indemnitás, hanem a bankszabadalom meghosszabbítása területén is az ex-lex veszedelme fenyegeti : az ellenzék a választási reform kérdését helyezi előtérbe és nemcsak pozitív záros határidőt követel a választási reformnak a képviselőház elé való terjesztésére nézve, hanem a kormánytól konkrét elvi kijelentéseket! kivan az iránt is, hogy miképen szándékozik a választási reformot az általános választói jog alapján megoldani ? Az ellenzéknek ez a taktikája kétségtelenül nagyon kellemetlen alternatíva elé állithatja a kormányt. Mert, hogy az ex-lexet elkerülhesse, vagy megfelel az ellenzéki követelésnek és akkor a többség egységét veszélyezteti, vagy pártérdek szempontjából kitér az ellenzék követelése elől s akkor esetleg a kettős ex-lex következményeivel kell számolnia. Hogy mire fogja magát elhatározni a kormány, azt ma még sem tudni, sem megjósolni nem lehet. Azt azonban teljes biztonsággal hihetjük, sőt állithatjuk, hogy ha az ellenzék ama része, mely ehhez a taktikához nyúlni késznek látszik, abban a föltevésben él, hogy a választói reform ilyetén előtérbe helyezése által szövetségeseket találhat ama « magas körökben" is, amelyek kapcsolatban az osztrák keresztényszociálista párttal, semmit sem tartottak eddig sürgősebb feladatnak Magyarországra nézve, mint a választási reformnak, és pedig az általános, egyenlő és titkos szavazati jognak megvalósítását, — akkor az ellenzék e része ebben a föltevésében nagyon keserűen fog csalódni. Azok a „magas körök" igenis ragaszkodtak a választási reformhoz akkor, mikor az 1905-iki választáson a régi szabadelvü-párt kisebbségben maradt, az 1906-iki választáson pedig elsepertetett. Akkoriban persze kellett Bécsnek az általános választási reform és pedig minél radikálisakb alakban, mert csakis ettől remélhette, hogy a szavazati jogot nyerendő nemzetiségek és szociálista tömegek segítségével, visszacsinálható lesz az 1905-iki és 1906-iki választások eredménye. De mióta ugyanezt a célt, a régi választási rendszer hagyományos eszközeivel és módjain de facto a jelenlegi választási rend alapján is el lehetett érni és meg van az összes katonai szükségletek fedezésére a nagy „többségi párt", vájjon kinek fog eszébe jutni Bécsben, hogy a választói reformot sürgősnek tartsa ? Ki fogja azért a kis ujját is megmozdítani, hogy a jelenlegi kormányt a választási reform megalakítására presszionálja ? Az ellenzéknek, nemcsak részeiben, hanem a maga egészében, számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a választási reform sakktáblája az utolsó választási eredmény óta alaposan megváltozott. Annál is inkább, mert azok a bizonyos „magas körök" nagyon jól tudják, hogy most már nem nekik van szükségük választási reformra, hanem azoknak, akiket a legutóbbi választáson csúfosan bécsi segítséggel megtizedeltek és összevertek. Igaz, hogy az ellenzéknek ez az érdeke ezúttal nem csupán pártérdek, hanem elsőrangú nemzeti érdek is ; mert első sorban a nemzetnek nem áll és nem is állhat érdekében, hogy parlamenti többségek a nemzeti akarat letörésével, vagy presszionálásával alakulhassanak. De ahhoz, hogy az elfáradt nemzet ezt a legnagyobb érdekét felismerhesse s a visszatérő önbizalommal önmagát regenerálja, ahhoz még idő kell. S mig ez az idő el nem következik, mindaddig a választási reform követelésére irányuló ellenzéki taktika, a hozzáfűzött reményeket nem igen válthatja be. A vármegyei tisztviselők drágasági pótléka. Mosonmegye átirata megyónkhez. Egyik régebbi számunkban gúnyosan tettünk említést arról, hogy néhány vármegye tisztviselő kara átiratilag kérdezte meg Békésvármegyót, szavazott-e már drágasági pótlékot tisztviselőinek ? Gúnyosan emlékeztünk meg akkor" az ügyről és meg is jegyeztük, hogy a mi vármegyei tisztviselőink hasonló értelmű kérelemmel nem is mertek a törvényhatósági bizottság elé fordulni, mert el vannak készülve a rossz fogadásra. Most már újból kell a kérdéssel foglalkoznunk, mivel nagyon is aktuális. Általánosan konstatált tény, hogy Magyarországon a drágaság szinte hihetetlen mértéket öltött már és kilátás sincsen jelenleg arra, hogy valamikor csökkenni fog. Az újságoknak napról-napra kell e kór. déssel foglalkozniok. Ankétek gyűlnek össze, amelyeken számos okos felszólalás történik, de nincsen semmi praktikus eredménye. Puszta theoriákkal pedig nem lehet ezt a nemzeti veszedelmet enyhíteni. A drágaság kétségtelenül veszedelmes minden társadalmi osztályra, de mégis a középosztályra nézve a legveszedelmesebb. A gazdagok, a vagyonosak nem igen érzik meg, mert nekik nem okoz valami nagy fejtörést a kiadási tételek emelkedése. Viszont más részről a munkásosztály is könnyen segíthet magán, mert a szervezkedés által horribilis hatalom van a kezében. Elég egy sztrájk és követelései teljesülnek. A középosztály helyzete azonban — mondhatni — kétségbeejtő. Pedig ez az osztály alkotja a mai társadalmi rend gerincét, belőle kerülnek ki az irányítók, a vezetők és mégis nyomják örökösen. Felülről a plutokrácia nehezedik rá óriási súlyával, alulról pedig a tömeg szorongatja. És nem is tud e kétségbeejtő helyzeten könnyíteni, mert a középosztály tagjai legnagyobbrészt fix-fizetésből élnek, amelynek az emelkedése igen sok tényezőtől függ és nagyon nehéz. A magyarországi középosztálynak nagy jelentőségű alkotó elemei a vármegyei tisztviselők. Nagyobbrészt a névtelenség homályában kell nekik müködniök, mivel a közönséggel való közvetlen érintkezésre kevés alkalmuk van. Ebből következik, hogy nem igen ismeri őket a lakosság ós fogalma sincs arról a nagy és fontos munkáról, melyet nekik vógezniök kell. És e munkával a fizetésük egyáltalában nem áll arány' Békésmegyei Közlöny tárcája. Ködben. j Irta : Battyán Radó. Már napok óta fáradhatatlanul szitált az eső. Az egész város egyetlen sártengert képezett s bizony akinek nem volt épen muszáj, ki sem mozdult jól fűtött lakásából. A köd a földön úszott s ugy vonszolta maga után az utca sarát, mint az estélyi öltözékben pompázó szép asszony uszályát. Igazi novemberi idő, ahogy azt még a" régi érzelgős költők szomorú verseikben elképzelték. A borongós hangulat szinte ránehezedett az emberek mellére s ugy elszomorította még a legvidámabb kedvű bohém fickót is, hogy napokig egyetlen kacajt nem hallottunk a lumpok közismert asztalánál. Domonkos, egykedvűen, mondhatnók lehangoltan bandukolt a sáros utcákon. Ment előre, mert a dolga ugy kívánta, de anélkül, hogy orránál tovább bárkit is észre vett volna. Szinte beleütközött Lázitsba, aki épen az ellenkező irányból szaladt beléje. — Hohó, vaksi, hát keresztül akarsz gázolni rajtam? — volt a barátságos megszólítás. Domonkos, mint a megtorpant bika, megállt s örömmel üdvözölte rég nem látott barátját. — Adj Isten, Lázíts. Hát téged mij csoda rossz szellő sodort ebbe a sárrengetegbe ? Ha belém nem gázolsz, — Isten az Atyám — észre se vettelek volna. — Azt magam is látom, még esküdni sem kell reá. De hát persze nem csodálom, a boldogság sok embernek vette el már a látását, hát még neked, ki amúgy is gyenge lábon álltál mindenkor az emberek meglátásában. — A boldogság ! — sóhajtott nagyot Domonkos. — Az bizony most nagyon rossz viszonyban van veíem. Meszsziről ha meglát, ugy elkerül, hogy még szinét sem látom. — Hogyan, barátocskám, máris ? Hiszem alig egy két hónapja lehet, hogy végre magadévá tehetted azt, aki után oly hosszú időkön át epedtél, akiért küzködtél, dolgoztál, hogy valami nagyot elérhes s már is megbántad cselekedeted. — Tévedsz kedves barátom, de én nem nősültem meg. — Mi a manót, ezt én nem is tudtam, hát füstbe ment ez az egyetlen ideális házasság, melynek eljegyzésekor én büszkeséggel emlegettem, hogy ime még nem veszett ki a jóérzés, az idealizmus a fiatalságból, mert még akad néha-néha olyan házasság is, hol a szerelem a közvetítő kapocs s nem valami öreg dáma, avagy ur, aki előzetes kérdezősködések után ismerteti meg egymással a fiatalokat? — Pedig ugy történt! — Hát hogyan történhetett ez? Hidd el kedves barátom, nem pusztán a kíváncsiság az, mely ebben a kérdésben érdekel, hanem ón, ki távolból mindig örömmel s vágyódással tekintettem a te régi regónystilusban alakult, egyszeribe ismét csak a modern rossz befejezéssel a sablonok szintjére sülyedt. Már pedig én téged, nehogy bóknak tekintsed, sohasem tekintettelek a sablonok emberének. — Hosszú sora lenne annak, ha ' mindazt elbeszélném, hogyan ós miképen alakultak a dolgok, hogy végeredményben azután ezt a lehetetlent, ezt a visszás helyzetet teremtették. Sok olyant kellene elbeszélnem, amelyre már jómagam se emlékszem, csak ugy távolból csillog ki valami fájdalmas, már most ismeretlen érzés, mint ahogyan arra tudunk visszaemlékezni, ha kis korunkban valami nagyobb baleset okozott testi fájdalmat nekünk. Fatalista ember vagyok. Lehet, hogy vesztemre, de az sem lehetetlen, hogy szeremcsémre. S ez a fátum, mely ellen én soha se szándékozsm küzdeni, játszotta ebben a históriában is a legnagyobb szerepet. Nem mondom, hogy tisztán és egyedül ez vitt bele tehát, de nagy, igen nagy szerepet játszik benne az, hogy ón a legkisebb jelből is kutatva keresem a jövendőt s legkisebb különös helyzetből a magam sorsára vonom le a következményeket. — Nem térnénk be valami melegebb helyre, hogy ezt a históriát kissé alaposan meghányjuk-vessök, — vetó közbe Lázíts, megborzongva a hűvös szellőtől, mely az utcasarkon, hol éppen megállottak, nyakuk közzé sodort egy pár csöpp hideg vizet, melyet a házak tetejéről mosott le száguldó futásában. — De bizony jólesz, — szólott Domonkos, ki még most is örömmel kapott az alkalmon, ha füstbe ment házasságáról valaki beszélgetni akart. Valami perverz élvezet volt abban az önsanyargatásban, mit a visszaemlékezés elmúlt boldogsága okozott. Szivesen beszélt élete hajótöréséről, mert az emlékezés egymaga is boldogsággal töltötte el sivár, kiégett lelkét. Betértek egy hávóházba. Egyik eldugott sarokasztalnál telepedtek le s mig a pincér a rendelt italokkal megérkezett, körülnéztek, hogy ugyan micsoda társaság gyülekezett ebbe a helyiségbe, melybe más körülmények között ugyancsak nem tették volna a lábukat. Bizony nem nagyon épületes látvány tárult szemeik elébe. Ha a rossz társaságra is alkalmazhatjuk azt a kifejezés^ hogy válogatott, akkor itt ugyancsak válogatott társaság adott egymásnak találkát. De sem Domokost, sem Lázitsot nem érdekelte annyira a környezet, hogy beszélgetésükben megzavarta volna. Söt talán még örültek is, hogy zavartalanul átadhatják magukat az elmúlt események tárgyalásának, senki ismerős nem háborgatta őket érdekes témájukban. Domonkos folytatta, ahol elhagyta. — Hogy őszinte legyek, kissé megijedtem a dolgoktól. A család, meg talán az én ellenségeim is, annyira telebeszélték a fejemet, hogy igy, meg amúgy a nagy igények romlásba visznek, hogy soha életeiben nem tudsz majd annyit keresni, amennyire szüksége lesz jövendő életpárodnak, mert igy, meg amúgy, majd csak magával ragad az ő rossz nevelése, mely a pénz értékét nem ismeri. Hogy ón sokkal gyöngébb leszek ahhoz, semhogy ellen tudjak majd állani s megtagadjam azl, amire nincs szükség, hogy az ember boldog legyen. És igy tovább. Nem vagyok gyáva ember. Te is emlékezkezel, mikor éjszakának időjén az ágyból húztatok ki engemet, hogy megverekedjem egy hírhedt párbajhőssel, hogy ezzel megvédjem pártunk tisztességót. Te jól tudod, hogy szó és ellenvetés nélkül öltözködtem fel, anélkül, hogy előzőleg még csak sejtelmem is lett volna az egész párbajból s mentem a vívóterembe,